Káoszra, tüntetésekre és nemzetközi lejárató akciókra számít ellenfeleitől a miniszterelnök a vasárnapi választás miatt. Orbán Viktor szerint kihívóik semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat. A Híradónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő megerősítette, hogy valóban lehetnek úgynevezett destabilizációs műveletek, csakhogy azok
Hiába a tavasz, újra havazott a hegyekben. A Bükkben tegnap éjszaka rövid idő alatt legalább 10 centi hó hullott. Elárasztották a közösségi oldalakat télies felvételek az érintett településekről. Még azok is meglepődtek a hirtelen nagy mennyiségben leesett áprilisi hótól, akik egyébként hozzá vannak szokva, hogy tavasszal is kifehéredhet a táj. A h
Fokozottan készülnek a mentőszolgálatnál a választás napjára. Egy átlagos vasárnaphoz képest 25 százalékkal többen lesznek szolgálatban, a fővárosban például plusz 10 mentőautó dolgozik majd. A rendőrség is felkészült. Már szombaton járőrözni fognak a szavazóhelyiségek környékén. De a szavazókörökbe csak akkor mennek be, ha ezt a szavazatszámláló b
9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mell
Ahogy az előző kettő, úgy az idei Vízválasztó Konferencia is a vízmegtartással, helyes vízgazdálkodással kapcsolatos meglátásoknak, kormányzati és civil kezdeményezéseknek adott teret.
A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről – közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy az OpenAI ChatGPT platformját a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) értelmében nagyon nagy online platformként kell-e besorolni. A vállalat által közzétett felhasználói adatok ugyanis meghaladták a jogszabályban rögzített küszöbértéket.
A kutyád vagy a cicád a családod része. Bár az életük alapvetően rövidebb, mint az embereké, egy felelős állattartó legnagyobb feladata, hogy minél boldogabb és minél egészségesebb életet biztosítson a kedvencének. A longevity nem csak az emberek világában fontos, ezért összegyűjtöttünk néhány olyan jó tanácsot, amelyre érdemes odafigyelned, és a G
2012-es visszatérése óta a Toyota kizárólag hibrid technológiával versenyezve 13 világbajnoki címet és 49 futamot nyert a Hosszútávú világbajnokságon (WEC), és ötször megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is. A 2023 óta először frissített, 2026-ra TR010 Hybridre átnevezett versenyautó a Toyota és a Toyota Racing prototípus-versenyeken megszerzet
Franciaország az elkövetkező években akár évi 10 milliárd eurót is fordít a fosszilis energiahordozókról történő átállásra – jelentette be Sébastien Lecornu miniszterelnök, megduplázva ezzel a jelenlegi állami támogatások mértékét.
Az ország legnagyobb értéke a stabilitás, ez egy olyan huzatos helye a világnak, ahol a biztonság a legfontosabb és az, hogy egy hosszú ideje hatalomban lévő, illetve annak környékén maradó szervezet stabil, kiszámítható-e, attól függ, hogy a vezetői milyenek - fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét a kampányban. Állítása szerint Varga Juditon keresztül sokkal többet tud róla, ezért is tartózkodott a durvább kijelentésektől.
Szabó Anna Eszter (és sok más magyar szülő) gyerekei az óriásplakátokon csiszolták tökéletesre az olvasás tudományát, és ennek a következményeit még sokáig fogjuk nyögni.
László Róbert szerint a bonyolult választási rendszer miatt előállhat olyan helyzet, hogy a listás győztes nem szerez mandátumtöbbséget. Ehhez mindössze 1-3 százalékpontos Tisza-előnyre és a Mi Hazánk bejutására lenne szükség a parlamentbe.
Egy március végén történt szabotázsakció következtében több napra megszakadt az olajellátás Németország legnagyobb finomítójába, a karlsruhei Miroba, valamint a Bayernoil finomítóba is. Az olasz Alpokban, Terzo di Tolmezzo közelében található szivattyútelep áramellátását érő támadás ténye és az olajvezeték leállása most derült ki, ám a hatóságok en
Ha nadrágkosztümről van szó, az egyik legjobb inspirációforrás nem más, mint a spanyolok közkedvelt királynéja, Letícia, aki a közelmúltban egy igazán figyelemfelkeltő szerelés mellett tette le a voksát.
Kocsis Dénes Rómában pihent feleségével, ahol a kikapcsolódás mellett életében először tetováltatott: kisfia, Fülöp nevének kezdőbetűje került a bőrére. A négyéves gyermeke egyre nyitottabban fedezi fel a világot, ami a színész számára is új, családi élményeket hoz a mindennapokba.Dini színházi munkáiról is mesélt, köztük aktuális szerepeiről és kö
Az értelmi fogyatékossága miatt cselekvőképtelennek számító Clarence Curtis Jordan még 1978-ban ölt meg egy férfit, aztán az ügyvédek megfeledkeztek róla.
