Új nyitvatartási rendet vezet be a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. most vasárnaptól országszerte. A vasárnapi boltzár hatályon kívül helyezésétől a SPAR azt várja, hogy a vásárlói szokások ismét megváltoznak, s újra a hét végére fogják igazítani sokan a nagybevásárlásokat. 316 SPAR és City SPAR szupermarket, 32 INTERSPAR hipermarket, a franchise rendszerben működő boltok közül pedig 51 SPAR…
A lány, aki legyőzte az Iszlám Államot „Ha valaha is kiszabadulok, kihirdetem a világnak ezt a mérhetetlen igazságtalanságot” – fogadkozott az ISIS brutális rabságában Farída, szökése után pedig be is tartotta az ígéretét: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam című könyve egy kíméletlen és zárt világba enged – nagyon is közeli – betekintést. 2014 nyaráig Farída egy átlagos életet élő, 18 éves…
Persze, a legtöbbet nem is értjük igazán addig, amíg felnőttek, anyák nem leszünk mi magunk is. Akkor azonban fájdalmasan vág arcon minket a felismerés, hogy tényleg, mennyire igaza is volt a mi drága anyánknak. És a nagyanyánknak. 1. Csak türelem! Nyugi, hisz tudod: a türelem rózsát terem. 2. Ne bízz feltétel nélkül senkiben! Tartsd meg mindenkivel a 2 méter távolságot. [cikk=50200] …
Marquard Media Magyarország Kft. – „Nyerj egy Cartoon Network ajándékcsomagot” nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője Az „Nyerj egy Cartoon Network ajándékcsomagot” elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban „Játék”) szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7. /Graphisoft Park/, cégjegyzékszám: 01-09-067082, a továbbiakban:…
A csatorna április 23-án mutatja be a vadonatúj Pindúr pandúrok-sorozatot Visszatértek! Sziporka, Puszedli, és Csuporka ismét megmenti Bogárfalvát és az egész világot a hamarosan debütáló új Pindúr pandúrok-sorozatban. A Cartoon Network legújabb, eredeti sorozatának magyar bemutatója mindössze tizenkilenc nappal az amerikai premier után, április 23-án lesz. Ettől a naptól kezdve minden hétvégén…
Csak három egyszerű kérdésre kell válaszolnod, és tiéd lehet a Pindúr Pandúrok ajándékcsomag. Válaszolj helyesen az alábbi pár kérdésre, és könnyedén megnyerheted a Cartoon Network ajándékcsomagot. A kérdések megválaszolásához ITT találsz segítséget. Játékszabály J
Persze a 90 éves királynőnek nincs saját twitteroldala. Úgyhogy be kell érnünk ezzel a szatirikus kiadvánnyal. [cikk=50255] Április 21-én tölti be a 90. évét II. Erzsébet királynő. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a legviccesebb tweetjeit..., amelyeket ugyan nem ő írt, hanem néhány pernahajder, akik egy erre szakosodott, Windsor Erzsébet néven futó szatirikus twitteroldal mögött állnak, de…
Randira készülsz és teljesen tanácstalan vagy hogyan sminkeld magad? Segítünk! Mindannyian tudjuk, mennyire fontos az első benyomás és nem szeretnénk olyan bakin elbukni, ami könnyedén elkerülhető lett volna. Az első randin legjobb formánkat akarjuk hozni – naná! – és ezért meg is teszünk mindent. Néha túlságosan sokat is... Az alábbi széspégtippek és tanácsok segíthetnek abban, hogy a…
A teljes interjúkat elolvashatod a májusi Éva magazinban! Vajon miben más egy 22 éves kismama és egy 45 éves? Milyen anyuka lesz az egyik, milyen a másik? Két várandós anyukával, Csobot Adéllal és Thummerer Ildikóval, valamint Dr. Csermely Gyula szülész–nőgyógyász főorvossal készítettünk interjút a témában. A teljes beszélgetéseket elolvashatod a májusi Éva magazinban – kedvcsinálónak íme…
Egy olvasmányélmény, egy különleges hang vagy egy film is inspirálhat bennünket arra, hogy eljussunk egy adott városba. Nézzük, milyen könyvekkel, zenékkel, filmekkel készülhetünk, mielőtt Párizsba, Berlinbe vagy Bécsbe látogatnánk! Még több úticél és hozzájuk kapcsolódó regények, filmek az Éva Utazóban. Ma már nem csupán egy lelkes úti beszámoló vehet rá minket, hogy utazzunk. Hanem egy jól…
