2026. március 16. hétfő

márc. 16
19:01
Így előzné meg az e-rolleres baleseteket az új KRESZ (Hamu és Gyémánt)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar közlekedési rendszer, hiszen ötven év után  jelentősen megújul a KRESZ, amelynek tervezete idén januárban került nyilvánosságra. A mintegy 70 szervezet által véleményezett dokumentum egyik legnagyobb novuma, hogy végre kitér az elektromos rollerek használatára is. Márpedig az egyre súlyosabb baleseti statisztik
márc. 16
19:01
Így előzné meg az e-rolleres baleseteket az új KRESZ (Demokrata)

Így előzné meg az e-rolleres baleseteket az új KRESZ (egy.hu)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar közlekedési rendszer, hiszen ötven év után  jelentősen megújul a KRESZ, amelynek tervezete idén januárban került nyilvánosságra. A mintegy 70 szervezet által véleményezett dokumentum egyik legnagyobb novuma, hogy végre kitér az elektromos rollerek használatára is. Márpedig az egyre súlyosabb baleseti statisztik
márc. 16
19:01
Így előzné meg az e-rolleres baleseteket az új KRESZ (Magyar Mezőgazdaság)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar közlekedési rendszer, hiszen ötven év után  jelentősen megújul a KRESZ, amelynek tervezete idén januárban került nyilvánosságra. A mintegy 70 szervezet által véleményezett dokumentum egyik legnagyobb novuma, hogy végre kitér az elektromos rollerek használatára is. Márpedig az egyre súlyosabb baleseti statisztik
márc. 16
19:01
Így előzné meg az e-rolleres baleseteket az új KRESZ (Racing)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar közlekedési rendszer, hiszen ötven év után  jelentősen megújul a KRESZ, amelynek tervezete idén januárban került nyilvánosságra. A mintegy 70 szervezet által véleményezett dokumentum egyik legnagyobb novuma, hogy végre kitér az elektromos rollerek használatára is. Márpedig az egyre súlyosabb baleseti statisztik
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (Hamu és Gyémánt)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (Demokrata)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (Demokrata)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (egy.hu)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (Magyar Mezőgazdaság)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Mennyiért adják az eurót? Ez történt a forinttal, nézze meg az árfolyamot! (Racing)
Erősödött estére a forint.
márc. 16
19:03
Pengeváltás Teherán és Bagdad között (Magyar Hírlap)
Nem tetszik Iránnak a román részvétel.
márc. 16
19:03
Orbán Viktor: A kampány elkezdődött, a tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése (Telex)
Több év titkos kampányolás után Kaposváron kezdte meg a nyilvános országjárását a miniszterelnök. Arról beszélt, hogy a tömegben vannak új szavazók, bizonytalanok és olyanok, akik elvesztették a politikai otthonukat. A Fidesz helyi jelöltje szerint háromszor-négyszer többen vettek részt ezen az eseményen, mint néhány hete Magyar Péter kaposvári fór
márc. 16
19:03
Anna Wintour Az ördög Pradát visel-poénja lett az Oscar-gála legviccesebb pillanata (in.hu)
A 2026-os Oscar-gála számos emlékezetes pillanatot hozott, de az egyik legnagyobb visszhangot egy rövid, humoros jelenet váltotta ki a színpadon. Anna Wintour és Anne Hathaway közös szereplése – valamint egy váratlan utalás Az ördög Pradát visel című filmre – gyorsan bejárta az internetet.
márc. 16
19:09
Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál (ProfitLine)
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
márc. 16
19:09
Moszkva szerint Kijev nem áll készen a diplomáciára, ezért a terepen éri el a céljait (ATV)
Kijev nem áll készen az ukrajnai konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére, ezért Moszkva a terepen éri el a "különleges hadművelet" céljait - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a kenyai hivatali partnerével, Musalia Mudavadival hétfőn Moszkvában közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
márc. 16
19:09
Újabb félmilliárd forint támogatás a hazai innovációk és kutatási eredmények levédetésére (Üzletem)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal újra megnyitja azt a felhívást, amely hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára nyújt akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a szellemi termékeik védelmével kapcsolatos tevékenységekhez.
