Három szó, ami a gyűléseiken hirdetett Szeretetországnak teljesen ellentmond, hiszen a megértésre, toleranciára, kedvességre épülő összefogás helyett a bármit szabad elvét hirdeti.
A lengyel választásokat külső befolyás döntötte el, Ukrajna lépései megdöbbentőek, Magyarország pedig kényszerpályán mozog az energetikában. Magyar Péter "egy 16 éves fickóra jellemző" viselkedést mutat, miközben a szuverenitás megőrzése a tét.
Manapság egyre többször merül fel a Geely neve különböző nyugati márkákkal kapcsolatban. Azt a tendenciát igyekszik meglovagolni a kínai márka, hogy egyre több európai és japán gyártó igyekszik együttműködésekkel csökkenteni a gyártási és fejlesztési költségeket, ebben pedig remek partnerre találnak a sok esetben fejlettebb akkumulátor és villanymo
Kalle Rovanpera betegség miatt visszalépett a Szuper Formula bajnokságtól, ami után akár a WRC-be is visszatérhetne. Jari-Matti Latvala ezt azonban cáfolta.
A mindössze 4,5 évesen vásárolt Renault Traficot családi autónak szánta olvasónk, de a motor működési zavarai miatt hónapokon át szerelőtől szerelőig járt, majd beperelte a kereskedést. A szakértő szerint a használt autók vásárlás előtti átvizsgálása sem csodaszer.
Míg a világ továbbra is feszülten figyeli a Hormuzi-szoros helyzetét, a Brent típusú olaj pedig alig 3 nap alatt 15 dollárt drágult, addig jelentősen megnőtt egy szárazföldi amerikai támadás eshetősége is Iránban.
A katolikus egyházfő a Szent Péter téren tartott virágvasárnapi misén a háború áldozataira és a Kréta közelében elhunyt bevándorlókra emlékezett. Irgalomra és fegyverek letételére intette a híveket.
Ha nálad sem telhet el a húsvét torma nélkül, akkor ezek a tormás kaják nagyon be fognak jönni! A torma csirkemellel, tarjával, wrapban és salátában is nagyon jól működik – ha nem hiszed, járj utána! :)
Kevés utazás ad annyira átfogó képet egy országról, mint az Indian Pacific. A Sydney és Perth között futó, mintegy 4300 kilométeres vasútvonal Ausztrália keleti és nyugati partját köti össze, miközben vörös sivatagokon, elhagyatott bányavidékeken és nyüzsgő tengerparti városokon halad át. Ez az élmény nem a rohanásról szól, hanem egy lassabb tempój
A korábbi nemzetbiztonsági főtiszt szerint a kormány kommunikációja csak mélyíti a gyanút. Szerinte a nyilvánosságra hozott videó egyértelműen manipulált és félrevezető.
Megveszünk egy készüléket, ami az alapvető feladatát ellátja, de valójában sokkal többet tud, mint amire használjuk. Miért nem bízunk a többi funkcióban? Mennyit fogyaszt ténylegesen egy készülék napi használatban? Számos olyan kérdés merül fel bennünk, amelyekre azonnali választ szeretnénk kapni, mégis gyakran bennünk maradnak, mert túl magától ér
A férfiak is küzdenek szexuális bizonytalanságokkal, melyek különböző formában jelenhetnek meg. Ezek a félelmek gyakran befolyásolják az önbizalmukat és a párkapcsolataikat.
Az ukránok a pénzükkel, az olajblokádjukkal, és a kémeikkel próbálnak egy ukránbarát kormányt létrehozni Magyarországon – figyelmeztetett a miniszterelnök.
