2011. január 16. vasárnap

jan. 16
16:48
Délutáni szunyókálás: a rossz alvási szokás növeli a cukorbetegség kockázatát (WebBeteg)
A rendszeres délutáni szunyókálás növeli a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát – derült ki egy új kutatásból. A felmérés során 16 480 embert vizsgáltak, s azt tapasztalták, hogy azoknál, akik rendszeresen pihennek ebédidőben, 26 százalékkal nagyobb a betegség előfordulási esélye.
jan. 16
18:54
A migrén számos módon kezelhető (WebBeteg)
A migrénes fejfájás általában hirtelen és pulzáló fájdalommal jelentkezik. A fájdalomérzet fény hatására erősödhet, s gyakran a migrént egy figyelmeztető jelenség, az úgynevezett aura előzi meg.
jan. 16
19:24
Megbukhat a szomszédok tiltakozásán az első bécsi állattemető (Infostart)
Házi kedvenceknek akar temetőt létesíteni Bécsben egy vállalkozó, a közelben lakók azonban tiltakoznak a terve ellen.
jan. 16
20:54
A hatoslottó nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 2. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták.
jan. 16
21:00
Vizelési inger orgazmus közben? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Orgazmus közben a jóérzéssel együtt a vizeletem is távozik (nem pár csepp!). SM-beteg vagyok. Mit tehetnék a megoldás érdekében? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

2011. január 17. hétfő

jan. 17
0:09
A mellékhere és herezacskó daganatai (WebBeteg)
A férfi nemi szervek bármilyen elváltozásával forduljon orvosához, hiszen ha időben fény derül a betegségre, akkor rendszerint kisebb beavatkozás is elegendő, és így elkerülhetőek a radikális műtéti beavatkozások!
jan. 17
1:12
10 egyszerű tanács a rák megelőzéséhez (WebBeteg)
Az alábbiakban közöljük a 10 legfontosabb teendőt, melyet az Amerikai Dietetikusok Szövetsége tett közzé chicagói konferenciáján. Bár a legtöbb tanács közismert, a legtöbben mégsem teszünk meg mindent, hogy csökkentsük a rákos megbetegedés esélyét.
jan. 17
3:18
Élet szívinfarktus után (WebBeteg)
A félelem csak az egyike azoknak az érzelmeknek, amiket az infarktuson átesett beteg és családja megtapasztalhat. A szükséges kezelés mellett az életmódváltás és a betegség lelki feldolgozása is komoly kihívás.
jan. 17
5:24
A Tourette-szindróma és tünetei (WebBeteg)
A Tourette-szindróma tünetei legtöbbször a kívülálló számára is nyilvánvalóak: akaratlan mozgások és irányíthatatlan hangadások jellemzik a betegeket, melyeket tic-nek neveznek.
jan. 17
5:45
Hogyan hozzuk rendbe az elhanyagolt kertünket? (Édenkert)
Sokan soha nem kertészkedtek, aztán egyszer csak elkezdik, mert úgy hozza a sors. Az újdonsült kertgazdáknak gondot okoz már az is, hogy hogyan tegyék rendbe a földjüket? Mik legyenek az első teendők, hogy ne egy Godzilla által sújtott területre hasonlítson a szülőföld egy saját darabja. Vegyük sorra, mit kell tennünk, ha eddig csak bukfenc volt vetve a kertünkben...
jan. 17
6:48
Ma érkezik Ferihegyre a Qatar Airways első repülőgépe (Infostart)
Ma érkezik Ferihegyre a Qatar Airways menetrendszerinti járatának első repülőgépe.
jan. 17
7:24
Újszülöttet helyezett el valaki a Madarász utcai Gyermekkórház inkubátorában (Infostart)
Egészséges újszülöttet helyezett el valaki a budapesti Madarász utcai Gyermekkórház babamentő inkubátorában tegnap este. Az intézmény ügyeletes orvosa elmondta: nem sokkal 19 óra után jelzett a fogadóhely csengője.
