Már szinte ösztönösen kapcsolódik az ember a wi-fi hálózathoz, hogy elidőzzön egy kávé mellett, sokan mégsem gondolják, hogy mekkora veszélynek lehetünk kitéve. Legalábbis ez derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International „Fogyasztói Biztonsági Kockázatok” című felméréséből, mely szerint a felhasználók több mint egyharmada nem foglalkozik az óvintézkedésekkel, amikor nyilvános Wi-Fi hálózatra…
Októberben az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak Magyarországon, így tovább emelkedett, idei csúcspontjára nőtt a GKI-Erste konjunktúraindexe.
Csaknem egyharmadával esett vissza Ukrajnában a vodkagyártás, az előállított sör mennyisége pedig több mint egyötödével csökkent az idei és a múlt év szeptemberi adatainak összehasonlítása alapján - hozta nyilvánosságra kedden az állami statisztikai hivatal.
Erősödött a forint kedden. Reggel és délelőtt keveset változott az árfolyam a főbb nemzetközi devizákhoz képest, de délután kettő után stabil erősödésbe kezdett. Este hat órára megállt a forint erősödése, és hét óra után pár perccel újra szűk sávban mozogtak az árfolyamok.
Londonban már javában készülnek Vilmos és Katalin, a hercegi pár gyermekének, a júliusban született György hercegnek a keresztelőjére, amit szerdán tartanak. Sajtóhírek szerint a ceremóniát szűk családi körben rendezik, mindössze hatvan ember vesz rajta részt.
Egymást vádolják a pártok a bajai videó megrendelésével. A szocialisták fideszes provokációnak tartják a felvételt, a Fidesz pedig azt állítja: egyértelmű, hogy a szocialisták állnak a felvétel mögött. A kormánypárt hamis vád és rágalmazás miatt is feljelentést tesz. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke azt mondta: az egyetlen kérdés, amire kíváncsiak, hogy milyen magasra vezetnek a szálak az MSZP-n…
Egyelőre semmi jele annak, hogy a szíriai ellenzéki csoportok egységes álláspontra jutnának - ez derült ki a Szíria Barátai csoport londoni találkozóján. Pedig nyugati vélemények szerint e nélkül aligha várható siker a jövő hónapra tervezett konferencián, amelyen a cél a béke előfeltételeinek megteremtése a polgárháború sújtotta Szíriában.
Középkorú, ismert pajzsmirigybeteg nő jelentkezett be dr. Marton Annához, az Oxygen Medical belgyógyász, kardiológusa, diabetológusához, általános, de fokozódó panaszokkal. Történetéből kiderül, hogy nem vehetjük félvállról az olyan gyakori problémákat sem, mint a fáradékonyság és a feledékenység.
Kaphat-e egyidejűleg korhatár előtti ellátást, öregségi nyugdíjat és bért vagy más jövedelmet az ember? Ez attól függ, hogy mekkora az a kereset, de attól is: milyen adózási formát választ jövedelmére az érintett.
A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.
A jövő évtől jelentősen drágulhat Ukrajnában a benzin, mivel életbe lép az a jogszabály, ami alapján a járművekbe tankolt benzinnek legalább 5 százalékban bioetanolt kell tartalmaznia - írta kedden a The Kiev Times.
Aggályosnak tartja a német nagyvárosokban látott lakásárak emelkedését az ország jegybankja, a Bundesbank. Éves szinten ugyanis negyedével drágulnak a lakások 2010 óta és az elemzők attól tartanak,...
Az október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Finanszírozási konferenciát szervezett a Világbank és az EU Bizottság képviselőinek részvételével a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), amelyen a hazai és külföldi cégek első kézből kaptak tájékoztatást a nemzetközi gazdaságfejlesztési projektekbe való bekapcsolódási lehetőségekről és az alternatív exportfinanszírozási metódusokról.
A nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával folytatódnak a központi megemlékezések az 1956-os forradalom 57. évfordulójának napján. Országszerte számos településen tartanak megemlékezések, több helyen tömegrendezvényekre is készülnek. Orbán Viktor miniszterelnök délután a Hősök terén mond ünnepi beszédet. A Civil Összefogás Fórum az idén is megrendezi a Békemenetet, továbbá több párt tart külön vagy…
Egyszeri különadót kellene kiróni az energiaszolgáltató brit magáncégekre, ha a legutóbb bejelentett meredek áremelések miatt az eddiginél is több lakossági fogyasztó szorulna állami segélyre a magas téli fűtésszámlák miatt - mondta Sir John Major volt brit miniszterelnök kedden.
Magyar agykutatók tanulmányát, amelyben bebizonyították, hogy egy antidepresszáns készítmény fluoxetin nevű hatóanyaga szelektív, az idegsejtek pusztulását gátló hatással bír, a pszichiátriai és pszichológiai tudományterület különleges jelentőségű tanulmányai közé sorolták.
Kalkulátort tett közzé honlapján a kormány, amellyel a gyermekek számától függően mindenki kiszámolhatja, nyer vagy nem, és ha igen, mennyit a 2014 januárjától kibővítendő családi kedvezményen.
Ingyenes lesz az Apple új, laptopoknál és számítógépeknél használt operációs rendszere, a „Mavericks” - jelentette be a technológiai cég kedden egy San Franciscóban rendezett sajtótájékoztatón. Az operációs rendszer mellett új laptopjait és táblagépeit is bemutatta az Apple.
Kétnapos nyomozás után az ATV Híradó nem találta azt a beléptetőrendszert, amelyről Csányi Sándor MLSZ-elnök beszélt múlt hét közepén, és amit több mint 5 milliárd forintért vásároltak Deutsch Tamás sportminisztersége idején. Az úgy érdekessége, hogy az RTL Klub két éve még lefilmezte a raktárban pihenő berendezéseket - és akkor a belügyi államtitkár még azt mondta: fel is használják őket. A…
Az évszakváltás a hitelkártya használatokban is nyomon követhető. A K&H hitelkártya-birtokosok az év során a legnagyobb számban a legmagasabb összeget benzinkutaknál költik el hitelkártyájukkal, nyáron hotelben, ősszel ruhára költenek többet. Évszaktól független azonban, hogy megfontoltan használják kártyájukat és kevés kivételtől eltekintve pontosan törlesztenek a K&H hitelkártya-…
Tovább folytathatja remek szereplését Köteles László csapata, a százszázalékos belga Genk, amely a még nyeretlen osztrák Rapid Wien együttesét fogadja csütörtökön a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.
1956 szabadságharcának, forradalmának sajátos ifjai, hősei, – csak úgy egybe írva – a „pestisrácok”, amely kifejezést Pongrácz Gergely, a Corvin köz egyik életben maradt parancsnoka vitt be a köztudatba. Sem arra vonatkozóan nincs pontos adatunk, hogy hányan voltak, ahogyan sokuknál azt sem tudjuk, hogy mikor, miként adták életüket az elnyomó hatalommal szembeni ütközetek valamelyikében. A…
Alig látni már a Kína egyes városaiban a masszív szmogtól. Harbinban például tízméteres a látótávolság, mint egy izmos ködben. Az óvodákat bezárták, a vonatok nem járnak, de ettől még ugyanúgy ott van a levegőben a rendkívül rákkeltő szálló por. A nehézfémek által beszennyezett termőföldekről és a mocskos vízről nem is beszélve. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szmog rákkeltő, évente több…
Műszaki hibák miatt hosszabb ideig tart a Zsemlye utcai híd felújítása a 61-es villamos vonalán, emiatt továbbra is, várhatóan még két-három hétig érvényben marad az ideiglenes forgalmi rend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel szerdán.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot az amerikai részvénypiacot, az S&P 500 index újabb történelmi csúcsot ért el. Az indexek erősödését támogatta a szeptemberi munkaerőpiaci adat, ami megerősíti azon várakozásokat, mely szerint a Fed eszközvásárlási programjának lassítására az idén már várhatóan nem kerül sor.
Rákosi örökösei videókat készítenek, sokan nemzeti értékeinket árulnák ki. A Békemeneten meztelen provokátorok tűnhetnek fel, Miskolcon közösen ünnepelt minden párt. Nemzeti ünnep percről percre.