2026. április 29. szerda

ápr. 29
0:44
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott (Forbes)
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február óta van ezen a szinten. Részletek. Közvetlenül a döntés után még nem reagált érdemben a forint, viszont délután Varga Mihály tartott egy s
ápr. 29
0:44
A Fehér Házig ért az eltűnt tudósok elmélete, amit az FBI is vizsgál. Akik meg a mélyére néztek, fogják a fejüket (Telex)
Már nemcsak netes összeesküvés-hívők, hanem az amerikai szövetségi hatóságok is próbálják megfejteni, van-e összefüggés legalább tíz olyan ember halála és eltűnése között, akik titkosított információkkal is foglalkozó kutatóközpontokban dolgoztak. De már a kiindulópont is teljesen fals lehet.
ápr. 29
0:44
Fideszes párttársa szerint Radics Béla árt a Fidesz megújulásának (Telex)
Az egyéniben kikapott Radics listáról ülne a parlamentbe.
ápr. 29
0:44
Az Integritás Hatóság hivatali visszaéléssel gyanúsított elnökével fog találkozni az EU csalás elleni biztosa (Telex)
Bíró Ferencet januárban hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt hallgatták ki.
ápr. 29
0:44
Reagált Tarr Zoltán miniszterjelöltségére a Magyar Színházi Társaság (Telex)
Az MSZT szerint a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium létrehozása jelzi, hogy a kultúra az új kormányzati struktúrában kiemelt helyet kap.
ápr. 29
0:44
Varga Mihály még csak egyszer beszélt Orbán Viktorral a választás óta (Telex)
Arra pedig egyelőre nem törekszik, hogy Magyar Péterrel beszéljen.
ápr. 29
0:44
Váratlan fordulat: kilép a Fideszből, függetlenként folytatja tovább a soproni önkormányzati képviselő (naphire.hu)
Péli Nikoletta bejelentette, hogy kilép a Fideszből, és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját Sopronban. Döntését azzal indokolta, hogy még inkább a helyi ügyek képviseletére szeretne koncentrálni.
ápr. 29
0:45
Egy baleset véget vetett mindennek: meghalt a The Voice versenyzője, csak 24 éves volt (Médiapiac)
Tragikusan fiatalon elhunyt a The Voice tehetségkutató műsor sztárja, Dylan Carter. Autóbalesetet szenvedett Dél-Karolinában. Mindössze 24 éves volt.
ápr. 29
0:45
Friss vegyes kvíz: Ha 6 kérdésre jól válaszolsz, már biztosan az élmezőnyben vagy (Kvízguru)
Megérkezett a friss vegyes kvíz, ahol ha 6 kérdésre jól válaszolsz, már biztosan az élmezőnyben vagy. A kérdések több különböző területről érkeznek, így végig koncentrálnod kell, ha igazán jó eredményt szeretnél elérni. Az ilyen kihívások segítenek abban, hogy gyorsabban reagálj és pontosabban gondolkodj. Ez a fajta mentális edzés a hétköznapokban
ápr. 29
0:45
Korrupció miatt emelnek vádat a korrupció ellen létrehozott hatóság elnöke ellen (Kontroll.hu)
Bár az Integritás Hatóságot eredendően a korrupció elleni fellépés érdekében hozták létre, most éppen a szervezet elnökével szemben indult eljárás, akit három bűncselekménnyel is meggyanúsítottak. Biró Ferenc Pállal szemben az ügyészség befejezte a nyomozást, az ügy pedig a vádemelés után hamarosan a bíróságra kerülhet.
ápr. 29
0:48
Vizsgálják, segíthetett-e a ChatGPT gyilkosságok elkövetésében Floridában (Infostart)
A floridai főügyész szerint elképzelhető, hogy a ChatGPT-től kérhetettek tanácsot az elkövetők.
ápr. 29
0:48
Kibővíti tehetséggondozó programját a Csányi Alapítvány (Infostart)
A szervezet már több mint két évtizede egyengeti nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekek útját, akik az Életút Program végén diplomát vagy valamilyen szakképesítést szerezhetnek. Az alapítvány operatív igazgatója, Radoszáv Miklós az InfoRádióban elmondta: az élményalapú oktatásban hisznek és nyitnak az innováció felé is, hogy a legizgalmasabb és
ápr. 29
0:48
Tudtad, hogy a stressz és egyes tápanyagok hiánya összefüggésben van? (HírExtra)
A stressz ma már szinte mindenki életének része. A folyamatos rohanás, a munkahelyi elvárások és a mindennapi kihívások egyre nagyobb terhet rónak a szervezetünkre. Sokan azonban nem is sejtik, hogy a stressz nemcsak mentális kérdés, hanem szorosan összefügg a testünk tápanyagellátottságával is. Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hiánya jelentős
ápr. 29
0:48
Az Egyesült Arab Emírségek kilép az OPEC-ből (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Arab Emírségek komoly vádakat emelt más arab államok ellen az iráni-iraki háború nyomán.
