Terjed a kolera Irakban: miután eddig sikerült az ország három északi tartományában elszigetelni a térséget sújtó járványt, immár Bagdadban is megbetegedett egy nő ebben a betegségben - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken Genfben.
A portugál rendőrök szerint egy hatórás időszak adhatja meg a választ arra, mi történt valójában a májusban eltűnt Madeleine McCann-nel. A nyomozók szerint nem világos, hol volt a kislány anyja délután fél 3 és este fél 9 között.
Csütörtök este a hatóságok leállították a nevadai sivatag fölött eltűnt amerikai milliárdos, Steve Fossett keresését. Felesége még nem adta fel a reményt, de sokan már azon spekulálnak, mikor indul meg a per az üzletember holttá nyilvánításáért.
Egy közép-franciaországi falu képviselőtestületének tagjai úgy döntöttek, hogy nem függesztik ki a polgármesteri hivatalban az új elnök, Nicolas Sarkozy portréját.
Ken Livingstone londoni polgármester szerint az indiai függetlenségi mozgalmat vezető Mahatma Gandhi olyan fontos szerepet játszott Nagy-Britannia történetében, hogy szobrot kellene állítani neki a brit fővárosban.
Nem kap egyszerűen védelmet az akit telefonon vagy SMS-ben fenyegetnek meg. Sok mindent kell bizonyítania, és sok időbe telik, míg a hatóságok kivizsgálják a bejelentését.
Módosítják a szócikkek szerkesztésének szabályait a Wikipedián, miután több nagyvállalat, illetve állami szerv is saját érdekeinek megfelelően módosította az internetes enciklopédia tartalmát.
Egymillió dolláros (178 millió forintos) kártérítést követel egy detroiti férfi, mert a neve és a születési dátuma is megegyezik egy elítélt bűnözőével, s emiatt háromszor tartóztatták le a rendőrök.
Összeütközött és kigyulladt két, óriási sebességgel száguldó sportkocsi a fővárosban, az M1-es és az M7-es autópálya közös, befelé vezető szakaszán - közölte a Fővárosi Tűzoltóság.
Három tucat kutató két évig dolgozott azon, hogy megfejtse a közműépítés során talált öntöttvas koporsó titkát. Nem nyugodtak, míg ki nem derítették, ki nyugszik a koporsóban, és miben veszette életét ilyen fiatalon.
Az egyszerű emberekhez hasonlóan a milliomosok is szeretik a kedvenc énekesüket hallgatni a születésnapjukon. Az egyetlen különbség, hogy ők ezt élőben teszik - nagyon-nagyon sok pénzért.
Pofon egyszerű módja van arra, hogy a szülők távol tartsák tizenéves gyermekeiket a kábítószerektől és az alkoholtól. Nem kell más, mint hetente ötször együtt vacsorázni a családnak - és ezt a gyerekek is élvezik, derítette ki egy amerikai kutatás.
Döbbenten fedezték fel az egyik németországi húsbolt alkalmazottai, hogy valaki műpéniszeket rejtett a kolbászba. Mint kiderült, a szexuális játékszereket Dubajba akarták csempészni.
A Portugáliában eltűnt négyéves brit kislány édesapja szerint Madeleine McCann elrablója néhány méterre lehetett tőle, amikor ellenőrizte a gyermekeket.
Közúti balesetet szenvedett Dánia magyarországi nagykövete - erősítette meg az InfoRádió értesülését a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Nem kis reményekkel vág bele önéletrajza megírásába az Echo and The Bunnymen énekese. Ian McCulloch szerint ugyanis bár nem egyszerű papírra vetni eddig életét, a végeredmény "jobb lesz, mint a Biblia".
El kell temetni azt a mumifikálódott csecsemő holttestet, amely generációról generációra öröklődött egy New Hampshire-i családban - így döntött az illetékes bíróság. Az indok: DNS-vizsgálatokkal nem tudták igazolni a rokonságot.
