Egy dolgozó rosszul lett, a cég először tagadott, a hatóság most mégis megerősítette a szabálytalanságot. A gyár állítólag kamionokkal próbálta eltüntetni a mérgező anyagokat.
Az Európai Unió közel kerülhet egy szabadkereskedelmi megállapodás lezárásához Ausztráliával, miután évek óta tartó tárgyalások után a folyamat a végső szakaszba lépett – jelezte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy uniós vezetőknek írt levélben.
Az UEFA hivatalos weboldalán megkezdődött az idei BL-döntő jegyekre történő jelentkezés. A közleményből az is kiderült, hogy milyen árakon vehetnek belépőt a szerencsések.
Városierdő-kezelés indult a tatai Öreg-tónál. A tó körüli erdő lombtérfogata 870 focipálya zöldértékének felel meg, nem véletlenül játszik nagy szerepet a város hűtése és porszűrése kapcsán, amellett hogy számos élőlénynek életteret biztosít.
Szerbiában a férfiak átlagosan havonta 15.081 dinárral keresnek többet a nőknél, mutatják a hivatalos statisztikai adatok. A különbségek egyre nagyobbak, ahogy nő az iskolai végzettség szintje, így azoknál az alkalmazottaknál, akik mester-, szakirányú vagy doktori tanulmányokat végeztek, a férfiak fizetése akár 46.487 dinárral is magasabb a nőkénél
A Közel-Keleten eszkalálódó feszültség és az Irán elleni katonai fellépés alapjaiban rázhatja meg a NATO egységét. Herfried Münkler neves politológus a Handelsblattnak nyilatkozva vázolt fel sötét jövőképet a szövetség sorsáról. Szerinte a szervezet végét jelentené, ha aktiválnák az 5. cikkelyt egy Irán elleni offenzíva során. A válság február vé
A kórházak adósságának jelentős részét, 80 milliárd forintot január végén, február elején rendezte az állam, egy 15 milliárd forintos adósságrendezés márciusban várható – mondta egy friss jogszabálytervezettel kapcsolatban Tóth Gábor, a Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban. Az Orvostechnikai szövetség szerint bár a beszállítóknak a "tolerálható a
A K&H STEM pályázatának idei eredményei egyértelműen jelzik: a fiatal tehetségek már az egyetemi évek alatt képesek rendszerszinten gondolkodni, és valós, komplex kihívásokra adni technológiailag is megalapozott, érett válaszokat.
Már szeretnék látni a Google ellen közel két éve folyó uniós vizsgálat eredményeit az európai kiadóvállalatok. Rajtuk kívül már tech-cégek, startupok is kérik az EU versenyhatóságait, hogy zárják le az Alphabet-leány elleni procedúrát.
Egy Marosvásárhelyről érkezett fiatal nő lett a Partizán élő közvetítésének egyik legemlékezetesebb szereplője a Békemeneten. A riporter kérdéseire adott válaszai gyorsan terjedni kezdtek az interneten.
„Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!” – idén is a nagyközönség előtt, a Szakma Sztár Fesztiválon mérik össze tudásukat a szakmák kiváló tanulói. Az idei évben mintegy 50 szakmában, közel 200 tehetséges diák méri össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőin. A fe
A miniszterelnök a migrációs paktum végrehajtását a választás fő tétjének nevezte. "Több tízezres menekülttábort építenek júliusban, ez a tét" - mondta Orbán. Az eseményen a kormányfő gazdasági ígéreteket is tett, és bírálta a Tisza Pártot.
A 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt a világpremierje Hanna Bergholm (A keltetés) új filmjének, a Seidi Haarla és Rupert Grint főszereplésével készült Nightbornnak. A film várhatóan 2026 májusában kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.Hanna Bergholm Nightborn című második játékfilmje szintén egy horror, ak
Visszatérnek a lelátóra a labdarúgó-NB I-ben szereplő Diósgyőr ultrái. A szurkolók hivatalos közleményben jelezték, hogy a teljesült kéréseik után a legnagyobb odaadással fogják támogatni a csapatot. Nebojsa Vignjevics együttesére nagyon fontos bajnoki vár szombaton.
Az Nvidia éves fejlesztői konferenciáján Jensen Huang vezérigazgató legalább 1000 milliárd dolláros bevételi lehetőséget vetített előre 2027-ig a vállalat mesterségesintelligencia-chipjei kapcsán. Ezzel is jelezte, hogy a cég a növekvő verseny ellenére is meg kívánja tartani vezető pozícióját.
A téli pihenő után most jött el a kertészek igazi tavaszi hajrája! Mutatjuk azt a 10 fontos feladatot, amivel idén is bőséges és egészséges termésre számíthatsz.
A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média kamerái előtt hajtották végre.
A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média kamerái előtt hajtották végre.
A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egyhetes, "Ne permetezz kockázatot" elnevezésű kommunikációs kampánya.
A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egyhetes, "Ne permetezz kockázatot" elnevezésű kommunikációs kampánya.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy koalícióról egyáltalán szó sincs – sőt, ő az egyetlen olyan elnök, aki soha nem volt fideszes, Magyar Péterrel és Orbán Viktorral ellentétben.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy koalícióról egyáltalán szó sincs – sőt, ő az egyetlen olyan elnök, aki soha nem volt fideszes, Magyar Péterrel és Orbán Viktorral ellentétben.
A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A Usdc stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a m
A téli pihenő után most jött el a kertészek igazi tavaszi hajrája! Mutatjuk azt a 10 fontos feladatot, amivel idén is bőséges és egészséges termésre számíthatsz.
Orbán Viktor Kaposváron tartotta első "nyílt utcafórumát", a 444.hu beszámolója szerint azonban a helyszínen nem nyílt mód a közönség kérdéseire. A cikk alapján az esemény inkább előre szervezett megjelenés volt, mint valódi párbeszéd.
Madarak éneke A rigó énekel a verébnek szép sárga hangján. A fecske csicsereg a varjúnak: "Kék a te tollad." A kakukk hangja szól a csíznek: "Most szállj, kedves, mellém!" Cserepka István
Madarak éneke A rigó énekel a verébnek szép sárga hangján. A fecske csicsereg a varjúnak: "Kék a te tollad." A kakukk hangja szól a csíznek: "Most szállj, kedves, mellém!" Cserepka István