ápr. 29
0:48
Eddig bírta Tóth Gabi a csendet, máris új közleményt adott ki (Promotions)
Tóth Gabi visszavonulása egy napig tartott, magyarázkodni kezdett a róla terjedő pletykák miatt.
ápr. 29
0:48
Orbán Balázs részletesen kifejtette, milyen okok vezettek a súlyos választási vereséghez, és mire számít az új kormánytól (Mandiner)
A leköszönő miniszterelnök politikai igazgatója leszögezte, a Fidesz nem tűnik el, továbbra is a képviseli azokat, akik a nemzeti, konzervatív jobboldalt választják.
ápr. 29
0:48
"Magyarul imádkozom, és tele vagyok hálával. Ha meghalok, nagyon boldog leszek" – Edith Eva Egerre emlékezünk (Forbes)
Kedden 98 éves korában meghalt Edith Eva Eger, a világ egyik legmeghatározóbb pszichológusa és írója, Holokauszt-túlélő. A Forbes Magyarország többször is készített vele interjút, az egyik első, 2020-as nagy beszélgetés szerkesztett újraközlésével most rá emlékezünk.
ápr. 29
0:48
III. Károly az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erős szövetségéről beszélt az amerikai képviselőházban (Telex)
A király szerint a két ország mindig védelmezni fogja a demokráciát.
ápr. 29
0:48
Mind a négy lottónyertes jelentkezett az összesen 8 milliárd forintnál is nagyobb nyereményért (Telex)
Egy héten belül találták telibe a számokat a négy játékon.
ápr. 29
0:48
Több mint 60 ezer milliárd forinttal megdobná az EU új hétéves költségvetését az EP (Telex)
A testület kiemelte, hogy az uniós értékek tiszteletben tartása lényeges előfeltétel az EU-pénzekhez, de nem büntethetik egy kormány jogsértései miatt a végső kedvezményezetteket.
ápr. 29
0:48
Nagyot dobbantott ma a forint a devizapiacon, megingtak a főbb valuták! (naphire.hu)
A forint kedden kora estére erősödni tudott a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: az euró, a dollár és a svájci frank is gyengült a magyar fizetőeszközhöz képest a reggeli árfolyamokhoz viszonyítva.
ápr. 29
1:06
Csendes alku Európa szélén (Magyar Hírlap)
Fogolycsere keretében kiszabadult a Lengyelországban őrizetbe vett orosz régész.
ápr. 29
1:12
Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026 (ProfitLine)
Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
ápr. 29
1:12
Trump nemet mondott Iránnak, nő a nukleáris kockázat, Európa nem enged – napi összefoglaló (Magyar Nemzet)
Napi összefoglaló.
ápr. 29
1:24
Ukrajna szankciókkal fenyegeti Izraelt (Magyar Hírlap)
Lopott gabona.
ápr. 29
1:42
Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált (ProfitLine)
Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
ápr. 29
1:42
Kilép az Rmdsz képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán (Magyar Hírlap)
A politikus független képviselőként folytatja tevékenységét.
ápr. 29
1:48
Kilép az Rmdsz képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán (Magyar Hírlap)
A politikus független képviselőként folytatja tevékenységét.
ápr. 29
1:54
Így kerülheted el a legdrágább hibákat a kertben (Agroinform)
A kertészkedés nem csak öröm, de könnyen drága mulatság is lehet. Mutatjuk, hogyan kerülheted el a leggyakoribb és legköltségesebb bakikat – egyszerű megelőzéssel!
ápr. 29
2:00
Súlyos vízellátási válság alakult ki a Gázai övezetben (Magyar Hírlap)
Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
ápr. 29
2:06
Súlyos vízellátási válság alakult ki a Gázai övezetben (Magyar Hírlap)
Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
ápr. 29
2:12
A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová? (ProfitLine)
Az Oecd friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a
ápr. 29
2:12
Megtanulunk tangózni, csak hogy felkérhessük ezt az argentin szépséget (Player)
Azonnal kezdjük is.
ápr. 29
2:36
Új gázvezeték épül a Balkánon (Magyar Hírlap)
Horvátország és Bosznia nagyot lépett.
ápr. 29
2:42
Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért (ProfitLine)
Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (Szte). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az Szte részéről dr. Fendler Judit kancellár és p
ápr. 29
2:54
Meghívást kapott Kanada az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára (Magyar Hírlap)
Először csatlakozik nem európai ország a fórumhoz.