jan. 17
8:33
Stroke, agyérgörcs, agyvérzés - Mi a különbség? (WebBeteg)
Szeretném megkérdezni pontosan mi a különbség az agyérgörcs, a stroke és az agyvérzés között? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jan. 17
9:15
Hogyan védjük a növényeket a fagytól? (Édenkert)
Bemutatunk néhány ötletet, amelyek alkalmazásával megvédhetjük növényeinket a fagy okozta elváltozásoktól. Egy kevés előkészülettel és szeretetteljes gondoskodással növényeink túlélik a hideg telet, és tavasszal készen állnak majd a virágzásra.
jan. 17
10:42
Felborult egy lengyel kamion Kecskemét közelében (Infostart)
Súlyos sérüléssel szállították kórházba annak a lengyel rendszámú kamionnak a vezetőjét, amely az 54-es úton egy kanyarban felborult Kecskemét határában hétfőn - közölte a rendőrség
jan. 17
12:45
A stroke utáni antidepresszáns előnyei (WebBeteg)
Francia kutatók szerint azok a betegek, akik stroke (gutaütés) után a fluoxetin antidepresszánst szedték, több izomműködést nyertek vissza, mint a többi stroke-ból lábadozó páciens.
jan. 17
12:47
Dohányzás - Az első slukk rákkeltő hatásai (WebBeteg)
Amerikai kutatók szerint azok a bizonyos első slukkok a cigarettából már perceken belül okozhatnak rákkal összefüggő genetikai károsodást.
jan. 17
13:42
Elérte Pest megyét a dunai árhullám (Infostart)
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el hétfőn a Duna Pest megyei szakaszán, egyebek mellett Göd, Szigetújfalu és Makád térségében, miután hajnalban megérkezett a régióba az árhullám - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
jan. 17
14:33
Citromos túrótorta (Éva Magazin)
Egyszerű és gyors, mégis isteni!
jan. 17
14:51
Fogamzásgátló módszerek II. (WebBeteg)
Cikkünk második részében az orvosi közreműködéssel alkalmazható - rendszerint hatékonyabb, bár esetenként nagyobb kockázattal járó - fogamzásgátlási eljárásokat mutatjuk be.
jan. 17
15:12
Ez a kényszerbetegség (Blikk)
Önnel is előfordult már, hogy visszament megnézni, bezárta-e az ajtót vagy kihúzta-e a vasalót? A reggeli rohanásban bizony ez könnyen megeshet bárkivel, ám ha az embert szinte egész nap csak ilyen gondolatok gyötrik, nagy valószínűséggel kényszerbeteg.
jan. 17
17:36
Meddig bírja az egészségügy a terheket? (Infostart)
Hazánkban a 15 év feletti lakosság 41 százaléka szenved olyan krónikus betegségben, amelyről tud, és korcsoportonként vizsgálva is magas ez az arány - derül ki a GfK HealthCare legfrissebb adataiból. Emellett sokan, legalább egy millióan vannak, akik nincsenek tisztában állapotukkal, nem tudnak arról, hogy valamilyen betegségben szenvednek. Az, hogy egy betegség felfedezési, majd kezelési aránya…
jan. 17
18:00
Tömegpánik: A probléma lélektani háttere (WebBeteg)
Sokszor hallottuk már a tömeghisztéria pusztító erejéről. Tömeghisztéria okozott tragédiát például Indiában egy zsúfolt templomban, a mekkai zarándoklaton, és egy oroszországi diszkóban egy tűzesetet követően is tömegpánik tört ki. Sajnos jelenleg hazánkra nézve is aktuális elővenni a tömegpánik kérdését, hiszen szombaton 3 fiatal lány vesztette életét egy fővárosi szórakozóhelyen kitört pánik…
jan. 17
18:30
A bankautomaták legalább olyan piszkosak, mint a WC-ülőkék (Infostart)
Egy brit vizsgálat szerint a pénzautomatákon legalább annyi baktérium és egyéb más kórokozó van, mint a nyilvános illemhelyek ülőkéjén.
jan. 17
18:45
Megjelent a februári Éva! (Éva Magazin)
Válassz hozzá egyet a háromféle kozmetikumból az újságárusoknál! De kérheted önmagában is, termék nélkül. Ízelítő a tartalomból a cikk alján.
