Nemzetközi hatósági összefogás eredményeként március 11-én felszámoltak egy nagyszabású kiberbűnözői proxyhálózatot, a SocksEscortet, amely több százezer feltört routert használt bűncselekmények leplezésére. Az Europol által koordinált Operation Lightning művelet során a részt vevő hatóságok hét országban összesen 34 domaint és 23 szervert foglalta
A tojás minden reggeli sztárja lehet, de nem mindegy, hogyan készítjük el. A keményre főzés nemcsak megőrzi a tápanyagokat, hanem zsír- és sómentes, könnyen adagolható és útközben is fogyasztható – a legegészségesebb választás a tojások számára.
Mindeközben a nejét lehallgató és a felvétellel őt másfél évig zsaroló Övcsatos szólítja föl az oroszokat, hogy ne zsaroljanak minket. Annyira szánalmas, hogy szinte már vicces.
Alkonyi Zalán kilenc pontban sorolja fel "az orosz művelet eddig ismert dimenzióit", kibertámadások, fizetett botfarmok és fizetett influenszerek is szerepelnek a listáján. Azt írja, hogy ami Magyarországon történt és történik, "az nem propaganda. Ezek információs és pszichológiai műveletek".
Javuló kilátásokat mutatnak a hazai cégek foglalkoztatási tervei: 2026 második negyedévében a magyar munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.A ManpowerGroup a világ 42 országában, közel 42
A rajongók izgatottan várják, hogy a Nagy Duett vasárnapi adásában láthassák Liptai Claudiát, aki a héten betegséggel küzdött, erős köhögés kínozta. Férje, Pataki Ádám azt mondja, részben az adás miatt olyan sűrű időszak ez az életükben, hogy előfordul, két napig nem is találkoznak. A házaspár egészségtudatos életmódot folytat, a mestercukrász férj
A hétvége még tavaszias, nagyrészt száraz időt hoz, de a nyugalom nem tart sokáig: hétfőn hidegfront éri el az országot. A változás felhősödést, záporokat és érezhető lehűlést hoz, a hőmérséklet több helyen 10 fok közelébe eshet vissza.
A Kárpát-medencében őshonos nagyragadozók magyarországi fokozatos visszatérésével jelentősen megnőtt a legeltetéses állattartást folytató gazdálkodók állatállományaiban okozott kártételek száma.
Magyar kórházakban ma is élnek olyan csecsemők, akik nem orvosi okból, hanem családi válság, elhanyagolás vagy jogi bizonytalanság miatt ragadnak bent hetekre, hónapokra, akár évekre. Ők azok a babák, akiknek egyszerűen nincs hova hazamenniük. A kórház pedig szükségmegoldásból az "otthonuk" lesz. A szakemberek szerint azonban egy kórterem sosem leh
Az Egyesült Államok jelentős pénzjutalmat ajánlott fel az új iráni legfelsőbb vezető, Mojtaba Khamenei elfogásához vagy tartózkodási helyének felderítéséhez.
Egy apró figyelmetlenség a lakásfelújítás során könnyen bosszantó hibává nőhet. Ez a hét leggyakoribb jel, amelyekből megtudhatod, ha valamit elrontottál.
Azt eddig is tudtuk, hogy a klasszikus fehér liszt és a hagyományos panírok nem igazán támogatják a formába lendülést. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy milyen valódi alternatívák léteznek helyettük. Schobert Norbi és Rubint Réka ShapeWay programja nem tilt, hanem irányt mutat: megmutatja, mivel válthatók ki a magas szénhidráttartalmú alapany
A medvehagyma szezonja rövid, aromája viszont annál emlékezetesebb. A friss levelek néhány nap alatt elveszítik üdeségüket, ezért érdemes már a gyűjtés idején gondolni a feldolgozásra.
Más idők járnak az európai autógyártók felett, amire a legjobb példa éppen a Jaguar-Land Rover, azaz JLR megújulása. Míg a Jaguar egy szinte felismerhetetlen, dobozos luxus irányba mozdult, addig a Land Rover egyre kevésbé igyekszik leplezni kínai kötődéseit. Olyannyira így van ez, hogy egy legendás modellnevet most nem Európában hoznak vissza egy
Szeszélyes arcát mutatja a hétvégén az időjárás: bár sok napsütésre számíthatunk, többfelé erős szél, helyenként záporok is megzavarhatják a tavaszias hangulatot. A hőmérséklet nappal akár 20 fokig is emelkedhet, miközben hajnalban még gyenge fagy is előfordulhat.
Magyarországon több kistelepülésen civil kezdeményezések és közösségi összefogás révén próbálják pótolni az idősellátás hiányait. A Corvinus Egyetem és az ELTE kutatása három baranyai falu példáján mutatja be, hogyan működnek a helyi „gondoskodó közösségek”, ahol az önkormányzatok és önkéntesek együttműködnek az idősek támogatásában.
A macskák szeretetét sokszor félreértjük. Függetlennek tűnnek, néha kifejezetten tartózkodónak – mégis mély, stabil kötődést képesek kialakítani azzal az emberrel, akit biztonságosnak éreznek. A cicák is „közvetítenek” szeretetet felénk, csak sokkal finomabban, mint a kutyák.
Egy új kutatás szerint egy egyszerű vérvizsgálat akár 25 évvel a tünetek előtt jelezheti a demencia kialakulásának kockázatát. A tudósok egy fontos biomarkert találtak az Alzheimer-kór korai felismerésére.
Egy friss kutatás szerint a diákok a tanítási nap közel harmadát okostelefon-használattal töltik. A szakértők szerint a folyamatos megszakítás komolyan ronthatja a koncentrációt és a tanulási teljesítményt.
Katalin walesi hercegné egészségtudatos reggeli rutinja nem véletlenül olyan kiváló: az általa készített finomság tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal és energiával, hogy lendületesen kezdje a napot.
A tavasz az egyik legszebb időszak arra, hogy újra felfedezzük Magyarország természeti kincseit. Ilyenkor a nemzeti parkok különösen látványos arcukat mutatják: virágba borulnak a rétek, megtelnek élettel az erdők, a madárvilág pedig a legmozgalmasabb időszakát éli. Öt magyar nemzeti parkot mutatunk most, ahol tavasszal különösen érdemes kirándulni
Katalin az elmúlt időszakban többször is beszélt arról, hogy a betegséggel való szembenézés sok szempontból átformálta mindennapjait. A walesi hercegné 2024-es rákdiagnózisa óta tudatosabban figyel arra, hogyan él, milyen szokásokat tart meg, és miket hagy maga mögött – ez utóbbi vonatkozik az alkoholfogyasztásra is.
Egy új kutatás szerint bizonyos bélbaktériumok megzavarhatják az agy és a bél közötti kommunikációt, ami hatással lehet a memóriára és a kognitív működésre is.
Egy korábban készült, de csak most nyilvánosságra hozott interjúban Paul McCartney felidézett egy régi telefonhívást Yoko Onótól, amelyben a művész azt állította: szerinte John Lennon talán meleg volt. A Beatles egykori basszusgitárosa azonban nem értett egyet ezzel.