Tavaly kihagytad? Most ne hagyd ki! Könyves hétvége ezernyi jó programmal Ha süt, ha esik, ha fúj, egy jó könyv akkor is remek társaság. Szerezd be az idei jó társaságodat ezen a hétvégén, vagy egyszerűen csak érezd jól magad a könyvbarátok társaságában! Ezek az alkalmak legközelebb csak jövőre lesznek – de van, amelyik akkor sem. Tehát indulj el, akár süt, akár esik vagy fúj! 1) Ahol…
Egy videó igen szemléletesen elmagyarázza, milyen pszichológiai okok húzódnak meg amögött, ha valaki megcsalja a szerelmét. Mi az oka annak, hogy kifelé kacsintgat még az is, aki egyébként boldog a kapcsolatában? Nem elég jó a szex? Vagy egyszerűen ilyen megátalkodott az illető és kész? A School of Life nevű videócsatorna, amely tudományos jelenségeket próbál közérthetően megmagyarázni, mutatós…
Hazánkba is megérkezett a SPAR Veggie by NENI Új ízvilággal gazdagodott a SPAR üzletek kínálata, miután a vállalat megkezdte az Ausztriában már nagy népszerűségnek örvendő Veggie by NENI termékek forgalmazását Magyarországon. Baba ganush, falafel, hummusz és labane – ismerős nevek azoknak, akik kedvelik a könnyű, változatos közel-keleti ételeket. Ezek a finomságok most könnyebben elérhetővé…
Bár anyák napjához közeledve jut eszünkbe a legtöbb, és adunk hálát érte, vagy köszönjük meg neki ezeket a dolgokat, pedig valójában tényleg minden áldott nap köszönet járna nekik ezekért (is). [cikk=42649] Hogy a világra hozott. Hogy felnevelt. Hogy vigyázott rám. Hogy sok szép emlékem vannak a gyerekkoromból. Hogy mellettem volt, amikor beteg voltam. Hogy átvirrasztott…
A babánk hozzátáplálása ne kezdődjön mesterséges adalékanyagokat tartalmazó ételekkel Ez a cikk a Drogerie Markttal együttműködésben jött létre. A babák hozzátáplálása kényes folyamat; az anyatejet először csak egyszerű, természetes alapanyagokkal szabad kiegészíteni. Most összefoglaljuk, miért fontos, hogy az első hónapokban egészséges ételeket kapjon a gyerekünk: 1. A baba szervezete…
57 éves korában holtan találták Prince-t, korunk egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb popzenészét. Április 21-én helyi idő szerint délelőtt háromnegyed tízkor holtan találták Prince-et a házának liftjében. 57 éves volt. A halálának körülményeit egyelőre halottkém vizsgálja; annyit tudunk, hogy az elmúlt hetekben (a hivatalos közlések szerint) influenzával kezelték, és emiatt több koncertjét…
Töltsd ki kvízkérdéseinket, és nyerj egy családi wellnesshétvégét a balatonkenesei gyermekbarát Hotel Marina-Port****-ba! Családi élmények & wellness egész évben a Balaton-parton Balatoni naplementék, lágy tavaszi szellő, madárcsicsergés, romantika, relax, vagy egy kalandokkal, élményekkel teli wellness a családdal? A közvetlenül a parton fekvő balatonkenesei Hotel Marina Port****-ban mindezt…
Ilyen még nem volt! Újrahasznosított és újrahasznosítható táska, amelyet egész hétvégén megrendelhetsz. Az Éva magazin számtalanszor kiállt már a környezetbarát értékek és a fenntarthatóság elve mellett. Persze az is fontos (bár közel sem ennyire), hogy stílusos kiegészítőkkel vegyük körül magunkat, amelyeket szívesen használunk a mindennapokban. Ez az Éva-ökotáska ideális akár bevásárlásra,…
Frizuratippek a legjobbaktól – minden hajtípusra! Variálnál valamit a frizurádon, de nincs ötleted, mit csinálj vele? Az alábbi tippek és hajviseletek olyan bloggerektől származnak, akik már a legprofibb szinten művelik a hajformázás művészetét, így az ő tanácsaikra bátran hagyatkozhatunk. Válogatásunkban hosszabb és rövidebb, göndör és egyenes hajú csajokra isgondoltunk. Kattintsatok a…
Íme néhány szuper kézzel készíthető, vagy akár megvásárolható ajándék tipp anyák napjára. Nyakunkon az anyák napja, lassan nem ártana eldöntened, mivel szeretnéd meglepni édesanyádat, nagymamádat. Ha szereted és jó is vagy a kézzel készített dolgokban, galériánkban találhatsz néhány szuper ötletet. Viszont arra az esetre is van néhány ötletünk, ha időhiány miatt szenvedsz. [cikk=50251] Ne…