márc. 16
19:09
Puskás Peti a celebeknek üzent: "én azért beszélek a hazámról, mert szeretem ezt az országot. Nem kapok érte pénzt, díjakat". (naphire.hu)
Megszólalt a közéleti megmozdulásokon feltűnő celebekről Puskás Peti. Az énekes közösségi oldalán üzent az influenszereknek a Békemenet és a Nemzeti Menet után, hangsúlyozva: ő nem pénzért vagy jutalomért beszél a hazájáról, hanem mert szereti az országot.
márc. 16
19:15
Sikerül megfékezni az egyre durvább járványt Magyarországon? (Menedzsment Fórum)
Sokmilliós vakcinatendert írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a hepatitis A vírus megfékezésére. Meg is van a nyertes.
márc. 16
19:15
Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány (Privátbankár)
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
márc. 16
19:15
AI Filmfesztivált szervez az ACG és a Cinema City (FilmHu)
3. Budapest SmartFest AI Filmfesztivál néven idén harmadik alkalommal, március 26. és 27. között rendezik meg a mesterséges intelligenciával foglalkozó eseményt a Mammut Moziban.
márc. 16
19:15
Már eladta? Ismét 70 ezer forint a búza (Agroinform)
Lendületes árnövekedés indult a terménypiacon. A magyar termelők mindenképpen elkérhetik a búzájukért azt az árat, amit a lengyelek is.
márc. 16
19:15
Roppant veszélyes ezeknek a vitaminoknak a túladagolása, akár kórházba is kerülhetsz (Femcafe)
Bár a vitaminok fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében, túladagolásuk komoly következményekkel járhat.
márc. 16
19:15
Zelenszkij személyesen döntött (Magyar Hírlap)
Hallani sem akar a Barátság kőolajvezeték újraindításáról.
márc. 16
19:15
Késsel és vascsővel terrorizálta a környéket a honti férfi (egy.hu)
Őrizetbe vették és letartóztatták azt az 51 éves honti férfit, aki az elmúlt fél évben sorozatosan bántalmazott helyieket, késsel fenyegetőzött, végül vascsővel vert szét egy autót. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság többrendbeli garázdaság, testi sértés és rongálás miatt folytat eljárást a gátlástalan elkövető ellen. A Balassagyarmati Rendőrkapit
márc. 16
19:15
A családi kiszerelés sokszor drágább! A boltok gátlástalan trükkjei (Bien)
Nyilvánvalóan egyetlen bolt sem jótékonysági üzem, és minden tulajdonos szeretne profitot termelni, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy a portékájukat vonzóbbá tegyék. Ezzel nincs is semmi baj, de van néhány trükk, ami tényleg csak azt a célt szolgálja, hogy a figyelmetlenebb vásárló mélyebben a zsebébe nyúljon. Ne dőlj be nekik, és csak okkal ny
márc. 16
19:17
"Felejtsétek már el Szoboszlait!" – rendesen kiosztották a Real Madridot (egy.hu)
Továbbra is táptalajt ad a transzferpletykáknak a magyar középpályás remek formája. Most a spanyol gigászt tették helyre Szoboszlai miatt.
márc. 16
19:19
AI a világűrben - Miért katasztrófa Musk űradatközpont-ötlete? (egy.hu)
Egyre több techvezető álmodik űrben működő adatközpontokról, de szakértők szerint a költségek, a technológiai akadályok és a környezeti kockázatok miatt az ötlet akár súlyosabb problémákat is okozhat, mint amiket megoldana.
márc. 16
19:21
Filmgyár podcast #33: A Nemzeti Filmintézet nyári táborai (FilmHu)
Hogyan jelenhet egy nyári tábor első lépést a filmszakma felé? A Nemzeti Filmintézet immár nyolcadik éve szervez nyári táborokat, amelyek különböző filmes élményeket kínálnak a 11 és 35 év közötti résztvevőknek. A kínálat idén már hat táborra bővült: az érdeklődők többek között animációs dokumentumfilmmel, különböző filmes szakmákkal és forgatóköny
márc. 16
19:21
Felnőttmegőrző kiégett, összetört embereknek (olvasói novella) (WMN)
Groteszk, mégis fájdalmasan ismerős világ: egy menedék, ahol kiégett apákat, anyákat és magukból kifordult embereket adnak le a hozzátartozóik. A szöveg abszurd humora mögött ott lüktet a kérdés: mi történik azokkal a felnőttekkel, akik már nem tudják tovább vinni az életüket?
