A tervpályázaton első helyezést elért nemzetközi konzorcium komoly tapasztalattal rendelkezik, korábbi projektjeik között olyan léptékű fejlesztések szerepelnek, mint a bécsi Aspern Seestadt közparkja vagy a pozsonyi New Lido mesterterv.
Dárdai Blanka egy podcast-interjúban tisztázta a tavalyi Sztárbox-afterpartin történt konfliktust. Az énekesnő elmondta, L.L. Junior provokációjára reagálva ő emelte fel a széket.
Április a moziban sokszor csendesebb időszaknak tűnik, mégis ilyenkor érkeznek azok a filmek, amelyek nem feltétlenül a látványra, hanem inkább a történetre, hangulatra és karakterekre építenek. Összegyűjtöttünk 5 olyan áprilisi premiert, amelyek különböző módon, de mind képesek kilépni a megszokott keretek közül.
A Szerencsejáték Zrt. legújabb játéka, a Lutri fenekestül felforgatja a lottózás több évtizedes szabályait. Itt ugyanis az nyer, akit messziről elkerül a szerencse. De vajon a „fordított logika” tényleg közelebb visz minket a meggazdagodáshoz, mint a klasszikus szelvények? Megnéztük a kőkemény matematikát a 400 millió forintos főnyeremény mögött, é
Magyarországon tartották meg először a Nemzetközi Vetőmagvizsgáló Szövetség (ISTA) workshopját. A 18 országból érkező szakemberek a vetőmag-mintavétel egységes szabályait és gyakorlati fogásait sajátították el a Nébih közreműködésével.
Egy ártatlan beszélgetés meglehetősen váratlan fordulatot hozott. A Harsány című talkshow-ban Hajdú Péter egyszer csak olyan kijelentést tett, amin a teljes stúdió ledöbbent.
Joseph Baena aki most 28 évesen berobbant a köztudatba. Kevesen tudják, de régen nem jött neki össze a sport, azonban pár napja élete első testépítő versenyén azonnal három aranyérmet nyert.
Michael Haneke magyar tanítványának első nagyjátékfilmje, A Borbély család szégyene az iskolai erőszak következményeit vizsgálja. Az osztrák-magyar koprodukció a tervek szerint augusztustól forog.
Fordulat Harry és Meghan Netflix-ügyében: a hercegi pár amerikai üzleti modellje átalakul és emiatt jelentősen meggyengülhetnek anyagilag. Eközben az angol szakértők szerint a monarchiának szüksége lehetne rájuk egy hibrid szerepkörben.
A szavazás, a választás időszakában a média szerepe kiemelten fontos: a hiteles tájékoztatás mellett az is hozzátartozik a felelős szerepvállaláshoz, hogy ösztönözze az állampolgárokat a demokratikus részvételre. Ennek jegyében az RTL Magyarország saját, pártsemleges kampányt indít, amelyben népszerű műsorvezetői arra buzdítják a nézőket, hogy vegy
Tavaly mintegy 77 600, az ilyen statisztikák kezdete, 1785 óta a legkevesebb gyerek született Csehországban, ennek ellenére a bevándorlásnak köszönhetően nőtt az ország népessége - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Tordai Bence háromnapos ultimátumot adott: bejelentette, hogy 72 óra múlva visszalép az országgyűlési választáson való indulástól, hacsak a Tisza jelöltje nem hátrál ki. Döntését a "teljesítmény paradoxonnal" indokolta, miközben a kampány hajrájában egymást érik a hasonló visszalépések az ellenzéki oldalon.
Irán olyan helyzetbe került az elmúlt hetekben, amelyre korábban aligha számíthatott: miközben az amerikai–izraeli támadások folytatódnak, a konfliktus egyre kevésbé tűnik gyors lefolyásúnak, és egyre inkább egy elhúzódó, gazdasági következményekkel terhelt játszmává válik. A kezdeti amerikai várakozásokkal szemben nem az látszik, hogy Teherán térd
Jelentősen visszavetheti a magyar gazdaság növekedését a közel-keleti háború. Az elmúlt hetekben az elemzők sorra vágták vissza prognózisaikat, így lassan senki nem bízik a korábban várt 2 százalék feletti gazdasági növekedésben. Ráadásul egyelőre nem látszik a háború vége, ezért a szakemberek többsége a további lefelé mutató kockázatokra hívta fel
A 2023-ban nyitott Lamborghini Budapest első hazai tesztnapjára hívott minket az autós körökben jól bejáratott Etyek és környéke lankáira, hogy végre (hazai tájakon is) átérezhessük, miért kell 5-18 éves kor között legalább 10 000 munkaórát beletenni a fociba!
A néhai II. Erzsébet királynő életét bemutató új életrajzi könyvéből kiderült, hogy férjét, Fülöp herceget nyolc évvel a halála előtt hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták. A nyilvánosság számára ez egészen eddig titok maradt.
A családi vakáció kész rémálommá vált. Alec Baldwin és Hilaria Baldwin fiát kórházba kellett szállítani, miután súlyos balesetet szenvedett a nyaralás alatt.