Budapest - Huszonegy év után újra rendezőnek állt a humorista színművész. Jövő szombaton debütál a Játékszínben a Hatan pizsamában című komédia, amelynek elmehettünk az egyik próbájára, ahol Gálvölgyi János (65) legalább annyit mászkált a nézőtéren, mint Csonka András (48) vagy Hajdu Steve (42) a színpadon. Megszámoltuk, a háromórás próba alatt 35 alkalommal ugrott fel a helyéről, és ötször…
Budapest - Láthattuk felejthetetlen színházi, és filmes szerepekben, de a tévésorozat kimaradt Udvaros Dorottya (59) pályafutásából. Eddig. Ma este debütál a Társas játék című HBO-szaga harmadik részében, méghozzá szőke parókában, fehér nadrágkosztümben, és szúrós szemmel.
Budapest - Ma már semmi nem emlékezteti a családot Mary Zsuzsira (†64) abban a házban, ahol a tragikus sorsú énekesnő élt. Gyermekeinek apja, Klapka György (85) ugyanis úgy döntött, nem hagyja veszni a lassan két éve üresen álló épületet, ezért kisebbik lányát, Sandyt hamarosan oda költözteti.
Újabb, menekülteket szállító hajó borult fel Málta és Lampedusa olasz sziget között. Legalább 50 ember a vízbe fulladt. Az olasz haditengerészet drámai videofelvételeket tett közzé a menekültek kálváriájáról.
Várhidi Péter szerint a magyar csapat halálra volt ítélve, Hegyi Iván, szakújságíró szerint nem a focisták hibája az eredmény, hanem azoké, akik az elmúlt években ott voltak a magyar futball közelében, de nem csináltak semmit. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejeket követelt a Facebook-oldalán, míg Deutsch Tamás szerint Magyarország jobban teljesít, kivéve a futballt.
"Ha egyszer megnyertél valamit, abból nem lehet örökké megélni. Meg kell nyerni a következő trófeát is, hogy a győzelemből mentalitás legyen. Ez az igazi kihívás” – mondta Sir Alex Ferguson, a Manchester United volt menedzsere, aki tavasszal 27 év után távozott az általa csúcsra emelt klubtól. Az alábbiakban az amerikai tévés személyiség, Charlie Rose által készített beszélgetés szerkesztett…
Az október 6-ai jóm kippuri háború évfordulójára mind az országot irányító Átmeneti Kormányzat, mind a megbuktatott iszlamista elnököt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség is nagy erőkkel készült. Utóbbi arra, hogy visszafoglalja a forradalom szimbólumának tartott Tahrír teret. A Hetek helyszíni riportja.
A magyarországi borutakhoz hasonlóan megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése, ahol a kézműves sajtkészítők nemcsak saját portékáikat árusítják és kínálják, hanem turistákat is fogadnak – mondta a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete elnöke szombaton az MTI-nek.
Szatirikus cikkben figurázta ki egy pakisztáni újságíró azokat az elméleteket, amelyek a Szaharov-díjas Malala Juszufzait az Egyesült Államok és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beépített emberének, a Pakisztán destabilizálására létrejött nemzetközi összeesküvés jelképének láttatják. Az interneten viharos gyorsasággal elterjedt, sokak által alaposan félreértett cikkben az újságíró "feltárta",…
Sokat bukhat az a rokkantsági ellátásban részesülő magánszemély, aki azt gondolja, hogy miután betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjasra változik a státusza. Az átminősítést ugyanis kérni kell, anélkül nem módosítja a besorolást nyugdíjbiztosító. A mulasztás akkor okozhatja a legnagyobb galibát, ha a nyugdíjas korú magánszemély vállalkozóként tevékenykedik, és csak a…
A brazil válogatott csillaga, Neymar a Dél-Korea elleni barátságos mérkőzésen is nagyjából azt csinált a pályán, amit akart. Az egyik védőnek például megmutatta, mi történik, ha nem zárja össze rendesen a lábát.
A magyar munkavállalók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlagnál - derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című kutatásából, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.
Alig egy hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit Budapest legújabb attrakciója, az Andrássy sugárúton álló il Bacio di Stile üzletház, ami az izzasztóan magas árakkal ellátott árcédulák mellett,...
Halálos baleset miatt teljes útzár van az 4-es főúton Üllőnél, 30 kilométerre Budapesttől egy vasúti felüljárónál - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora reggel az MTI-vel.
A német döntéshozók bíznak abban, hogy megoldást találnak az Egyesült Államok költségvetési problémára. Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter szerint jönnie kell a megoldásnak. A döntéshozók a...
Csökken a cég felszámolások száma Magyarországon, de nem mindegy, hogy mi ennek az oka. Cégeink kezdenek felülkerekedni a válság okozta nehézségeken, vagy a törvényi előírások változása okozza a statisztika javulását? A kényszertörlés intézménye változtatott a helyzeten, kérdés ki jár ezzel jól.
Nyéki Balázs csapata góljainak felét, azaz hat találatot szerezve vezette győzelemre a BVSC-t Pécsen a férfi vízilabda ob I-ben. A Vasas meglepetésre hazai pályán egy góllal kikapott a Kaposvártól.
Fórumot rendeznek a külföldi adózási szabályokról október 15-én Győrben. Az EU tagországokban munkát vállaló magyar állampolgárok esetében nem csak a magyar jogszabályok, hanem az uniós irányelvek is megszabják a társadalombiztosítás és az adózás szabályait.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a héten 1 milliárd forinttal, 46,1 milliárdra esett a forgalom, miközben a BÉT részvényindexe, a BUX 18 638,17 ponton - 0,55 százalékos, 102,81 pontos pluszban - zárta a hetet.
Burkina Faso és Elefántcsontpart is nyert hazai pályán a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság afrikai selejtezősorozatában a részvételért vívott párharcok első, szombati felvonásán.
Megvertek, kiraboltak, majd az autója csomagtartójába zártak egy férfit a gyömrői erdőben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Németországban általános minimálbért szab feltételül a szociáldemokrata párt, hogy koalícióra lépjen a választásokon győztes konzervatív szövetséggel. Sajtóértesülések szerint ha az SPD célt ér az óránként 8,5 eurós alapbérrel, akkor hajlandó feladni másik követelését, azt, hogy az eurót használó országok bocsássanak ki közös államkötvényt.
A selejtezők után immár 14 résztvevő helye biztos a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokságon. Európában Hollandia mellett Olaszország, Belgium, Németország és Svájc csapata vásárolhatja meg a repülőjegyet a megmérettetésre, de az angolok és a világbajnoki címvédő spanyolok is nagy lépést tettek a kijutás felé.