Egy rutin fogászati beavatkozás során vesztette életét egy férfi Debrecenben, miután az altatás közben súlyos komplikációk léptek fel. Az özvegy szerint a tragédiát több szakmai hiba sorozata okozhatta, amit szakértői vélemények is alátámaszthatnak. Az ügyben vádat emeltek az altatóorvos ellen, de a felelősség kérdése továbbra sem tisztázott. A csa
Az egyik leggazdagabb magyar a Telex műsorában arról beszélt, hogy tiszta választást akar, ezért is tájékoztatja az embereket és buzdít a szavazásra. A Fidesz vezetését árulónak tartja, és szívesen fizet vagyonadót, ha a Tisza Párt nyerne.
Magyar Péter és Simicska Lajos történetére mindenki emlékszik, de nemcsak ők fordultak szembe a rendszerrel. Összeszedtük, még kik voltak azok, akik nyilvánosság elé álltak, amikor elegük lett a NER-ből.
Évekig elképzelhetetlennek tűnt, idén azonban újra összeáll a zenei szabadelvűsége, egyedi látásmódja miatt nagy hatású Isten Háta Mögött. A zenekar két alapítótagja, Bokros Csaba és Pálinkás Tamás szerint most jobbak, mint korábban, és olyan, mintha egy sportsérülésből épülnének fel.
Közérdekű bejelentés nyomán mérlegelik a fegyelmi vizsgálat megindítását Völner Pál ellen, miközben a korrupciós ügy vádlottjaként továbbra is ügyvédként dolgozhat. A helyzet jogi és etikai szempontból is komoly vitákat vet fel.
Megérkezett egy új agytorna kvíz, amely ideális egy gyors, mégis tartalmas kihívásra. A kérdések között több olyan is van, ahol nem elég a felszínes tudás, egy kis gondolkodásra is szükség lesz. Ha elérted a 60%-ot, már igazán jól teljesítettél. Szeretnél egy kicsit megmozgatni az agytekervényeidet? A Kvízguru változatos kvízei pont erre valók, his
A Bak Hold stratégiai érzékünket, kitartásunkat hangsúlyozza, ami komoly előnyt jelent, ha nyitottan állunk a változáshoz. A napi horoszkóp segít produktívan zárni a pénteket.
Varázslatos, élményekben gazdag utazáson vesz részt Hevesi Kriszta, aki ezúttal Indonézia egzotikus világában merült el. A pszichológus természetesen nem hagyta ki a különleges programokat sem: ellátogatott a Lombok szigetén található Lombok Wildlife Parkba, ahol testközelből tapasztalhatta meg a trópusi élővilág lenyűgöző sokszínűségét.
Fegyverszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától a vasárnapi nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
Nyakunkon 2026-os országgyűlési választások, amelyek közeledtével a rendőrség is felkészült, hogy biztosítsa a szavazás zavartalanságát és a választók biztonságát. A szavazóhelyiségek környékén a választást megelőző napon is folyamatos járőrözésre lehet számítani. Vasárnap a rendőrök lőfegyver nélkül teljesítenek szolgálatot.
A Liverpool labdarúgócsapata bejelentette, hogy Kerkez Milos posztriválisa, Andy Robertson a szezon végén elhagyja a klubot. A skót klasszis kilenc év után távozik a vörösöktől.
Már nem kell sokat várni Antoine Fuqua filmjére, mely a pop királya, Michael Jackson felemelkedését mutatja be – a legkínosabb részeket kihagyva a sztoriból –, és amiben a sztár unokaöccse, Jaafar Jackson kelti életre világhírű nagybátyját.
Az 56-os veteránok szerint a választás egy "új szabadságharc és új pozsonyi csata lesz", ezért arra kérik a választókat, hogy támogassák a kormánypártok jelöltjeit.
Sápi Vivi követői már megszokhatták, hogy az influenszer gyakran és tudatosan osztja meg a gondolatait mélyebb témákban is a követőikkel: Vivi szívesen edukálja a közönségét, így a választások közeledtével is fontosnak tartotta felhívni a figyelmet a döntés jogára és szükségére.
