Bill és Hillary Clinton megtagadta a vallomástételt a képviselőház Jeffrey Epstein-vizsgálatában - értesült kedden a New York Times. A házaspár csatája hónapok óta tart a bizottság republikánus elnökével, aki meghallgatásra idézte be Clintonékat. James R. Comer, Kentucky republikánus képviselője még augusztusban idézte a testület elé a házaspárt, n
Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy vélte: a washingtoni döntés a kilépésről az amerikai és a globális biztonságot is veszélybe sodorja az egészségügy terén, így "nem jó döntés".
Már javában zajlanak a munkálatok a Magyar Nemzeti Múzeum hamarosan nyíló, nagyszabású Attila-kiállításának hátterében. A tárlaton festmények és mintegy 400 különleges műtárgy lesz látható, amelyek a hunok királyát, valamint az őt körülvevő egykori világot idézik meg. A kiállítás január 23-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, de addig is mind
A Szolnok pályaválasztóként óriási csatában egy ponttal, 86-87-re kikapott az olasz Trieste-től kedden Miskolcon a férfikosárlabda-Bajnokok Ligája rájátszásában, ezzel 2-1-es összesítéssel elvesztette a párharcot, és nem jutott a 16 közé. A meccs egy erősen vitatható bírói ítélettel zárult: 0.3 másodperccel a vége előtt, a Szolnok oldalbedobása utá
Négy év után visszavette a trónt a Randstad. Szorosan mögötte a Hays. Zárkózik az erőit egyesítő GI Group. Öt helyet ugrott előre és nyolcadik az IDBC. Néhány régi ismert szereplő hátrébb szorult. Összességében a gazdasági stagnálás miatt nehéz időszak van a munkaerő-közvetítő szektor mögött. Íme a Budapest Business Journal listája a munkaerő-közve
Amikor azt hitted, hogy az elektromos szabadidő-autók átveszik az uralmat, kiderül, hogy vannak még olyan hagyományos, benzines kombik, mint amit a Kia mutatott be. A Ceed Sportswagon utódjának szánták az új K4-et.
A gyerek érkezése gyakran nemcsak öröm, hanem egyfajta belső fordulat is. A szülői létben sok nő úgy érzi: innentől kezdve nincs többé első személy, csak többes szám. A "mindent a gyerekért" gondolat nemcsak mottóvá, hanem életformává válhat. Ám a határ vékony: mikor lesz az önfeláldozásból önfeladás? Mikor vész el a személyiség, a vágyak, a saját
Az internetes csalások mára messze túlléptek a klasszikus módszereken. Nem feltétlenül akkor a legveszélyesebbek, amikor egy gyanús linkre kattintunk vagy egy furcsa e-mailt nyitunk meg. Egyre inkább terjednek az úgynevezett „scam-yourself” típusú átverések, amelyek lényege, hogy az áldozat saját maga hajtja végre azokat a lépéseket, amelyek végül
Kovácsovics Fruzsi 2025-öt furcsa évként élte meg, egy év szünet után lépett újra színpadra, többek között Kapu Tiborral is fellépett. 2026-ra komoly fogadalmat tett: lelassít, megéli a pillanatokat, és megtalálja az egyensúlyt a koncertekben. Teste és lelke jelezte a fáradtságot, amit komolyan vett, és most már tudja, hol vannak a határai. Emellet
Délelőtt egyetlen járat sem indult el és nem is fogadott gépeket a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér. Egy teherszállító gép a jég miatt kicsúszott a gurulóútról. A Wizz Air hat járata más reptereken szállt le, az egyiken utazott a Híradó riportere is, aki arról beszélt, Belgrádból busszal hozták az utasokat Budapestre.
Közös dal Timothée Chalamet-vel, 19 millió havi hallgató, liverpooli akcentus, telt házas turnék és egy több tízmillió dolláros szerződésről szóló pletyka. Jelenleg minden EsDeeKidről szól a rapzenében, de ki is ő pontosan és hogyan jutott rövid idő alatt ilyen magasra?
A Demokratikus Koalíció közlése szerint jogi úton megszerezte Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének a 2024-es párizsi olimpia idején keletkezett szállodai számláit. A párt elnöke, Dobrev Klára kedden online sajtótájékoztatón számolt be az ügyről.
Az ikerházak is finanszírozhatók Otthon Starttal, ugyanakkor nem mindegy, hogy mi az ingatlan jogi helyzete, milyen a besorolása az ingatlan-nyilvántartásban.
Ez a nehéz műveltségi kvíz azoknak szól, akik szeretik a komolyabb kihívásokat. Már hat jó válasz is kimondottan erős teljesítménynek számít, hiszen a kérdések nem engedik meg a bizonytalanságot. Több korszak és tudományterület váltja egymást, így végig szükség lesz a biztos alapokra. Itt tényleg minden pontnak súlya van. Felmerül például, melyik n
Kedden az extrém téli időjárás miatt jelentős korlátozásokat vezette be több térség repterein is, többek között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. A légikikötőben valamivel 14 óra előtt indult újra a forgalom. A lezárás a fitneszházaspár, Rubint Réka és Schobert Norbi hazatérését is érintette. Réka és Norbi Srí Lankáról éppen a mai
Oroszország ellen számos gazdasági szankciót vezettek be az Ukrajna ellen indított háború miatt az elmúlt négy évben. Ezek jelenleg is érvényesülő nemzetközi hatásairól Kutasi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság- és Versenyképességkutató Intézet vezetője beszélt az InfoRádióban.
