2007. szeptember 7. péntek

szept. 7
15:39
Végzetes műhibasorozat Franciaországban (Infostart)
Csaknem 700 rákos beteg kapott az előírtnál jóval nagyobb dózisú besugárzást a készülékek hibás beállítása miatt Franciaországban; 5 beteg meghalt, 24 páciens súlyos mellékhatásoktól szenved.
szept. 7
19:18
Vöröshús-kampány Koltai vezetésével (Infostart)
Koltai Róbert színművész részvételével kampányt indít a vöröshúsfogyasztás népszerűsítésére az Agrármarketing Centrum és több szakmai szervezet. A 96 millió forintos akció célja, hogy tudatosítsa az emberekben: a vörös hús a tévhittel ellentétben egészséges - mondta az InfoRádiónak az Agrármarketing Centrum tanácsadója.
szept. 7
19:49
Most már kínos a pápának a találkozó Madeleine szüleivel? (Infostart)
Miközben a portugál rendőrség hivatalosan is meggyanúsította a május 3-án eltűnt Madeleine McCann édesanyját, a Vatikán minden rájuk vonatkozó hivatalos utalást törölt honlapjáról.
szept. 7
20:20
Legyen köztünk híd a hússütés! (Infostart)
A Nobel-békedíjas Desmond Tutu az idei dél-afrikai Braai-nap, a nemzeti hússütő ünnep védnöke. Az érsek szerint a közös szórakozás jó alkalom arra, hogy egyesüljön a megosztott ország.
szept. 7
20:31
Aprócska állat, óriási teljesítmény (Infostart)
Öt kilométert is megtehetett egy hörcsög játéklabdáját hajtva, amikor egy brit kisfiú biciklizés közben rátalált. A városban senkinek sem hiányzott az apró rágcsáló, így valószínű, hogy a gazdája a szomszéd faluban lakik.
szept. 7
21:14
Bénáztak a tanáraik, iskolát nyitottak a diákok (Infostart)
Megelégelték tanáraik hozzá nem értését és saját iskolát szerveztek maguknak német diákok. Az érettségire készülő fiatalok kölcsönökből fedezik új oktatóik fizetését és tantermeik bérleti díját, de legalább van esélyük arra, hogy eredményes érettségit tegyenek.
szept. 7
21:19
Két hét a vadonban meg se kottyant a 76 éves vasladynek (Infostart)
Csaknem két hetet töltött a vadonban egy 76 éves amerikai nő, akire csütörtökön találtak rá. Az idős asszony - aki még augusztus 24-én indult vadászni férjével - állapota stabil, bár kritikus volt, amikor rábukkantak.
szept. 7
21:46
Vádalkut ajánlottak az eltűnt kislány anyjának (Infostart)
Az egyik családtag szerint a portugál rendőrség vádalkut ajánlott az eltűnt négyéves brit kislány édesanyjának, akit már gyanúsítottként kezelnek a gyermek halála kapcsán.
szept. 7
22:12
A gázpisztoly sem segített, összeverték (Infostart)
Gázpisztolyával sem tudta megvédeni magát az a 21 éves fiatalember, akit a Kőbánya-Kispest vasútállomásnál támadtak meg - tudta meg az Inforadio.hu.