A Stereophonics frontembere, a gitáros Kelly Jones attól tart, hogy a karrierje is rámehet arra a verekedésre, amelybe egy szerdai díjkiosztó gálát követően keveredett. A 33 éves zenésznek az összecsapást követően össze kellett varrni a kezét.
Az ősz megérkeztekor sokan panaszkodnak hajhullásra, ritkulásra, korpásodásra, de akadnak, akik azt tapasztalják, hogy hajuk elveszti fényét, tartását. Összeállításunkban 5 tippet adunk olvasóinknak, hogyan maradhat egészséges a hajkoronájuk ebben az időszakban
Vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a krónikus ízületi gyulladásban szenvedők vérében általában sokkal kevesebb a szelén, mint a teljesen egészséges emberében. Mivel ez a létfontosságú nyomelem fontos szerepet játszik a gyulladás kialakulása elleni védelemben, így ha ennek hiánya mutatkozik, akkor például ízületi panaszaink lehetnek, gyengülhet az immunrendszerünk, ezáltal nőhet a szív- és…
Budapest - Mire jó a DivX? A varázsszót már nagyon sokan ismerjük a DVD-reklámokból vagy éppen a számítógépek világából, ám kevesen tudjuk, valójában mire jó. A Vasárnapi Blikk most bemutatja a világ egyik legismertebb videoformátumát A DivX egy mozgókép-tömörítési eljárás, amely képes jelentősen összetömöríteni terjedelmes videókat. Az újabb DVD-lejátszók már képesek lejátszani a DivX-es filmeket…
Megjelent a kéknyelv-kór Nagy-Britanniában, ahol ezt az állatbetegséget eddig soha nem észlelték. A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (Defra) szombat esti bejelentése szerint a vírust egy szarvasmarhában mutatták ki, a kelet-angliai Ipswich környékén.
3 napos villámdiétánkban ezúttal nem szerepel hús, hanem a tejtermékek jótékony hatását hívjuk segítségül a fogyáshoz. Ha betartja ezt az egyszerű, de annál ízletesebb étrendet, és mellette naponta egy órát intenzív sétával tölt, akkor akár 2 kilótól is megszabadulhat
Kétoldalas kívánságlistát nyújtott be az ötcsillagos Dorchester Szállónak Jennifer Lopez arról, mi mindent kell biztosítaniuk a számára, amíg két napig Londonban tartózkodik, ahol legújabb, spanyol nyelvű albumát és új dalát, a "Do It Well"-t népszerűsíti.
Kapott valamit az amerikai szenátor, aki elmondhatatlan szenvedés okozásáért, tömeggyilkosság, rémületkeltésért és újabb borzalmakkal való fenyegetésért beperelte Istent. Olyasmit kapott, amire egyáltalán nem számított: választ - méghozzá kettőt is.
A szexuális étvágyáról és promiszkuitásáról terjengő pletykák ellenére Angelina Jolie kimondottan szűzies életet él - ha hinni lehet a szavainak. A színésznő ugyanis azt állítja, életében mindössze négy férfival hált - és közülük kettőhöz feleségül is ment.
A Chelsea rajongói azért sírják vissza, mert sikerre vezette a csapatot. De miért könnyezték meg brit nők milliói José Mourinho távozását a Stamford Bridge-ről?
Kilencvenezer fontért (32 millió forintért) adtak el egy aprócska kulcsot egy nagy-britanniai árverésen. Egyes feltételezések szerint, ha ez a kulcs a Titanicon lett volna 1912. április 14-én, akkor az óceánjáró túlélhette volna első útját.
Száznál több bangladesi halász eltűnt a Bengáli-öbölben, miután egy vihar elsüllyesztett legkevesebb 15 halászhajót - közölték a helyi hatóságok és szemtanúk.
Ismét a rendőrséggel vitázik Britney Spears. Az énekesnőt most azzal vádolják, hogy érvényes jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul belehajtott egy parkoló autóba, majd továbbment.