Bár Varga Barnabásnak volt egy olyan fejese, amit az ellenfél kapusa csak bravúrral tudott hárítani, csapata, az AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a spanyol Rayo otthonában, a Konferencialiga negyeddöntőjében. A marokkói Iliasz Ahomas már a 2. percben vezetést szerzett, az első félidő hosszabbításában Unai López is betalált, a végeredményt pedig
Az amerikai alelnök konvoja miatt percekre megállni kényszerült egy mentőautó Budapesten, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget vitt éppen kórházba. Erről egy szemtanú beszélt a Híradónak. A mentőszolgálat szerint a beteg stabil állapotban volt és nem kellett lélegeztetni.
David Guetta, Armin van Buuren és Martin Garrix neve évtizedek óta meghatározza az elektronikus zene világát. A világsztár lemezlovasok folyamatos utazással és hatalmas fizikai terheléssel járó életet élnek, miközben egyetlen fellépéssel akár több száz millió forintot is kereshetnek. A színpad mögött azonban kemény munka, tudatos építkezés és folya
A szombathelyi Czeglédy Csaba az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt, Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Hiller István nem lépett vissza, így ők a Tisza jelöltjei ellenében is elindulnak a vasárnapi választáson.
Irán kétmillió dolláros vámot tervez bevezetni a Hormuzi-szorosban, aminek lehetőségét Trumpék még nem cáfolták egyértelműen. A továbbra is lezárt szoros jövője így továbbra sem tisztázott.
Az Itt érzem magam otthon két producerével beszélgettünk a film költségvetéséről, és arról, miért nem sejtették, hogy egy ilyen felfokozott közhangulatba fog megérkezni az alkotásuk.
Nem az Alkotmányvédelmi Hivatal hivatásos állományának tagjai között kell keresni a Tisza Pártnál kémkedő, „Henry” fantázianéven elhíresült tettest és bűntársait. A csoport egy volt titkosszolga által felfuttatott, a titkosszolgálatoknak is bedolgozó, velük szoros kapcsolatban álló információtechnológiai cég környékén dolgozhat. Nem a Tisza Párt vo
Megérkezett egy új műveltségi kvíz, amelyben több területen is próbára teheted a tudásodat. Már 5 helyes válasz is azt mutatja, hogy igazán jól teljesítesz. Eszedbe jut például, ki volt Brüll Adél múzsája, vagy hol található a deltaizom? Könnyen lehet, hogy elbizonytalanít egy-egy irodalmi kérdés, vagy az, melyik elem vegyjele áll két betűből. Ez a
Hat hete vesztegelnek az olajszállító hajók legénységei a Perzsa-öbölben, miközben a Hormuzi-szorosban kialakult feszült helyzet miatt nem mernek átkelni a veszélyes vizeken. A tengerészek mentális állapota egyre romlik, sokan nem látnak kiutat a helyzetből. A fegyverszüneti megállapodás ellenére a térségben továbbra is rakétatámadások és dróncsapá
Nagy várakozás előzi meg a pénteki Ferencváros–DVTK focibajnokit azt követően, ami a múlt vasárnap, Debrecenben történt. Mint ismert, a Green Monsters tagjait nem engedték be a Nagyerdei stadionba, és kiderült, komoly feszültségek vannak a ferencvárosi szurkolói csoportok között. A Green Monsters most a Facebookon üzent a zöld-fehér szimpatizánsokn
Mi történik, ha a múlt titkai a forgatás közben törnek felszínre? A Kegyelem családi árulásokról, titkokról és halál árnyékáról mesél, miközben a film elkészítése is rendkívüli kihívásokkal járt. Szofi Szabó Budapestre tér vissza amerikai férjével és stábjával, hogy ifjúkorát feldolgozza, de a sötét családi titkok minden forgatási pillanatot felfor
Az ország egyik leggazdagabb üzletemberét a miniszterelnöki hivatal államtitkára árulózta le. Wáberer György kedden arról posztolt: a választás tétje az, hogy Európát vagy az oroszokat választja Magyarország. Az üzletember az RTL Híradójának azt mondta, a kormányváltás nélkülözhetetlen a magyar gazdaság fellendüléséhez.
Közleményében azt írta az ukrán bank, hogy a felvételt feltehetően az egyik, Magyarországon feltartóztatott pénzszállító mobiltelefonjáról szerezték meg.