2026. március 5. csütörtök

márc. 5
11:17
Újabb videó bizonyítja: Magyar Péterre várnak az ukránok (Magyar Nemzet)
Ismét lelepleződött az ukránok szándéka.
márc. 5
11:19
Két egymás követő napon is kirabolták ugyanazt a dohányboltot (Magyar Nemzet)
A rendőrök három nappal később elfogták a feltételezett elkövetőket.
márc. 5
11:21
Kajdi Csabáról 27 évvel ezelőtti fotó került elő, így tapizta a barátnőjét: "Cyla óriási csajozógép volt!" (Blikk)
Kajdi Csaba édesanyja, Annamari, rendkívül elfogadóan és némi humorral kezelte fia vallomását a szexuális irányultságáról. Bár a coming out idején már sejtette az igazságot, kiemelte, hogy soha nem próbálta megváltoztatni Csabát, mert számára a fia boldogsága volt a legfontosabb. A Visage Modellügynökség feje most egy 27 évvel ezelőtti fotót mutato
márc. 5
11:21
"Akkor ütjük őket, amikor a földön vannak" – Brutális őszinteséggel beszélt a Pentagon vezetője az Irán elleni háborúról (Blikk)
Akkor ütjük őket, amikor a földön vannak, és ennek pontosan így kell lennie – fogalmazott a Pentagon vezetője egy sajtótájékoztatón, értékelve az Irán ellen indított izraeli és amerikai katonai akció első napjait. Irán háborús bűnökkel vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt, különösen a civil célpontokat érintő támadások miatt. A helyzet súlyosbo
márc. 5
11:21
Több tagállam is nemet mondott Ukrajna gyorsított csatlakozására (Infostart)
Március 4-én, szerda este találkoztak a tagállamok nagykövetei az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kabinetfőnökével, Björn Seiberttel, aki bemutatta az Európai Bizottság tervét Ukrajna gyorsított csatlakozására.
márc. 5
11:21
Kína leállítja a benzin- és dízelexportot az iráni háború miatt (444.hu)
A belső szükségletek kielégítése az elsődleges feladat.
márc. 5
11:21
Kávézás ébredés után? Mondj le gyorsan erről az ártalmas szokásról, a szakértők már a vészharangot kongatják (Femcafe)
A kávézás sokaknál nem csupán a reggeli rituálé része, de kifejezetten szeretik, ha ébredés után azonnal kortyolhatnak egyet kedvenc reggeli nedűjükből. Pedig a szakemberek szerint különösen veszélyes szokásról van szó, amit érdemes gyorsan elfelejteni.
márc. 5
11:21
Váratlan hatása lesz a Magyar Péter-képregénynek, szakértő figyelmeztette a Fideszt a veszélyekre (Promotions)
Visszájára is elsülhet a Fidesz húzása.
márc. 5
11:21
„A technológia működik, ha ismered a növényeidet” – beszélgetés Göcző Gábor növényorvossal, a Kapos-Agro Profit Bt. szakemberével (Agrofórum)
Somogyszil – 350 hektár szántóföld, 6000 tonnás kapacitású szárítótelep és egy tudatosan épített növényvédelmi gyakorlat – itt dolgozik Göcző Gábor növényorvos, akivel a 2025. év növénytermesztési tapasztalatairól és a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásról beszélgettünk. A Kapos-Agro Profit Bt. nemcsak stabil termésmennyiségeket produká
márc. 5
11:21
Versenyben maradni – interjú Sławomir Stępniewskivel (MMonline)
Mi történik a globális ügynökségi piacon, milyen szerepet játszik az MI és a glokális stratégia, illetve hogyan maradhat versenyképes egy ügynökség ezekben a turbulens években? Interjú Sławomir Stępniewskivel, a Dentsu Central Europe & Poland CEO-jával. - Az elmúlt időszakban sok bizonytalanságot látunk a globális ügynökségi piacon. Ön szerint mi t
márc. 5
11:21
Diplomáciai vita robbant ki a kárpátaljai hadifoglyok miatt (Magyar Hírlap)
Az ukrán külügy bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét.
