Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatja be a pesti nőt. Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. A régi sláger óta több mint fél évszázad telt el. Vajon illik ez a szöveg a mai pesti nőre is? Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatják be a pesti nőt, ahogy eddig még soha senki. Ughy Szabina interjúin és Bach Máté…
Dr. Pataki Gergely plasztikai sebészt kértük meg, hogy választ adjon arra, milyen lehetőségei vannak itthon egy masztektómián átesett páciensnek. Mindannyiunkat sokkolt, amikor tavasszal Angelina Jolie bejelentette, hogy mindkét mellét amputáltatta (erről bővebben ide kattintva olvashatsz). Sokan arról cikkeznek azóta is, hogy Jolie írása „felvirágoztatta” a mellrákbizniszt. Dr. Dank Magdolnát, a…
Szerkesztőtársunk beszámolója a budai csodáról. Ellopták a barátnőm kisautóját. Ez persze még nem akkora csoda. De az már igen, hogy másnap meg is lett. És nem az történt – amit egyes rosszindulatú ismerősök feltételeztek –, hogy elfelejtette, hol parkolt le előző nap, és nem is az, hogy a kamaszgyereke kölcsön vette egy éjszakára. Nem. Hanem az, hogy egy rendőr megtalálta. Feltűnt neki, hogy…
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) célvizsgálata szerint a száraztészták mintegy 20 százaléka nem felel meg a követelményeknek a többi között a savfokot, a nedvesség- és a tojástartalmat tekintve.
Ti kikkel bővítenétek még a listát? A filmbéli sztárpárosok kicsit olyanok, mint a kényszerházasság: vagy működik köztük a dolog vagy nem, vagy megvan a szikra, vagy nem – az esély fifti-fifti. Ha a párosítás rosszul sül el, attól még a film lehet szórakoztató, szerethető is akár, ám az biztos, hogy nézése közben végig súlyos hiányérzettel fogunk küzdeni. Szerkesztőségi vélemények alapján…
Bejutott a legjobb innovációk közé egy magyar fejlesztésű, csíráztatott szójából készült tofu a világ legnagyobb élelmiszeripari vásárán, a kölni Anugán.
Első ízben rendeztek futballmeccset a legnagyobb londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota gyepén. A kivételes eseményhez az angol labdarúgó-szövetség (FA) megalakulásának 150. évfordulója szolgáltatta az alkalmat.
Egy Dévényi Tamás építész tervei alapján Sóskúton megépült ház nyerte idén az Év háza díjat, amelyet hagyományosan az építészet világnapján az Építészek Házában adtak át.