márc. 16
19:21
XIV. Leó pápa arra kéri a médiát, hogy mutassa be a háború okozta szenvedést (Magyar Hírlap)
Ne erősítse fel a "propagandát".
márc. 16
19:21
A Škoda Auto 2025-ben újabb rekordévet zárt; 2026-ban megduplázza teljesen elektromos portfólióját (Autószektor)
Európában (EU27+4) a Škoda összesítésben harmadik, az EV-gyártók között pedig negyedik helyen végzett, miközben a top 10 márka közül a regisztrációkban a leggyorsabb éves növekedést érte el. A nemzetközi terjeszkedés is felgyorsult: rekord átadások Indiában, a gyártás beindítása Vietnámban, szilárdabb pozíció az ASEAN-régióban és a Közel-Keleten, v
márc. 16
19:21
Változik a növényvilágunk (egy.hu)
Ne áltassuk magunkat rajtunk múlik, hogyan alakul a jövőnk!
márc. 16
19:21
Fenntartható állattenyésztés: új irányokat keres az EU (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU szakértői szerint az állattenyésztés jövője a fenntarthatóság, a gazdasági versenyképesség és a vidéki térségek életképességének egyensúlyán múlik.
márc. 16
19:21
Meghalt Siklós Csaba, az Antall-kormány minisztere (Telex)
84 éves korában, hosszú betegségben hunyt el.
márc. 16
19:21
Már eladta? Ismét 70 ezer forint a búza (egy.hu)
Lendületes árnövekedés indult a terménypiacon. A magyar termelők mindenképpen elkérhetik a búzájukért azt az árat, amit a lengyelek is.
márc. 16
19:23
Laktató ebéd bolti leveles tésztából: 7+6 hiánypótló recept (egy.hu)
Egyszerű, bolti leveles tésztából nemcsak desszertek, hanem fantasztikus főételek is készíthetők. A hűtődben árválkodik egy csomag leveles tészta, de nem tudod mihez kezdj vele? Összeállításunkban megmutatjuk, milyen csodás finomságok készülhetnek belőle.
márc. 16
19:25
Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány (egy.hu)
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
márc. 16
19:27
A Netflix feldolgozta az Utódlás igaz történetét, kiderült, hogy a sorozat inspirálta a valóságot is – ilyen lett a Dinasztia: A Murdoch család (SzMo)
Egy család, amely szó szerint képes volt elnököket emelni vagy megbuktatni. A Murdoch-birodalom története tele botránnyal, hatalmi harccal és családi árulással. A Netflix új dokumentumsorozata megmutatja, mi történt a kulisszák mögött az igazi Utódlás történetében.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (SzMo)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Századvég: A kormány családtámogatási intézkedései széles körben ismertek (Demokrata)
A válaszadók 96,4 százaléka hallott a kormány családtámogatási bővítéseiről.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Kronometer)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Mandiner)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Villanyautósok)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Telex)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Karácsony Gergely újságírókat tüntetett ki – a Szabad Európa és D. Tóth Kriszta is a díjazottak között (Media1)
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt szerkesztőség is szerepel a díjazottak között.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Sassy)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:27
Százharminc év az innováció szolgálatában: jubileumot ünnepel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Digital Hungary)
Fennállásának 130. évfordulóját ünnepli a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh). A jubileum kapcsán megtartott, jelentős nemzetközi jelenléttel lezajlott ünnepi esemény középpontjában Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő állami intézményének története, valamint a jövő technológiai és egyéb kihívásai álltak.
márc. 16
19:27
Már ötezerért lehet hamis magyar rendszámot venni, amivel tankolható árstopos üzemanyag (egy.hu)
A legújabb rendelet szerint már nem kötelező a forgalmi engedélyt bemutatni a tankoláskor, hogy valaki igénybe vegye a magyarországi, védett árú üzemanyagot (benzin: 595, gázolaj: 615 Ft). Ez az ár csak magyar állampolgároknak szól, magyar hatósági jelzésű autókba töltött üzemanyagnál érvényes, ami beindította a trükkpiacot. Mivel a magyar rendszám

Keresés