márc. 5
11:21
Szertefoszlott Zelenszkij legnagyobb álma: titokban senki sem akarja az Európai Unióban látni Ukrajnát (Mandiner)
Igaza lett Szijjártónak, mindenki lapul, de az Európai Unió még mindig hajthatatlan.
márc. 5
11:21
Négy új modellt akar 2028-ig a Polestar, köztük egy kombit is (Autószektor)
A kínai Geely-hez tartozó extraluxus Volvo-brand, a Polestar négy új modellt is bejelentett a 2026-os és 2027-es évekre. A márka igyekszik felturbózni a palettáját és ehhez új autókra van szükség. Többek között a 4-es kombi verziója és egy új generációs 2-es modell is hamarosan érkezik. A Polestar növelni akarja a jelenlegi palettát. A svéd gyártó
márc. 5
11:21
Vonatra kerültek az első BMW-k Debrecenben – friss képekkel (Magyar Nemzet)
A nagy európai kikötők felé mennek a szerelvények.
márc. 5
11:21
Bohumil Hrabal vidéki házát kulturális műemlékké nyilvánították (Telex)
A Szigorúan ellenőrzött vonatok szerzője az első írói honoráriumából vásárolta az erdei házikót.
márc. 5
11:21
Madár- és természetbarát megoldásokat népszerűsít új országos projekt (Öko-drive)
Természetvédelmi szemléletformáló projektet indít három civil szervezet Otthonunk a természet: Ismerd! Szeresd! Védd! címmel.
márc. 5
11:21
Pszichológia: Ez a túlzott közösségi média használat 5 vészjósló jele, amire figyelned kell (Most Hír)
A hírfolyam végtelen görgetése és a lájkok hajszolása észrevétlenül válhat a mindennapjaink részévé, de vajon hol húzódik a határ az egészséges kíváncsiság és a káros szenvedély között? A szakértők figyelmeztetnek: a túlzott közösségi média használat nemcsak az időnket rabolja el, hanem komoly mentális következményekkel, például szorongással vagy t
márc. 5
11:21
A hazai üzemanyagárakat nehéz előre jelezni (Magyar Nemzet)
Az inflációs hatás csak később jelentkezik.
márc. 5
11:27
Jelentősen átalakítja magát a Volkswagen (Infostart)
A Volkswagen autógyártó a nehéz iparági környezet ellenére stabil helyzetben van, ugyanakkor a következő években jelentős átalakulás és létszámcsökkentés várható – mondta Daniela Cavallo, a vállalat üzemi tanácsának vezetője a wolfsburgi üzemi gyűlés előtt tartott beszédében.
márc. 5
11:27
Aktiválják az Európában lévő terrorista sejteket, Magyarország készültségben (vg.hu)
Magyarország felkészül a nyugat-európai terrorista sejtek ellen.
márc. 5
11:27
Áll a forgalom az M1-es autópályán (Magyar Hírlap)
A kialakult kocsisor megközelítőleg 10 km.
márc. 5
11:27
"Magyarország készültségben" – rendkívüli óvintézkedésekről tett bejelentést Orbán Viktor (Mandiner)
Az iráni háború miatt a Nyugat-Európába bevándorolt terrorista szervek akcióba lendülhetnek.
márc. 5
11:27
Zsibbadás, áramütés, rövidített futam – újabb elképesztő részletek az Aston Martin küszködéséről (Racing)
Adrian Newey csapatfőnök, valamint Fernando Alonso és Lance Stroll is a sajtó rendelkezésére állt az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtónapján, és eléggé elképesztő dolgokról számolt be.
