Könnyen és kedvező feltételekkel válhatnak most bankkártya-elfogadóvá az Erste kisvállalkozó ügyfelei – akár a saját mobiltelefonjukkal is. A bank a Teya fizetési szolgáltatóval együttműködve olyan megoldást kínál, amely gyors, biztonságos és nem terheli felesleges költségekkel a mikrovállalkozásokat. Ráadásul a külön kártyaterminálok most akár 80
Tóth Máté szerint a nemzetközi nagytőke támadást indított Magyarország jóléti rendszere ellen. Április 12-én az a tét, hogy megvédjük az elmúlt 16 év eredményeit, köztük a rezsicsökkentést, és elkerüljük, hogy az üzemanyag ára közel ezer forintra emelkedjen.
Az elmúlt években egyre több kritika éri a hagyományos bankrendszert, de a legfrissebb számok talán mindennél jobban rávilágítanak a probléma lényegére. 2025-ben az amerikai bankok összesen mintegy 434 milliárd dollárnyi kamatbevételt értek el – nagyrészt úgy, hogy a megtakarítók pénzét használták fel. Ez az összeg elsőre absztraktnak tűnhet, de le
Április végéhez közeledve az égi energiák különösen kedvezőek azoknak, akik szeretnék új szintre emelni kapcsolataikat. A hónap első felében a Kos jegyébe érkező bolygók hatására a figyelem a szerelemre és a romantikára irányul. Mutatjuk, mely csillagjegyek számára hoznak szerencsét.
Bütyök kitalálásával együtt az uniós zászlókat magyarra cserélték a szokásos gyanúsítottak, hátha ezzel végre sikerül többséget képezni a multinacionális vállalatokkal megerősített belpesti komcsiknak és NGO-knak. A kémügy után ezt nehéz jópofa, előremutató változásnak látni.
Az Egyesült Államok fokozza jelenlétét a Közel-kelet háborús övezetében, Több ezer amerikai tengerész és tengerészgyalogos érkezett a térségbe – jelentette be az Egyesült Államok központi parancsnoksága, miközben a Pentagon mérlegeli a háború következő lépéseit egy hónappal annak kezdete után. A jemeni húszi lázadók szombaton két rakétát is kilőtte
A biztonságpolitikai szakértő a nyilvánossághoz fordult segítségért, hogy azonosítsák azokat, akik ellenzéki tüntetőkkel erőszakoskodnak. Szerinte a nyilvánosság ereje megállíthatja a további bűncselekményeket.
A 9 éves JackLynn Blackwell a közösségi médiában végrehajtott blackout-kihívásban vesztette életét, amely során az ember addig korlátozza az oxigénellátást, amíg el nem ájul.
A magyar cégvezetők 2026-ban nem új irányokat keresnek, hanem arra koncentrálnak, hogyan lehet stabilan működni és növekedni egy tartósan bizonytalan gazdasági környezetben.
Az alaposan átrajzolt, Csepelhez kötődő budapesti 9-es egyéni választókerületben a csatát már háromszor is megvívó duó helyett most új páros küzd meg a győzelemért: a Fidesz Németh Szilárd helyett Király Nórát indítja, míg a körzetet háromszor is megnyerő ellenzéki Szabó Szabolcs visszalépett, így esélye nyílt a tiszás Kátai-Németh Vilmosnak.
A HungaroMet figyelmeztetést adott ki a Dunántúl nagy részére az erős északi szél miatt. Többfelé 70–85 km/h-s lökések jöhetnek, északkeleten helyenként 65 km/h; borult idő és eső várható 10–16 fokkal
Húsvéthoz, ami mindig is több napos ünnep, számos izgalmas szokás és hiedelem kapcsolódik, és az ünnepkörnek évről évre megvolt a menetrendje. Elevenítsük fel ezeket a szokásokat, úgymint a villőzést, ételszentelést, vagy a jól ismert locsolkodást.
Noha a delejes egyjátékos kampány se marad ki a közelgő Halloween-játékból, az asszimetrikus multiplayer adja a klasszikus slasher játékadaptációjának sava-borsát. Ebben magát a néma gyilkost, Michael Myerst is irányíthatjuk.
