Nemzetközi visszhangot váltott ki a szegedi BYD-gyár építkezése: civil jelentések szerint súlyos munkaügyi visszaélések történhettek, az ügy már az Európai Parlament elé is került.
A kisebbik koalíciós párt, a szociáldemokrata SPD a betegszabadság megkurtítása ellen kampányol. Annak fő szószólója az egészségügyi miniszter, Nina Warken, aki erre vonatkozóan tervezetet terjesztett elő.
Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak s
A Forbes Magyarország másodszor állította össze a hazai bankok erősorrendjét, a Bank Power Ranking by Visát, és ezzel párhuzamosan kiosztotta A jövő bankja díjakat is, immár hat kategóriában. Az elismeréseket a Forbes Flow üzleti fesztiválon adták át kedd délután az Europa Event Centerben. A Forbes Flow üzleti fesztiválon második alkalommal mutattá
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azoknak, akik kiálltak mellette, amikor az Orbán-rezsim őt megpróbálta lejáratni.
Holttestet találtak a Dunában Szigetújfalunál, a Rév kikötő közelében: a sodródó áldozatot a tűzoltók emelték ki, majd a hatóságoknak adták át. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a tragikus eset körülményeit.
Érkezik az Enola Holmes című sorozat 3. évada: kiderült, mikor kerül sor a bemutatójára a Netflixen. A nagysikerű széria július elsejétől lesz látható a streaming szolgáltatón.
Indul az új műveltségi kvíz, amely 8 kérdéssel mozgatja meg az agytekervényeidet. A feladatok több tudományterületet érintenek, így nem lesz elég egyetlen témában jónak lenni. A kérdések között szerepelnek történelmi események, kémiai elemek és földrajzi fogalmak is. Találkozhatsz hormonokkal, ásványokkal és különböző országokkal kapcsolatos érdeke
Kedden dél körül véget ért a Fidesz választmányi ülése, amelyről előzetesen Orbán Viktor azt mondta, alapos elemzésről fog szólni, és az is kiderül, hogy leváltják-e a párt éléről. A párt eddigi történetét ismerők számára nem történt nagy meglepetés.
Elfogták a görög hatóságok azt a férfit, aki puskával megsebesített öt embert egy társadalombiztosítási hivatalban és egy bíróságon Athén belvárosában kedden.
Mind a négy nyertes jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél a négy sorsoláson megnyert összesen több mint 8 milliárd forintos nyereményért – mondta el az InfoRádiónak a társaság vállalati kommunikációs főosztályvezetője. Paulin Ildikó hozzátette: a hatósági vizsgálat a sorsolások tisztaságát, a folyamat szabályosságát ellenőrzi.
Zavar várható a szervezeten belül. Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek. A döntés hátterében a térséget sújtó energiaválság és az iráni háború nyomán kiéleződő geopolitikai f
A leendő miniszterelnök közölte, vizsgálóbizottságot hoznak létre az 1988 és 2000 közötti privatizáció kapcsán végrehajtott szabad rablás haszonélvezőinek feltárására.
Gyakran elhangzó klisé, hogy örökké velünk marad valaki, de a tegnap meghalt Sebő Ferencre, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítójára ez valóban igaz.
A G7 Paradigma konferencián Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdasági igazgatója, Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója és Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója beszélt a magyar gazdaság kihívásairól.
Új családtag érkezett az ATV Heti Napló Sváby Andrással szerkesztő-műsorvezetőjének családjába: Mimi nem csak Török Rékáék életét állította a feje tetejére.
A magyar film napja alkalmából május 1-jén egész napos különleges válogatással várja a nézőket a Moziklub. A csatorna ikonikus klasszikusokkal és generációkat meghatározó közönségkedvencekkel ünnepli a hazai filmgyártás legemlékezetesebb alkotásait.
Megérkezett az agykarbantartó kvíz, ahol már 5 helyes válasz is csodás eredménynek számít. Ez a kvíz tökéletes választás egy gyors, de tartalmas szellemi edzéshez. A Kvízguru kvízei ideálisak arra, hogy egy kicsit karbantartsd a gondolkodásodat a mindennapokban. Nem hosszúak, mégis végig aktívan tartanak.
21 civil szervezet összefogásából született meg a Női Minimum, ami egy olyan követeléscsomag, amely a magyar nőket érintő legégetőbb ügyeket és az azokra adott szakmai javaslatokat tartalmazza. Ezek a civil szervezetek saját bevallásuk szerint bármikor készek együtt dolgozni az új kormánnyal, hogy részt vegyenek az új törvények és szabályozások kia
Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az Ebitda 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a Keler Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliár
Egy sor szabálymódosítást fog bevezetni az FIA a hétvégi Miami Nagydíjon. Ezek elsődlegesen az energiahasználattal kapcsolatosak, a célt pedig az időmérő edzések javítása, valamint a közelítő sebességek és az emiatt kialakuló kockázat csökkentése jelenti. Lesz viszont egy változás, amit egyelőre csak tesztelni fognak a versenyzők: egy, a rajtok biz
Irán és az Egyesült Államok sem emelt kifogást az Alekszej Mordasov orosz oligarcha tulajdonában lévő szuperjachtnak a Hormuzi-szoroson való áthaladása ellen, így a luxushajó akadályoztatás nélkül átkelhetett a stratégiai fontosságú szoroson – közölte kedden a tulajdonoshoz közel álló forrás.
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február óta van ezen a szinten. Részletek. Közvetlenül a döntés után még nem reagált érdemben a forint, viszont délután Varga Mihály tartott egy s
Már nemcsak netes összeesküvés-hívők, hanem az amerikai szövetségi hatóságok is próbálják megfejteni, van-e összefüggés legalább tíz olyan ember halála és eltűnése között, akik titkosított információkkal is foglalkozó kutatóközpontokban dolgoztak. De már a kiindulópont is teljesen fals lehet.
Az MSZT szerint a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium létrehozása jelzi, hogy a kultúra az új kormányzati struktúrában kiemelt helyet kap.
Péli Nikoletta bejelentette, hogy kilép a Fideszből, és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját Sopronban. Döntését azzal indokolta, hogy még inkább a helyi ügyek képviseletére szeretne koncentrálni.
Megérkezett a friss vegyes kvíz, ahol ha 6 kérdésre jól válaszolsz, már biztosan az élmezőnyben vagy. A kérdések több különböző területről érkeznek, így végig koncentrálnod kell, ha igazán jó eredményt szeretnél elérni. Az ilyen kihívások segítenek abban, hogy gyorsabban reagálj és pontosabban gondolkodj. Ez a fajta mentális edzés a hétköznapokban
Bár az Integritás Hatóságot eredendően a korrupció elleni fellépés érdekében hozták létre, most éppen a szervezet elnökével szemben indult eljárás, akit három bűncselekménnyel is meggyanúsítottak. Biró Ferenc Pállal szemben az ügyészség befejezte a nyomozást, az ügy pedig a vádemelés után hamarosan a bíróságra kerülhet.
A szervezet már több mint két évtizede egyengeti nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekek útját, akik az Életút Program végén diplomát vagy valamilyen szakképesítést szerezhetnek. Az alapítvány operatív igazgatója, Radoszáv Miklós az InfoRádióban elmondta: az élményalapú oktatásban hisznek és nyitnak az innováció felé is, hogy a legizgalmasabb és