márc. 5
11:27
Februárra újra felpörgött a használtautó-import (Digital Hungary)
Februárban a DataHouse adatai szerint 12 206 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 26 százalékkal haladja meg a tavaly februárban regisztrált 9 692-es mennyiséget. Néhány hónapon belül immár másodszor fordul elő, hogy az import használt autók havi darabszáma 12 ezer fölé emelkedik, ami azt mutatja, hogy folytatódik az a trend, ho
márc. 5
11:27
Hidegzuhany a Samsungtól: mégsem kapott 10 bites kijelzőt a méregdrága Galaxy S26 Ultra (Smarteast)
Bár a bemutatót megelőző háttérbeszélgetéseken a Samsung még büszkén hirdette a Galaxy S26 Ultra kijelzőjének egyik legfontosabb fejlesztését, a forgalmazás kezdetén kiderült: hatalmasat füllentettek
márc. 5
11:33
A legnagyobb költség, amit senki nem lát a mérlegben (Menedzsment Fórum)
A március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencián mi más kerülhetne a fókuszba, mint a longevity, ez az egyre többször felmerülő egészségtudatos fogalomkör.
márc. 5
11:33
Videón a büntetőfékezés: úgy kiakadt a vétkes sofőr, hogy még maga hívott rendőrt (BorsOnline)
Videón az M6-os autópályán lezajlott eset.
márc. 5
11:33
Az iráni bombázók két percre voltak attól, hogy megtámadják az amerikai bázist – katari repülőgépek avatkoztak közbe (Blikk)
Két iráni Szu–24-es bombázó közel került ahhoz, hogy támadást indítson Katar egyik stratégiai fontosságú támaszpontja ellen, ahol mintegy tízezer amerikai katona állomásozik. A gépek mindössze két percre voltak a támadás megkezdésétől, és lőtávolságon belül helyezkedett el Rasz Laffan is, az ország legjelentősebb LNG-feldolgozó terminálja.
márc. 5
11:33
Varga Mihály: figyelni kell az iráni konfliktusra (Portfolio)
Nagy Elek MKIK-elnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előadát követően Varga Mihály jegybankelnök szólalt fel a kamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy az egy évvel ezelőtt (hasonlóképp az MKIK eseményen bejelentett) türelmes és óvatos monetáris politikai hozzáállás kifizetődött.
márc. 5
11:33
Tevecsikó született a Nyíregyházi Állatparkban (hirado.hu)
A teve, amely az Ázsia sivatagos területein őshonos, rendkívül jól alkalmazkodott a szélsőséges időjárási viszonyokhoz.
márc. 5
11:33
A DHL a fuvardíjak drasztikus emelkedésére figyelmeztet, ha elhúzódik a közel-keleti háború (vg.hu)
A DHL a vámháború elhúzódó hatásai miatt is aggódik.
márc. 5
11:33
Már életében fosszília volt a bizarr lény, ami úgy nézett ki, mintha megütötték volna (Rakéta)
Ez nem torzulás, az állat tényleg így nézett ki, mondják a kutatók.
márc. 5
11:33
Irán ünnepel (Magyar Hírlap)
Szétlőttek egy óriási tankhajót a tengeren, ömlik az olaj a vízbe.
márc. 5
11:33
Olaszország légvédelmi támogatást nyújt a Perzsa-öböl országainak (Demokrata)
Olaszország nem áll hadban, és nem is akar belépni a konfliktusba, hangsúlyozta Giorgia Meloni.
márc. 5
11:33
Orbán Viktor: Magyarország készültségben (Demokrata)
A kormány arra számít, hogy a közel-keleti terrorista szervezetek aktiválják az Európában lévő sejteket, erről beszélt a miniszterelnök.
márc. 5
11:33
Elég az ukrán zsarolásból – Tüntetés a budapesti nagykövetségnél! Élőben a Mandineren (Mandiner)
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé.Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk Élőben az eseményeket.
márc. 5
11:33
A baloldali elemző szerint ismét a külpolitika van a kampány középpontjában, ami a Fidesznek kedvez (Magyar Nemzet)
A külpolitikai tematizálás a Fidesznek áll jobban, Magyar Péter kerüli, hogy hosszan beszéljen a külpolitikáról, az energiaválságról, az ukrán–magyar vitáról.
