Társaság egy vidéki városból egy nulla százalékos iparűzési adózású településre helyezné át a székhelyét, székhelyszolgáltató igénybevételével, a jelenlegi székhely fióktelep lenne. Hogyan lehet megállapítani az iparűzésiadó-alapot személyi jellegű megosztás esetén, ha a munkavállalók a saját ingatlanukban dolgoznak távmunkában, nem a székhely és n
Megalakult a Tisza-tavi Gasztrokör, amely jelentős szakmai összefogást hozhat a térség turisztikai kínálatában. A kezdeményezés célja, hogy a Tisza-tó eddig is népszerű természetközeli és aktív turisztikai kínálatát tovább erősítse a gasztronómia irányából. A programok között szerepel egy tavaszköszöntő gasztro szezonnyitó kampány, amely a TulipGar
Van az a pont a nap végén, amikor nincs kedved főzni, mégis szeretnél valami normálisat enni. Nem chipset vacsorázni, nem rendelni, hanem tényleg jót adni a testednek – csak éppen minimális energiával.
Nagy a felháborodás a francia sajtóban. Brigitte Bardot-t ugyanis kifelejtették az Oscar-gála szokásos hommage-összeállításából, melyben tisztelegnek az elmúlt évben elhunyt sztárok előtt.
Szombaton egy úgynevezett hidegörvény érkezik fölénk, amely jelentősen rontja a hétvégi közérzetet – különösen a frontérzékenyek és a vérnyomásproblémákkal küzdők számára. Bár a változás a talajszinten alig észlelhető, a magasban zajló folyamatok komoly terhelést jelentenek a szervezet számára.
A Trump-kormányzat pénteken harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. Alig több mint két hét alatt ez már a harmadik ilyen jellegű könnyítés.
Március 23-án, hétfőn indul A legjobb ajánlat, az RTL vadonatúj műtárgy-felfedező show-ja, amit hétfőtől-csütörtökig követhetnek nyomon a nézők. A régiségekre és különleges alkotásokra a Felfedezők licitálnak majd – többek között Kováts Dávid és Pápai Péter.
A Magyar Államkincstár által közzétett hivatalos folyósítási dátumok szerint 2026-ban is a legtöbb hónapban 12-én utalják a nyugdíjakat. Ez alól kivétel lesz azonban az áprilisi nyugdíj utalás. Főszabály szerint ugyanis a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig 12-e az adott hónapban hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdí
Irán készen áll arra, hogy átengedje a japán érdekeltségű hajókat a Hormuzi-szoroson – közölte a Kyodo japán hírügynökség Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterre hivatkozva.
Otthonunkban a fény a leghatalmasabb erő, amely eldönti, hogy kedvenc növényeink dúsan burjánzó oázist alkotnak, vagy csak a túlélésért küzdenek. Felejtsd el a "fürdőszobai" vagy "hálószobai" növény címkéket – a titok nyitja ugyanis nem a helyiség funkciójában, hanem az ablakod tájolásában rejlik!
Egyre élesebb a feszültség a munkáltatói elvárások és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon. A Műisz Iskolaszövetkezet friss elemzése szerint, miközben a cégek „kész” szakembereket keresnek gyakornoki pozíciókra, a fiatalok számára a rugalmasság és a tanulási lehetőség a prioritás.
Az amerikai PlusAI március első hetében bemutatta autonóm vezetési szoftverének legújabb verzióját, a SuperDrive 6.0-t, amit kifejezetten kereskedelmi léptékű használatra tervezett. A bejelentés éppen abban az időszakban érkezett, amikor kiderült,
Az intelligencia nem csupán gyors reakciókat és éles meglátásokat jelent. Az okos emberek gondolkodása gyakran különcnek tűnik, de mély és adaptív mentális feldolgozásról árulkodik.