Válassz bőrödnek ideális Schüssler krémet kedvezményesen! Hogyan tudsz bőrtípusodnak megfelelő ásványi sókat tartalmazó Schüssler kozmetikumot választani? A cikkben minden kiderül a Schüssler NaturCoMEDics natúr termékeiről. Hogyan is született meg a márka, mit jelentenek a tubuson lévő sávok, milyen minőségi összetevőket alkalmaznak a kozmetikumok készítésénél? Válogass a bőrödnek megfelelő…
A Vízöntők stresszes hétnek néznek elébe sok fölösleges konfliktussal tarkítva. KOS (Március 21. – április 20.) A héten szükséged lehet a határidőnaplódra: írj fel bele minden fontos dolgot, mert szokatlan szétszórtságot és feledékenységet hoznak most rád a csillagok. Figyelj a kiadásaidra és mindig számold át te is alaposan a visszajárót. A párkapcsolatodban megnyugszanak a kedélyek,…
Végre itt az Éva anyák napi meglepetésvideója! „Azért jó fej az anyukám, mert mindig nutellás kenyeret csinál nekem reggel.” „Kívül szép, belül kedves.” „Anyának vennék egy nagy kertes házat, mert már régóta szeretne egyet. Egy óriási konyhával.” Az Éva magazin exkluzív meglepetésvideót készített, amelyben különböző korú gyerekek mondják el, mit szeretnek az anyukájukban. Azért a…
Ha ez a 17 dolog rád is jellemző, akkor nem hogy munkamániás vagy, de számodra a munkán kívül tulajdonképpen nem is létezik más. [cikk=49262] Rendszeresen munkával álmodsz. Már amikor alszol. Nem igazán szereted olyan dolgokkal pazarolni az időt, mint alvás. Minek, amikor dolgozhatsz is!? Te érsz be elsőként a munkahelyedre és te is mész haza utoljára. Igazából a kollégáid azt…
Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából rendeztek gálát a Royal Shakespeare Company színpadán, amelyen több híres Hamlet-színész is megjelent. Április 23-án volt 400 éve, hogy elhunyt William Shakespeare. A kerek évfordulót nagy csinnadrattával ünnepelték Britanniában és az egész világon; például a BBC világszerte élőben közvetítette a Royal Shakespeare Company ünneplését. …
Prince csütörtöki halála Bruce Springsteent, Adam Levine-t és Jennifer Hudsont is megihlette. Prince elsöprő befolyással volt arra, ahogy a popzene ma kinéz – nem is csodálkozunk azon, hogy ennyi popsztár megemlékezett róla azóta a koncertjén. Íme hétvégi termés legjava: [cikk=50316] Bruce Springsteen Bruce ráspolyhangján egész különlegesen szól Prince leghíresebb dala. Jennifer…
Te is tehetsz az alternatív oktatási szemléletért – vidd olyan helyre a gyerekedet, ahol szórakozva okosodik! 1) Varázskastély – interaktív kiállítás és játék Igen, ez az, ahova a fiammal ovis kora óta szinte minden évben elmegyünk: azokra a rejtélyes, izgalmas, érdekes kiállításokra, melyek az f exhibition szervezésében minden tavasszal a Mezőgazdasági Múzeum épületében láthatók. A tematika…
Stresszhelyzetben is meg kell tanulnunk pozitívnak maradni, nem befeszülni, jókedvűnek lenni! 4 tipp, hogy mindez könnyebben menjen. Nincs mit szépíteni rajta: rohanó világban élő, rohanó, – legalábbis lépést tartani próbáló -, sokszor túlterhelt emberek vagyunk. A stressz nem csak néhanapján környékez meg bennünket, hanem gyakorlatilag szerves része az életünknek. Persze mi alakítottuk így, a…
„Május 7-én várom az Europeum-nál, ott ahol a combinó is megáll.” 2016. május 7-én az Europeum-ba nem csupán a vásárlás miatt lesz érdemes betérni. Akik ezen a tavaszi napon ellátogatnak ide, azok megkóstolhatják azt az óriási születésnapi tortát, amivel a bevásárlóközpont az ötödik születésnapját ünnepli. A tortaevés előtt pedig a hangulatról az X-Faktorból ismert Kocsis Tibi koncertje…