márc. 5
11:33
A kárpátaljai hadifoglyok szabadon engedésében is csak a rosszat látják az ellenzékiek (Pesti Srácok)
Ismét ukránozza az ellenzék a kárpátaljai magyarokat.
márc. 5
11:35
Nagy István: A vidék alkotja Magyarország gerincét (Demokrata)
A kormány egyetlen faluról, kistelepülésről, kisvárosról sem feledkezik meg.
márc. 5
11:35
"Kint van egy Range Roverem, itthon egy Mercim meg egy Lambóm" – levideózták a liverpooli játékosok luxusautóit (Mandiner)
Szoboszlai verdája messze nem a legértékesebb.
márc. 5
11:39
A kormány felpörgeti a Közel-Keleten rekedt magyarok hazajuttatását (Infostart)
Felpörgeti a kormány a mentesítő járatok forgalmát a Közel-Keleten rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, így a következő napokban mentesítő járatok indulnak Jordániából, Egyiptomból, Szaúd-Arábiából és Egyesült Arab Emírségekből is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon közzétett videójában.
márc. 5
11:39
Orbán Viktor: Magyarország biztonságát meg kell védeni a közel-keleti konfliktus hatásai miatt (hirado.hu)
A miniszterelnök hangsúlyozta: "Most arra számítunk, hogy ezeket a szervezeteket és az Európában lévő terrorista sejteket aktiválni fogják."
márc. 5
11:39
Tavaszi fáradtságnak hisszük, pedig ez nem az (Glamour)
Az évnek ebben a szakaszában szinte automatikusan rámondjuk mindenre, hogy biztosan a tavasz az oka. Nehezebben kelünk, délutánra elfogy az energiánk, hullik a hajunk, néha furcsán ver a szívünk és a koncentrációnk sem a régi. Ismerős, ugye? A gond csak az, hogy a háttérben nem mindig az évszakváltás áll. Meglepően gyakran a fel nem ismert vashiány
márc. 5
11:39
Megtaláltuk a fodrászt, aki Szoboszlai frizurájáért felelős (BorsOnline)
Az eredmény magáért beszél.
márc. 5
11:39
Az asztrológia valójában egy ősi rendszer, amit a modern horoszkóp tett hiteltelenné (Hamu és Gyémánt)
Az asztrológiára manapság egyfajta hitrendszerként tekintünk – van, aki erre alapozza mindennapjait, míg mások teljesen hiteltelennek tartják. Kezdetben valóban a tudományra támaszkodott, ám ahogy egyre több csillagászati áttörés látott napvilágot, a horoszkópok lassan felvették ma ismert formájukat.
márc. 5
11:39
A kormány felpörgeti a mentesítő járatok forgalmát a Közel-Keleten (Demokrata)
A biztonsági helyzet tovább romlik a Közel-Keleten, közölte Szijjártó Péter.
márc. 5
11:39
Szijjártó Péter: A kormány felpörgeti a mentesítő járatok forgalmát (Magyar Nemzet)
Nagyon megnőtt a konzuli védelemre regisztrált magyarok száma.
márc. 5
11:39
Változás a gazdaságban: kiderült, mi lesz Magyarország legfontosabb exportcikke a jövőben (Mandiner)
Megkezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idei gazdasági évnyitója. A Puskás Arénában tartott rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előtt felszólalt Nagy Elek, az Mkik elnöke és Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter is. A kormányfő beszédét külön cikkben olvashatja a Mandineren.
márc. 5
11:39
Jöhetnek az új termékek a Tesla európai gyárába? (Villanyautósok)
Rendkívül magas részvétel mellett nagyot vesztett a szakszervezet a választáson.
márc. 5
11:39
Örökre ugrik a jogosítvány, ha ezzel diagnosztizál az orvos (AC News)
Sokan úgy gondolják, hogy ha egyszer megszerezték a jogosítványt, azt életük végéig használhatják.

Keresés