A más terápiákra nem reagáló pikkelysömörös betegek kezelésére fejlesztenek nemzetközi együttműködésben új eljárást a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a HU-RIZONT program támogatásával – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Gáspár Győző a Médiapiac kamerái előtt nemcsak elszántságát, hanem félelmeit is megmutatta. A "Győzike-szereppel" sosem tudott azonosulni, de ebben a mostani "hideg polgárháborúban" megtalálta önmagát mint harcost: szó esett Budapest pusztulásáról, kényszersorozásról és arról a szeretetről, megbocsátásról, amellyel az őt "csőbe húzó" Partizán felé
Ha úgy érzed, a pénz mintha tudatosan elkerülné a vállalkozásodat, nem véletlenül van így. Egy cég vagy vonzza a lehetőségeket vagy észrevétlenül taszítja őket. A kérdés az: a te vállalkozásod bőségmágnes vagy pénzriasztó? Ha a pénz nem hozzád jön, akkor valószínűleg jó oka van rá és ez az ok sokkal közelebb van, mint gondolnád. Egy
Rekordszámú kiállító és wachaui borászatok a jubileumi Badacsony New Yorkban borkóstolón. 2026. április 11-én ismét Budapestre költözik egy napra a Badacsonyi borvidék, hogy 15. jubileumi alkalommal ünnepelje az immár nagy
A United Airlines masszív járattörlésekbe kezdett az iráni háború miatt megemelkedő üzemanyagárak miatt, a második és a harmadik negyedévben számos veszteséges járatát megszünteti - írja a Reuters.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A lakosság mindennapi egészségügyi kérdéseire egyre gyakrabban az AI ad elsőként választ. A PwC Magyarország és a Publicis Groupe Hungary közös kutatása szerint a mesterséges intelligencia sokaknál természetes egészségügyi tájékozódási eszközzé vált. A technológia egyre nagyobb szerepet tölt be a páciensek eligazodásában: 74% betegségleírások megér
Szombaton a CPAC magyar kiadásán Babiš végül nem, a grúz kormányfő és az argentin elnök viszont felszólal, két nappal később pedig Európa szélsőjobbos-szuverenista politikusait terelik össze az első Patrióta Nagygyűlésre. Ez a saját tábort még inkább összeránthatja, de a bizonytalanokra kevés hatással lehet.
A vezetők egyre jobban félnek a Tisza győzelmétől, sok beosztott B terven dolgozik és ismerősökben bízik – milyen a hangulat a minisztériumokban és az állami cégeknél a választáshoz közeledve?
A második világháborúban a németek egy norvégiai erőműben termeltek nehézvizet, amiből atomfegyvert is készíthettek. Emigráns norvég kommandósok több hónapos előkészítés után hajtottak végre szabotázst.
Az üzemi vízszintmaximumtól jelentősen elmaradó, alacsony vízállással vághat neki a nyári szezonnak a Balaton. A siófoki vízmérce adatai szerint a tó vízszintje tíz napja stagnál a 90 centiméteres értéken, ami elmarad az ilyenkor optimálisnak tekintett szinttől.
A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Sokan nem tudják, hogy a lábuk előtt terpeszkedő virágos "szőnyeg" ehető növényekből áll, hogy ebben a szerény küllemű gyomocskában micsoda óriási íz rejlik, és valójában egy évszázadok óta használt gyógynövény is.
Egyre nehezebb helyzetbe kerültek az elmúlt hetekben az eladó ingatlanok tulajdonosai, hiszen nő a verseny a piacon. A kínálat széles, a vevők száma mérséklődik, nő az alku, ráadásul konkurensként megjelennek az újépítésű ingatlanok is. A tavalyi év dinamikusan emelkedő ingatlanárai nyomán kialakult eladói aranykornak úgy tűnik lassan vége a hazai
A Solana forradalmasítja a globális pénzügyi rendszert. A Visa, a Stripe és a Western Union már rá épít. Mutatjuk, mi történik valójában a pénzügyeink mögött. Képzeld el, hogy egy utalás, amely korábban 3–7 munkanapot vett igénybe, mostantól másodpercek alatt teljesül. Mindezt nem egy bank csinálja, hanem egy blokklánc. 2025-2026-ban olyasmi történ
Szokatlanul erős biztosítékokkal bástyázták körbe a hónapok óta limbóban rekedt EU-USA egyezséget az Európai Parlament kereskedelemért felelős szakbizottságában. A képviselők olyan záradékokat építettek be, amelyek lehetővé teszik a vámkedvezmények azonnali felfüggesztését, ha Washington újabb váratlan vámokat akarna kivetni, azon túl, hogy a kedve
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Miközben egyre népszerűbbek az elektromos autók, a meglévő járműállomány tovább öregszik, és az Európába érkező új márkák is kezdik átalakítani az autópiacot.
A húsvét Magyarországon mindig különleges ünnep volt, tele szokásokkal és hagyományokkal. Azonban ezek közül sok ma már csak hagyományőrző rendezvényeken él tovább.
Függője vagy az ÖT-nek? Lentulai Krisztián Facebook-oldala a guilty pleasure-öd? Te is Nógrádi Györgyre futsz a Moszkva folyó partján, mint Szijjártó Péter? Oszd meg velünk!
A Z generáció számára a nagy céges márkanév már nem jelent automatikus vonzerőt. A friss kutatások szerint a pályakezdők inkább a fejlődési lehetőséget, az átláthatóságot és az értelmes munkát keresik – még akkor is, ha ezért kevesebb fizetést kell elfogadniuk. Az új prioritások alapjaiban írják át a munkaerőpiaci versenyt.