Közzétették a görögországi Kíthira sziget partjainál nyugvó Mentor hajóroncsnál folytatott kutatások legújabb eredményeit. A Görög Búvárrégészeti Hivatal tavaly végezte el a feltárását a kulturális minisztérium támogatásával, a hajó szorosan kapcsolódik az athéni Akropoliszról a 19. század elején történt műkincselszállításhoz. A Mentor az Oszmán Bi
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának – közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
Ismét összeszedtük a hét legfontosabb híreit a Pénzcentrumon. Egyszerre több területen is látványos változások indultak el a magyarok életében, a munkaerőpiactól a hitelezésen át egészen a mindennapi kiadásokig. Miközben egyes végzettségekkel már komoly fizetéseket lehet elérni, másoknak az allergiaszezon, a dráguló szolgáltatások vagy épp a váratl
Pálfi György legújabb filmjében egy keltetőből szökött tyúk eposzi kalandjait követjük nyomon. A hősies szárnyast alakító baromfikért Halász Árpád állatkoordinátor felelt, aki mikor éppen nem forgat, ideje nagy részét gödöllői farmján tölti, olyan „sztárok” társaságában, mint a Cicaverzum macskái, a Hunyadi farkaskutyái vagy a Milka tehén. Itt láto
Nagyon könnyen és rettentő gyorsan el lehet rontani a dolgokat amikor termesztésről van szó. Elég egy félreértés, egy rossz döntés, vagy hogy olyasvalaki szavára hallgassunk, aki maga sem tudja, mik lesznek a következményei a tetteinek.
Dél-Koreában nyolc év börtönre ítéltek egy, a hírek szerint ismert bűnszervezethez köthető férfit, miután elszórta ismerőse mintegy 332 ezer dollár (azaz 110 millió forint) értékű bitcoinját egy illegális online szerencsejáték-oldalon. Az ügy nemcsak sikkasztásról szólt: a bíróság csalás és pénzmosás miatt is elmarasztalta, miközben közel 150 káros
Friss adatok szerint egy veszélyes, életet fenyegető fertőzés terjed Európa-szerte – és különösen súlyos következményekkel járhat azok számára, akik nem kapnak időben orvosi ellátást.
A szerbiai helyhatósági választások több településen inkább emlékeztetnek rendkívüli állapotra, mint demokratikus folyamatra: incidensek, erőszak, választási visszaélések és megfélemlítés kísérik a voksolást. Miközben a részvétel rekordokat dönt – például Kúlán már délutánra átlépte az 55 százalékot –, a terepen zajló események azt mutatják, hogy a
Felejtsd el a szoros fazonokat és a kényelmetlen feszengést! A jó hír az, hogy a divatvilágban már egy jó ideje új, érzékenyebb korszak köszöntött be. A merev elvárások helyét átvette a laza kényelem, ami tökéletes válasz a mindennapok kihívásaira. Ez az irányzat bebizonyítja, hogy a komfort és a sikk nem zárják ki egymást, sőt, a nyugodt kollektív
Aki még nem tudta, most volt lehetősége eldönteni, hogy Hatvanpusztán egy luxuskastély vagy egy "mezőgazdasági üzem" épült-e". Mintegy kétszázan keltek útra.
A történelem során kevés építész próbálkozott meg egy valódi, gravitációval dacoló város tervezésével, amely a levegőben adott volna otthont az emberiségnek, de a szovjet érában a jövő városa határozottan izgalmasnak ígérkezett.
A társadalmi életben elfogadott viselkedési formák sokszor apróságnak tűnhetnek, mégis, meglepően nagy hatással vannak az emberi kapcsolatainkra. Habár azt gondolnánk, hogy kiválóan ismerjük az illemszabályok világát, gyakran észre sem vesszük, hogy megsértjük a leglényegesebb normákat. Ebben a cikkben olyan mindennapi etikettbakikat gyűjtöttünk ös
A húsvéti időszak hagyományosan a nagy családi étkezések és a közös főzés ideje, de egyre többen keresnek új ötleteket arra, hogyan frissítsék fel a klasszikus menüt. A TV Paprika tavaszi műsorai ezt az inspirációt hozzák el a nézőknek – a francia fine dining eleganciájától a brit vidéki konyha otthonosságán át a szezonális ötletekig.