A mögöttünk hagyott évben is számtalan izgalmas írás született a BitcoinBázis oldalán, de néhány közülük különösen nagy figyelmet kapott az Olvasóktól. Most összegyűjtöttük azokat a cikkeket, amelyek a legnagyobb érdeklődést váltották ki, és a legnagyobb hatást gyakorolták. Az egyértelműen látható az öt legtöbb megtekintést generáló cikk címéből is
Az egymás iránti megértést, a szeretet erejét és az összetartozás örömét állította újévi köszöntője középpontjába Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki szerda éjfél után a közmédia csatornáin szólt az országhoz. Az államfő az új esztendő alkalmából Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt köszöntötte a nézőket.
Január végéig le kell tennie az asztalra jelentését annak a független német auditcégnek, amely korunk egyik legnagyobb, országokon átívelő vasúti beruházásának magyarországi szakaszát nézi át.
A beszédre néhány nappal azután került sor, hogy Kína katonai gyakorlatot tartott Tajvan körül, és több rakéta is nagyon közel csapódott be a szigethez.
Molnár Piroska a Partizán vendégeként ritkán hallható őszinteséggel beszélt az elmúlásról, a veszteségekről és arról, hogyan változik meg az ember élete 80 éves korára.
Ez a napi kvíz ideális választás, ha szeretnéd rövid idő alatt megmozgatni az agyadat. Vajon tudod-e, mit jelent az intervenció szó? A kérdések nyelvtani, történelmi és természettudományos témákból érkeznek, így gyorsan kiderül, mennyire vagy képben a mindennapi tudással. A Kvízguru napi kvízei könnyed formában kínálnak szellemi kihívást, ami jól i
Sulyok Tamás köztársasági elnök az összetartozás, a megértés és a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Az újévi ünnepi beszédben kiemelte: csak együtt vagyunk képesek igazán nagy dolgokra, míg elválasztva „a lét csak dadog”.
Nulla óra nulla perckor született az újév első babája a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, a fővárosi állami intézmények közül pedig elsőként a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben jött a világra egy kisbaba, éjfél után négy perccel.
Az ünnepi időszak után sokan érezzük magunkat fáradtnak és motiválatlannak. Az új év remek lehetőség arra, hogy finoman újrahangoljuk a testünket, tudatos szokásokkal támogatva.
A mesterségesintelligencia-alapú chatbotok munkahelyi használatához kapcsolódó adatvédelmi incidensek száma meredeken emelkedik Hollandiában – figyelmeztetett a holland adatvédelmi hatóság (AP) az eindhoveni önkormányzat közelmúltbeli adatvédelmi incidense után.
Ha a világban rend lenne, minden hűtőben lenne néhány tányér jófajta kocsonya tél tájékán. Az egyik legjobb étel ez, amit ismerek, bár be kell vallanom, igazán jót idegenben keveset ettem. Így amikor nálunk készül, már a tervet is magasztalom, és egy hosszúlépéssel (kizárólag észak-balatoni száraz fehérborból) indítom útjára a műveletet.
Kezdd az új évet tudatos pénzügyi tervekkel! Első újévi online előadásunkon megmutatjuk, hogyan tűzhetsz ki reális befektetési célokat 2026-ra, és milyen stratégiákkal érheted el őket. Csatlakozz, és indítsd az évet tudatos pénzügyi döntésekkel!
Óév utolsó napján hozták nyilvánosságra a februári milánói téli olimpiára készülő kanadai férfi jégkorong-válogatott keretét, amelyben egyértelműen a legnagyobb sztárok kaptak helyet.
Egy Tiktoker videóin milliók csodálkoznak rá, hogy a mindennapi szokásaink mennyire eltérőek. A népszerű influenszer most lerántja a leplet a legmegdöbbentőbb különbségekről.
A lelkes és elkötelezett állatvédők már 11 éve szervezik meg a Szilveszteri Állatmentő Ügyeletet. Évente átlagosan 1000 bejelentés érkezik hozzájuk, ezek között pedig akadnak egészen furcsa esetek is; például amikor egy izlandi kutyát találtak Magyarországon.