Péntek délután a családja, a barátai és a kollégái kísérték utolsó útjára a Pesterzsébeti temetőben Dávid Sándort, a hazai Forma–1-es kultúra megteremtőjét, felejthetetlen hangját. A "Lapaj" becenévre hallgató legendás sportriporter március 17-én, néhány héttel a 89. születésnapját követően hunyt el. Örökre beírta magát a magyar autósport történelm
A hazai kkv szektor várakozásai az előző negyedévhez képest árnyaltabbak, de továbbra is optimistább, mint tavaly év elején – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2026 első negyedévében mért friss kutatási adataiból. Az index 400 hazai kis- és középvállalkozás visszajelzése alapján mutatja az elkövetkezendő egy év gazdasági várakozásait. A legfrissebb
Mindenkinek megvan a maga mumusa: a magyarok a spanyol, a spanyolok a marokkói, a marokkóiak az egyiptomi termelőktől félnek. Hollandia pedig mindig ott vásárol, ahol olcsóbb az eper.
Szexpozitív kibeszélőnk, a Most jó! új adásában többek között a felvilágosítás, a szexuális nevelés és a pornó gyerekekre gyakorolt hatásáról beszélget Szabó Anna Eszter Tóth Flórával és Szél Dáviddal.
Varázslás vagy tudomány? Az életmódorvostan ma már az egyik legfontosabb eszközünk lehet a krónikus betegségek ellen. A Vizit legújabb adásában dr. Kőnig Róbert vendége dr. Márky Ádám, akivel együtt segítenek eligazodni a hosszú, egészséges élet körüli sokféle információ között.
A miniszterelnök utolsó előtti, székesfehérvári kampánygyűlésén felidézte legendássá vált 2002-es felszólítását. Úgy tűnik, fejenként még egy ember most szerinte se lenne elég.
Vajon miért van, hogy egyes emberek azonnal magukra irányítják a környezetük figyelmét, míg mások csak hónapok, évek múltán engedik meg, hogy közel kerüljenek hozzájuk? A csillagjegyek sokat elárulnak arról, hogyan viszonyulunk másokhoz és miként hagyunk első benyomást.
Németországban a spárgatermesztés az elmúlt tíz évben jelentős visszaesést mutatott: egyaránt csökkent a betakarított mennyiség, a termőterület és a spárgával foglalkozó gazdaságok száma is. A Destatis szerint 2025-ben 103,9 ezer tonna spárga került a piacra, ami 3,9%-kal maradt el a 2024-es, 108,1 ezer tonnás volumentől, és 8,5%-kal volt alacsonya
Két, Hollandia számára kiemelten fontos épület felett észlelték a drónokat: az egyikben a volt királynő lakik, a másikban pedig az ország aranytartalékát őrzik.
Őszinte pillanatnak lehettek tanúi azok, akik figyelték Szabó Győző legutóbbi megszólalását. A színész ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban kivételt tett, és olyan szerelmi vallomást fogalmazott meg, ami sokakat meglepett – és talán még meg is hatott.
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis–2, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
Orbán Viktor miniszterelnök Fejér vármegye székhelyén, Székesfehérváron folytatta az országjáró kampányát április 10-én, pénteken. A kormányfő beszédének központi témája az alig két nap múlva esedékes 2026-os országgyűlési választás volt. Az április 12-i választások kapcsán többek között azt is kifejtette, szerinte miért érdemes rá és a Fidesz–KDNP
Igazi ritkaságot, és csemegét szerezhetnek meg a luxusautók és a futball szerelmesei, árverésre bocsátják ugyanis azt a Porschét, amelyet Lionel Messi vezetett, az utolsó Barcelonánál töltött szezonja alatt még 2021-ben. A creatorzine.com információi szerint a Porsche Cayenne GTS Coupé értéke 100 ezer font, azaz 43 millió forint, valószínűleg ez le
A kriptovaluta-piac ismét izgalmas időszakát éli: a Bitcoin ára elérte a 73 000 dollárt, miközben a globális gazdasági és szabályozási környezet jelentős változásokon megy keresztül. Az amerikai inflációs adatok enyhébbek lettek a vártnál, ugyanakkor a benzinárak drámai emelkedése új bizonytalanságot hozott. Ezzel párhuzamosan Japán történelmi lépé
Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló Esan régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zél