Oroszország készen áll az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatására, miközben a lehetséges megállapodás alapjának az anchorage-i orosz-amerikai tárgyalások eredményét tekinti - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtökón Moszkvában rendezett kerekasztal-megbeszélésen.
A nemzeti parkok országszerte elindították a "Barlangoljunk!" kampányt extra szakvezetésekkel. A látogatók kedvezményesen vehetnek részt túrákon Aggtelektől a Mecsekig.
A rezsistop kedvezményről már több mint 230 ezren nyilatkoztak online, de érkeznek a nyomtatott nyilatkozati űrlapok is; a kedvezmény a nyilatkozat feldolgozását követő első áramszámlában fog megjelenni - közölte az MVM a Facebook-oldalán csütörtökön.
A Renk német hadiipari vállalat vezérigazgatója szerint a közel-keleti háború élénkítheti a cég régiós üzletmenetét. A vállalat erős éves eredményeket jelentett, bár a 2026-os előrejelzése elmaradt a piaci várakozásoktól - számolt be a CNBC.
A szerbiai gazdák több mint három héten át tartó útblokádja március 4-én éjfélkor véget ért az Ibár menti főúton. A gazdák azért szüntették meg a tiltakozást, mert a tavaszi mezőgazdasági munkákat el kell kezdeniük, bár a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz. A miniszter ezzel szemben „konstruktív párbeszédről” beszélt, és
A brit királyi család tagjainak életét szigorú protokollok és hagyományok szabályozzák, ám még ebben a világban is akadnak apró, emberi szokások, amelyek makacsul kitartanak. Úgy tűnik, Vilmos herceg egy olyan gyerekkori beidegződést őriz a mai napig, amely időnként még Katalin hercegnét is zavarba hozza.
A további növekedéshez szemléletváltásra van szükség – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján Nagy Elek, a szervezet elnöke. Az eseményen felszólaló Varga Mihály jegybankelnök a stabilitás jelentőségét hangsúlyozta, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a versenyképesség három fő pillérét azonosította, Orbán Viktor miniszte
A kutatók szerint a felmelegedő éghajlat és a szárazabb talaj segítheti az erdők talaját abban, hogy több metánt nyeljen el a légkörből. A folyamat fontos szerepet játszhat a klímaváltozás mérséklésében.