2007. szeptember 8. szombat

szept. 8
0:10
Milyen autósülés jó a babának? (Blikk)
Ha gyermekünkkel együtt autózunk, fontos, hogy a gyerkőc a korának megfelelő biztonsági autósülésben utazzon.
szept. 8
8:08
Két év börtönt kaphat, aki telefonál vezetés közben (Infostart)
Két év börtönnel büntethetőek Nagy-Britanniában azok, akik vezetés közben telefonálnak, a GPS-szel babrálnak, MP3-at hallgatnak vagy sms-eznek. Az ügyészség emberélet veszélyeztetésével vádolhatja meg ugyanis őket.
szept. 8
8:46
Egyszerű módszer a ráncok eltűntetésére - képekkel és videóval (Infostart)
Kevésbé fájdalmas, mint a plasztikai műtét, és olcsóbb, mint a Botox, a ráncokat viszont csökkenti az arcjóga, állítják a módszer hívei, akiket az sem zavar, hogy "edzés" közben nem szabad tükörbe nézni, mert akkor az ember megfullad a nevetéstől.
szept. 8
9:07
Fél óra elvesztése 46 milliárdot ér (Infostart)
Tízmilliárd rúpiát (46 milliárd forintot) spórolna India, ha leszámolnának a brit gyarmati múlt utolsó örökségével is, és fél órával előrébb állítanák az órákat. Akkor a mostani 5,5 helyett hat óra különbség lenne a greenwichihez képest.
szept. 8
9:35
Riasztó adat: háromszorosára nőtt a cukorbeteg gyermekek száma (Infostart)
Az elmúlt 25 évben majdnem megduplázódott a cukorbetegségben szenvedő 14 év alattiak száma - derült ki a legújabb kínai kutatásból.
szept. 8
10:13
A csúnyák is szobrot kapnak (Infostart)
Ha meg nem is szépülnek tőle, legalább megnyugszanak, hogy rájuk is gondolt valaki: a csúnya embereknek állítanak szobrot Olaszországban.
szept. 8
10:18
Már az eltűnt kislány mindkét szülője gyanúsított (Infostart)
Formálisan gyanúsítottá nyilvánította a portugál rendőrség Madeleine McCann édesapját is. A májusban eltűnt brit kislány szüleit külön-külön több mint 24 órán keresztül hallgatták ki.
szept. 8
10:56
Szakadékba zuhant egy teherautó, 85 zarándok életét vesztette (Infostart)
Szakadékban zuhant hindu zarándokokat szállító teherautó India északnyugati részén, a rendőrség szerint legalább 85 ember életét vesztette, és 46-an megsebesültek a balesetben.
szept. 8
11:07
"Tartsa a vonalat" - kérték az életveszélyben lévő tinédzsertől (Infostart)
Fél óráig várakoztatta a rendőrségi segélyvonal ügyeletese azt a fiút, akinek a barátja balesetet szenvedett hegymászás közben. A segítség végül másfél órával később érkezett.
szept. 8
11:17
A hét végén sem függesztik fel az emődi kislány keresését (Infostart)
A hét végén sem függesztik fel annak a kétéves kislánynak a keresését, aki még kedden dél körül tűnt el a Borsod megyei Emőd egyik családi házából - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 8
14:55
Egy évtizeden belül eltűnhet a gyógyathatatlan betegség (Infostart)
