Ha az ünnepek előtt szeretnél még egy kicsit kikapcsolódni, vagy csak egyszerűen ráhangolódni a karácsonyra, akkor Debrecennél keresve sem találhatsz jobb úti célt. A város rengeteget fejlődött az utóbbi években, olyannyira, hogy ma már itt található az ország egyik legnagyobb és leglátványosabb adventi vására, amit mindenképpen látnod kell!
Napjainkban különösen fontos felhívni a figyelmet a 2-es típusú cukorbetegség és a szív-érrendszeri megbetegedések közötti összefüggésre. Fontos, hogy a betegek tisztában legyenek a szív- és érrendszeri kockázatokkal, konzultáljanak erről kezelőorvosukkal, nemcsak maguk, de szeretteik érdekében is.
Krónikus fájdalomnak az állandó vagy gyakran visszatérő, legalább három hónapja fennálló fájdalmat nevezzük. A gyermekháziorvosok gyakran találkoznak látszólag ismeretlen eredetű fájdalommal rendelkező, rendszeresen visszajáró betegekkel. A diagnózis legtöbb esetben az alapos kivizsgálások vagy szakorvosi konzultáció után sem állapítható meg.
Kétszer döbbensz meg, ha egy kicsit is belegondolsz a tévék történetébe: elképesztő, mit tud a mai csúcstechnika, de az is, ahogyan eljutottunk idáig. Az megvan, hogy az ős-projektort a Gellértben próbálták ki még 1936-ban, és hogy ma már dumálhatsz is a tévével?
Manapság már szinte mindenki hallott arról, hogy az egészséges étrendben nem ajánlott az egyszerű szénhidrátok túlzott fogyasztása. Ez az ajánlás nem csupán azok számára érvényes, akik valamilyen betegségben szenvednek (mint például a cukorbetegség vagy az elhízás), de megszívlelendő tanács minden egészségtudatos ember számára. Igen ám, de akkor mi
Búza, glutén, tojás, tej és szója - leggyakrabban ezek az összetevők okoznak panaszokat akkor, ha valaki ételallergiás vagy ételérzékeny. A kettő ugyanis különböző betegség, az egyik sokkal több embert érint, tüneteik sem teljesen azonosak, a kivizsgálásuk módja pedig teljesen különböző. Dr. Sárdi Krisztinával, a Budai Allergiaközpont gasztroentero
A kiegyensúlyozott táplálkozás létfontosságú idősebb korban is, ugyanakkor ebben az életszakaszban a szervezet működését egyre több betegség gyengítheti. Az életminőség és élethossz javítása, valamint a testi és szellemi jólét érdekében kiemelten fontos időskorban az alultápláltság szűrése, és felismerés esetén azonnal el kell kezdeni a helyes tápl
Egy új német tanulmány eredménye szerint a férfiaknál a nőkhöz képest egy évtizeddel hamarabb alakul ki a pitvarfibrillációnak nevezett veszélyes ritmuszavar.
Szervezetünk folyamatos küzdelemben áll a környezetből támadó mikroszkopikus élőlényekkel. A védekező feladatot az immunrendszer összetett működése végzi. Fő alkotói a fehérvérsejtek és a vérben keringő fehérjék, valamint a hírvivő anyagok.
A cardiomiopátia a szívizomzat megbetegedése, melynek következtében a szív összehúzódásának ereje csökken, így a szív nem képes kellő mennyiségű vér keringetésére.
A sebgyógyulás egy bonyolult, egymásba kapcsolódó és többlépcsős folyamat eredménye. A sebgyógyulás optimálisan 7 nap alatt megy végbe, melynek sorrendje a következő: véralvadás, gyulladás, új erek képződése, hámosodás és az érés - ekkor indul el a heg átalakulásának folyamata, mely 6 hónaptól 1,5-2 évig is eltarthat.
Mert bizony előfordul, hogy az asztalnál ülve a karácsonyi vacsora kellős közepén megfagy a hangulat, mert kínossá vált a helyzet vagy kinyírta valaki a meghittséget egyetlen jól sikerült beszólással.
Inkább fogyjon kevesebbet tartósan, mint többet, amit visszaszed! A testtömeg lassú, folyamatos csökkentése (kb. heti fél, egy kilogramm) a legbiztonságosabb módja a fogyásnak.
Kétrészes sorozatunkkal szeretnénk mindenki számára egy rövid, de átfogó tájékoztatást adni a száraz szem betegségéről és annak kezeléséről, kiemelt figyelmet fordítva a műkönnyekre mint a kezelés alapját jelentő, elterjedt készítményekre.
A téli ünnepek egyik központi eleme a fenyőfa, amely pompás díszeivel és illatával igazi karácsonyi hangulatot varázsol a lakásba. A karácsonyfával kapcsolatban azonban számos kérdés is felmerülhet: milyen típust és mennyiért érdemes vásárolni, illetve milyen alternatív lehetőségekben gondolkozhatsz. Mit jelképez a fenyőfa és hogyan válaszd ki