Noha a delejes egyjátékos kampány se marad ki a közelgő Halloween-játékból, az asszimetrikus multiplayer adja a klasszikus slasher játékadaptációjának sava-borsát. Ebben magát a néma gyilkost, Michael Myerst is irányíthatjuk.
A tavaszi árpa régóta a vetésszerkezet egyik legrugalmasabb eleme. Sok gazdaságban akkor kerül előtérbe, amikor az őszi vetések részben vagy teljesen sikertelenek, vagy ha marad szabad terület. Ez a szerepkör azonban gyakran kompromisszumos technológiával jár együtt, ami visszafogja a terméspotenciált. Pedig a tavaszi árpa megfelelő termesztéstechn
A tavaszi árpa régóta a vetésszerkezet egyik legrugalmasabb eleme. Sok gazdaságban akkor kerül előtérbe, amikor az őszi vetések részben vagy teljesen sikertelenek, vagy ha marad szabad terület. Ez a szerepkör azonban gyakran kompromisszumos technológiával jár együtt, ami visszafogja a terméspotenciált. Pedig a tavaszi árpa megfelelő termesztéstechn
XIV. Leó pápa történelmi látogatást tett Monacóban, amely az első pápai út volt a hercegségbe 488 év után. A Vatikánból helikopterrel érkező egyházfő a monacói uralkodócsalád és az elit előtt mondott beszédében arra szólította fel a világ egyik leggazdagabb államának lakóit, hogy osszák meg vagyonukat a rászorulókkal. "Isten szemében semmit sem kap
Szijjártó Péter külügyminiszter telefonbeszélgetését lehallgatták (Panyi Szabolcs újságíró hozta nyilvánosságra a szöveget), majd vizsgálat indult két másik személy ellen is, akik a Nemzetbiztonsági Bizottság jelentése szerint korábban a Tisza Pártnak dolgoztak informatikusként, ukrán kapcsolatokkal is rendelkeztek, és többször jártak a budapesti u
A céges kultúra egyik klasszikus sarokköve mindig is a csapatépítés és a kollégák közti informális kapcsolatok ápolása volt. Az európai és észak-amerikai kultúrkörben ez sokáig elsősorban a munka utáni italozásban, vacsorákban és baráti összejövetelekben testesült meg. A munkavállalói igények, az életmód és a munkaszervezés azonban gyökeresen átala
Úgy tűnik, a marsi kolóniákról szőtt álmaink megvalósítása előtt meg kell oldanunk egy újabb problémát, ami az utódnemzéssel kapcsolatos – a spermiumok ugyanis nem épp úgy viselkednek az űrben, mint a Földön.
Veigl Gábor Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója elmondta: a jubileumi. hajózási szezon tiszteletére a flotta ikonikus hajóit vonultatták fel a balatonfüredi kikötő előtti szakaszon a szombati ünnepségen.
Az alvás szerepe az egészségünkben régóta ismert, mégis sokan hajlamosak alábecsülni a jelentőségét. A modern életmód – a stressz, a képernyőhasználat és a rendszertelen napirend – sokunknál egyre inkább háttérbe szorítja a minőségi pihenést, miközben a szervezetünk alapvető működéséhez nélkülözhetetlen lenne.
Erősen bekezdett Európában a kínai autógyártó startup, a Leapmotor, amiben 20%-os tulajdonrésszel rendelkezik a Stellantis vállalat is, illetve ők rendelkeznek a kínai márka európai értékesítési jogaival is. Először a paletta két végét célozták meg a remek felső-középkategóriás C10-zel, illetve a jelenlegi legolcsóbb villanyautóval, a T03-mal, ami
Virágvasárnappal elkezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül elvezeti a híveket feltámadásának ünnepére, a húsvétra. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) MTI-hez eljuttatott közleményében. A virágvasárnapi szentmise a jeruzsálem
A 2026-os húsvéti és tavaszi körömtrendek a természetesség, a finom pasztellek és a kreatív, mégis hordható dizájnok egyensúlyáról szólnak. Legyen szó minimalista, áttetsző manikűrről vagy játékos mintákról, a választék rendkívül széles.