Egy évtizeden belül az egész világon eltűnhet a veszettség, ha minden tulajdonos beoltatja a kutyáját - állítják brit kutatók. A gyógyíthatatlan betegség elsősorban a gyerekeket veszélyezteti.
szept. 8
15:59
17 kínos kérdés az eltűnt kislány szüleinek (Infostart)
A portugál rendőrök 15 órán keresztül faggatták Kate McCannt csütörtökön és pénteken. A brit lap szakértője 17 olyan kérdést tett fel, amelyre választ várhattak.
szept. 8
17:07
Elhunyt a budapesti metrógázolás sérültje (Infostart)
Elhunyt szombaton az a férfi, akit metró gázolt el a Nyugati téri megállóban - közölte a rendőrség.
szept. 8
17:50
Döntött a botrányhősnő: jövőre anya lesz (Infostart)
Előbb jótékonykodással akart változtatni az életvitelén Paris Hilton, de most új megoldást választott: úgy döntött, hogy anya lesz. "Jövőre gyerekeket akarok" - jelentette ki magabiztosan.
szept. 8
18:28
Büszke kerekedő pocakjára az Oscar-díjas szépség - képekkel (Infostart)
Egészséges és nagyon boldog Halle Berry. Az Oscar-díjas színésznő a minap jelentette be, hogy 41 évesen első gyermekét várja.
szept. 8
18:54
Nincs más megoldás, gyámság alá kell helyeztetni az önpusztító énekesnőt (Infostart)
Ügyvéd segítségével próbálja meg gyámság alá helyeztetni Amy Winehouse-t az édesapja. A férfi szerint az énekesnőt rá kell bírni a kábítószerelvonó-kúrára - ha másképp nem megy, akkor úgy, hogy ő kezeli a lánya pénzét.
szept. 8
19:27
A meztelen fotó kettétörheti a tinisztár karrierjét - képekkel (Infostart)
Tönkreteheti Vanessa Hudgens karrierjét egy meztelen fotó miatt kitört botrány. A Disney egyik legsikeresebb filmjének, a High School Musicalnek a tinisztárjáról az internetre került fel egy fotó, amelyen anyaszült pucéran mutatkozik.
szept. 8
20:19
Az ötös lottó 36. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 36. heti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 4, 17, 25, 41.
szept. 8
20:35
"Beckham a legjobb lehetett volna - de találkozott Victoriával" (Infostart)
A felesége által rákényszerített fényűző élet rossz hatással volt David Beckham sportteljesítményére - állítja Bobby Charlton, a Manchaster United és az angol válogatott egykori legendája.
szept. 8
21:12
Kiderült a nagy titok, miért nem mosolyog soha a hollywoodi sztár (Infostart)
Mary-Kate Olsen soha nem mosolyog a bulvárlapokban megjelent képein. "Miért látszik mindig olyan boldogtalannak" - kérdezhetik az olvasók - ő pedig megválaszolta a kérdést.
szept. 8
21:54
Ez a világ legjobb cipője - ha nem akarnak járni benne! (Infostart)
Ha a szépségről és nem a kényelemről van szó, Christian Louboutin cipői a legjobbak. A második és a harmadik helyen Manolo Blahnik és Jimmy Choo végzett.
szept. 8
23:56
Két hajó összeütközött a Belgrád rakpart előtt (Infostart)
Összeütközött két belföldi járaton közlekedő személyszállító hajó a Duna budapesti szakaszán, a Belgrád rakpart előtt.

