2026. január 4. vasárnap

jan. 4
10:46
Spanyolországba utazott a Fradi, kérdőjelek Tóth Alex körül (Magyar Mezőgazdaság)
Kiderült, melyik három csapattal méri össze erejét az NB I címvédője.
jan. 4
10:46
Spanyolországba utazott a Fradi, kérdőjelek Tóth Alex körül (Utazási Élmények)
Kiderült, melyik három csapattal méri össze erejét az NB I címvédője.
jan. 4
10:46
Spanyolországba utazott a Fradi, kérdőjelek Tóth Alex körül (Villanyautósok)
Kiderült, melyik három csapattal méri össze erejét az NB I címvédője.
jan. 4
10:48
Lecsaptak a britek harci repülőgépei (Infostart)
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet szíriai állásait támadta a brit királyi légierő (RAF).
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (WMN)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Egyél jól, aludj jobban – a tudomány most már bizonyítja is (Agroinform)
A kutatók új bizonyítékkal szolgálnak: az étrend nem csak nappal számít, hanem azt is meghatározza, milyen éjszakád lesz.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Kronometer)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Agrárágazat)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Demokrata)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Magyar Mezőgazdaság)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Utazási Élmények)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Az eddigi alelnök lett az ügyvivő államfő Venezuelában (Villanyautósok)
A venezuelai legfelsőbb bíróság alkotmányos tanácsa elrendelte, hogy Delcy Rodríguez alelnök vegye át az ország irányítását.
jan. 4
10:48
Ártalmas lehet az egész napos rágózás? (Magyar Hírlap)
Az orvos figyelmeztet.
jan. 4
10:48
Bajnai visszatért: nyilvánvalóvá vált, hogy brüsszeli kampánygépezet áll a Tisza mögött (Mandiner)
Ugyanaz a politikai–üzleti hálózat, amely korábban a baloldal kampányait szervezte és külföldi pénzeket mozgatott, most a Tisza mögött tűnik fel – brüsszeli erősítéssel.
jan. 4
10:48
Adatszolgáltatás: kisebb szerverterhelés várható (Mezőhír)
A január végi adatszolgáltatási dömping a töredékére csökken, lényegében a permetezésekre korlátozódik.
jan. 4
10:48
Mindent eldöntő döntés előtt a digitális euró (BitcoinBázis)
A digitális euró kérdése érzékeny szakaszba érkezett. Az elmúlt évben számos fejlemény történt: az európai kormányok hivatalosan támogatják az EKB alapvető tervezetét, a projekt körül mégis heves vita zajlik. A magánélet védelme jelenti a legkomolyabb kihívást, de a központi bankok szerepe és a pénzügyi rendszer destabilizációjától való félelmek is
jan. 4
10:48
Krízisbiztosítással és támogatásokkal védi a termelőket az Agrárminisztérium 2026-ban is (Öko-drive)
Az Agrárminisztérium 2026-ban is támogatja a gazdálkodók tudatosságát.
jan. 4
10:48
Nem tudom, mit főzzek ma – Vöröslencse-leves, ázsiai karfiolsteak, túrós-csokis muffin (Street Kitchen)
Három különböző fogás, mégis mindegyik extra különleges és mennyei ízélményt nyújt. A vöröslencse-levest sült kolbászkarikák kísérik, a karfiolsteak izgalmas ázsiai ízvilágot kapott, lezárásként pedig egy puha muffinrecept vár rátok. Adjatok egy esélyt ennek a menüsornak, kényeztessétek saját magatokat és a családot is!
jan. 4
10:48
Megfontoltság és ambíció: így hat rád csillagjegyed szerint a Bak szezon (Bien)
Januárban gyakran köszönt be a számvetés és tervezés ideje, amikor belső késztetést érzünk, hogy komolyan vegyük a dolgokat. A Bak szezon emlékeztet arra, hogy az álmok valóra válnak, ha irányt és következetességet adunk nekik.
jan. 4
10:48
Újabb figyelmeztető jel: 2025 lett a brit meteorológia legforróbb éve (Zöld Trend)
A legmelegebb és a legnaposabb év volt 2025.
jan. 4
10:54
Száraz január - mi történik valójában a testével, ha egy hónapig nem iszik alkoholt? (Blikk)
Az új év beköszöntével sokan döntenek úgy, hogy egy hónapra búcsút intenek az alkoholnak. A "Száraz január" mozgalom nemcsak egy trend, hanem egy tudatos életmódbeli kihívás is, amely arra ösztönöz, hogy az ünnepi időszak után adjunk egy kis pihenőt a szervezetünknek. De vajon tényleg olyan jótékony hatású ez a 31 napos alkoholmentesség, mint ahogy
jan. 4
10:54
Grillezni tanulnál az új évben? Itt a helyed! (Spa Trend Online)
Az új év egyben új lendületet is ad, hogy belevágjunk rég óta halogatott dolgokba. Nyelvtanulás, új hobbi elsajátítása, aktívabb élet is lehet a cél, a lényeg a következetesség. És a megfelelő segítség a kezdeti lépésekhez! Pontosan ezt kínálja a Grillpláza workshopja, ami megkönnyíti az elindulást, ha a grillezésben szeretnél jobban elmélyedni!
