A 2026. évi általános felvételi eljárás jelentkezési számai is jól mutatják, hogy továbbra is nagy az érdeklődés Magyarország első egyeteme iránt: az országos jelentkezési tendenciának megfelelően tovább növekedett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) iránt érdeklődők száma, hiszen a tavalyi jelentős növekedés folytatódott.
A mesterséges intelligencia már nem pusztán technológiai hívószó, hanem egy olyan átalakulás része, amely egyszerre érinti a szoftverfejlesztést, a félvezetőipart, a felhőszolgáltatásokat, az adatkezelést és számos vállalati folyamat működését. Éppen ezért az AI-hoz kapcsolódó részvények iránti érdeklődés is látványosan megnőtt. Ez ugyanakkor nem j
A magyar és a szlovák vezető is fenntartotta "vétóját", pedig számos ország győzködte őket ennek ellenkezőjéről másfél órán keresztül a brüsszeli uniós csúcstalálkozón.
Különleges kezdeményezéseket támogatnak a jelentős alpesi üdülőhelyek tavasszal is. A cél, hogy kirobbantsák az embereket megszokott életritmusukból, s ehhez az is hozzátartozik, hogy – legalábbis egy rövid időre – lemondjanak mobil telefonjuk használatáról.
Csütörtökre literenként 11 forinttal emelkedett a 95-ös benzin és 15 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi ára, most újabb ugrás következik. Mi történt? "Pénteken sem áll meg az üzemanyagárak emelkedése. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 10, a gázolajé bruttó 17 forinttal kúszik feljebb" – írja a holtankoljak.hu. Csütörtökön a piaci átlagárak az
Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén. A döntés értelmében a betéti rendelkezésre állás kamatlába 2,0 százalék, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába pedig 2,40 százalék marad továbbra i
Hivatalos: Brüsszel beavatkozik a magyar választásba és Magyar Pétert támogatja – közölte a Fidesz kampányfőnöke, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Az Európai Tanács tagjai végül nem tudták elfogadtatni a 90 milliárdos ukrán védelmi hitelt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök mellett Robert Fico szlovák miniszterelnök is vétózott.
A tavasz nem csupán a kertjeinkbe hoz új lendületet. A természet újjászületése, a földből kibúvó zöldségek, rügyező gyümölcsfák már a lakásunkban és a gardróbunkban is feltűnhetnek ezernyi formában – hála a kortárs dizájnnak. Az alábbi öt tárgy pontosan ezt mutatja meg.
Ez a kaja többször is megmentett Abu-Dzabiban a nyaralásom alatt, sok helyen árulták, tápláló, finom és nagyon olcsó volt. Elkészíteni is egészen egyszerű, ehhez hoztam nektek most tippeket, trükköket, illetve három különböző tölteléket.
Néha a legnagyobb gyógyulás a legmélyebb csendben történik. Ezt egy fiatal nő mondta, egy abonyi lovasterápia során. Nem ült fel a lovakra, nem is simogatta őket, hanem mozdulatlanul feküdt egy ágyon a mező közepén. A lovak pedig jöttek, megszagolták, körbejárták, megérintették, "kezelésbe vették". Az eredmény? Végtelen nyugalom, eltűnik a stressz,
Ártatlannak vallotta magát a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén Sidi Péter. A világ- és Európa-bajnok sportlövőt hamis vád vétségével vádolják. A már román színekben versenyző Sidi a vádirat szerint doppingszert tett versenytársa vitaminjai közé.
A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közöl
Ha esténként nehezen tudod letenni a telefont, és a hírek után már aludni sem tudsz, nem veled van a baj. Inkább az a kérdés, hogyan tudod visszavenni az irányítást.
