A rendőrség előterjesztést tesz az ügyészségen, hogy indítványozza annak a sofőrnek az előzetes letartóztatását, aki a szerdai bélmegyeri baleset során a járművet vezette - jelentette be a megye rendőr-főkapitányságának a vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön, Békéscsabán.
Aláírta a portugál bíró azt a parancsot, amelynek értelmében a brit rendőrség lefoglalja a kulcsfontosságú bizonyítékokat a május elején eltűnt kislány ügyében. Elviszik Kate McCann naplóját, a férje laptopját és Maddie kedvenc plüssállatát is.
"Ha nem kapnak el, soha nem álltam volna le. A rendőrök sok ember életét mentették meg azzal, hogy elfogtak" - mondta egy orosz tévécsatornának a "bicsevszki sorozatgyilkos".
Elhalasztják egy amerikai film nagy-britanniai bemutatóját, mert annak története kísértetiesen hasonlít a Portugáliában eltűnt négyéves kislány, Madeleine McCann esetéhez.
Ausztráliában meghalt az a fiatal lány, aki rákbetegségének utolsó heteiben kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szoláriumok veszélyeire.
Megölte élettársát egy 45 éves nő Nagyhalászban csütörtökön; a gyanúsított beismerte a gyilkosság elkövetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Tavaly az autóvezetők 7 százaléka aludt el a volán mögött, s van közöttük olyan is, akivel ez legalább tízszer előfordult - derült ki az egyik közlekedésbiztonsággal foglalkozó brit szervezet felméréséből.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy perbe fogják a Portugáliában eltűnt Madeleine McCann szüleit, a Times című brit lap által megszólaltatott büntetőjogászok szerint azonban az eddig kiszivárgott információk alapján a vád nem áll majd túl erős lábakon.
A nigériai kormány azt tervezi, hogy megtiltja a bankoknak a csinos hölgyek alkalmazását, akik eddig számlanyitás céljából csábították be a bankfiókokba az embereket.
Kisebb és fejletlenebb lesz a második gyermek, különösen akkor, ha az elsőszülött fiú - állapították meg brit kutatók, akik 14 ezer családot vizsgáltak meg. Szerintük a másodszülött mérte attól függ, milyen állapotban volt az anya méhe az első szülés után.
Egy hamburgi bordélyház előtt kapták lencsevégre Stinget csütörtöki teltházas koncertje után. A zenészt szállító minibusz sofőrje, hogy, hogy nem, éppen itt talált parkolóhelyet.
Kegyetlenül meggyilkoltak egy tanárnőt egy angliai börtön parkolójában. Louise Evanst az autója mellett találták meg teljesen összeszurkálva, járműve kulcsaival kezében. A rendőrség szerint valószínűleg nem egy elítélt gyilkolta meg az asszonyt, aki az intézményben tanított.
Rendeződni látszik a múlt héten elhunyt Luciano Pavarotti örökségének sorsa. Az elmúlt napokban keserű vitákat folytató két fél, az operaénekes második felesége és első házasságából származó felnőtt lányai ugyanis elfogadták a júliusban született végrendelet rendelkezéseit.
Továbbra sem lehet tudni, hogyan halt meg II. Lajos bajor király, utódai pedig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne is derüljön ki az igazság. A hivatalos adatok szerint az uralkodó öngyilkos lett, sokan azonban azt sejtik, hogy megölték.
Újabb fordulat történt a májusban Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében. A portugál rendőrség ugyanis egy, a család által tavasszal bérelt apartmanhoz közeli lakásban vérnyomokat talált, amely a hatóság szerint a négyéves kislányé lehet.
Rendőrt hívott az egyik iskola igazgatója egy szendvicsárus nyakára, aki azoknak a diákoknak adott el ételt, akiknek nem fűlött a foguk az egészséges reformkoszthoz.
Nem helyezte előzetes letartóztatásba a szerda reggel Békés megyében árokba borult busz vezetőjét a Békéscsabai Városi Bíróság. A Vésztő és Bélmegyer között történt balesetben hárman meghaltak és harmincegyen megsérültek.
A pazarlás újabb mérföldkövéhez érkezett a világ leggazdagabb cégvezetőinek klubja, miután a Google alapítói úgy döntöttek, hogy az amerikai űrügynökség, a NASA területén tartják magánrepülőgépüket, mert az közel van az irodához. A hóbort évi 1,3 millió dollárba (238 millió forintba) kerül...
OJ Simpson feltételezett áldozatai egyikének családja azt állítja: azért szervezték meg a gyilkossággal vádolt volt amerikaifutball-sztár könyvének kiadását, mert így szerették volna büntetni azt az embert, aki szerintük végzett szerettükkel.
Nem fog szerepelni David Beckham a Született feleségek című világsikerű tévésorozatban. Ezt a film egyik sztárja, Eva Longoria jelentette be, véget vetve a pletykáknak.
Több évtizedes titkok megoldásához vezethet el a Steve Fossett utáni kutatás, a nyugat-nevadai sivatagban ugyanis akár kétszáz eltűnt repülőgépnek is a nyomára bukkanhatnak.
Különleges ízlése van a kilenc éves Jang Jangnak: a kínai kisfiú tintát, vécéöblítőt, tusfürdőt és egyéb vegyszereket iszik - és ettől a normális súlynak a duplájára hízott meg.
Nem a ruhák, hanem a viselkedés tesz szexivé valakit, állítja Calista Flockhart, aki annak ellenére is állandóan vonzónak érzi magát, hogy sokan azzal vádolják: anorexiája miatt csontsovány.
A legbizarrabb vádakkal áll elő a portugál bulvársajtó Madeleine McCann ügyében. Már azt is kitalálták, hogy a DNS-vizsgálatok szerint nem Gerry McCann a májusban eltűnt kislány apja, a szülők pedig orgiákat rendeztek a barátaikkal a nyaralás idején.
Tejes doboz segítségével találta meg a szerelmet egy walesi farmer, aki idő hiányában ilyen különleges házassági hirdetésben keresett magának feleséget.
Film készül Michael Edwardsról, minden idők egyik legszerethetőbb, de örök vesztes sportolójáról emlékezetes olimpiai teljesítménye huszadik évfordulójára. Eddie, a sas saját bevallása szerint félt az ugrástól, és csak azt előzte meg az 1988-as ötkarikás játékokon, aki sérülés miatt feladta a versenyt.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében megtalálták és felszínre hozták a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamut első csontjait, a 16 ezer éves őslény egyik agyarát és koponyájának egy darabját.