Többféle vissza nem térítendő támogatás elérhető a nyugdíjasok számára, ám sokan nem is tudnak a lehetőségről. Részletes listán szerepelnek az idei évben igényelhető támogatások, amelyeket érdemes megfontolni, ugyanis általuk többletköltséget biztosan nem okozol magadnak.
Kína jó úton halad afelé, hogy több mint kétszeresére növelje teljesítményét az amerikai atomenergia-kapacitáshoz képest, elérve a közel 186 GW-ot. Az Egyesült Államok jelenleg vezet, de a tervezett projekteket is figyelembe véve már csak a második helyen áll.
A jogvédő csoportok szerint Kína után Iránban végzik ki a legtöbb embert évente. Egyes szakértők úgy vélik, az iráni rezsim szándékosan használja a halálbüntetést az emberek megfélemlítésére, különösen most, amikor a helyi lakosság a háború okozta pusztítástól is szenved.
Zendaya és Sydney Sweeney fagyos találkozása az Eufória premierjén felkavarta az állóvizet, miután a két színésznő látványosan kerülte egymást a vörös szőnyegen. A róluk megjelent kínos videó alapján egyértelmű, hogy hatalmas a feszültség a sztárok között, aminek hátterében több ok is áll.
Egyre több kedvező bankbetét közül válogathatnak az ügyfelek, van, ahol az inflációt meghaladó kamatokért le sem kell kötni a megtakarított pénzt, elég megtakarítási számlán tartani. A versenyt a kisebb bankok uralják, de érdemes szétnézni az ajánlatok között, mert számos ajánlat kínál vonzó feltételeket.
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló TrollFoci szerkesztőjeként vált ismertté, megbízott online igazgatói posztot kapott az állami médiánál.
Nem lanyhul az érdeklődés a Magyar Menyegző (12), az idei év egyik legsikeresebb filmje iránt. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus alkotása újabb mérföldkőhöz érkezett: 201 307 nézővel zárta a műsorhetet. A film ezzel átlépte a 200 ezres álomhatárt, ami igen kiemelkedő teljesítmény: az elmúlt tíz esztendőben csak tíz másik hazai produkciónak siker
Súlyos vádak érték a Gunzilla Games nevű videojáték-fejlesztőt, ami az NFT-elemeket is használó Off The Grid című battle royale játék készítője. A cég több volt és jelenlegi alkalmazottja is azt állítja, hogy a stúdió hónapok óta nem nem fizeti ki a munkavállalóit. Off the Grid: a Fortnite-ot is beelőzte az új kriptós játék A 2024-ben
Április 20-áig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), közölte az MTI.
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Péntek délután ismét az ATV Mérleg című műsorának vendége lesz Orbán Viktor. A miniszterelnök harmadszor ül le beszélgetni Rónai Egonnal a kampányban. A sorsdöntő választás előtt az összes listavezető megszólal a csatornán.
Elérhetővé vált a "Fókuszterületi innovációs projektek támogatása" című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügyn
Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
Ritkán, de előfordul, hogy áprilisban, a tavasz közepén hó lepi be a Mátra és a Bükk csúcsait, és a hőmérséklet hajnalban 0 fok alá csökken. A Mátra és a Bükk magasabb csúcsain sűrű pelyhekben havazott, Kékestetőn pedig késő estére mínusz 3 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Pedig három napja húsvéthétfőn a déli országrészben 25 fokos, […]
A középmagas oldalfalú Ja 20 000 sorozatú, korábban 20 314 pályaszámú teherkocsi az elmúlt évtizedekben a Keleti pályaudvaron, majd a hűvösvölgyi vontatási telepen ácsorgott üzemképtelen állapotban, kizárólag anyagtárolási célokra használták.
"Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább" – közölte a Szentkirályi Ásványvíz alapítója.
Csütörtök este ott voltunk Magyar Péter és Orbán Viktor fórumán is, hogy utánajárjunk, az emberek hogyan élik meg a kiélezett kampányhajrát. Ami biztosan kiderült: mindkét oldal a saját győzelmében biztos, és egyik sem hiszi, hogy a másikat már bármiről meg lehetne győzni. De azért üzentek is egymásnak.
A tervezők szembefordulnak a hagyományos, tömbös konyhaberendezéssel a letisztultság jegyében. A változás részeként a klasszikus csempét is fugamentes hátfalak váltják fel.
A magyar költészet napja alkalmából szervezett versgyűjtést a gyulai könyvtár. Az érdeklődők április 11-éig küldhetnek be verseket a könyvtárnak, ezeket később kiállítják. Bálint Etelka kiemelte, nincs formai követelmény vagy tartalmi megkötés, bármilyen verset szívesen fogadnak. A kezdeményezés célja, hogy az emberek megkedveljék a verseket, és el
Miután 2024-ben Elon Musk elvetette egy megfizethetőbb „népautó” koncepcióját, a Reuters szerint ismét egy új, kisebb és jóval olcsóbb SUV fejlesztésén dolgoznak, amely egy külön modell lenne, nem pedig a Model 3 vagy Model Y egyszerűsített változata.
Az Agrárminisztérium első körben több mint 21,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg 26 komplex öntözésfejlesztési beruházásra. A cél a megváltozott klímaviszonyoknak kitett területek vízutánpótlásának biztosítása.
Három új színész csatlakozik a nagy sikerű kosztümös dráma, A Bridgerton család ötödik évadához, amely ezúttal Francesca Bridgerton szerelmi történetére fókuszál. Az új epizódok középpontjában Francesca (Hannah Dodd) és Michaela Stirling (Masali Baduza) kapcsolata áll majd – egy érzelmileg összetett, váratlan fordulatokkal teli történet, amely új s
A két óriáscég jelentős bővítést jelentett be több évtizedes partnerségükben. A Google megállapodott az Intellel, hogy több generáción át használja majd CPU-it AI-alapú adatközpontjaiban.
A diákévekhez sokáig a „csak tanulni kell” kép társult. Ma egyre több középiskolás vállal diákmunkát, az egyetemisták jelentős része pedig rendszeresen dolgozik a megélhetés miatt. A pénz kérdése így nem háttértéma: már mindennapi tényezővé vált. Amikor azonban a bevételek bizonytalanok, a kiadások szorítanak, és a hónap vége kiszámíthatatlan, a pé
Súlyos árat fizet a többek között a 300 millió forintos csalással vádolt sztárénekes, Fekete Dávid: hét évre börtön vár rá. Fekete Dávidra hét év börtön vár, , valamint több mint 16 millió forintos vagyonelkobzásra, 2,1 milliós bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Győri Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős. Mint ismert, az ügyészség szerint a M
Brutális befektetési hullámba kezdett a Meta a mesterséges intelligencia területén, de Zuckerberg cége komoly vezetői toborzást is indított. Az AI-piaci verseny legújabb és jelentős fejleménye pedig, hogy a Meta kilenc hónap után bemutatta első jelentős mesterségesintelligencia-modelljét.
Az amerikai elnök a Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében ismét kiállt Orbán Viktor mellett, és teljes támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt a 2026-os választás előtt.
Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakoz
A Föld csaknem egy nap alatt fordul meg a saját tengelye körül, e mozgásból azonban mi, emberek természetesen semmit sem érzékelünk. De mi történne, ha egyszer csak megszűnne forogni a kék bolygó?