Nem "csupán" az édesanyád, de a legjobb barátod, a tanárod, az inspirációd, a példaképed, a lelkitársad, és az az ember, akit a világon mindennél jobban szeretsz, aki a legfontosabb a számodra? Ha igen, akkor ezek a dolgok jellemzőek lesznek rátok, illetve a kapcsolatotokra! [cikk=50200] Minden nap beszéltek. Legalább egyszer. Neki mondasz el először mindent. Ő az egyetlen, akivel…
Vannak olyan amerikai és svájci cégek, amelyek potom 8 millió forintért hathatós tanácsot adnak gyereknevekre. A hivatásos pandasimogató és a luxuságy-tesztelő után újabb érdekes foglalkozásra bukkantunk: ez pedig a hivatásos babanévadás-tanácsadó. Ami azt illeti, több cég is foglalkozik már külföldön azzal, hogy segítsen kitalálni a születendő bébink számára ideális nevet. [cikk=42402] …
A vírus elől nincs menekvés A Nevem Pilgrim fogcsikorgatóan izgalmas könyv egy versenyfutásról az idővel, melynek tétje a ma ismert világ elpusztítása vagy megmentése. A szaúdi férfi arra készül, hogy elsöpörje a föld színéről Amerikát, harc nélkül – egy vírussal, amelynél nincs pusztítóbb, és amelyre nincs ellenszer. A háttérben a bosszú áll – egy meggyilkolt édesapa, és a szeretett nő...…
Messze voltak egymástól, a fiúnak nem volt jövőképe, a lány belefáradt a küzdelembe. feladták. Senki sem számított arra, hogy hosszú évek után újra egymásra találnak. Hallottatok már olyan esetről, hogy 20 év és 2-3 gyerek után egyszer csak felbukkan a régi szerelem és váratlanul mindent megváltoztat? Most egy ilyen esetet mesélünk el: Juli és Paolo egy római kávézóban találkozott először. …
Támadnak a vérszívók, készülj fel a természet erejével! A rövid, enyhe tél miatt sajnos számítanunk kell arra, hogy a napsütéssel, a meleggel együtt viszonylag hamar megjelennek a kullancsok és a szúnyogok is. A drogériákban számtalan vegyszert tartalmazó termék kapható, ám ezek romboló hatással lehetnek a bőrödre. Mit tehetsz hát? Készíts rovarriasztót házilag! A kullancsok által terjesztett…
Vége a télnek, a hidegnek, a szürke, vastag, fekete-fehér, meleg dolgoknak. Meleg most már csak az idő lehet!! Éppen ezért ideje a nyárnak megfelelően átalakítanod, felújítanod picit otthonodat. Íme ehhez néhány tanács. 1. Színek Elég a szürke, földszínű, fekete-fehér dolgokból. Dobd fel otthonodat minél több színnel. Otthonodnak és a hangulatodnak is jót fog tenni! [cikk=49413] 2.…
Kirsten Dunst, Donald Sutherland is a zsűri tagjai az idei cannes-i filmfesztiválon. Nézd meg, kikből áll a zsűri még! Nemes Jeles László is tagja lesz a május 11-én kezdődő a 2016-os cannes-i filmfesztivál zsűrijének – derült ki április 25-én este, amikor kihirdették a versenyprogram zsűrijének 9 tagját. A zsűri tagja lesz a Saul fia rendezőjén kívül Arnaud Desplechin francia és Valera Golino…
Egy fiatal lány frappáns videóban mutatja meg, hogyan készül a depressziósmink. A depresszió valódi népbetegség; világszerte 350 millióra becslik a pszichés betegségekben szenvedők számát. Ennek ellenére még mindig rengeteg a félreértés, az elhibázott jó szándék vagy egyszerűen a türelmetlen, „szedd már össze magad”, ami nem segít a betegeknek abban, hogy újabb szorongások nélkül forduljanak…
Ha megfogadod az alábbi tanácsokat, többé nem kell rejtegetned a lábaidat! Cikkünk megírásában együttműködő partnerünk a Scholl. Lassan előkerülnek a szandálok, strandpapucsok és ezzel együtt kénytelenek leszünk szembesülni azzal, milyen botrányos állapotba kerültek a tél folyamán a lábfejeink. Kiszáradt bőr, fénytelen körmök – ismerős? Ha gyors, látványos és tartós javulást szeretnél…
Autóval indultok útnak, de messze még az úti cél? Valahol meg kellene állni pihenni, kinyújtózni, egy kávét meginni. Vannak városok, amelyeket csak tranzithelynek gondolunk, pedig 4-5 órás látnivaló itt is akad, sőt! Innsbruck is ilyen – kattints galériánkra! Az ausztriai Innsbruck könnyen útba esik: Olaszország innen már csak 40 km, Németország még annyi sem, Svájc is csak 110 km. …