A Liverpool magyar középpályására egyelőre nagyon magas az odds, de legalább már esélyesnek tekintik a legrangosabb, egyéni teljesítményt díjazó elismerésre. Mutatjuk, milyen sztárfocisták állnak a legjobban most a fogadóirodáknál.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Controlsoft Automatika Kft. mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékben új regionális szolgáltatóközpontot épít Veszprémben, aminek nyomán 25 kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön a városban.
A Kreml szerint a béke legnagyobb akadálya jelenleg a "washingtoni figyelem áthelyeződése", ezért is logikus, hogy most szünetel a párbeszéd. Mi történt? A Reuters információi szerint Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön kijelentette: az iráni háború, valamint Washington figyelmének áthelyeződése miatt szünetelnek az ukrajnai háború befe
Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
Az Európai Tanács tagjai végül nem tudták elfogadtatni a 90 milliárdos ukrán védelmi hitelt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök mellett Robert Fico szlovák miniszterelnök is vétózott.
Továbbra is kritikus helyzetben van a Velencei-tó vízszintje, miközben a halállomány kezelése érdekében jelentős pontytelepítésre készülnek a szakemberek.
Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
A tavasz egyik legszebb időszaka a húsvét, amikor Budapest megtelik élettel és színekkel. Fedezd fel a város kínálta családi programokat, vásárokat és fesztiválokat!
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegség jelentőségére Magyarországon. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma igazolta a vírus jelenlétét egy somogyszobi tenyészsertés-állományban, valamint ugyanazon sertéstartó vállalkozás további k
A hírek szerint film készülhet a világszerte népszerű figurákból, ráadásul nem is akármilyen alkotógárdával. A projekt mögött komoly filmes szakemberek állnak, és már most hatalmas az érdeklődés.
Ősi bitcoin-birtokosok több tízmillió dollár értékű BTC-t utaltak kriptotőzsdékre 2026. március 18-án, miközben a közel-keleti feszültségek hatására emelkedtek az energiaárak és csökkent a kockázatvállalási hajlandóság a piacokon. A blokklánc-adatok szerint egy „bc1ql” azonosítójú, régóta inaktív tárca 1000 bitcoint, mintegy 71 millió dollár értékb
Újra nő a feszültség Oroszország és a Nyugat között, és ezt már a médiában is látványosan jelzik. Az orosz állami televízióban például egy olyan lista is megjelent, amely szerint egy esetleges nukleáris konfliktusban mely amerikai városok kerülhetnének célkeresztbe.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában ismét gólt lőtt Szoboszlai Dominik, akit az UEFA a mérkőzés emberének választott. A mérkőzés után a TNT Sports-nak értékelt a magyar válogatott csapatkapitánya közösen a Liverpool legendájával, Steven Gerrarddal.
Március 25-től újra a világ legérdekesebb dokumentumfilmjei kerülnek vászonra a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál tavaszi vetítéssorozatában, a Re:Verzióban. A program bő két hónapon át a novemberi fesztivál legemlékezetesebb filmjeit hozza vissza a Toldi mozi vásznára: olyan díjnyertes vagy kiemelt alkotásokat, amelyek a világ
Idegen anyaggal (expandált polisztirol) szennyezettsége miatt visszahívták és a forgalomból is kivonták az 1 kilogrammos kiszerelésű, Tassi márkájú jódozott erdélyi vákuum sót - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991 és 2003 között tartott, ez idő alatt színésznő lánya, Tarján Zsófi is velük élt, aki még kisgyerek volt ekkoriban. Az énekesnő azonban nem őriz szép emlékeket nevelőapjáról, és erről őszintén beszélt Kadarkai Endrének adott interjújában. Úgy tartja, hogy rengeteg rossz dolgot az életében a férfinak kösz
A BKK és szolgáltatója, az ArrivaBus Kft. már teszteli a BYD elektromos csuklós autóbuszok első példányait a fővárosban. Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt járművek közül öt április 1-jén forgalomba áll Budapesten, a 8E vonalakon lehet majd találkozni velük, olvasható a BKK honlapján.