Új állapotjavító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévére a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ), amely a betegségük aktív szakaszában lévő daganatos betegeknek segít a tünetmentesség elérésében - közölte a szervezet.
Az UNICEF 9 millió dolláros segélykérést kezdeményez, hogy programjával a vírus terjedését megakadályozza és csillapítsa annak csecsemőkre és azok családjaira gyakorolt hatását a régióban.
Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű Zika-láz-járvány legyen - mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Az eredetileg meghirdetettnél egy héttel tovább, azaz 2016. február 21-ig fogadják az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szervezői azokat a pozitív betegtörténeteket, amelyekkel a páciensek a kivételes emberségről és elhivatottságról tanúságot tevő orvosaikat - egy-egy 2015-ös eset bemutatásával – az Astellas-közönségdíjra jelölik.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilatkozata a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (NER 2005) alapján létrehozott Vészhelyzeti Bizottság Zika-vírusról és az ezzel kapcsolatban észlelt neurológiai és születési rendellenességek növekedéséről tartott első üléséről.
Új állapotjavító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévére a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ), amely a betegségük aktív szakaszában lévő daganatos betegeknek segít a tünetmentesség elérésében - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A rákot minél korábban veszik észre, annál nagyobb az esély, hogy sikeresen kezelhető. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ismerje a saját testét és forduljon orvoshoz, ha bármilyen gyanús elváltozást tapasztal. Cikkünkből megtudhatja, hogy férfiként milyen tüneteket nem szabad figyelmen kívül hagynia.
Ha az elmúlt időszakban tüsszögött, folyt vagy bedugult az orra, esetleg szűnni nem akaró kiütések, viszketés kínozza vagy rendszeres hasi fájdalmaktól, puffadástól szenved, itt az ideje kivizsgáltatnia, mi okozza a panaszait. Ha tünetei alapján felmerül az allergia gyanúja, kezelőorvosa a szükséges vizsgálat elvégzését fogja javasolni. Az allergia vizsgálatra szükség van a diagnózis…
Február első hétvégéjén változékony időjárásra, napsütésre, de esőre, néhol akár hóra is számítani lehet. Emellett többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik a szél, de napközben így is többfelé 10 Celsius-fok feletti maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az összes halálozás 26 százalékának rákos megbetegedés volt az oka 2013-ban az Európai Unióban, közel 1,3 millió ember halt meg rákban ebben az évben - derül ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adataiból.
Futóversenyt rendeznek a kőbányai föld alatti labirintusban. Február 27-én, szombaton minden korosztályt várnak az egyedülálló hazai föld alatti élményfutásra.
Szinte mindenki tapasztalta már legalább egyszer az orvosok által pruritus néven emlegetett idegesítő, elhúzódó viszketést. Noha legtöbbször ártalmatlan és viszonylag rövid időn belül magától elmúlik (pl. szúnyogcsípés), akár egy háttérben meghúzódó, súlyos betegség jele is lehet. Nem mindig bőrbetegség áll a viszketés hátterében! Cikkünkből megtudhatja, milyen más betegségekre utalhat még a…
Az MTA és a Semmelweis Egyetem Bödör Csaba vezette Lendület Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoportjának részvételével új mutációs és lehetséges terápiás célpontot azonosítottak follikuláris limfómában a londoni Barts Cancer Institute kutatói. Eredményeiket a Nature Geneticsben közölték.
A mobiltelefonok sugárzása károsíthatja a férfiak nemzőképességét. Aki naponta egy óránál többet beszél a készüléken, annál kétszeresére nőhet a spermaszám terméketlenséggel fenyegető csökkenésének a kockázata - állapították meg izraeli kutatók.
A napjainkban jellemző, érzelmi alapon kötött házasságok sérülékenyebbek, mint a régebbi, érdek alapú házasságok - nyilatkozta az InfoRádiónak a Házasság hete alkalmából Barát Katalin pszichiáter. A családterapeuta ennek ellenére úgy véli, a biztonság és a jó életminőség miatt mégis van jövője a tartós kapcsolatoknak.
Spanyolországban kimutatták a Zika-vírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.
A mikrokefália egy olyan ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő feje lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy olyan mértékben, ahogy kellene.
A méhnyakrák évente körülbelül félmillió nő halálát okozza világszerte, Magyarországon minden évben mintegy 1200 új megbetegedést regisztrálnak annak ellenére, hogy az összes többi daganattípussal ellentétben védőoltással lehet védekezni ellene. Már hazánkban is hozzá lehet jutni az új típusú vakcinához, ami lényegesen jobb védelmet biztosít a HPV ellen.
Szombaton általában napos időre számíthatunk, de helyenként - főként északkeleten, keleten - csak lassan oszlik fel a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a felhős tájakon fordulhat elő hószállingózás.
Ha a kicsi játék vagy evés közben egyik pillanatról a másikra heves köhögésben tör ki, akkor elképzelhető, hogy félrenyelt vagy lenyelt valamit. Egy apró falat vagy játékdarab is okozhat súlyos tüneteket.
A legáltalánosabb téves elképzelés, hogy az antibiotikumok vírusok ellen is hatásosak. Ezeket a készítményeket ugyanis sokáig vírusos megbetegedésekre is felírták az orvosok.
