Az Európai Bizottság decemberre ígért jogszabálycsomagja új korszakot hozhat az "olcsó, kis, könnyű" európai villanyautók világában. A közlekedésbiztonsági szervezetek azonban figyelmeztetnek: nem lehet úgy teret adni a belépő szintű elektromos autóknak, hogy közben gyengüljenek a biztonsági előírások. A méret csökkenhet, az ár csökkenhet – az élet
A Karácsonyi gimnázium sokéves hagyománya a gyulai Állatotthon Alapítvány javára történő adománygyűjtés. Az idei támogatást a téli szünet kezdete előtt adták át a telephely vezetőjének. Az idén sem maradt el a karácsonyis diákok hagyományos jótékonysági akciója a gyulai Állatotthon Alapítvány javára. Az adományokat december 19-én adták át a Kígyósi
A Ces 2026 kiállításon a Bosch azt mutatja meg, hogyan válik a szoftver–hardver integráció a technológiai fejlődés valódi motorjává: az autók életciklusuk során folyamatosan új funkciókat kapnak, a gyárak mesterséges intelligenciával készülnek a jövő kihívásaira, miközben a szoftverek és szolgáltatások már milliárd eurós nagyságrendben formálják a
Még egy hónapig, február 2-ig várjuk az értő és érvelő kritikákat Áfra János, Roberto Bolaño, Czakó Zsófia, Molnár T. Eszter vagy Szabó T. Anna könyvéről a Büszkeség és balítélet 2024-2025-ös kritikapályázat 2. fordulójában.
Az építési és közlekedési miniszter, Lázár János a Facebook-oldalán keresztül nyugtatta meg az utazókat a havazás után kialakult közlekedési helyzet miatt: kedden délelőtt a vonatforgalomban nincs jelentős fennakadás, az autóbuszos közlekedést azonban továbbra is nehezíti a hó. Jelenleg minden település elérhető - közölte a miniszter.
A polgármester azt mondta, a településen mindössze öt fős csapat végzi az ellenőrzéseket, ami "hatalmas munka", több mint 10 ezer épületet, köztük éttermeket és szállodákat kell rendszeresen átvizsgálniuk.
Közel másfél millió nézőt ültetett a képernyők elé egy magyar film újév napján, 13 éve nem látott tévés rekordot döntve. Ilyen nézettségre 2012 óta nem volt példa.
Sok nő csak akkor találkozik a „korai menopauza” fogalmával, amikor már megjelentek az első gyanús tünetek: rendszertelen ciklus, hőhullámok, alvászavar vagy a fáradtság, ami nem múlik el pihenéssel sem. Kevesebben tudják azonban, hogy bizonyos nőgyógyászati betegségek — köztük az endometriózis — növelhetik annak kockázatát, hogy a változókor a meg
Minden idők legmagasabb, 274 milliárd forintos lakáshitel-volumenét hozta a november Magyarországon, a bankok várakozásainak megfelelően 10 forintnyi lakáshitelből 7 forint Otthon Start-hitel volt. A program 403 milliárd forintnyi hitelszerződésnél és nagyjából 12 ezres darabszámnál járt november végén, hogy karácsonyra pedig elérte a 15 ezret. A s
A magvak gyakran háttérbe szorulnak a "szuperélelmiszerek" rangsorában, pedig valódi tápanyagbombák. Bár kisebbek és kevésbé látványosak, mint a leveles zöldségek vagy a hüvelyesek, rengeteg rostot, egészséges zsírt, fehérjét és gyulladáscsökkentő antioxidánst tartalmaznak. Emellett vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdagok, így hatékonyan tám
A piramisjátékok kiszűrésére is irányul a jogalkotó tevékenysége – mondta el Juhász Gergely, a Magyar Aranykereskedők Szövetségének elnöke, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban.
A források felelős és kiszámítható felhasználása, valamint a beérkezett pályázatok alapos, szakmailag megalapozott értékelése érdekében 2026. január 16-tól a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) átmenetileg felfüggeszti az új jelentkezések befogadását - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedden az MTI-vel.
A környezettudatosság életünk számos területére kiterjed, így az utazásra is: új kultúrákat megismerni felszabadító érzés, azonban komoly hatásai is lehetnek a bolygónkra nézve. Annak érdekében, hogy mindenki bűntudat nélkül nyaralhasson, most öt tippet részletezünk, amelyeket megfogadva jelentős lépéseket tehetünk a fenntartható utazás felé.
Milyen gyorsan történik a Providentnél egy hitel elbírálása? Készpénzes és átutalásos hitelfolyósítás, heti törlesztés, gyors hitel akár 1 napon belül.
2001. január 2-án halt meg Zámbó Jimmy, akinek munkássága és dalai a mai napig élénken élnek az emberek szívében és emlékeiben. A 25 éve elhunyt Király halálának évfordulóján a csepeli temetőben a családtagok és a rajongók csendes megemlékezésen idézték fel az emlékét, miközben ismét szóba került a halálát övező bizonytalanság.
Megrázta az országot Dudás Miki halála. Az egykori világbajnok sportoló mindössze 34 évesen hunyt el. Korábban kajak világbajnokként ismerhettük meg, aztán a kereskedelmi tévék műsoraiban tűnt fel, egy ilyen kapcsán ismerkedett meg Kabát Péterrel is.
Mi minősül kapcsolt vállalkozásnak, mire kell ügyelni a szokásos piaci árazás, transzferárazás során a 2026. évi változások értelmében? A társasági adózásban alkalmazott kapcsolt vállalkozási viszony eldöntése a gyakorlatban nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik, és az ezzel kapcsolatos adókötelezettségek teljesítése sem minden esetben eviden
Novemberben 121 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, a kivitel volumene 8,6 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 3,8 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).