Teljesülhet Kálloy Molnár Péter végakarata: a népszerű színművész halála után új szereposztással folytatódik a S.Ö.R. című előadás, ami Péter szívügye volt. A több évtizede sikeres színházi darab egyik új szereplője, Simon Kornél a Blikknek azt mondta, az előadás folytatása egyfajta tisztelgés is a néhai kiváló pályatárs emléke előtt.
Egy friss kutatásban különösen a gyermeket nevelő munkavállalók számoltak be elszigeteltségérzésről. A kutatás szerint a vezetők kulcsszerepet játszanak a támogatás biztosításában.
Sokan már most a néhai Erzsébet királynőhöz hasonlítják a spanyolok trónörökösét. A 20 éves Leonóra asztúriai hercegnő épp katonai kiképzést folytat és tudatosan készül arra, hogy több mint 150 év elteltével újra királynője legyen Spanyolországnak.
A Donald Trump nevével fémjelzett World Liberty Financial újabb fontos lépést tett, hiszen elindította első kriptohitelezési és kölcsönzési szolgáltatását. A fejlesztés egy olyan időszakban érkezik, amikor az USD1 stabilcoin gyors növekedést mutat piaci kapitalizációban, és egyre nagyobb szerepet tölt be a dollárhoz kötött digitális eszközök piacán
Január 14-én dupla epizódokkal indul az RTL+ Premium legújabb, fikciós luxusrealityje, a Budapest Luxe, ami exkluzív betekintést nyújt a belvárosi luxusingatlan-piac kulisszái mögé. A fikciós elemekkel átszőtt műsorban valódi ingatlanosok alakítják önmagukat, hogy belátást engedjenek dramatikus és presztízsharcokkal teli mindennapjaikba.
Egy friss országos felmérés szerint egyre több magyar dolgozó aggódik a nyugdíjas évei anyagi biztonsága miatt, miközben sokan még mindig nem tesznek félre időben az időskorra.
Már lassan egy hete, hogy fehérbe borult a főváros, a tomboló havazást azonban kedden ónos eső váltotta fel, ami jócskán megnehezítette a közlekedést. Az extrém időjárás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret sem kímélte, ahol biztonsági okokból átmenetileg nem indítottak és fogadtak járatokat, de több helyen is gondot okozott a jegesedés. Ugyanakko
2025-ben is rendszeresen nagy erőket mozgósított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) annak érdekében, hogy növeljék a közösségi közlekedést használók biztonságérzetét, valamint élhetőbb környezetet teremtsenek a fővárosban.
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át.
Imádjuk Cindy Crawford és Kaia Gerber közös fotóit! Anya és lánya szinte pontosan úgy néz ki, mintha ikrek lennének: a páros nemrég a kaliforniai West Hollywoodban vett részt közösen egy elegáns partin nem sokkal a Golden Globe-díjátadó előtt.
A legkelendőbb termékek lettek a téli időjárásnak köszönhetően a szánkók Magyarországon. A boltokból pillanatok alatt eltűntek, így sokan már csak fogták a fejüket, hogy lőttek a havas élményeiknek. Valahol azonban tömegesen vásárolták fel őket.
Az elmúlt években Michael Saylor neve összeforrt azzal az üzleti modellel, amely a vállalati mérleg középpontjába a Bitcoint helyezte. A korábban MicroStrategy néven ismert, ma már Strategy-ként működő cég hosszú ideig sikeresen növelte a részvényenként jutó bitcoin mennyiséget. Az utóbbi hónapokban azonban egyre több jel utal arra, hogy ez a strat
Idén lesz 15 éve lesz, hogy Cristofel beköltözött a ValóVilág luxusbörtönébe, és bár csupán 32 napot töltött bent, mégis maradandó nyomot hagyott maga után. A fiatalember nem csak krisztusi korba lép idén, de hamarosan apuka is lesz. Párjával, Tinával február elejére várják gyermeküket.
Ritkán látható mértékű jégzajlás indult meg a Dunán: a folyón hatalmas jégtáblák sodródnak, a hatóságok pedig hajózási zárlatot rendeltek el több szakaszon a balesetek megelőzése érdekében.
Az extrém időjárás hajnal óta megnehezíti a közlekedést, a közúton közlekedőknek és a gyalogosoknak egyaránt nagyobb óvatosságra van szükségük, hogy célba érjenek. Némi jó hír, hogy mindenhol visszavonta az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztásokat kedd délután a HungaroMet Zrt.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) január 1-jén elindított videóalapú stroke-távdiagnosztikai (OMSZ TeleStroke) rendszerének egyik első éles alkalmazása életet mentett.
Franciaországban 2025-ben, először a második világháború vége óta, több halálesetet regisztráltak, mint születést, s ezzel az ország a demográfiai trendet illetően csatlakozott európai szomszédaihoz - derült ki a kedden ismertetett statisztikai adatokból.
A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.