Öt éve nem látott sebességgel veszik fel a nyugdíjcélú megtakarításaikat a britek, amint elérik az ehhez szükséges életkort – derül ki a Lubbock Fine vagyonkezelő cég friss kutatásából. A jelenség hátterében nagyrészt az örökösödési adót érintő változások miatti aggodalom áll – írja a Pension Policy International.
Egyre többen terveznek megtakarítani Magyarországon, és már kisebb összegekkel is nő az érdeklődés a befektetések iránt, miközben sokan továbbra is készpénzben vagy állampapírban tartják a pénzüket, de egyre többen keresnek rugalmas, mobilon is elérhető megoldásokat; az ismétlődő befektetés lehetőséget ad arra, hogy akár havi néhány ezer forinttal
Mérhetően csökkenésnek indult a dollár iránti kereslet, miután az Egyesült Államok és Irán között ideiglenes tűzszünet állt be. Ha a globális kockázatkerülés tartósan mérséklődni fog, akkor újra a korábbi trend, a dollár szerepének visszaszorulása kerülhet előtérbe - írta a Bloomberg.
Ukrajna a Barátság kőolajvezeték javítását tavasszal fejezheti be, ha továbbra is biztosítva lesz az európai finanszírozás az olajszállítás lehetőségéért cserébe. Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte egy kijevi sajtótájékoztatón. Az eseményen szó esett a háború befejezéséről és egy esetleges húsvéti tűzszünet lehetőségéről is.
A forint a tűzszünet hírére visszatért az iráni háború kitörése előtti szintekre, és azóta a fegyvernyugvással kapcsolatos bizonytalanság ellenére is tartja magát az árfolyam. A mai napon a hírek szerint az USA tárgyalni fog Iránnal Pakisztánban, a tárgyalás körülményeivel kapcsolatban azonban nagy a bizonytalanság. Mindeközben itthon már mindenki
Az EU agrárbizottsági döntése nyomán a tejágazatban kötelező lesz írásos szerződéseket kötni. A hosszú távú megállapodások módosítási lehetőségeit is lefektették.
Néhány napra az internet elhitte, hogy Zendaya és Tom Holland esküvői képeit látja, pedig azok mesterséges intelligenciával készültek. Ez az eset rávilágít arra, hogy az AI korában egyre kevésbé egyértelmű, hogy amit látunk, az dokumentáció-e vagy fikció.
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifoszt) miatt visszahívják a fogyasztóktól és a forgalomból is kivonják a Trs márkájú, Indiából származó koriandermagot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) az Mti-vel.
Nem talált törvénysértést a rendőrség abban az ügyben, amely a 2023-as szlovákiai parlamenti választások állítólagos külföldi befolyásolását vizsgálta. A nyomozás ezzel lezárult, büntetőjogi következmények nem várhatók.
3,3%-ra ugrott az amerikai infláció az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt. Az inflációs kosár többi része nem néz ki rosszul, de ennek már kevés jelentősége van, ugyanis a magasabb árak előbb utóbb mindenhova megtalálják az útjukat.
Dömötör Csaba bejelentette, a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre, hogy a polgárok jelezhessék a Tisza Párt által elkövetett választási visszaéléseket. A kormánypárti politikus szerint ellenfelük erőszakkal, fenyegetéssel és szavazatvásárlással próbálja befolyásolni a voksolás eredményét.
Az Orion az előzetes becslések szerint 38 405 km/h-ával lép be a légkörbe a ma éjjeli visszatéréskor. A Moszkvában fejlesztett Avangard nem sokkal marad el mögötte.
A középkori kastélyokról sokaknak ma is egyetlen kép él a fejében: magas kőfalak, felvonóhíd, lőrések, egy komor torony a dombtetőn. A valóság azonban ennél jóval összetettebb volt. A középkori kastély, pontosabban vár nem egyszerűen nemesi lakóhely volt; egyszerre szolgált erődítményként, igazgatási központként, raktárként, műhelyként és lakótérké
Jó hír a sportrajongóknak: ESPN tartalmak lettek elérhetők a Disney+-on Európában és egyes ázsiai-csendes-óceáni piacokon, így a szolgáltatás a régiókban összesen 53 országban és területen elérhető. Ezzel a bővítéssel az ESPN már világszerte mintegy 100 piacon éri el a rajongókat a Disney+ platformon keresztül. Az előfizetők hozzáférhetnek exkluzív
William Banks története jól mutatja, milyen furcsa módon találkozhat az internetes figyelemhajhászás és a kriptovilág. Az önmagát humoristaként pozicionáló brooklyni tartalomkészítő néhány hónap alatt egy megrendezett börtöntörténettel, majd két gyorsan összeomló mémérmével került reflektorfénybe. Az ügy különösen azért keltett feltűnést, mert Bank
A rakott miniszoknya a sportruházat és az utcai divat keverésével lett a tavasz egyik vezető trendje. A stílust a tenniscore irányzat alapozta meg, melynek elemei a galléros pólók és a sportzoknik.
A második végjátékot a Bajnokok nyerték, így ma este jön a párbajok éjszakája. A vegyes párbaj okán először csapatmedálért küzd a piros és kék csapat. A győztes a végső párbajon használhatja fel a megnyert medált, ami hatalmas előny lehet a Bajnokoknak és a Kihívóknak is.
Megdöbbent Michael J. Fox, amikor azzal szembesült, hogy állítólag meghalt. A CNN tévesen egy riportot közölt arról, hogy a színész elhunyt – bár már nem először írták meg a halálhírét.
9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó
Több mint ötven fellépője van a Puzsér-féle rendszerbontó koncertnek. A Telex választási műsora élőben jelentkezett a Hősök teréről, ahol Bíró-Nagy Andrással is beszélgettünk a kampány aktualitásairól.
A fizikai aktivitás kiemelt szerepet tölt be a betegségek megelőzésében, ugyanakkor támogatja a rákbetegek gyógyulását és jelentősen csökkentheti a kiújulás kockázatát is – erre hívja fel a figyelmet a Novartis Dank Magdolnával, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával, Bodoky Györggyel, a Dél-Pesti Centrumkórház onkológiai centrumának vezető
Szomorú hírről számolt be a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN). 49 évesen elhunyt a válogatott másodedzője, Jacek Magiera. A rutinos edző reggeli futás közben lett rosszul.
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta - közölte a társaság.
Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
Bódi Csabi az elmúlt időszakban látványos életmódváltáson ment keresztül, amelynek eredményeként mintegy 25 kilót adott le. Bár korábban szóba kerültek nála gyorsabb és drasztikusabb megoldások is, végül tudatosan elutasította az orvosi beavatkozásokat, és egy fokozatos, a mindennapokba könnyen beilleszthető módszert választott. A változás nem egyi
Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában.
Szombaton, a költészet napján, ha egy kis kampánycsendre vágysz, vár a versvillamos - tette ki posztját Budapest főpolgármestere az ünnep alkalmából. Arra buzdítja a városlakókat, hogy olvassanak verseket és szálljanak fel a versvillamosra a fővárosban, ahol költők olvassák fel saját írásaikat.