Március 29-én késő este a befektető és „Gazdag papa, szegény papa” című személyes pénzügyekről szóló bestseller szerzője, Robert Kiyosaki az X-en közzétett posztjában elárulta, hogy szerinte a meggazdagodás egyik kulcsfontosságú titka a „jövőbe látás” képessége. Azt is hozzátette, hogy legalábbis 2026 kontextusában a jövőbe látás meglehetősen könny
A tudósok 24 új mélytengeri fajt azonosítottak a Csendes-óceán mélyén, köztük egy olyan élőlényt, amely teljesen új kategóriát képvisel. A felfedezés rávilágít arra, mennyire kevéssé ismerjük még az óceánok élővilágát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Fizetési Pont Terminál Üzemeltető Kft.-vel (Fizetési Pont) és az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt.-vel (O.F.SZ.) szemben - közölte a GVH.
Fotó: Ikarus Az együttműködési megállapodás hétfői székesfehérvári aláírásán Palkovics László, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az E-iskolabusz pilot projekt keretében beszerzendő négy autóbusz külsőleg ugyanolyan, mint egy hagyományos, ám a biztonságuk emelt szintű, hiszen egészen más elvárásoknak kell megfelelniük.
Mi van akkor, ha a világ egyik legnagyobb vállalata már nem bankokon keresztül mozgatja a pénzét? A Mitsubishi most a JPMorgan blokklánc-alapú rendszerére vált, amellyel szinte azonnali, 0–24-ben működő nemzetközi utalásokat hajthat végre. A japán óriásvállalat bevezeti a JPMorgan által fejlesztett Kinexys nevű rendszert, amely egy blokklánc-alapú
A közel-keleti feszültségek és a Hormuzi-szoros lezárásának kockázata miatt az Európai Bizottság összehangolt felkészülést sürget az uniós olajellátás biztonságának megőrzésére. A testület a keresletcsökkentő intézkedések mérlegelését, az információmegosztás erősítését, az ellátási kockázatok folyamatos monitorozását és azonnali jelentését, az üzem
Az új szakaszok átadásával közel ezer kilométeresre bővült a Horizont kerékpáros túraútvonal, mely várhatóan legkésőbb 2027 tavaszára eléri teljes hosszát - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) aktív Magyarországért felelős államtitkára az újonnan kijelölt útvonal ünnepélyes átadásán, a horpácsi Kálmán Kertje Panzi
A Tisza Párt elnöke Létavértesen a titkosszolgálati botrány miatt sürgette a kormányzati felelősségre vonást. Magyar szerint olyan dolgok derültek ki az utóbbi napokban, amilyenekbe bármelyik európai kormány belebukott volna.
Egy skót felföldi szarvasmarhákból álló csordát szállítottak el egy természetvédelmi területről, miután a közösségi médiában terjedő érdeklődés miatt odavonzott látogatók figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket.
A helyi értelmiség és a kereskedelem fontos tagjai voltak a pécsi zsidók. Büszke magyarok voltak, akiket magyarok semmiztek ki, tartottak embertelen körülmények között, majd küldték a halálba.
Habozásra nincs tovább tér, egyszerűen lépni kell: a magyarországi kis- és középvállalkozások minden eddiginél turbulensebb körülmények között kénytelenek helytállni, amihez elengedhetetlen, hogy képben legyenek az ebben segítségükre lévő teljes eszköztárral. A Portfolio székesfehérvári üzleti fóruma és a Kavosszal közösen rendezett Széchenyi kárty
A gyerekek viselkedése gyakran hullámzó, és az erősebb érzelmi reakciók sokszor az életkor természetes velejárói. Fontos azonban odafigyelni, ha egy változás hosszabb ideig tart, vagy nagyon erősen jelentkezik. Kisiskolás- és kamaszkorban a tartósan rossz hangulat, a hirtelen visszahúzódás, az önhibáztatás, a motiváció elvesztése, a fokozott ingerl
Már kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy Angelina Jolie megvált a védjegyévé vált barna tincseitől, és minden eseményen egyre szőkébb és szőkébb lesz. Nos, a legutóbbi megjelenése során is belecsempészett egy izgalmas csavart a frizurájába: extra havas, hűvös tónusú szőke hajjal pózolt a kameráknak.
