Egy igazán friss agykarbantartó kvíz következik és őszintén le a kalappal előtted, ha legalább hat pontot szerzel a végén. A történelmi eseményektől az irodalomig komoly szellemi kihívások várnak rád. A trópusi betegségek területére tévedve az álomkór földrajzi elterjedtségét vizsgáljuk meg. A rovartartás különleges világába is bepillantunk, kiderí
Visszakanyarodunk a Nyugathoz, vagy elindulunk Belorusszia irányába – Stefano Bottoni szerint ez a mostani választás igazi tétje. A Kontrollnak a Nemzeti Meneten nyilatkozó történész szerint most kell leállítani azt, ami a hatalom részéről zajlik, mert minél később kezdjük el az újjáépítést, az annál tovább fog tartani, és annál fájdalmasabb lesz.
Teherán kész vizsgálóbizottságot létrehozni a szomszédos országokkal közösen, hogy megállapítsák, ki a felelős az ott lakónegyedek, illetve civilek ellen intézett támadásokért - jelentette ki Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter vasárnap, tagadva egyúttal, hogy az iráni hadsereg ilyen támadásokat hajtott végre.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk: magyarok vagyunk Európában, akik békében akarnak élni – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Március 15-e nem volt munkaszüneti nap a második világháború után, a pártállami időkben. A forradalommal vigyázni kellett, nehogy kedvet kapjanak hozzá az emberek, ezért Forradalmi Ifjúsági Napokká (Fin) próbálták alakítani, összekapcsolva a Tanácsköztársaság kikiáltásának napjával, ami március 21-én volt, 1919-ben, és az 1945. április 4-i felszaba
Wáberer György mindig megszólítva érzi magát, amikor egészségüggyel és egészségmegőrzéssel kapcsolatos vállalkozásokkal érkeznek a Cápák elé. A 9. évadban már több ilyen cégbe is befektetett, a következő alkalommal azonban olyan ötlettel találkozik szembe, ami szerinte halálra van ítélve. Véleményét pedig a vállalkozó előtt sem rejti véka alá.
Az ország újjáépítését ígérte Magyar Péter a nemzeti ünnepen a Hősök terén elmondott beszédében. A Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy Magyarország a Nyugat, az európai közösség és a NATO része. Úgy fogalmazott, hogy a megosztás, az árokásás korszaka április 12-én véget ér. Beszédben Orbán Viktort a múltban ragadt, rettegő császárnak nevezte.
Ezen a napi vegyes kvízen igazán büszke lehetsz magadra, ha a végén legalább hat helyes válaszod lesz. A zeneipar legendáitól az emberi test anatómiájáig számos érdekes témakörben tesztelheted az emlékezetedet. A popzene királyának, Michael Jacksonnak a kevésbé ismert középső nevét igyekszünk kideríteni a kérdések között. Az anatómiában elmélyedve
Minden magyar hazájának megmentéséért hívott összefogásra Magyar Péter a Hősök terén. A Tisza Párt elnöke felesküdött arra, hogy véget vet a megosztottságnak és begyógyítsák azokat a történelmi sebeket, amit a Fidesz-kormány nem tett meg.
Az amerikai elnök szerint az olajpiac felborulása miatt sújtott országok közül többnek is hadihajót kellene vezényelnie a Közel-Keletre a Hormuzi-szoros felszabadítására.
Tizenkét éve a Fidesz bírósági eszközökkel próbálta megakadályozni, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) induljon a 2014-es választásokon, most tömeges fellebbezéssel próbálják ezt elérni, de nem fog menni, a párt ott lesz a szavazólapokon - mondta Nagy Dávid pártigazgató az MKKP Szabadság hídon tartott vasárnapi rendezvényén.
A nyugat-európai áramhálózatok lassú fejlesztése veszélybe sodorja a kontinens teljes zöldátállását. A régiónkban a meglévő infrastruktúra okosításával és a stabil bázisáram kiépítésével kerülhető el a gazdasági lemaradás.
Lakatos István először kiszállt, majd végül mégis befektetett a Metal Plus Designba, akik fémből készítenek lakberendezési kiegészítőket. A befektető elárulta, azért gondolta meg magát, mert kiderült, hogy cégeik dolgoztak már együtt. István emellett mindig hangsúlyozza: a biznisz helyett szeret inkább az emberekbe fektetni, a Bagoly Zsófia és Bago
Egy remek vegyes kvízmix érkezett, amelyben tényleg csak a legjobb kvízjátékosok érnek el legalább öt pontot. A művészettörténettől a biológiáig rengeteg érdekes és elgondolkodtató rejtvény várja a megfejtést. A magyar középkor zűrzavaros éveibe visszatekintve Károly Róbert uralkodásának kezdetét vizsgáljuk, megkeresve, hányszor kellett megkoronázn
Az iráni hadsereg vasárnap közölte: dróncsapásokat hajtott végre izraeli célpontok, egyebek mellett egy fontos rendőrségi egység és egy műholdas kommunikációs központ ellen. A Forradalmi Gárda bejelentette, hogy az izraeli miniszterelnököt is célpontnak tekinti.
2025-ben minden eddiginél több, összesen 4671 figyelmeztetést regisztrált az EU-s termékbiztonsági riasztási rendszer, ezzel Magyarország a 6. helyet szerezte meg az európai országok között – mondta az InfoRádióban Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
Megérkezett a legújabb napi műveltségi kvíz, amelyben nyolc vegyes témakörű kérdés gondoskodik az agy frissen tartásáról. A tudományoktól a földrajzig számos izgalmas feladvány várja, hogy próbára tedd az emlékezetedet. A csillagászat történelmébe pillantva Kopernikusz forradalmi világképének pontos tudományos elnevezését keressük egy elgondolkodta
Ezzel a frissen készült napi kvízzel igazán alaposan átmozgathatod az agytekervényeidet a mindennapi rutin közepette. Az ókori történelemtől a költészetig komoly és szórakoztató kihívásokkal találkozhatsz. Az ókori Róma viharos évszázadaiba visszatekintve a hírhedt Nero császár uralkodásának drámai lezárását és halálának körülményeit vizsgáljuk meg
A migráció problémáját azzal érzékeltette az összegyűlt közönsége előtt, hogy Orbán Viktor szerint hamarosan Magyarországon lesz Európa legnagyobb zsidó közössége.
A 2026-os Oscar-gálán rengeteg lélegzetelállító öltözéket csodálhattunk meg, ám egy kreáció minden más megjelenést felülmúlt, ez pedig nem más volt, mint a mindig lenyűgöző Anne Hathaway ruhája.
Demi Moore ismét bebizonyította, hogy igazi stílusikon. Különleges estélyi ruhájában azonnal magára vonzotta a tekinteteket az idei Oscar-gála vörös szőnyegén: gyakorlatilag tollak és pikkelyek borították a testét, amiben királynőként pózolt a kamerák kereszttüzében.
Végre elérkezett az év egyik legjobban várt filmes eseménye: a világ figyelme ismét a díjszezon csúcspontjára, vagyis az Oscar-gálára szegeződött, ahol természetesen idén sem maradtak el a lenyűgöző ruhaköltemények.
Zoe Saldaña ismét bebizonyította, hogy a merészség és a kifinomultság tökéletesen megférnek egymás mellett - sőt, még ki is emelik egymást! A színésznő egy klasszikus, fekete kreációban vonult végig a vörös szőnyegen, amit finoman áttetsző, fehérnemű ihletésű felsőrésze tett igazán különlegessé.