Kihúzták az Ötöslottó 2026/10. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitaláat az ötösön, így a 11. héten már 5575 millió forint keresi gazdáját az ötös lottón.
Hét országos pártlistát jelentettek be a szombat délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál, emellett 12 nemzetiség országos önkormányzata állított listát az országgyűlési választásra – tájékoztatta a Nemzeti Választási Iroda az MTI-t.
A következő, kilencedik generációs Volkswagen Golf várhatóan 2028-ban jelenik meg. Elektromos változatának – amely várhatóan az ID Golf nevet kapja – 800 voltos elektromos architektúrája és fejlett akkumulátor-technológiája lesz, hogy hatótávolságban és töltési sebességben is felvegye a versenyt a kínai riválisokkal. A villanyautó mellett továbbra
Új kutatások szerint Svájc hőmérséklete jóval gyorsabban emelkedik, mint a világátlag. Az alpesi régió különösen érzékeny a klímaváltozásra, ami a gleccserek olvadását és a hó csökkenését eredményezi.
Az énekesnő őszintén vallott arról a fájdalmas időszakról, amikor 39 évesen, anyaként kellett döntenie a jövőjéről. A válás után a kilencvenes évek teljesen a fiáról, Dávidról szóltak, aki a legnehezebb időkben is vigasztalta.
Sokan úgy gondolják, hogy a plüssállatok kizárólag a gyerekkorhoz tartoznak. A pszichológusok szerint azonban sokan felnőttként is őrzik a gyerekkori plüssüket. Mutatjuk a jelenség hátterét!
Szabó Anna Eszternek (váratlanul) egy sorozat segített átírni mindazt, amit a szexualitásról, a testiségről gondolt. De ehhez alá kellett merülnie a pokolba a főszereplőkkel együtt. Nagyon rendhagyó ajánló az Újraolvasóban.
Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapnak a természetes szépségápolási módszerek, amelyek műtétek és kemikáliák nélkül ígérnek látványos eredményeket. Közülük is kiemelkedik a gua sha és a face yoga, amelyek nemcsak az arc formálásában segítenek, hanem a bőr egészségét is támogatják. De mi is pontosan ez a két módszer, és hogyan használhatod
Nem került sor az egyik legizgalmasabb Star Wars-sorozat, Az akolitus 2. évadára, noha az első 2024-ben igen ígéretesre sikeredett. Most kiderült, milyen lett volna a második etap, s Yoda is okozott volna egy kis meglepetést.
A józan ítélőképességgel rendelkező olvasó biztosra veheti: a szerző, akinek vakbuzgósága minden mértéket felülmúl, szentül hitte, hogy művében egy szó koholmány sincsen; ilyen elképesztő dolgokat nem is lehet kiagyalni; a nővér minden kijelentését jóhiszeműen, szilárd meggyőződéssel írta le; ez a legmegdöbbentőbb Agradai Mária könyvében. ‒ Giovann
A lemosó permetezés a kertészek egyik legerősebb fegyvere, de a réz és a kén kétélű kard. Megnéztük, hol húzódik a határ a hatékony védekezés és a környezet felesleges terhelése között.
Egy rosszul megválasztott vetőmag miatti gyenge kelés vagy betegség-érzékenység akár jelentős veszteségeket is okozhat, míg a tudatos választás segíthet maximalizálni a termést és csökkenteni a kockázatokat.
Kutatók szerint kizárt, hogy a 2024 YR4 jelű aszteroida 2032. december 22-én becsapódik a Holdba. Bár az ütközésnek korábban volt néhány százalékos esélye, a legújabb számítások szerint ez immár a nullával egyenlő.
A tavasz beköszöntével elérkezik a gyepfelületek megszépítésének ideje is. Néhány szabály betartásával és pár művelettel megoldható, hogy a pázsit gyorsan regenerálódjon a tél után és újra teljes értékű zöld szőnyege legyen a kertnek…
Júniusban indult volna az European Sleeper Brüsszel és Milánó között közlekedő új éjszakai vonata. A start azonban logisztikai problémák miatt szeptember elejére csúszott.
Nuno Campos, a Zalegerszeg vezetőedzője a szombati, ETO FC elleni diadal után az M4 Sportnak arról beszélt, együttese ezzel minden bizonnyal elérte a kitűzött célját, s már nincs veszélyben az NB I-es tagsága – a győri Borbély Balázs nem tudja kritizálni a játékosait, hiszen mint megjegyezte, mindent beleadtak.
Fejfájós vagy? Gyakran kínoz a fájdalom napközben? Lehet, hogy a problémát csupán egy banális ok okozza. Ha rájössz, mi áll a háttérben, akár meg is szabadulhatsz tőle. Nézzük, mit mond erre a szakember!
Tulipán, nárcisz vagy liliom? A virágok közül sokunknak van kedvence, de azt kevesen tudják, hogy a születési hónapunkhoz is kapcsolódik egy-egy jellegzetes virág.
Ukrajna és a háború finanszírozása felzabálná a magyar jövőt, ehhez gyárt konyhakész terveket a Tisza – írta Szánthó Miklós, az Alajogokért Központ főigazgatója a Facebookon, értékelve a szombati debreceni háborúellenes gyűlést. Azt írta, hogy a Digitális Polgári Körök gyűlésén Orbán Viktor fő állítása szerint a Barátság kőolajvezeték elzárásáról
Előfordulhat, hogy az alkohol átmenetileg álmosságot okoz, ezért könnyebbnek tűnhet az elalvás. A valóságban azonban az, hogy az alkohol több ponton is megzavarhatja az alvás természetes folyamatát, és hosszabb távon ronthatja a pihenés minőségét.
A színelmélet szerint mindenki rendelkezik egy hozzá passzoló színskála árnyalattal, ami a bőréhez legjobban harmonizál. A tavasz az újjászületést jelképezi, a megújulást és a színkavalkádot. A zord tél után elkezdenek nyílni az első virágok és a természet zöldbe borul. Éppen ezért minden, ami színes, jól mutat egy tavasz típusú nőn.
A Hormuzi-szoros lezárása immár egy hete tartja bizonytalanságban a globális energiapiacokat. Az olajár a héten 25 százalékot emelkedve 90 dollár fölé ugrott. Egyre több elemző, kereskedő és iparági vezető figyelmeztet arra, hogy ha nem történik deeszkaláció, napok kérdése, és az árfolyam elérheti a 100 dollárt - jelentette a Bloomberg.
Ha a tavaszi öltözködésben az a célunk, hogy elkerüljük az unalmas, túlzottan egyszerű szetteket, akkor érdemes idén a kiegészítőkre helyezni a hangsúlyt. A tavasz közeledtével már most körvonalazódnak azok a kiegészítő trendek, amelyek meghatározzák majd az előttünk álló szezont – és amelyek segítségével a legegyszerűbb alapdarabok is új életre ke
Évtizedes, egy raktárhelyiségből induló hagyomány a Bortársaság BORtavasz névre keresztelt szakmai seregszemléje, amelyen pincészetek és borászok találkoznak zömében vendéglátósokkal. Idén a szervezők úgy döntöttek, a március végi eseményt kinyitják a nagyközönség előtt is: limitált számban azokat a borkedvelőket is várják majd, akiknek nincs étter