jan. 17
19:03
A Charcot-Marie-Tooth betegség tünetei - Az orvos válaszol (WebBeteg)
A feleségem alapbetegsége 2000-ben megállapítva: Neuropathia hereditaria sensomotorica. Mi ez a betegség? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
jan. 17
19:24
Apró trükkök irodában dolgozóknak (Infostart)
Ha sokat ülünk huzamosabb ideig, akkor minél gyakrabban álljunk fel az asztaltól, akár csak egy percre is - javasolják szakemberek.
jan. 17
20:18
Szinkronban számolták a sasokat (Infostart)
Péntektől három napon át tartott a VIII. Országos Sasszinkron, vagyis a Magyarországon telelő sasok összeírása. A számlálásnak két hét múlva lesz eredménye. Tavaly 450 rétisast és 128 más fajhoz tartozó egyedet figyeltek meg.
jan. 17
20:36
Önnek is a mai volt az év legszomorúbb napja? (Infostart)
E hét hétfője az idei év legszomorúbb napja - határozták meg brit kedélyszakértők.
jan. 17
21:09
Immunerősítés probiotikumokkal (WebBeteg)
Több száz tudományos vizsgálatot végeztek a jótékony tejsavbaktériumok hatását kutatva, melyek eredménye szerint a tavasztól őszig rendszeresen szedett probiotikumok segítenek megelőzni a téli időszakokban jellemző náthát, influenzaszerű megbetegedéseket, illetve a megbetegedés esetén gyorsabb és enyhébb lefolyású a betegség, kevesebb a kialakuló szövődmény.
jan. 17
22:12
A táplálkozási zavarok: A testtudat a magyarázat? (WebBeteg)
A táplálkozási zavarok terén messze a nők „vezetnek”. Az aggasztó statisztikát még figyelemfelkeltőbbé teszi, hogy nem csak a felnőtt nők érintettek a jelenségben, hanem a fiatalkorúak is aktívan kiveszik belőle részüket.

2011. január 18. kedd

jan. 18
0:18
10 tipp a dohányzásról való leszokáshoz! (WebBeteg)
Abbahagyom a dohányzást - bizonyára sokaknak ismerősen hangzik ez a fogadkozás. Cikkünkben olvashat néhány tanácsot, melyek megkönnyítik búcsúját a cigarettától.
jan. 18
3:27
Veszélyes a beöntés? Mi a helyes módszer? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Méregtelenítés és főleg fogyás céljából szeretnék beöntést végezni,de nem tudom mi a helyes beöntési módszer. Sok helyen azt irják, hogy tiszta langyos vízzel, de van aki azt állítja, hogy nem veszélytelen. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jan. 18
5:33
Az orrvérzés okai - Súlyos bajra is utalhat? (WebBeteg)
Az orrvérzés a felső légutak spontán vérzései közül a leggyakoribb. Az orr nyálkahártyájának sajátos felépítése, erekben gazdag ellátottsága elősegíti az orrvérzést, illetve annak ismétlődését.
jan. 18
6:15
Hóvirág: a tavasz hírnöke (Édenkert)
A hóvirágnak (Galanthus) körülbelül 75 faja és fajtája ismert, és mind fehér színű. Nálunk a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)őshonos, de kedvelt még a kertekben is nevelt pompás hóvirág (Galanthus elwesii) és a redőslevelű hóvirág (Galanthus plicatus) is.
jan. 18
6:57
Mentás-currys zöldborsóleves (Édenkert)
A menta fokozza a borsó édes ízét, a curry pedig melegséget ad neki. Lássuk, hogyan készül a mentás-currys borsóleves!
jan. 18
7:18
Kedvenc fűszerünk: csípős paprika (Édenkert)
Sokan egyetértenek abban, hogy az egyik legsikeresebb kerti fűszerünk a csípős paprika. Ettől a növénytől még a rovarok is távol maradnak. A paprika legtöbb fajtája könnyen termeszthető, és az első kemény fagy beálltáig szinte csak a termés szedésével kell foglalkozzunk.
jan. 18
7:39
Ízületi fájdalmak okai és kezelése (WebBeteg)
Ha tágabb értelemben vizsgáljuk a mozgásszervi betegségeket, akkor azok eredete nemcsak maga az ízület lehet, hanem számos egyéb helyről indulhat ki a fájdalom.