ápr. 29
3:06
K&H;: a mobilbank már az utazás és az autóvásárlás megszervezésében is segít digitális újdonságok a K&H; mobilbankban (Márkamonitor)
A K&H mobilbank újabb lépéssel bővíti digitális ökoszféráját: az "úton" menüpont az utazással, közlekedéssel és autózással kapcsolatos szolgáltatásokat gyűjti egy helyre az alkalmazásban. A mobilbankban már elérhető mobilitási megoldások – például parkolási vagy biztosítási szolgáltatások – most két új funkcióval bővülnek: utazástervezővel és haszn
ápr. 29
3:10
Hagyomány és megújulás: új szakaszba lép a Csányi Alapítvány (Márkamonitor)
Az Életút Program stabil alapjaira építve, a jelen és a jövő igényeire reagálva a Csányi Alapítvány új, innovatív módszerekkel bővíti tehetséggondozó programját. Az április 25-én megrendezett Életút Fesztiválon – ahol az Alapítvány tevékenységét és a támogatottak eredményeit mutatták be – is fókuszba kerültek azok a készségek, például az együttműkö
ápr. 29
3:12
Intim titkokat árult el Horváth Éva: kendőzetlen őszinteséggel vallott a családi életéről (BorsOnline)
Az egykori szépségkirálynő büszke anya, szereti a két kisfia elképesztő energiáit. Horváth Éva a hot!-nak elmesélte, hogy milyen kismama volt, és milyenek most a hétköznapok itthon és Balin a két örökmozgó lurkóval.
ápr. 29
3:14
Kiss Zsuzsanna az AD MAX Hungary Chief Operating Officere (Márkamonitor)
Kiss Zsuzsanna 2025 novembere óta az Ad Max Hungary Chief Operating Officer (Coo) pozícióját tölti be. Feladata, hogy operatív és stratégiai szinten támogassa a vállalat fejlődését egy új növekedési szakaszban.   Több mint húszéves médiapiaci tapasztalattal érkezett a céghez. Az elmúlt 19 évben a mozimédia területére fókuszált, ahol meghatározó sze
ápr. 29
3:18
Új vezetővel folytatja a PanMedia (Márkamonitor)
Új korszak nyílik a 30 éves PanMediánál: a céget alapítása óta vezető Bognár Tamás ügyvezetői feladatait Ritter Ádámnak adja át, aki eddig a PanMedia médiaigazgatói pozícióját töltötte be.   "Tulajdonostársaimmal egyetértésben nyugodt szívvel adom át a cégvezetést, jó kezekbe kerül." – mondta Bognár Tamás, hozzátéve: "Ádám nemcsak elismert és ráter
ápr. 29
3:18
Alternatív energiaforrásokat sürget Kaja Kallas (Magyar Hírlap)
Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra kérte a délkelet-ázsiai országokat, hogy kerüljék az orosz kőolajat.
ápr. 29
3:22
Csak a márkás lehet jó? Hogyan válasszunk háztartási gépet? (Márkamonitor)
Háztartási gép vásárlásakor sokszor automatikusan a legismertebb márkák felé fordulunk. Ez érthető döntés, hiszen az ismerősen csengő név biztonságérzetet ad, és gyakran a megbízhatóság ígéretét hordozza. Ugyanakkor a tudatos választás nem feltétlenül csak a márkanévről szól. Egy jól kiválasztott készülék akkor válik igazán jó döntéssé, ha illeszke
ápr. 29
3:24
Alternatív energiaforrásokat sürget Kaja Kallas (Magyar Hírlap)
Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra kérte a délkelet-ázsiai országokat, hogy kerüljék az orosz kőolajat.
ápr. 29
3:36
Ezért érdemes most lépni - később már nem lesz ugyanaz (Agroinform)
Most kell dönteni, mert a mezőgazdaságban az időzítés minden! Fedezd fel, mikor és hogyan hozhatod ki a legtöbbet a szezonális lehetőségekből.
ápr. 29
3:42
Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban (ProfitLine)
A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
ápr. 29
3:42
Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (Magyar Hírlap)
Jogtalan házkutatást állapított meg a strasbourgi bíróság.
ápr. 29
3:48
Nagy bejelentés érkezett a Telekomtól, 500 magyar települést érint (ATV)
A Magyar Telekom 16 megyében, több mint 500 településen folytatja hálózatfejlesztését.
ápr. 29
3:48
Változás jön a hétvégi lottózásban május 1-je miatt, eddig adhatja fel a számait a kedvenc helyein (Promotions)
Nagyon érdemes majd figyelni, hogy mikor szeretnénk feladni a szelvényeket ezen a héten.
ápr. 29
3:48
Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (Magyar Hírlap)
Jogtalan házkutatást állapított meg a strasbourgi bíróság.

Keresés