jan. 4
10:54
A Venezuelából évekkel ezelőtt kimenekített több száz magyar embertől tudjuk, hogy milyen elnyomó, diktatórikus rendszer működött ott (Mandiner)
Brüsszel és magyar szövetségeseik megint nem értenek semmit ebből az egész helyzetből, szokás szerint nem is kérdezték meg őket semmiről.
jan. 4
11:00
Családi fotóval és megható szavakkal köszöntötte a születésnapos Michael Schumachert a lánya (Blikk)
Január 3-án töltötte be 57. életévét a legendás Forma–1-es pilóta, Michael Schumacher. A 2013-as síbalesete óta a külvilágtól elzártan élő hétszeres világbajnokot lánya, Gina egy régi családi fotóval köszöntötte a jeles napon.
jan. 4
11:00
Darts-vb: Littler megvédte címét és óriási pénzzel távozott (Magyar Hírlap)
Csak az első szettet engedte át holland ellenfelének.
jan. 4
11:00
Tényleg elpusztíthatja az emberiséget a mesterséges intelligencia? Ezt gondolják most a szakértők (Helló Magyar)
A mesterséges intelligencia veszélyei valóban fenyegetnek minket, vagy csak túlbecsüljük a gépek képességeit?
jan. 4
11:06
Képeken a hétvégi hó: már a fél ország kifehéredett, és még csak most jön a java (SzMo)
Vasárnap a déli és keleti megyékben havazott, a legtöbb helyen néhány centiméteres hótakaró alakult ki. Hétfőtől viszont újabb mennyiség érkezik, ráadásul egyre többfelé.
jan. 4
11:06
Így változik az életünk pénzügyi szempontból 2026-ban (Telex)
Íme néhány, a 2026-ban várható, pénzügyi szempontból fontos változások közül, amelyeket a BiztosDöntés.hu szakértőinek segítségével rendszereztünk.
jan. 4
11:06
Biztonságban az online térben? Ez nem csak technikai kérdése! (Haszon.hu)
Elengedhetetlen megtennünk minden szükséges technikai lépést a lehető legnagyobb biztonságért. De még ha ezeket a lépéseket a nagy könyv szerint tesszük is meg, sajnos akkor is megtörténhet a baj. Hogyan lehet mindezt elkerülni? Nagy Derien kiberbiztonsági szakember, a cyberszülők.hu oldal alapítója segít.
jan. 4
11:06
Új elnöke van Venezuelának, miután Madurot a papucsában rabolták el az amerikaiak (Kontroll.hu)
A korábbi alelnököt nevezték Venezuela vezetőjének. Az 56 éves Delcy Rodríguez, aki egyben pénzügyi és olajipari miniszter is, 2018 óta szolgált alelnökként. Nicolás Maduro korábbi elnököt az Egyesült Államok szombaton fogta el és feleségével együtt New Yorkba szállították. Mindkettőjük ellen vádat emeltek.
jan. 4
11:12
Gera Zoltán börtönben járt, hátborzongató élményben volt része: "Én megtértem még időben, ő pedig nem" (Blikk)
Interjút adott Gera Zoltán. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi középpályása a börtönben találkozott egy volt barátjával. A 46 éves egykori játékos így képzeli el a jövőjét.
jan. 4
11:12
Edzőtermi gyakorlatok - Egyszerű edzésterv kezdőknek (WebBeteg)
Nagyon sokan a munkakörükből adódóan kénytelenek napi 8-10 órát ülni, és igazán nincs mozgáslehetőségük ebben az időszakban. Az állandó ülés meggyengült izmokat és rossz tartást eredményezhet, de egy jól felépített edzésterv sokat segíthet ezen az állapoton.
jan. 4
11:12
Palvin Barbara áttetsző pucérruhában köszöntötte az új évet, csak úgy árad belőle a meztelenség (Glamour)
Palvin Barbara az új évet egy olyan pillanattal indította, amely tökéletesen tükrözi a róla kialakult képet: magabiztos, nőies és határozottan önazonos. Legújabb fotójából a könnyedség, a játékosság és egyfajta felszabadultság árad, ami kifejezetten illik az évkezdés energiáihoz. Ami pedig a szettjét illeti - nos, ritkán látni rajta ennyire merész
jan. 4
11:12
Umerov: A béketerv 90 százalékáról megállapodás született (Magyar Hírlap)
Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára szerint fordulat jöhet.
jan. 4
11:12
Korrupt állam, drogkartellek, illegitim kormány – ez okozta a venezuelai elnök vesztét (Demokrata)
Nicolás Maduro ellen már 2020-ban is indult eljárás Manhattanben.
