A Rtl Magyarország Baráth Péter vezetésével megújítja marketingkommunikációs területének működését – adta hírül a médiavállalat közleménye. Az átalakítás célja, hogy a marketing adatvezérelt, szegmensalapú és platformintegrált logika mentén működjön, egyszerre támogatva a lineáris és a streaming üzletágak növekedését. Az új szervezeti struktúra h
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri parókiáján és templomában csütörtökön kapcsolták le az áramot. A fűtés és a vízszolgáltatás is leállt, a kertben tartott állatok is veszélybe kerültek.
A dokumentumok nemcsak Sarah Ferguson pénzügyeit helyezik új megvilágításba, hanem Andrew letartóztatásával együtt ismét reflektorfénybe állítják a brit királyi családot érintő botrányt.
Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább Nb I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost. A 20 éves játékos szenzációs igazolása az angol csapathoz újra beszédtémává tette a nemzetközi élvonalbeli ligákban játszó m
Aranyszabály, hogy a boldogságot nem kinn, hanem benn kell keresnünk, hiszen akkor sosem vehetik el tőlünk. De vajon mivel segíthetnél rá erre a folyamatra?
A Hét Királyság lovagja az év egyik nagy meglepetése lett: sokan eleve kisebb léptékű történetre számítottak, hiszen George R. R. Martin korábban jelezte, hogy a széria nem a Trónok harca vagy a Sárkányok háza grandiózus világát akarja másolni.
Kigyulladt egy autószerelő műhely Budapest XXI. kerületében. A százötven négyzetméteres épület teljes terjedelmében ég, a tűzoltók több egységgel és négy vízsugárral küzdenek a lángok ellen - számolt be a Katasztrófavédelem.
Öt ország biztosan hozzájárul csapatokkal is a palesztin lakosságú Gázai övezetbe telepítendő nemzetközi erőkhöz - jelentette be Jasper Jeffers amerikai vezérőrnagy, az úgynevezett Nemzetközi Stabilizációs Erő (ISF) parancsnoka a Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett Béketanács első ülésén, csütörtökön Washingtonban.
Miért marad sokszor következmények nélkül a családon belüli és kapcsolati erőszak Magyarországon? Dr. Spronz Júliát, a Patent Egyesület jogászát kérdeztük.
A KM Szigma Kft. engedély nélkül vásárolt meg egy több ezer darab lejárt, fedezetlen követelést tartalmazó csomagot – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A felügyeleti hatóság szerint a társaság a követelések behajtása iránt is intézkedett.
A körözött, indiai Mehul Choksi azt állította éveken át, hogy 2020-ban magyar ismerőse segítségével rabolták el. A gyémántmilliárdos vallomása alapján Barbarát egyszer le is tartóztatták, ám most kiderült; a mágnás végig hazudott.
Már az első percben világossá vált, hogy Ii. Erzsébet királynőnek komoly mondandója van Katalin hercegné számára, méghozzá Vilmos herceggel és a házasságukkal kapcsolatban.
Januárban 159 milliárd forintot tettek a megtakarítók befektetési alapokba, a hozamokkal együtt pedig 2 százalékkal nőtt az itt kezelt vagyon – derül ki a BAMOSZ közleményéből.
Nyugat-Virginia főügyésze pert indított az Apple ellen, mivel álláspontja szerint az iCloud szolgáltatás a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételek terjesztésének melegágyává vált. A vád szerint ez az első ilyen jellegű kormányzati fellépés a technológiai óriással szemben.
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve közgazdászai szerint a predikciós piacok, ahol a résztvevők jövőbeli események kimenetelére kötnek ügyleteket, bizonyos esetekben gyorsabb és pontosabb előrejelzést adhatnak a gazdasági folyamatokról, mint a hagyományos módszerek. Egy friss tanulmány külön kiemeli a Kalshi nevű platformot, amely a kamatdöntés
Nyugat-Virginia főügyésze pert indított az Apple ellen, mivel álláspontja szerint az iCloud szolgáltatás a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételek terjesztésének melegágyává vált. A vád szerint ez az első ilyen jellegű kormányzati fellépés a technológiai óriással szemben.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tette közzé a honlapján, hogy növényvédőszer-maradék miatt gyorsfagyasztott szamócát hívott vissza a Spar.
Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA), fel kellene hagynia a nettó zéró károsanyag-kibocsájtásra vonatkozó célkitűzésével, és kilátásba helyezte, hogy ha ez nem történik meg egy éven belül, az Egyesült Államok kilép a szervezetből.
Gondoltad volna, hogy létezik az empátiának egy stratégiai formája is? A sötét empátia lehetővé teszi, hogy mások érzéseit mélyen megértsük, miközben megőrizzük nyugalmunkat és kontrolláljuk saját reakcióinkat.
Február 26-án Bukarest ad otthont az Agri Trade Summit 2026-nak, ahol a régió agrárszereplői a piac, a kereskedelem és a versenyképesség kérdéseit veszik górcső alá. A cél: stratégia és együttműködés egy kiszámíthatatlan piaci környezetben.
Az Európai Unió "a lehető leghamarabb" szeretné megkezdeni Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásait – jelentette ki csütörtökön Oslóban António Costa, az Európai Tanács elnöke. "Azt szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb hivatalosan megnyithatnánk a tárgyalásokat, és előre léphetnénk a bővítési folyamatban. Nem tudom megmondani, hogy ez már az idén, 2
Évről évre egyre inkább odafigyelünk arra, hogy mennyi felesleg van rajtunk. Mindezt nemcsak ego kérdések miatt, hanem egészségügyi szempontból sem mindegy, vannak-e rajtunk kellemetlen pluszkilók. Szerencsére nem kell koplalnunk, csupán az étrendünket kell egy kicsit jobban átgondolni. Rengeteg olyan zöldség és gyümölcs kapható, amelyben gyakorlat
Daniel Radcliffe-et egy friss videóinterjúban kérdezték a készülő Harry Potter-sorozatról. A színész már korábban is támogatását fejezte ki a produkció és a gyerekszínészek felé, most pedig a sajtónak is üzent.