Csuja László rendező egy idős, haldokló betyár főszerepét bízta Kulka Jánosra Az utolsó betyár munkacímű magyar westernben. A szerep komoly felkészülést igényel, a forgatást pedig a színész teherbírásához igazítják.
Kapitány István a színre lépése után rögtön meghatározta a célt: le kell válni az olcsó orosz energiáról. Azóta már egy fórumon is megerősítette, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést, és megszüntetnék az üzemanyagokra vonatkozó védett árakat is.
A napelemes rendszerek teljesítményét, különösen a poros és magas hőmérsékletű régiókban érdemben ronthatja, ha a paneleken por, homok vagy egyéb fizikai szennyeződés gyűlik össze. A naperőmű-tulajdonosok, illetve -üzemeltetők világszerte rendszeresen tisztítják a modulok felületét, hogy fenntartsák a napelemek optimális hatékonyságát, ami elengedh
Profibbak, mint az eddig leleplezett trollfarmok tagjai, viszont elég irracionális a viselkedésük. Hónapok óta építik a hálózatot, de csak a napokban vetették be őket, és egyelőre nem nagyon csináltak semmit. Eddig 280-at azonosítottunk.
A Koraszülöttekért Országos Egyesület fejlesztő terápiák, programok igénybevételéhez, illetve a koraszülött gyermekek szemüvegének elkészítéséhez nyújt segítséget.
Megnyílt a "Négy évszak Lengyelországban" című kültéri fotókiállítás, amely az év végéig tekinthető meg a budapesti Lengyel Nagykövetség kerítésén. A tárlatot Jacek Śladewski, a követség ügyvivője és Farkas Melinda, a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet magyarországi igazgatója nyitotta meg.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere élesen bírálta a magyar parlamenti választásba történő külföldi beavatkozást, amely szerinte minden idők egyik leggátlástalanabb, legsúlyosabb akciója.
Tordai Bence visszalép az egyéni jelöltségtől a budai körzetben, de 72 órát ad a Tiszának, hogy visszahívja saját jelöltjét, Koncz Áront, akit az MSZP-oligarcha Puch László és fideszes üzleti körök egykori szereplőjének nevez. Ha Koncz nem lép vissza péntek délig, Tordai benyújtja a visszalépési nyilatkozatát.
Közel hétszáz hátrányos helyzetű, illetve gyermekotthonban élő fiatal vehetett részt a 2026-os Mvm Budapest Comic Conon a Lounge Group és a Kuckó Önkéntes Program Alapítvány együttműködésének köszönhetően. A kezdeményezés célja az volt, hogy olyan gyermekek is részesei lehessenek egy nagyszabású közösségi élménynek, akik számára egy ilyen program r
2026. március 25-én a divat olyan térbe érkezett, ahol a design és a művészet az uralkodó. Az Answear divat webáruház a varsói Norblin Factory Art Box-ban rendezte meg a Your Reflection show-t, ami nemcsak a 2026-os tavaszi-nyári szezon legfontosabb stílusait mutatja be, hanem a márka történetének új fejezetét is jelenti. A helyszín nem véletlen, h
A kiskerti növénytermesztés eredményességét nagymértékben meghatározza a talaj tápanyag-ellátottsága. A kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlás nemcsak a növények fejlődését segíti, hanem a talaj termékenységét is hosszú távon fenntartja.
Komoly változásra kell készülniük a vásárlóknak a húsvéti hosszú hétvégén: a legtöbb nagy bolt három napra bezár. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak egyetlen nap marad arra, hogy minden szükséges dolgot beszerezzünk az ünnepekre.
Az országgyűlési választáson való részvételre ösztönző kampányt indít az RTL. A tévétársaság a választási időszakban egyedüli országos kereskedelmi televízióként politikai reklámokat is befogad a választásokon induló szervezetektől.