Pompás nőimagazin-paródiát készített ráérő idejében egy reddit-felhasználó. Nekünk pedig – mondanunk sem kell – van humorérzékünk, így megmutatjuk. A női magazinok nem érik el a céljukat, hogy az olvasóik jobban érezzék magukat a bőrükben, sőt ellenkezőleg – állítja ez a névtelen internetharcos, aki csodálatos borítóparódiát készített. Íme. A kézzel rajzolt borítón ilyen szövegek szerepelnek,…
Mindegy, hogy csak pár napunk van a pihenésre, vagy két teljes hetünk! Mindegy, hogy közeli tájakon, vagy messzi földön barangolunk! A lényeg, hogy hozzuk ki belőle a maximumot és igazán élvezzük! Számomra tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mi egy utazás eredeti célja, a lényeg, hogy felfedezzek. Olyan vagyok, mint Gombóc Artúr utazó kiadásban: mindenfelé, minden méretben és mértékben, szinte…
Egyszeri és megismételhetetlen. Különleges és emlékezetes. Romantikus és feledhetetlen. Mindenki ilyen esküvőről és nászútról álmodik, legyen akár milliomos vagy szűk pénztárcájú. Talán nincs is szebb, mint egy szigeten kimondani a boldogító igent és eltölteni álmaink nászútját. Főleg, ha ez a sziget mindössze kétórányi repülőútra található, a Földközi tenger szívében. Málta – az élő történelem…
Hajunk sokkal sérülékenyebb, mint gondolnánk, és nagyon sok olyan berögzött szokásunk alakult ki, ami kifejezetten árt neki. Ezért a jövőben ezt a 14 dolgot ne tedd meg vele. [cikk=48984] NE mosd túl sokat Csak ártasz hajadnak a minden napos hajmosással. Ha nagyon gyorsan zsírosodik a hajad, moshatsz heti 3-4-szer hajat, de ha például vékony szálú a hajad, akkor kettőnél (maximum…
A két vezető árnyalat a rózsakvarc és derűs kék... A 2016-os év igazán különleges színtrendeket hozott, a színszabványok területén szaktekintélynek számító Pantone ugyanis – idén először – két árnyalatot is kedvencének választott. A két vezető árnyalat a rózsakvarc és derűs kék lett, melyek nemcsak a nyugalmat és biztonságot szimbolizálják rohanó világunkban, de egymást is tökéletesen…
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 10. rész. Van egy ósdi belépőkártyám, rajta a nevem, meg egy nagyon előnytelen arckép, és az egész plasztik csoda már konkrétan szürke színben játszik, de mégis olyan büszkén hordom, mint egy kitüntetést, mert annak a jele, hogy annál a bizonyos cégnél, ahol HR-asszisztens vagyok,…
5 aranyszabály, melyet tarts be vízfogyasztásodhoz! A nyár közeledtével elszaporodnak a folyadékpótlására figyelmeztető cikkek, azonban sosem lehet eléggé hangsúlyozni a téma fontosságát. Előzd meg a kiszáradás kellemetlenségeit még időben, egyszerűen! A kiszáradás tünetei és veszélyei A dehidratáció egyértelmű jelzése a stabilan fennálló szomjúságérzet. Járulékos tünetek lehetnek még a…
Letölthető infografikánkból most megtudhatod, hány percig kell főzni ezeket a gabonakészítményeket. Egy egészségorientált háztartásban általában megtalálhatók az olyan gabonafélék, mint a barna rizs, a quinoa vagy a zabpehely. De hány percig és hogyan, mennyi vízben, milyen magas fokozaton?... Ehhez ad segítséget az alábbi letölthető puska... Kattints a linkre, töltsd le, nyomtasd ki és függeszd…
Íme a sok millióból csupán "néhány" érzés a legszebb, a legcsodálatosabb, és egyben a legnehezebb, legfárasztóbb, legidegesítőbb dolgok közül, amelyeket csak egy anya érthet és érezhet. [cikk=50422] Amikor a gyermeked azt mondja szeret. Vagy amikor megpuszil, megölel. Amikor azt mondja: "Anya, ne ölelgess, látnak a haverjaim!" Amikor nevet. Amikor beteg. Amikor napok óta óránként kel…
Nem csak az otthonunkra fér rá néha egy nagytakarítás, hanem a karrierünkre is. Általában nagy lendülettel esünk neki az otthonunk nagytakarításának, vagy egy általános lomtalanításnak minden évszakban, de legalábbis tavasszal és ősszel biztosan. De mi a helyzet a karrierünkkel? Tapasztalatom szerint annak rendbetételére, egyengetésére már nem fordítunk ilyen rendszerességgel elegendő energiát.…