Sokat teázik a szeretted? Akkor a kedvenc teája mellé még ilyen apróságokkal is meglepheted. A hazai kézművesek piacteréjén mindig találni valami egyedit, csak üsd be a Meska keresőjébe, hogy TEA. Például egy ilyen karkötő? Csupán 1490 Ft. (innen rendelheted meg) Vagy egy ilyen teafilter tartó? Ezt, ha van időd, magad is elkészítheted, minden hozzávaló kapható a hobbiboltokban. 2990 Ft,…
Érdekes járat ez a 291-es busz: a Nyugatit köti össze Buda leggazdagabb villanegyedével. Ezen a szakaszon jó esélye van a társadalomnak, hogy szembenézzen önmagával. Már a Nyugati téri végállomásnál befészkelte magát a hátsó sorba az a fiatal hajléktalan nő: lehajtotta a fejét az előtte lévő szék támlájára, és elaludt. A fején tornyosuló hatalmas hajkoronát évek óta nem fésülhette, olyan volt,…
Hiperaktivitással és figyelemzavarral küzdő gyerekeknek rendeztek kakaópartyt Könyvekért, kakóért és süteményekért cserébe széles mosolyokat söpörtek be a Danubius Hotels munkatársai. Hiperaktivitással és figyelemzavarral küzdő gyerekeknek rendeztek kakaópartyt a Hotel Budapestben november 27-én. “A Mosoly Alapítvánnyal régi, szoros kapcsolatban állunk és nem először szövetkeztünk arra, hogy…
Jónéhány nő tapasztal szex közben fájdalmat, de kevesebben gondolják, hogy ez gyógyítható lenne. Holott dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza szerint számos olyan ok kiválthatja ezt a kellemetlen tünetet, amely orvosolható, így a nemi élet újra teljessé tehető.
Az első női borászként Gálné Dignisz Éva nyerte el 2013-ban Az év bortermelője címet - jelentették be a Magyar Bor Akadémia által rendezett pénteki budapesti díjkiosztón.
7 tény és 7 idézet róla és tőle. Nelson Mandela 1918. július 18-án született. Egész életében harcolt a dél-afrikai feketék jogegyenlőségéért, miközben a legsúlyosabb börtönévek alatt is hangsúlyozta, hogy a különböző bőrszínű és származású embereknek békében kell egymás mellett élniük és mindenki emberi bánásmódot és (ha kell) megbocsátást érdemel. Az ENSZ július 18-át Mandela Napnak nevezte ki.…
Ha valami igazán egyedivel szeretnéd meglepni a családot, olvass tovább! Ritka jó ötletet adunk! Ha a személyre szabott ajándékok híve vagy, ezt a szolgáltatást neked találták ki! Tervezd meg és rendelj családodnak karácsonyra tányéralátétet az unokák, a családi kedvenc vagy saját fényképeiddel! Az alátét ünnephez illő keretet is kaphat – 100%-ban rajtad múlik, hogyan nézzen ki – csak a…
Az ünnepek közeledtével egyre fűszeresebbek, gazdagabbak, cukrosabbak, zsírosabbak az ételeink, ami igazi rizikó az epebetegeknek. Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa a veszélyekre, a rejtett telített zsírokra figyelmeztet.
Uniós támogatással, mintegy 2,47 milliárd forintból új műtéti tömb épül a szentesi Dr. Bugyi István kórházban – jelentette be Farkas Sándor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője szerdán az alföldi városban.
A kor előrehaladtával az érszűkület egyre nagyobb valószínűséggel alakulhat ki, aminek akár súlyos következményei is lehetnek, ha nem foglalkoznak vele. Bár vannak a betegségnek fokozatai, az észlelt elváltozásokat már a legelején fontos kezelni. Az érszűkület stádiumairól és kezeléséről Dr. Kósa Éva, angiológus beszélt.