Mióta a tejföl ára az egekbe szökött, sokan keresnek olcsóbb, de a konyhában jól használható megoldást. A Tesco hűtőpultjánál most egy olyan 60%-os akcióba botlottunk, ami mellett nem lehet elmenni: a 800 grammos Délibábföl Clubcarddal mindössze 649 forint. Már kipróbáltuk, hogyan viselkedik a konyhában, és eláruljuk, miért érdemes ezen a hétvégén
Követeljük, hogy az ukránok állítsák le a beavatkozást a magyar választásba; fejezzék be a fenyegetőzést és a zsarolást, tanulják meg, hogy Magyarország a magyarok országa, amelynek jövőjéről csak a magyar emberek dönthetnek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Digitális Polgári Körök szombati debreceni háborúellenes gyűlésén.
A Portwest története 1904-ben kezdődött Írország nyugati partján, ahol egy kis textilkereskedésből indult el az a vállalkozás, amely mára a munkaruházati piac egyik meghatározó nemzetközi szereplőjévé vált. A családi tulajdonban működő vállalat fejlődése szorosan összefonódott az ipari munkavégzés változásaival: a hagyományos kézműves és mezőgazdas
A világ élelmiszerárai februárban emelkedtek azután, hogy öt egymást követő hónapon át csökkentek – közölte pénteken az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A Babák című dokumentumfilm több megrázó történet által mutatja be a magyar gyermekvédelem egyik legsötétebb korszakát. A film olyan emberek vallomásait és eddig nem látott felvételeket tár a nézők elé, amelyek bemutatják, mi történhetett a Szőlő utcai javítóintézet falai mögött. Mutatjuk, hol nézhető meg online a Babák című dokumentumfilm.
A hosszú, szürke téli hónapok után a tavaszi napsütés különösen csábító. Az első melegebb napokon sokan töltik idejüket a szabadban, gyakran kabát nélkül, napsütésben sétálva vagy teraszon ülve. Ilyenkor azonban sokan elfelejtik, hogy a napsugárzás nemcsak nyáron lehet erős.
Az Egyesült Államokban elítéltek pénteken egy pakisztáni állampolgárt, aki két éve, az iráni Forradalmi Gárda utasítására merényletet akart elkövetni Donald Trump jelenlegi amerikai elnök és elődje, Joe Biden, illetve más politikusok ellen - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.
Az asztrológiában az 1. ház az életút egyik legfontosabb jelölője. Ez a terület egybeesik az aszcendenssel, amely nemcsak a külső megjelenésünkre hat, hanem arra is, hogyan lépünk kapcsolatba a világgal. A stílusunk, a fellépésünk, a viselkedésünk és az első benyomás mind ide tartoznak.
A romantikus történelmi filmekben minden megvan, ami miatt újra és újra visszatérünk hozzájuk: szenvedély, társadalmi korlátok, nagy döntések és időtálló érzelmek. Összegyűjtöttük azt a hét alkotást, amelyeket a Rotten Tomatoes kritikusai a legmagasabbra értékeltek – és amelyek tökéletes választások egy érzelmes filmestéhez.
Zelenszkij elnök úr! Hagyja abba a fenyegetést és a zsarolást! A magyaroknál ez nem működik – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára szombaton feltöltött videóhoz. A videóban idézik az ukán elnököt, aki azt mondta: "nem fogja blokkolni az Európai Unióban a 90 milliárdot vagy a 90 milliárd első részletét és az ukán …
A szakértők szerint nem csupán gazdasági lehetőségeket teremtenek, hanem stratégiai jelentőségű lépésként jelentősen erősítik az Európai Unió nemzetközi befolyását a Mercosur-országokkal és Indiával kötött szabadkereskedelmi szerződések, amelyek létrejöttét jelentősen felgyorsította Trump vámháborúja. De vajon hogyan tudnak az új világrendhez alkal
A világ bármely országában felkeltené a hatóságok érdeklődését egy olyan szállítmány, amely hatalmas mennyiségű készpénzt és aranyat tartalmaz, és amelyet volt katonák és egy titkosszolgálati tábornok kísér.
A magaságyás az elmúlt években a hazai kertek egyik legnépszerűbb eleme lett. Nemcsak esztétikai értéket képvisel, hanem termesztéstechnológiai előnyei is vitathatatlanok. A kérdés azonban az: érdemes saját kezűleg elkészíteni, vagy célszerűbb kész rendszert vásárolni?
Nem hozott továbbjutást az Aston Martin első időmérő edzése, de Fernando Alonso szerint az kiderült, hogy van potenciál az autójukban – már amíg működőképes
A volt hadifogoly a debreceni háborúellenes gyűlést is megtisztelte jelenlétével, miután a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter segítségével biztonságban hazatért Oroszországból.
Dr. Robert Malone szerint a hidegháborús Project 112 keretében zajlottak a kísérletek. Az ügyben már a Kongresszus is vizsgálatot sürget, a CIA egyelőre hallgat a vádakról.
A Hormuzi-szoros lezárása a globális élelmiszerbiztonságot is fenyegeti. Teherán a hajózási útvonal korlátozásával nemcsak az olaj és a cseppfolyós gáz útját zárja el, hanem a globális műtrágyakivitel mintegy harmadát is megakadályozza.
Közel-Keleten továbbra is nagyon durva a biztonsági helyzet, Irán továbbra is nagyon komoly csapásokat mér az arab országokra, ezért a légterek továbbra is csak részlegesen tudtak kinyitni, ezért tovább folytatjuk a mentesítő járataink közlekedését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a tárca tájékoztatása szerint.
A 2019-ben kifejlesztett biztosítási applikációt már csaknem 710 ezren töltötték le, de a kezdeményezők szerint még szélesebb körben kell ismertté tenni. Tapasztalataik szerint az autósok jelentős része csak balesetkor szembesül a kárbejelentés nehézségeivel, stresszhelyzetben viszont nő a pontatlanság kockázata és lassulnak a döntések - érvelnek a
"Az M5-ös a Tiszához vezet", mondta Lázár. Orbán arról is beszélt a debreceni DPK-n, hogy az ukránok az oroszokkal harcoljanak, "ha már így döntöttek", gyűlöletre pedig szerinte nem lehet nemzetet építeni.
Bár a nemzetközi kőolajpiacon tapasztalható feszültség folyamatosan hajtja felfelé az árakat, a magyarországi töltőállomások közötti verseny megakadályozza a hirtelen, sokkszerű árugrásokat – tájékoztatott a Magyar Ásványolaj Szövetség
A rapper lapunknak reagált az iráni háborúra és Zelenszkij fenyegetésére is. A Háborúellenes Gyűlésen egyenesen botrányosnak nevezte Young G Béci az ukrán elnök megnyilvánulását.
A Fehér Ház győzelmet hirdetett, miközben a térségben továbbra is rakéták csapódnak be. Teherán bocsánatot kért, de a feltétel nélküli megadást határozottan visszautasította.