Példátlan jogtiprás és nagyon szokatlan hatósági lépések támasztják azt alá, hogy a kormánypártnak semmilyen eszköz nem túl drága, ami a hatalomban maradását szolgálhatja. Erről beszélt Laczó Adrienn, aki ügyvédként dolgozik az ukrán pénzszállítók ügyén. Az iroda, amelynek a tagja, képviseli a bankot és a kitiltott ukrán állampolgárokat. A hölgy Sz
Végre itt a tavasz, és vele együtt a rég várt napsütés, a hosszabb délutánok és a szabadtéri programok ideje is. Ahogy azonban egyre többet vagyunk odakint, a természet is "ébredezik" – és ezzel együtt beindul a pollenszezon is. A különböző növények ilyenkor szinte ontják magukból a polleneket, ami nemcsak a felnőttek, hanem egyre több kisgyerek mi
Citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet az ország jelentős részére a viharos északnyugati szél miatt, amely helyenként a 70 km/órás sebességet is elérheti. A hét folyamán több hullámban érkező hideg légtömegek vetnek véget az enyhe időnek, északkeleten pedig már a 10 fok alatti csúcsértékekre is fel kell készülni.
J. D. Vance amerikai alelnök látogatása miatt kedden és szerdán jelentős forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. A rendőrség szakaszos lezárásokat alkalmaz, de a 100E és 200E reptéri buszok útvonala is módosul, a járatok több megállót kihagynak. A Telex térképre tette az összes forgalomkorlátozást.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn megkezdi a már beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Hétfő reggelig 151 485 levélszavazatot adtak már le, ebből 142 647-et külképviseleteken, 8838-at pedig levélben juttattak vissza az NVI-hez.
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat – derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat, a
Kedden két mérkőzéssel megkezdődik a negyeddöntő a labdarúgó-Bajnokok Ligájában, a Real Madrid egy másik nagyágyút, a Bayern Münchent fogadja, míg az Arsenal a lisszaboni Sporting vendége lesz. Az angolok svéd sztárcsatára, Gyökeres Viktor visszatér korábbi sikerei helyszínére.
A Déli körvasút fejlesztése miatt április 7-től várhatóan 2027 végéig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Budapest-Kelenföld és Ferencváros között. A korlátozás jelentősen átírja a győri és a pécsi fővonal, valamint a székesfehérvári és dunaújvárosi járatok menetrendjét, így több vonat fővárosi indulási és érkezési állomása is megváltozik -
A fotó csak illusztráció. Forrás: Google Gemini MI Míg a helikopterrel kórházba szállított fiatal életveszélyes fejsérülést, addig társa kartörést szenvedett és végig eszméleténél volt azt követően, hogy a vonat hátulról elgázolta őket. Utóbbi sérült beszámolója szerint nem ismerték a környéket és mobiltelefonjaik sem működtek, ezért úgy döntöttek,
Egy 44,22 kilós harcsát fogtak a Maconkai-víztározón április 4-én, szombaton reggel, a gáti szakaszon. Ez rövid időn belül a harmadik kapitális példány, amelyet ott kiemeltek a vízből - írta meg a Pecaverzum.
Jelentős hőmérsékleti különbségekkel indul a nap: míg a szélcsendes fagyzugokban hajnalban fagyhat, a felhősebb délnyugati tájakon 10 fok körüli minimumokat mérhetünk.
Az énekesnő Instagram-sztoriban ajánlotta a Magyar Péterről szóló Tavaszi Szél című filmet. Húga, Tóth Gabi a rivális Fidesz frakciójánál dolgozik, és gyakran kampányol a kormánypárt mellett.
A jacuzzi és a szauna egyaránt jó hatással van az egészségünkre. De vajon melyiket érdemes választani? Egy amerikai tanulmány megadja a választ a kérdésre.
A világsztárok megjelenése évtizedeken át a figyelem középpontjában marad, különösen akkor, ha valaki az idő múlásával is szinte változatlanul őrzi fiatalos kisugárzását – nem véletlen, hogy Brad Pitt külseje ma is rengeteg találgatás témája.
A legnagyobb romániai civil szervezet videója azt mutatja meg, hogyan kerül a szavazat a választótól egy többlépcsős, nehezen követhető rendszerbe, mielőtt eljutna a választási irodához.
Április 7-én, a húsvéti ünnepeket követő első munkanapon újabb szakaszához érkezik a Déli körvasút nagyszabású fejlesztése, amely miatt várhatóan 2027 végéig jelentős forgalmi korlátozásokra kell készülniük az utazóknak. Budapest-Kelenföld és Ferencváros között ebben az időszakban jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ami alapjaiba
Az idény végén távozik a klubtól Bernardo Silva, a Manchester City csapatkapitánya – erősítette meg Pep Lijnders, az angol labdarúgócsapat másodedzője.
Peller Mariann végre eljutott Egyiptomba, amivel gyerekkori álma vált valóra. Az ősi helyszíneken erőteljes hatások érték a színésznőt, többször megkönnyezte a látottakat.
A neves amerikai lap szerint a magyar miniszterelnök mindkét nagyhatalmi vezetőtől kap támogatást a szorosnak ígérkező választás előtt, aminek nem ellenáll, hanem maga kérte. A cikk szerint J. D. Vance alelnök látogatása egy utolsó kísérlet a közvélemény-kutatásokban lemaradó Orbán megsegítésére.
A liberális fősodor hiába aggódik: a magyar sajtószabadság köszöni, jól van. Boris Kálnoky, az MCC Médiaiskolájának vezetője a baloldali osztrák Der Standard hasábjain tette helyre a tévhiteket, rámutatva, hogy nálunk sokkal szabadabb a közbeszéd, mint a cenzúrától és túlérzékenységtől szenvedő Nyugaton.
A szemszín nem csupán esztétikai kérdés: valójában több ezer évnyi evolúció, alkalmazkodás és vándorlás lenyomata. A barna, kék vagy zöld szem mögött mind-mind olyan genetikai történetek húzódnak, amelyek segítettek őseinknek túlélni a különböző környezetekben. Megmutatjuk, mit jelent valójában a szemszínünk.
Szárazság és lehűlés egyszerre nehezíti a gazdák dolgát, ráadásul a hét második felében érkező fagyok komoly kockázatot jelentenek a gyümölcstermesztésben.
Az olvasóvá nevelésnek nincsenek biztos eredménnyel kecsegtető módszerei, de kár lenne teljesen feladni a kísérletezést. Ebben segít a Karakter könyves gyűjtőcikke, amelyet ifjú krimirajongóknak, történészeknek, állatbarátoknak, varázslóknak, ambiciózus lányoknak és szüleiknek ajánlunk.
Farády Zoltán orvos saját bevallása szerint egy csővezetéket ellenőrzött, amin keresztül a gyanú szerint termálvizet lopnak, Pócs János szerint tiszások veszélyeztették a helyi ipari park energiaellátását.