Nem sokan beszélnek ilyen nyíltan a pénzről, Jakupcsek Gabriella azonban elárulta, hogy a családjának négyese volt, és komoly összeget nyertek a lottón. A műsorvezető nem titkolta, mire ment el a pénz, de arról is beszélt, mihez kezdene az Ötöslottó főnyereményével. Kiderült, erről valószínűleg még a gyerekei sem tudnának.
Hosszú jogi huzavona után fellélegezhet a Paramount stúdió és Tom Cruise: lezárult a Top Gun: Maverick körül zajló szerzői jogi per, amely komolyan veszélyeztette a sikerfilm jövőjét, egyúttal pedig elhárult az akadály a folytatás elől. Az Egyesült Államok Kilencedik Körzetének fellebbviteli bírósága végül a stúdió javára döntött.
Trump és Marco Rubio arról is beszéltek, hogy várhatók-e feszültségek Kuba kapcsán. Trump Kubát „érdekes esetnek” nevezte. „Szerintem Kuba olyasmi lesz, amiről még beszélni fogunk, mert Kuba jelenleg egy bukdácsoló ország, nagyon súlyosan bukdácsoló ország. És mi segíteni akarunk az embereknek. Ebben az értelemben nagyon hasonló a helyzet: segíteni
A hadászatban a gyorsaságon életek, területek, csaták múlhatnak. A méretes járművek viszont alapvetően lomhán mozognak, és bár egy lánctalpas tank könnyen manőverezik, egy teherautó már nem annyira. Ezért csinálják a kínaiak így.
Ha elsőre az alvásra gondol valaki, akkor egyértelmű, hogy aludni mindenki tud, és nem lehet rosszul csinálni. Sokáig élt az a vélekedés, hogy csak az alvás megfelelő hossza számít, azonban a jó alvás ennél sokkal összetettebb kérdés.
Miután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hivatalos szállító partnerévé választották, az Uber ma jelentős biztonsági fejlesztést jelentett be a magyarországi utasok számára: elindul a „Bring Your Own Dashcam” (Byod), azaz a saját fedélzeti kamera regisztrációjának lehetősége. Ez a bevezetés a legújabb mérföldkő az idei dinamikus növekedésben, amel
Az elmúlt egy év alaposan próbára tette a befektetők türelmét. Az amerikai piacokat Donald Trump vámintézkedései, valamint egy elhúzódó kormányzati leállás bénította meg, ami gyakorlatilag befagyasztotta az IPO-piacot. 2026 elején azonban lassú hangulatváltás körvonalazódik, és ebben meglepő módon a predikciós piac mutathat irányt. A Kalshi adatai
A Momentum "antipropaganda" óriásplakát kampányt indított, amelyen kormánypárti véleményvezérek – köztük Bayer Zsolt és Deák Dániel – szerepelnek a "A Te pénzedből hazudnak neked" szlogennel. A párt szerint a kormánypropaganda ellensúlyozása a cél, a kampány mintegy 10 millió forintba került. Közben Mosonmagyaróvár önkormányzata betiltotta az uszít
Szegváron egy férfit saját lakótársa vert halálra péntek éjjel. A két férfi és egy vendég együtt italozott, majd miután a vendég elaludt, a házigazda és lakótársa összeveszett. A mozgáskorlátozott férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség őrizetbe vette a támadót, és kezdeményezte a letartóztatását. A falubeliek szerint
Barátsággá alakult ByeAlex és egykori barátnője kapcsolata, ezért külön utakon folytatják 2026-ban, jelentette be az énekes saját közösségi oldalán. A művész hozzátette, jó hangulatban váltak el útjaik, ebben az évben pedig szeretne új kihívások elé nézni.
Kincses-Kádár Lídia és Bárdi Dorina olyan idegrendszer-fejlesztő játékot hoztak a Cápák közöttbe, amely a kötődő nevelés elveivel erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, valamint az óvoda- és iskolaérettséget. A Marokbaba vállalkozás gyártási kapacitásának bővítésére 10 millió forintos befektetést és mentorálást kértek 20% tulajdonrészért cserébe. A p
Hernádi Judit színésznőnek igencsak sűrű éve volt: koncertezett, 2 színházban és tévésorozatban is játszik. Mégis az egyik legnagyobb élménye az volt tavaly, hogy beszédet mondhatott a Pride-on. A népszerű színésznő után András atya értékeli az évét. Akit leginkább a rászorulók ismernek. Aki meleg ételt oszt, ruhákat, adományokat visz a Rákosrendez
Az apró vagus ideg kulcsszerepet játszik a szív fiatalos működésének fenntartásában azáltal, hogy szabályozza a pulzust, a stressz-választ és a paraszimpatikus idegrendszer aktivitását. Ismerd meg, hogyan támogathatod ezt természetesen!
A magyar élelmiszeripar fenntarthatósági átállása stratégiai jelentőségű a klímavédelmi célok, az erőforrás-hatékonyság és az élelmezésbiztonság szempontjából. Akkor lehetünk versenyképesek, ha a fenntarthatósági célok megvalósítása technológiai modernizációval, valamint fogyasztói szemléletváltással együtt valósul meg.
A politikai, gazdasági és kulturális hatások is a teaivás felé terelik az oroszokat. Egy biztos, a kávé egyre drágul a lakosságnak, de mindig vannak ennek nyertesei: az orosz-grúz teaipar.