jan. 4
11:12
Magyar színészlegendák 60 felett: a tehetség nem korhoz kötött (rtl.hu)
A magyar színjátszás történetét olyan művészek formálták, akik hatvan év felett is aktívan jelen vannak a színpadon, a filmvásznon vagy a televízióban. Tapasztalatuk, karizmájuk és szakmai alázatuk generációkat köt össze, miközben ma is képesek megújulni és megszólítani a közönséget. Összegyűjtöttük azokat a magyar színészeket, akik bizonyítják: a
jan. 4
11:12
Brooklyni börtönbe került a venezuelai elnök, Nicolás Maduro és felesége (AC News)
A venezuelai elnököt és feleségét pedig már egy brooklyni börtönben őrzik, miközben Washington történelmi léptékű beavatkozásról és politikai fordulatról beszél.
jan. 4
11:18
Hamarosan megérkezik a levél: kiderül, ki járhat jobban, ha másik számlacsomagot választ (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank új iránymutatásának köszönhetően 2026-tól a bankok nemcsak az éves díjkimutatást küldik el ügyfeleiknek január végéig, hanem egy kiegészítő tájékoztatót is mellékelnek. Ez konkrét forintösszegben mutatja meg, mennyivel olcsóbb lett volna egy másik számlacsomag használata, így rávilágíthat arra, hogy sok ügyfél feleslegesen fiz
jan. 4
11:18
Maduro elért a védett szobáig, de nem tudta becsukni az ajtót – az amerikai rajtaütés titkos története (SzMo)
Egy CIA-csapat már hónapok óta figyelte a venezuelai elnök minden mozdulatát, az amerikai elit kommandósok pedig felépítették a rezidenciájának pontos mását, azon gyakorolták az akciót. Végül mindössze 5 perc kellett, hogy elkapják Madurot.
jan. 4
11:18
Ezek a közlekedés íratlan szabályai – te mindet ismered? (Autószektor)
A közlekedésben nem csak az írott szabályok, a KRESZ irányítja a forgalmat, a járművek és a gyalogosok mozgását. Létezik egy íratlan, de szintén fontos kódrendszer: a közlekedési illemtan. A közismert szokások segítenek abban, hogy a forgalom gördülékenyen, konfliktusok nélkül haladjon, és sokszor a biztonságunkat is szolgálják.  A fényszóró villan
jan. 4
11:18
Robert Fico bírálta Amerikát: "Aki nagy és erős, azt tesz, amit akar" (Telex)
Orbán Balázs szerint Brüsszel és magyar szövetségeseik megint nem értenek semmit ebből az egész helyzetből.
jan. 4
11:18
5 tudományosan bizonyított jel, hogy valaki tényleg őszinte veled (Bien)
Most megmutatjuk, melyek ezek az apró, de annál fontosabb részletek, amelyekből következtethetsz arra, hogy valaki valóban őszinte.
jan. 4
11:24
Mosonmagyaróvár polgármestere: eltűntek a "harckocsis plakátok" a város közterületeiről (ATV)
Szabó Miklós polgármester szerint egyértelmű feltételt szabtak a közterületi hirdetésekre vonatkozó szerződések kapcsán.
jan. 4
11:24
George Clooney berágott Brad Pittre – mégis szoros barátság belőle (Femcafe)
Bár a két színész évtizedek óta közeli barát, Clooney elismerte: egy szerep elvesztése a kilencvenes években annyira bántotta, hogy hosszú ideig nem is volt hajlandó megnézni a filmet.
jan. 4
11:24
Tóth Gabi megint csinálja a fesztivált, ezt csinálta most a színpadon, kamerák előtt (Promotions)
Komoly figyelmet kapott az énekesnő legújabb produkciója.
jan. 4
11:24
A legnagyobb, de sebezhető (Magyar Hírlap)
Képesek megölni egy elefántot.
jan. 4
11:24
Az unióból irányították az ukrán kábítószer-hálózatot (Demokrata)
A hálózat irányítóját korábban az Egyesült Államokban már elítélték hasonló bűncselekményért.
jan. 4
11:24
Képmutató, hányingerkeltő politikai búcsúcédula árus vagy, abból is a legócskább fajta! (Mandiner)
Miközben Magyar Péter most könnyes szemmel épp a felvidéki magyarokért "aggódik", addig a Tisza egyik legnagyobb támogatói oldalán az erdélyi magyarokat románozzák.
jan. 4
11:24
Branch büntetése után Canet folytatta remeklését, Gyenes kategória 10. a Dakar első szakaszán (Racing)
Ross Branch nyerte a Dakar első szakaszát a motorosok között, azonban eredménye vizsgálat alatt van sebességtúllépés miatt. Gyenes Emánuel kategóriája élmezőnyében ért célba.
jan. 4
11:24
Extrém módszereket vet be egy cég a lakásfoglalók ellen az USA-ban (naphire.hu)
Egy San Franciscó-i cég szokatlan módszerekkel ígéri, hogy napok alatt "megtisztítja" az ingatlanokat az illegális lakásfoglalóktól – jogászok szerint azonban a módszer könnyen végződhet tragédiával, és a megbízó tulajdonos is bajba kerülhet.

Keresés