Kedvezményes kamattal, elsősorban új hitelt vehetnek fel azok a kis- és középvállalkozások, amelyek megfelelnek a Növekedési Hitel Program 2. fordulójában megszabott szigorúbb feltételeknek, és a bankok hitelbírálati rendszerén is átjutnak. Mielőtt bemenne a bankfiókba, tudja meg cikkünkből a feltételeket, a buktatókat, és tesztelje kalkulátorunk segítésével, hogy vállalkozása alkalmas-e arra,…
KISSOLT – Megnyomorodva és örök tétlenségre kárhoztatva várja hóhérainak büntetőtárgyalását szegényes kissolti tanyáján az a juhász, akit tavaly augusztusban a kiserdőben félholtra vert és felakasztott három férfi. H. József (56) aznap még 1400 birkát hajtott ki legelni, ma már legfeljebb a tévé előtt tudja elütni az idejét.
BÓCSA – Ha valakit 84 éves korában, megkérdeznek mire vágyik mit kívánna a mesebeli jótündértől, valószínűleg jó egészséget és nyugalmat kérne az illető. Nem úgy mint Annus néni aki Bócsától 8 kilométerre egy tanyán él.
BUDAPEST – A jelek szerint hiába jelentkezett a magyarországi X-Faktorba a háromszéki Ráduly Botond Manó (24). Az ifjú énekes hazánkban nem tudott annyira kimagaslót nyújtani, hogy bekerülhessen a legjobb három fiatal fiú közé az RTL Klub tehetségkutatóján
A parlament honlapján közzétett új magyar-svájci adóegyezmény ratifikálásával lehetővé válik, hogy a hazai adóvizsgálatok során a magyar hatóságok hozzájussanak az adóalany svájci jövedelmeivel kapcsolatos információkhoz - hívja fel a figyelmet a Mazars.
BUDAPEST – Életveszélyben volt a Megasztár egykori énekesnője. Kullai Timi (31) trombózist kapott, és mire az orvosok észrevették, már majdnem késő volt.
Szász János Az Agota Kristof regényéből készült A nagy füzet című film rendezője reméli, hogy Magyarország nem elégszik meg azzal, hogy Oscar-díjra nevezte a Karlovy Varyban Kristály Glóbusszal díjazott, legutóbb Izraelben elismert alkotást, hanem az illetékesek áldoznak is azért, hogy a világban felkeltsék az emberek figyelmét a film iránt.
Oszama bin Laden-t okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
BUDAPEST – Két Izlandon töltött év után ismét magyar földön él Csollány Szilveszter (43). Az olimpiai bajnok tornász ugyan nagyon élvezte az életet és a klubcsapattal való munkát a szigetországban, a család többi része, főleg a felesége, Judit egyre nagyobb és lassan leküzdhetetlenné váló honvággyal küszködött.
Hogyan történhet meg az, hogy négy év alatt sem születik a lehető legsúlyosabb bűncselekmény miatt ítélet, és hogyan lehetséges, hogy a rendőri állomány arra sem képes, hogy a gyilkossággal gyanúsított emberek szökését megakadályozza? Erre várnak sokan magyarázatot annak kapcsán, hogy az idős embereket rettegésben tartó hattagú ároktői bandát ki kellett engedni az előzetesből, mert négy év is…
Emlékfutást rendeztek a Soroksáron, futás közben brutálisan meggyilkolt fiatal nő emlékére. A szervezők arra akarták felhívni a figyelmet: ha az eset miatt sokan otthon maradnak, akkor az erőszak eléri a célját, vagyis: sikerül a félelemkeltés. Az emlékfutáson több sportoló is részt vett: ott volt Balzsay Károly, és Kovács István is.
Megtévesztéssel csalt ki pénzt, ezért hamarosan csalásért áll bíróság elé a Hunvald-per ügyészségi koronatanúja, Nagy György - tudta meg lapunk. Augusztus 23-án nyújtott be ellene vádiratot az ügyészség a II. és III. kerületi bíróságra.
