Az influenza A vírusa okozta a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola szekszárdi Bezerédj tagintézményében a múlt heti járványos megbetegedéseket - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szerve szerdán az MTI-vel.
A fertőző betegségek esetében a betegeknek nemcsak a fizikai tünetekkel, hanem számos társadalmi megpróbáltatással is szembe kell nézniük. Ilyen például az előítéletesség, mely gyakran a fertőző betegség rendszeres velejárója.
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, amitől a visszaélések hatékonyabb kiszűrésért reméli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egy hét alatt háromszorosára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett jelentésében.
Tokiótól csak kétórányira vannak a japán Alpokként emlegetett hegyláncok, a távol-keleti híres síparadicsom, Hakuba. A lejtőket porhó fedi, és termálforrásokban melegedhet meg az átfázott turista, akárcsak a hómajmok. A felkelő nap országának téli turizmusába pillantunk bele.
A hétvégén ismét komolyabb havazás érkezik az Alpokba, amelyre már igazán szüksége van a pályáknak. A mostani havazással is az Alpok déli oldala jár jól, leginkább Svájci déli része és az olasz területek. Ez utóbbi részeken akár egy méter hó is hullhat. Ausztriában is várható havazás, főleg a déli oldalon.
Úgy döntött az Európai Bizottság, hogy egy bizonyos hatóanyagú sürgősségi fogamzásgátlót kivesz a vényköteles szerek köréből. Magyarországon jelenleg csak háziorvos, nőgyógyász írhat fel esemény utáni tablettát. A szaktárca pénteken kora délután közölte, hogy Magyarországon továbbra is vényköteles marad a sürgősségi fogamzásgátló.
A gyógyíthatatlan betegség diagnózisa, bejelentése az élet legnagyobb krízishelyzetei közé tartozik. Amikor a beteg tudomására jut, hogy fokozódó tünetei hátterében az életét közvetlenül veszélyeztető kór áll, a szembenézés nagyon nehéz, sokszor nem is sikerül. Sokan lebénulnak a hír hallatán, hirtelenül üressé válnak. Mások megkérdőjelezik a diagnózist, megint mások hevesen elutasítják a…
Dr. Donat Marugg, a svájci samedani klinika főorvosának tanácsai segíthetnek abban, hogy alsó végtagjaink jobban bírják a telet, s a párunk se tegyen szemrehányást, amikor este hideg lábbal mellé bújunk az ágyban.
A szárított gyümölcs, kínai étel vagy akár a paradicsomleves hallatán nem feltétlenül az édesség jut eszünkbe, pedig ezek az ételek sokkal több cukrot rejtegetnek, mint azt ránézésre gondolnánk.
A gyöngytyúk és a pisztráng lesz a Bocuse d'Or Lyon idei témája január 27-28-án; a világ legrangosabb szakácsversenyének magyar csapata Budaörsön pénteken számolt be az eddigi három hónapos felkészülés eredményeiről.
Szombaton eleinte hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen még kisüt a nap, majd estére mindenütt megvastagszik a felhőzet, és északnyugaton már eső, zápor is lehet.
Téli hidegben mindenki tapasztalhatja, hogy a bőre a szokásosnál szárazabb, sok esetben vörös, viszkető ekcémás foltok jelentkeznek a kézfejen, az arcon, a nyak területén. Ilyenkor a legfontosabb a megfelelő bőrápoló kozmetikumok megválasztása.
A nyaralók biztonságára felügyelő, szükség esetén segítséget hozó pilóta nélküli repülőgépek bevetését tervezik a nyáron az olaszországi Toszkána tengerpartján.
A mogyoró pollenszórása a hétvégén helyenként már tüneteket okozhat az arra allergiásoknak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken hivatalos Facebook-oldalán.
Az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex - derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmányból.
Az országban először a Debreceni Egyetem (DE) egészségügyi központjának urológiai klinikáján végeztek húgyhólyag-eltávolító és helyreállító műtétet teljes egészében laparoszkópos technikával - tájékoztatta a DE sajtóirodája szerdán az MTI-t.
Foglepedék mindenkinél képződik, de vannak bizonyos kockázati tényezők, amelyek növelik a valószínűségét. Dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos szerint nekik különösen fontos a professzionális fogápolás.
Az Alpokban azokat a sícentrumokat nevezik síhintának, ahol a síliftek több völgyben fekvő alpesi falut kötnek össze oly módon, hogy az azokat elválasztó hegyeken át oda-vissza "hintázva" felvonózhatunk és síelhetünk, lecsatolás nélkül. Amikor egy pályarendszer körbesíelhető, na az a síkörhinta.