jan. 18
8:42
Hogyan oltsunk kaktuszt? (Édenkert)
Általában elmondható, hogy az oltott kaktuszok sokkal gyorsabban fejlődnek, többet sarjadnak és gazdagabban virágoznak mint a saját gyökerükön élők. Az oltott növény könnyebben tartható, gyorsabban fejlődik, könnyebben szaporítható a sok fejlődő sarj miatt, hamarabb virágzik, és több magot hoz mint a saját gyökéren élő kaktuszok. Készítsünk új oltványt kaktuszainkból!
jan. 18
10:48
H1N1 - Az elhízottakra veszélyesebb (WebBeteg)
Az elhízottak esetén nagyobb elővigyázatosság szükséges bármilyen influenzafertőzés kialakulása esetén – olvasható a Clinical Infectious Diseases legfrissebb számában.
jan. 18
11:18
Egyre többet költenek belföldi nyaralásra a magyarok (Infostart)
A magyarok tavaly 8,6 százalékkal többet költöttek a belföldi nyaralásra, mint 2009-ben; a többség az 50 ezer forintnál olcsóbb ajánlatokat választotta, a foglalások 24 százaléka csak egy éjszakára szólt.
jan. 18
11:33
Fókuszban az energia (x) (Éva Magazin)
Mindenki szereti az odafigyelést, az apró finom részleteket és a kellemes hangulatú környezetet. De mi is kell ehhez valójában?
jan. 18
12:12
Gyógyszerek, amelyek együtt szedve nagyon kockázatosak lehetnek (Infostart)
Bizonyos vérnyomáscsökkentő szerek és antibiotikumok együttes alkalmazásánál a vérnyomás veszélyes zuhanása fordulhat elő idősebb embereknél - közölték kanadai kutatók.
jan. 18
13:57
H1N1 - Már két halálos áldozat Romániában (WebBeteg)
Kettőre nőtt kedden Romániában a H1N1-es típusú influenza idei halálos áldozatainak száma; a második áldozat egy 29 éves nő volt.
jan. 18
13:59
Az anyatej és az immunológiai ablak (WebBeteg)
Az anyatejben lévő számos fehérje fontos szerepet játszik abban a folyamatban, amelynek következtében a fejlődő kisbaba kiépülő, megerősödő immunrendszere befogadja, tolerálja a bevitt tápanyagokat – állítják az anyatejes táplálás kutatói.
jan. 18
16:03
Házassági játszmák és a kihűlt kapcsolat (WebBeteg)
Gyakori tapasztalat, hogy nagyon sokan játszmákban élnek és játszmákban tartják fogva egymást és önmagukat. A házassági játszmák öntudatlanul zajlanak, éppen ezért okaik általában akkor derülnek ki, amikor krízisbe, válságba jut a kapcsolat.
jan. 18
18:09
Mindkét lábszáramban erős bizsergést érzek! Miért? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Mindkét lábszáramban erős bizsergést érzek. Éjszaka dobálom a lábaimat, nehéznek érzem őket. A hideg lepedő pár pillanatig enyhiti a tüneteket. Több orvosnál is voltam, de nem találták az okát. - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
jan. 18
18:30
Miért halnak korán a férfiak? (Infostart)
A dohányzás jelentősen hozzájárul a férfiak magas halálozási mutatójához - állítják skót kutatók.
jan. 18
18:48
Itt a világ leggyorsabb sörcsapja! (Infostart)
Alulról tölti fel a poharakat egy új söntésgép, mely a leggyorsabbnak kikiáltott sörtöltő a világon. A masinához azért hús-vér csapos is kell, ő teszi a különleges - alul lyukas, de szelepszerűen záródó - poharakat a csapra.
jan. 18
19:12
Allergia ellen a parazitafertőzés is védelmet nyújthat (WebBeteg)
A kutatók megfigyelései azt támasztják alá, hogy a kórokozóktól egyre inkább mentesített környezet az elmúlt évtizedekben hozzájárulhatott a különféle allergiák és az asztma világszerte tapasztalt - egyre erőteljesebb - terjedéséhez.

Keresés