BUDAPEST – Dömsödi Gábor (55) Friderikusz és Hajdú serpája voltam című könyvéből kiderül, hogy miniszterelnöki hátszéllel milyen hatalmas befolyásra tett szert Hajdú Péter (37), és hogyan lett „tiszavirág-életű sztárriporter" Medgyessy Péter nevelt lányából.
Háborús hangulat uralkodik Baján: a Fidesz hangszórókkal felszerelt furgonokat bérelt, hogy a közös baloldali jelöltet minél hatásosabban mocskolhassa. Bár a hangosbeszélőket tegnap kikapcsolták - vélhetően azért, mert az őt érő rágalmak miatt Teket Melinda szombaton feljelentést tett a rendőrségen - , a furgonok a fideszes Kovács Csaba hatalmas plakátjával továbbra is járják a választókörzet
Nyomott áron, Fidesz-közeli érdekeltségű vállalkozásokhoz kerülhetnek a Vidámpark nagy értékű játékai. Ha igazak az erről terjedő hírek, az a fővárosi vagyon "elkótyavetyélését" jelenti a Demokratikus Koalíció (DK) szerint.
Idei harmadik futamgyőzelmét aratta Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 17 éves pilótája vasárnap a kamion Európa-bajnokság jaramai versenyhétvégéjén.
Az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei vasárnap megkezdték a szíriai vegyifegyver-gyártó kapacitások és ideggázkészletek megsemmisítését. A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) mintegy húsz tagú szakértője a tájékoztatás szerint az egyik szíriai helyszínen felügyeli a berendezések megsemmisítését.
Pakisztánban másfél hete rengett a föld. Mintegy 400-an vesztették életüket. A súlyos természeti katasztrófa azonban nemcsak érdekes természeti jelenségeket idézett elő, hanem rámutatott arra, mennyire megosztott az ország, s a földrengés által leginkább sújtott Beludzsisztán tartományt csak az elszakadás érdekli.
Megbénulhat az Európai Unió működése, ha nagyon elhúzódnak a német kormányalakítási tárgyalások - figyelmeztetnek szakértők. Év végéig két uniós csúcs is várható, s ha jövő januárig sem állhat fel Angela Merkel következő kabinetje, úgy az unión belüli döntéshozatal folyamata is lelassulhat. A szociáldemokraták újfajta Európa-politikát követelnek.
Áprilisban lehet az országgyűlési választás, legalábbis a kormányzati nyilatkozatok erre utalnak. A baloldali ellenzék azonban májusban, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartaná a magyar törvényhozás összetételéről szóló szavazást.
Az amerikai különleges erők két akciót hajtottak végre a hét végén. Líbia fővárosában, Tripoliban elfogták Abu Anasz al-Libit, egy régóta körözött al-Kaida-vezetőt. A Navy SEAL kommandósai Szomália déli részén az al-Kaidához kapcsolódó al-Sabab szervezet vezetőit vették célba, ott nem jártak sikerrel.
Vannak még részletek, amiket tisztázni, szabályozni kell, de a Közös Agrárpolitika reformja lezárult. Vagyis eldőlt, hogy a következő (2014-2020) időszakban mennyi támogatást kapnak a tagállamok.
Valószínűleg igen mozgalmas hét elé nézhetnek a részvénypiacok, amelyet elsősorban az amerikai költségvetéssel kapcsolatos események alakítanak majd. A börzékre hatással lesz továbbá, hogy a jövő héttől kezdve egyre több harmadik negyedévi amerikai vállalati gyorsjelentés lát napvilágot.
Továbbra is az USA költségvetési cirkusza és fenyegető adósságplafonja dominálja a piaci híreket és ez akár a tőzsdei hangulatot is jelentősen ronthatja az idő előrehaladtával. Az Egyesült Államokban...
Csaknem kéttucatnyi halálos áldozatot követeltek vasárnap este merényletek Bagdadban. A néhány órával korábban történt észak-iraki merényletek áldozataival együtt legalább 35-en haltak meg ezen a napon az arab országban, és 163-an megsebesültek.
A bankszektor rövid távon a jegybank Növekedési Hitelprogramja ellenére sem lesz a gazdaság motorja. A pénzintézetek aktivitásának szűkülése 2010. év eleje óta folyamatos, és ez az idei év első...
Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték a jemeni német nagykövetség egyik dolgozóját vasárnap, s fél órával ezután azonosítatlan támadók elrabolták az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) munkatársát - közölték jemeni biztonsági tisztségviselők.
Nem kétséges, hogy a Szolidaritás mozgalom a múlt vasárnapi szobordöntéssel indulatokat, alantas ösztönöket próbált kelteni, illetve kihasználni - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap az m1 A lényeg című műsorában. Megjegyezte: ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor "a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz ahhoz képest".
A San Marco Múzeumban az idei firenzei Un anno ad arte nevű kiállítás-sorozat egyik kiemelkedő kulturális eseménye lesz a Mátyás király és Firenze - A magyar udvar humanista kultúrája című tárlat, amelyet a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) a San Marco Múzeummal és a Firenzei Múzeumok Főfelügyelőségével közösen valósít meg. Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti…
Az Egyesült Államok és Oroszország "nagyon elégedett" a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének eddigi ütemével - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Bali szigetén folyó éves csúcstalálkozóján, miután megbeszélést folyatott orosz hivatali kollégájával, Szergej Lavrovval.
Hunyadi János nevét minden tisztességes magyar ember ismeri. Ha másért nem, legalább a déli harangszó alapján. (Ámbár néha döbbenetes fehér foltok mutatkoznak érettségizett fiatalok ismereteiben is.) Azt viszont, néhány történészt kivéve alig tudja valaki, hogy két Hunyadi János is volt, a törökverőnek egy öccse, s nem lehet tudni, hogy miért nevezték ugyanúgy mind a kettőt.
Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly párbeszédre.
Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly párbeszédre.
A Magyar Nemzet szerint szeptember közepéig több mint 520 ezer ember vállalt legálisan alkalmi munkát. A Népszabadság arról ír, hogy összesen félmilliárd forintos bírságot szabott ki a gyógyszer-felügyeleti hatóság a közelmúltban.
Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly párbeszédre.
Tájékozatlan ügyintézőkre, óriási papírmunkára, ismétlődő üresjáratokra számíthat az, aki meg akarja szüntetni a cégét. Szerzőnk egy bt végelszámolásának történetét és tanulságát írta le.
Negyedannyi start számlát nyitottak az elmúlt egy évben, amióta kizárólag a Magyar Államkincstárnál (MÁK) lehet ilyen konstrukcióban takarékoskodni a gyerekeknek - derül ki a Világgazdaságból.
Volt, aki öngyilkosságot kísérelt meg, másnak a lakását árverezték el, de még így is tartozik 21 millió forinttal a svéd adóhatóságnak – tovább folytatódik az Euro4work-botrány érintettjeinek kálváriája. Az atv.hu által korábban feltárt ügyben a magyar közvetítővel dolgozó svéd munkaerő-kölcsönző cég a károsultak szerint azzal tévesztett meg magyar munkavállalókat, hogy ígéretük ellenére…
Agymosás, zombigyár, KGB-s kapcsolat, telepátia, jövőérzékelés, szexuális energia. Elképesztő dolgokat lehet olvasni a világhálón a Gattyán György cégcsoportjánál tartott EOS-szemináriumokról. A HR Portal utánajárt, mennyi valóságalapjuk van ezen felvetéseknek és igazak-e azok az állítások, amelyek szerint a kötelező képzések alapján ítélik meg a dolgozók teljesítményét, vagyis, hogy mennyire…
A fejlett gazdaságok munkaerőpiacai továbbra is gyengélkednek, jövőképük azonban pozitív a Global Economy Watch, a PwC legfrissebb, a nemzetközi gazdasági történéseket vizsgáló havi kiadványa szerint.
A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma a munkaügyi perek keresetindítási határidejével kapcsolatos kollégiumi véleményt fogadott el, hogy szakmailag támogassa az alsóbb bíróságok ítélkezési gyakorlatát - hangzott el a napokban a legfelsőbb bírói fórumon tartott háttérbeszélgetésen.