2007. szeptember 9. vasárnap

szept. 9
7:41
Korábban halnak a szegények (Infostart)
Egyre nagyobb a különbség a gazdag és a szegény országokban élők várható élettartama között. A különbség ma már eléri a 30 évet.
szept. 9
8:13
Gyilkosságtól a hamis vádig - négy lehetséges magyarázat Maddie eltűnésére (Infostart)
Négy lehetséges forgatókönyvet tart elképzelhetőnek Madeleine McCann eltűnéséra Peter Kirkham, a Scotland Yard egykori főfelügyelője. A kislány május elején tűnt el, a portugál rendőrség a hét végén jelentette be: gyanúsítottként kezeli a szüleit.
szept. 9
8:46
Rekordösszegű kártérítés a szexuális erőszak áldozatainak (Infostart)
A római katolikus egyház San Diegó-i egyházkerülete 198,1 millió dolláros kártérítés kifizetésében egyezett meg a szexuális erőszak áldozataival. Ez a legnagyobb összegű kártérítés, amelyet amerikai egyházmegye fizet.
szept. 9
9:35
21 évre emelnék az alkoholfogyasztás korhatárát (Infostart)
Fel kell emelni az alkoholfogyasztás korhatárát 21 évre, különben a rendőrség nem tud megbirkózni az ittasan elkövetett bűncselekményekkel - figyelmeztetnek brit illetékesek.
szept. 9
10:06
"Bocs, olyan részeg voltam, hogy elfelejtettem: már nős vagyok!" (Infostart)
Bigámiában találta bűnösnek a bíróság Kevin Quinnt. A férfi hiába védekezett azzal, hogy olyan részeg volt, hogy egész egyszerűen elfelejtette: nős, és a házasságából egy lánya is van.
szept. 9
10:38
Tucatnyi szeretője buktatta le a korrupt politikust (Infostart)
Korrupcióval vádolt meg 11 volt szeretője egy kínai tartományi vezetőt. Az asszonyok azért fogtak össze Pang Csia-jü ellen, mert többük férjét halálra ítélték korrupció miatt.
szept. 9
10:59
Egy ágyban Beckhamékkel - erotikus képek (Infostart)
Családközpontú párként építgette eddig imidzsét David és Victoria Beckham, ám a jelek szerint most váltottak: a legújabb fotók a világhírű labdarúgó és énekesnő felesége ágyában készültek.
szept. 9
11:37
Az eltűnt kislány édesapja: "Az életünkért harcolunk" (Infostart)
A portugál rendőrség immár hivatalosan is a májusban eltűnt négyéves brit kislány, Madeleine McCann szüleit gyanúsítja a bűntény elkövetésével. Az édesapa, Gerry McCann az egyik brit lapnak adott exkluzív interjúban kijelentette: "Teljesen ártatlanok vagyunk, ám most már az életünkért harcolunk". Közben a szülők korábbi ígéretük ellenére, vasárnap visszatértek Nagy-Britanniába.
szept. 9
16:21
Hazament a kutya - mi van az eltűnt emődi kislánnyal? (Infostart)
Vasárnap délután hazament az a Maci névre hallgató keverék kutya, amely feltehetően egy időben tűnt el a kétéves Panda nevű kislánnyal a Borsod megyei Emőd egyik családi házának udvaráról még kedden.
szept. 9
17:08
Képriport a dunai hajóbalesetről (Infostart)
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, mi okozhatta a két belföldi járaton közlekedő személyszállító hajó ütközését szombat este a Duna budapesti szakaszán.
szept. 9
17:24
A hatos lottó 36. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A hatos lottó 36. heti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 18, 19, 37, 39, 44.
szept. 9
18:38
Vérfagyasztó pillanatok a megpördülő repülőgépen (Infostart)
Leszállás közben baleset érte Dániában a skandináv légitársaság egyik utasszállító repülőgépét, de senki sem sérült meg.
szept. 9
19:20
Az eltűnt kislány édesapjának drámai vallomása: "Nem menekülünk semmi elől" (Infostart)
A portugál rendőrség immár hivatalosan is a májusban eltűnt négyéves brit kislány, Madeleine McCann szüleit gyanúsítja a bűntény elkövetésével. Az édesapa, Gerry McCann az egyik brit lapnak adott exkluzív interjút, melyben ártatlanságukról és a növekvő nyomásról beszélt. Közben a szülők korábbi ígéretük ellenére, vasárnap visszatértek Nagy-Britanniába.
szept. 9
20:39
Hogyan végződik a Szex és New York moziváltozata? Most eláruljuk! (Infostart)
A Magyarországon is hatalmas sikert aratott Szex és New York rajongói már alig várták, hogy végre mozifilmet forgassanak kedvenc sorozatukból. Nos, a film mér készül, mi pedig eláruljuk, mi lesz a vége. Vigyázat: csak akkor olvassa, ha nem szeretné végigizgulni a mozit!
szept. 9
20:55
Hihetetlen: gyereket vár a drogos világsztár? (Infostart)
Bár az elmúlt hetekben elsősorban kábítószeres botrányairól és elvonókúráiról beszélt a világsajtó, Amy Winehouse most mással döbbentette meg a magánéletét követőket: kijelentette ugyanis, hogy férjével gyereket szeretnének, mi több, elképzelhető, hogy már várandós is.
szept. 9
21:32
Hugh Grant születésnapi csodaajándéka - nézze meg Ön is! (Infostart)
Nem akármilyen ajándékkal lepte meg magát 47. születésnapján Hugh Grant. A brit színész egy több mint 30 millió forintos autót vásárolt, ám a fényképek tanúsága szerint még ez sem volt elég arra, hogy elmosolyodjon.
szept. 9
21:48
Borzalmas halált haltak a tűzben rekedt lányok (Infostart)
A hatóságok szerint csapdába esett az a két lány, akik az ausztráliai Brisbane-ben haltak meg egy lángoló házban.
szept. 9
22:14
Félmeztelenül kapták le a szupermodellt (Infostart)
Úgy tűnik, jót tett Kate Mossnak, hogy szakított korábbi barátjával, a zenész Pete Dohertyvel. Legalábbis erre utalnak azok a képek, melyek Dél-Franciaországban készültek róla nyaralás közben.

2007. szeptember 10. hétfő

szept. 10
5:23
George Clooney Brad Pittnek: "Megöllek, haver!" (Infostart)
Lehetnek jó barátok, szerepelhetnek együtt az Ocean's 13: A játszma folytatódik című filmben, ám amikor legújabb közös filmjük kerül szóba, George Clooney nem habozik kijelenteni Brad Pittnek: "Ha jobb leszel, mint én, megöllek".

Keresés