Ez a műveltségi kvíz azoknak szól, akik szeretnék felmérni, mennyire stabil az általános tudásuk különböző területeken. A kérdések között filmes emlékek is előkerülnek, amikor Marty McFly megformálójára kell visszaemlékezni, de biológiai érdekességek is helyet kapnak, például a polipok különleges szívrendszere. Már hetven százalék feletti eredmény
Nehéz időszakon van túl Lábas Viki. Az énekesnő nyíltan beszél arról, mit jelentett számára a mögötte álló év, milyen lelki mélységeket ért el, és hogyan született meg ebből az a különleges előadói est, amelyben minden eddiginél személyesebb témákkal áll a közönség elé.
Huszonöt évvel ezelőtt Zámbó Jimmy halála nemcsak a közönséget, hanem az egész magyar zenei és médiavilágot sokkolta. László Boldizsár, a Cotton Club Singers a Blikknek elevenítette fel, hogyan söpört el mindent a hír egy már elindított nagyszabású kampány közepén.
Egy elhagyott táska miatt állt meg az élet vasárnap Bécs egyik forgalmas utcájában. A táskában, amelyet egy zsinagógával szemben helyeztek el, egy gránátot találtak, amit a kiérkező bombaszakértők távolítottak el. A későbbi vizsgálat során megállapították, hogy a robbanószerkezet nem volt működőképes.
A vasárnapi Leeds United–Manchester United összecsapás előtt az Elland Roadon egy szurkoló életét vesztette. A mérkőzést a tragédia ellenére lejátszották.
A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló címvédő Liverpool FC 2-2-es döntetlent játszott a Fulham otthonában az angol labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Elképesztő sikert aratott a Hogyan tudnék élni nélküled? televíziós bemutatkozása. A TV2 programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója, Fischer Gábor Instagram-bejegyzése szerint a produkció 42 százalékos nézettséggel debütált az újév első napján. A kiemelkedő eredményt előrevetítette, hogy a történet folytatása és a hozzá kapcsolódó koncertek i
Manapság már egyáltalán nem ciki — sőt a fenntarthatóság és a fogyasztás csökkentésének jegyében egyre trendibb — second-hand holmikat vásárolni. Viki éppen ezért lepődött meg barátnője reakcióján, amikor a gyerekeinek jó minőségű, használt játékokat vitt ajándékba karácsonyra.
El nem mondható szavakkal az a veszteség, amely a mai napon érte egész nemzetünket. Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Drábik János. Egy pótolhatatlan igaz barátot, őszinte hazafit, kiváló tanítót és mérhetetlenül jó embert veszítettünk el.
Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten reagálj a kihívásokra, vagy maximálisan kihasználd az előtted álló sikersorozatot.
Csavaros történet. Két szóval így lehetne jellemezni a kötőelem-kereskedelemmel foglalkozó Iron Trade Havellant Kft.-t, amely túl van egy hatalmas volumenű, az egész céget átformáló milliárdos nagyságrendű fejlesztésen és egy sikeres generációváltáson. Az alapító, Havellant István átadta a stafétát, már a tanácsadói székből figyeli az eseményeket,
A 2025-ös év komoly vitát indított el a befektetők körében arról, mit jelent ma valójában a „biztonságos menedék”. A számok alapján a válasz egyértelműnek tűnik: az arany vitte a prímet. Az év végére közel 65 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson zárt, miközben a Bitcoin ugyanebben az időszakban mínuszban fejezte be az évet. A tőke egyértelmű
Az amerikai hadsereg szombat éjjel megtámadta Venezuelát, és elfogták az ország elnökét, Nicolas Madurót. A világ vezetői gyorsan reagáltak, de a magyar kormány hivatalosan sokáig nem kommentálta az eseményeket. Orbán Viktor csak annyit közölt, hogy az energiacégek vezetőivel egyeztetett az esetleges árhatások kivédéséről. Szakértők szerint azonban
Egy elgázolt, súlyosan megsérült erdei fülesbagoly életét mentették meg a mályi madármentők. Két hónapig ápolták, majd teljes felépülése után visszanyerte szabadságát. A madár fajtársai mellett gyógyulhatott, köztük olyan is van, amely már nyolc éve a menhelyen él sérülése miatt. Az erdei fülesbaglyok télen csapatostul érkeznek Magyarországra, gyak
Jó hangulatban indul a Cápák között 9. évada. Orbók Ilona, Balogh Petya, Balogh Levente, Lakatos István és Bojinka Miklós már a fotelben ülnek, és izgatottan várják azokat a vállalkozókat, akik idén is szeretnék meggyőzni őket: érdemes befektetni az ötletükbe. Hogy végül hányan távoznak sikerrel, az ma este 20 órakor kiderül!
Pacher Tibor 192 millió forintnak megfelelő eurót kért a Cápák közöttben a befektetőktől, hogy lépést tudjon tartani az űrversennyel, ami az egész világon zajlik. Eddigi sikereit a Cápák is elismerték, ugyanis a vállalkozó olyan hasznos eszközt fejlesztett, amit eljuttattak a Holdra – bizonyítva, hogy a magyar űrtevékenységgel érdemes számolni. Boj