A horkolással, légzéskihagyással járó alvászavar inkább a férfiak betegsége, míg az inszomniások, az álmatlanságban szenvedők között jóval több a nő – összegzi a tapasztalatokat dr. Faludi Béla neurológus, a pécsi Alváslaboratórium vezetője. A laborban alvás közben, bedrótozva rögzítik a páciens szemmozgását, az agyi elektromos tevékenységet, a horkolás hangját, valamint a légáramlást.
Óvszer használatát vagy szexuális önmegtartóztatást javasolnak az amerikai járványügyi szakemberek azoknak a férfiaknak, akik a Zika-vírussal erősen fertőzött vidékeken jártak - az erről szóló ajánlást az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központja (CDC) hozta nyilvánosságra.
Nőtt a vese- és a májátültetések száma, emellett tavaly elvégezték az ország első tüdőtranszplantációját – közölte a szervátültetéseket koordináló Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) hétfőn az MTI-vel.
A prosztatából vett szövetmintákat speciális előkészítés után, mikroszkóp segítségével vizsgálja meg a patológus, az eredményt patológiai lelet formájában küldi meg a kezelőorvosnak. A leletben leírt információk határozzák meg a beteg kezelésének lehetőségeit. Az alábbi kérdések és válaszok segítenek abban, hogy megértse a leletein található orvosi információkat.
Dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, aBetegek Világnapja alkalmából intézménye nevében, az Egészségkártya Kft.-vel közösen, térítésmentesen ajánlja fel a kórház fekvő betegeinek február 11-29. között azEgészségkártya regisztrációját.
Egészséges embernél a köhögés nem jár köpet ürítésével. Dohányzás, kórokozó, por vagy allergia miatt azonban a légzőrendszerben váladék képződik. Nem szívesen foglalkozunk ezzel, pedig fontos információkat árul el a légutak állapotáról és súlyosabb betegségekre is felhívhatja a figyelmet.
A FAO (Food and Agriculture Organization of the United Nations) főigazgatója a nemzetközi összefogás részeként az emberi biztonság és az élelmezési láncok védelmét tartja elsődlegesnek.
Dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója tájékoztatást adott arról, hogy az intézmény mai napon elsőként végzett házon belüli szívsebészet nélkül egy új műszerrel szívkatéteres beavatkozást.
Ma már olyan esetekben is beültethető fogászati implantátum, amikor nincs megfelelő csontszövet egy baleset vagy hosszan tartó foghiány miatt. Ilyenkor a fogászati csontpótlás lehet a megoldás, ami ma már rutineljárásnak számít.
A porclágyulás (chondromalatia) a porc szerkezetének megváltozását, lágyulását, felrostozódását jelenti. Ha más ízületi eltérés nincs, önmagában nem feltétlenül okoz panaszt. Leggyakrabban a térdet, térdkalácsot érinti.
Veszett rókát találtak a múlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezért azt kéri, hogy aki szokatlanul viselkedő állatot vagy elgázolt, elpusztult rókát lát, azonnal értesítse az állategészségügyi hatóságot.
Megtévesztő nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban az úgynevezett MRSA (Methicillin Rezisztens Staphylococcus aureus) fertőzésekről. A magát egy érdekvédelmi szervezet képviselőjeként bemutató megszólaló több interjúban is azt sugallta, hogy az adatokat titkosították. A valóság ezzel szemben az, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések adatai nyilvánosak, mindenki számára szabadon…
A méhnyak laphám karcinómáját hosszú lappangási-átalakulási folyamat, ún. diszplázia előzi meg, melynek során a hámsejtek fokozatosan elvesztik az alapvető határoló és szigetelő funkciójukat, és ezzel egyidejűleg a küllemük is megváltozik. Mindennek hátterében a humán papillomavírus vagy röviden HPV fertőzése áll.
Tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma 2016. ötödik hetében - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ szerdai közleményében. A megbetegedések száma az előző héthez hasonló mértékben emelkedett, a lakosság körülbelül 0,3 százaléka fordult orvoshoz influenzás panaszokkal.
Egy példa arra, hogy mi történik, ha nem használsz naptejet - ezzel a figyelemfelkeltő mondattal töltött fel magáról képet Hugh Jackman a legnépszerűbb közösségi oldalra. A bekötött orrú színész a naptej használatára és a szűrővizsgálatok fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet.
A téli időszak fertőző megbetegedéseinek gyakori velejárója a láz, ezért ilyenkor gyakrabban kerülnek elő a lázmérők. Vajon mindegyik típus pontos eredményt mutat? A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) összesen 9 lázmérőt tesztelt - sajnos elkeserítő végeredménnyel.
Ne vegyük természetesnek, ha a gyerek az orra helyett a száján át veszi a levegőt! Ha a tartósan bedugult orr mellett gyakori középfülgyulladás és horkolás is jelentkezik nála, akkor valószínű, hogy a megnagyobbodott orrmandula okozza a panaszokat.
Nemzetközi kutatások szerint az ízületi betegségek, a különféle kopások és gyulladások a fejlett országok felnőtt lakosságának több mint egyharmadát érintik és gyakran okoznak a mindennapokat megkeserítő fájdalmat, mozgáskorlátozottságot.
Brazíliában több mikrokefáliával született csecsemőnél tapasztaltak látást fenyegető rendellenességeket is, amelyek feltételezhetően a Zika-vírussal való méhen belüli fertőzéssel hozhatók összefüggésbe – derült ki a JAMA Szemészet által publikált tanulmányból.