A D-vitamin hiánya és az asztma előfordulása gyakori probléma az egész világon. Lehet-e valamilyen összefüggés a két betegség között? Az elmúlt évek során a kutatók sokat foglalkoztak ennek a kérdésnek a megválaszolásával. Egy nemrég megjelent izraeli kutatás szerint, a D-vitamin hiánya növelheti az asztmás rohamok gyakoriságát.
Amikor egy szerettünk vagy talán a legfontosabb ember az életünkben a szellemi hanyatlás első jeleit mutatja, tisztában lehetünk vele, hogy a lejtőn sajnos már nemigen van megállás. Vagy mégis? Egyes kutató-orvosok szerint remény még ilyenkor is van: a folyamaton jelentős mértékben lassíthatunk és a beteg állapotában is javulást érhetünk el. Az időskori demenciával kapcsolatos kérdéskört…
A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján végezték a legtöbb veseátültetést tavaly - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel az Eurotransplant nyolc európai tagország transzplantációs centrumait összehasonlító adatai alapján.
Félmillió magyar síel, de közülük még mindig viszonylag kevesen választják a hazai lehetőségeket. A szakértő szerint első a biztonság, tehát aki külföldre utazik, mindenképpen kössön a hobbijához illeszkedő biztosítást.
Fontos kezelni a stresszt már gyerekkorban is - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszichiátriai Osztályának pszichológusa. Major Melinda szerint a legfontosabb minden nap beszélgetni a gyerekkel.
Ki ne hallott volna már arról, mennyire káros és veszélyes a magas koleszterinszint, különösen az LDL, vagyis a rossz koleszterin szintje? A páciensek többségének koleszterincsökkentő gyógyszert javasolnak, ám ezek sokszor számos mellékhatással bírnak. Van remény ugyanakkor más megoldásra is, ha figyelemmel kísérjük szervezetünk vitaminszükségletét. A kérdéskört illetően szakértőnk, dr. Bezzegh…
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő. Továbbra is többfelé 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén lehet kisebb lehűlés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
A leggyakoribb prosztatabetegségek közül annak gyulladását, jóindulatú megnagyobbodását, illetve daganatos elváltozását emelhetjük ki. Természetesen ettől jóval több megbetegedése ismert, azonban a legfontosabbak a fent említettek.
Egyszerűsödtek a táppénz, a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, valamint a baleseti táppénz számításának szabályai. Bővült a TAJ számot kiváltók köre. A népegészségügy, ezen belül az egészséges életmód továbbra is fontos prioritása a kormánynak, ezért is történtek változtatások a menzákon, ősztől kevesebb só, cukor és zsír kerül az ételekbe.
A helytelen étkezés, a kialvatlanság, a mozgásszegény életmód, a munkahelyi stressz mind kimerítheti energiatartalékainkat. Ma induló ötrészes „energiagyűjtő” sorozatunk segít megtalálni a módját, miként kerüljük ezt el, s hogyan töltődjünk fel. Kezdjük a táplálkozással!
Bizonyított tény, hogy a nehezen betartható újévi fogadalmak listáját az egészséges életmódra való áttérés vezeti, ám az ünnepek alatt felszedett makacs kilóktól nem kizárólag önsanyargatással és koplalással lehet megszabadulni. Turi Petra, a Jégterasz oktatója szerint a korcsolyázás szórakoztató, közösségi mozgásforma, és sportértéke sem elhanyagolható.
Szigorította a minisztérium a házi betegellátásra való jogosultságot. A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt látta, hogy a házi betegápolóknak a szociális ellátás helyett volt, hogy nyúlketrecet kellett takarítaniuk, kutyát sétáltatniuk és szalmát pakolniuk. Czibere Károly szerint ezen kellett változtatni azért, hogy a közpénzt arra fordítsák, amire azt az…
A mogyoró pollenszórása a hétvégén helyenként már tüneteket okozhatott az arra allergiásoknak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken hivatalos Facebook-oldalán.
Nagy-Britannia felveszi a harcot a tuberkulózissal: a brit egészségügyi hatóságok hétfőn indították útjára 11,5 millió fontból (4,8 milliárd forint) gazdálkodó projektjüket, amelynek célja, hogy teljesen felszámolják a fertőző betegséget.
Már több európai országban is kiterjedt influenza járvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
A nem fertőző betegségek évente 16 millió ember korai - hetvenéves kor előtt bekövetkező - halálát okozzák világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentéséből, amely azonnali cselekvésre buzdítja a világ kormányait a krónikus betegségek okozta globális nyomás enyhítése érdekében.