2017. december 12. kedd

dec. 12
17:12
A 35 évvel ezelőtt betiltott mozik jövőre újra kinyithatnak Szaúd-Arábiában (Player)
Egy generáció már simán felnőtt az országban úgy, hogy soha nem járt moziban, hiszen a filmszínházakat 1982-ben betiltották, miután az egyház ennek szükségességéről meggyőzte a kormányt. A tiltást most azonban feloldanák, így jövőre már ismét lehet menni a vetítésekre.
dec. 12
17:21
Így díszítsd idén a karácsonyfát, csodájára járnak a szomszédok (Ripost)
A világ tele van hatalmas és hirtelen változásokkal. Csak a karácsonyfád marad minden évben ugyanolyan. Eljött az idő, hogy ezen a vonalon is megújulj. Szuper ötletekkel segítünk. Mutatjuk, mi a legújabb trend.
dec. 12
17:30
Kiütéses gyermekkori betegségek (WebBeteg)
A kiütéses betegségeket általában a fertőző betegségekhez kötik. Számos más betegség járhat azonban még kiütéssel, illetve olyan bőrelváltozással, melyek kiütések benyomását keltik. A tájékozódás megkönnyítése érdekében érdemes többfajta bőrelváltozást áttekinteni.
dec. 12
17:36
5 megtörtént karácsonyi szellemsztori, amitől biztosan kiráz a hideg (Femcafe)
Csak erős idegzetűeknek.
dec. 12
17:54
Az élet soha nem volt olyan könnyed, mint most (Player)
Köszönjük meg ezt egy angol ruhaüzletnek.
dec. 12
18:06
Miért ég a szemem? Mit tehetek ellene? (WebBeteg)
A szárazszem betegség olyan tünetcsoport, mely során a pislogást követően nem alakul ki szabályos és stabil könnyfilm, vagy éppen, hogy az egészségestől eltérően a következő pislogásnál korábban szétszakadozik a könnyfilm, ami károsítja a szaruhártya felszínét. Miért alakulhatnak ki a kellemetlen panaszok?
dec. 12
19:00
Amit nem biztos, hogy tud a fogápolásról (WebBeteg)
Belefáradt az állandó fogmosásba? Túl elfoglalt a fogselyem használatához? Ne engedjen a kísértésnek, és ne hagyja ki ezeket a napi feladatokat! A szájhigénia a tiszta foggal kezdődik.
dec. 12
19:27
Az egész világot meghatotta a zokogó kisfiú, akit megaláztak társai (Ripost)
A videó napok alatt több milliós megtekintést és ötszázezres megosztást ért el. Azonban arra a posztot közzétevő anyuka nem számított, ami ez után történt...
dec. 12
20:06
Egészen elképesztő szintre viszi a dizájnt ez a tükörfalú ház (Player)
Minek terepszín, ha a házad szó szerint tükrözi a terepet?
dec. 12
20:12
Előbb balzsam, aztán sampon: ez történik, ha fordítva mosol hajat (Femcafe)
Te próbáltad már?
dec. 12
20:30
Óriási vita az anyukák között: Szabad-e egy ágyban aludni a gyerekkel? (Ripost)
Sokan veszélyesnek tartják, mások azzal érvelnek, hogy így a kicsi nem tanul meg egyedül aludni. Van, aki viszont teljesen természetesnek tartja az együtt alvást. Vajon mit mond a tudomány?
dec. 12
21:48
A fogcsikorgatás (bruxizmus) okai és kezelése (WebBeteg)
A rágóizmok nagy erővel képesek összeszorítani az alsó állkapcsot és a felső állcsontot, ezáltal az alsó és felső fogsort. A rágófogak felületére négyzetcentiméterenként akár 40 kg-os nyomás is nehezedhet.

2017. december 13. szerda

dec. 13
0:12
Megmutatta újszülött kislányát a magyar zenész (fotó) (Blikk)
Elképesztően cuki a pár napos kislány!
dec. 13
0:16
Ezt kevesen tudják az influenzáról! Ezek influenza vírus kevésbé ismert tulajdonságai (Blikk)
Tudnod kell, mielőtt beindul az influenzaszezon.
dec. 13
0:20
Virághoroszkóp: ez a virág vagy a születési hónapod szerint (Blikk)
A tulipán vidám, a liliom ambíciózus, a viola pedig mindenre nyitott.
dec. 13
0:30
Kemény titkok derültek ki az álmainkról. Alvás közben megláthatjuk a jövőt, és ez még nem minden, van itt más is (Blikk)
Nem semmi, ami kiderült!
dec. 13
1:30
Mióma vagy méhpolip? (WebBeteg)
A mióma a női szervezetben kialakuló leggyakoribb tumorféleség: egyes statisztikák szerint a nők csaknem 25 százaléka érintett. A méhpolip szintén meglehetősen gyakori, sokakat érintő, jóindulatú elváltozás, a méhet bélelő nyálkahártya kóros túlburjánzása. Mik a legfőbb különbségek a két állapot között?
dec. 13
1:34
Milyen betegség a légmell? (WebBeteg)
A légmell vagy pneumothorax a mellhártya megbetegedése. Ilyenkor a tüdő mellhártya felé eső részén keletkezett sérülés folytán a levegő a mellhártyák közé juthat, eltávolítja egymástól a két lemezt és csökkenti a nyomást, amivel egymásra és a mellkasfalra tapadnak.
dec. 13
6:06
Sokkoló új szabály: Nincs ajándékozás karácsonykor (Femcafe)
A legutóbbi alkalomnál, mikor a száztagú cigányzenekart megirigylő pereputty összegyűlt, jónak látszott az időpont arra, hogy felvessem: idén elmaradhatna karácsonykor az ajándékozás. Hatalmas csend lett és annyi arcra kiülő érzelmet még életemben nem láttam egy helységben. Teljes volt a sokk.
dec. 13
8:18
Hatalmas veszély leselkedik a gyerekekre (Infostart)
Az internetre kötött, kamerával és mikrofonnal felszerelt babák, robotok és más okosjátékok sokszor személyes adatokat továbbítanak a gyártóik számára. Az amerikai és német hatóságok után már a franciák is vizsgálatot indítottak az ügyben.
dec. 13
8:42
Kiemelten támogatják a gyermekek egészséges táplálkozását (WebBeteg)
A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben - jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Ke
dec. 13
8:42
Igazi férfifaló: fotókon a ma 28 éves Taylor Swift dögös szerelmei (Femcafe)
Ehhez a felhozatalhoz csak gratulálni tudunk.
dec. 13
8:44
Varázsolj Luca napján! - Tudd meg jövendőbelid nevét! (Femcafe)
Állítólag a Luca nap és a karácsony között elvégzett mágikus szertartások a leghatásosabbak, így össze is gyűjtöttünk párat nektek. Egy próbát megér!
dec. 13
9:12
2 hét alatt több centivel karcsúbb has - 6 szokás, ami hozzásegít (Femcafe)
Mindössze ennyit kell tenned.
dec. 13
9:42
Élő- vagy műfenyőt karácsonyra? (Édenkert)
A családokban minden évben vitatémának számít, hogy élőfenyőből vagy műfenyőből állítsanak karácsonyfát. Különböző érvek és ellenérvek szólnak mindkét választás mellett, de jó, ha megfontoljuk a következőket.
dec. 13
9:48
Így alázták meg egy szempillantás alatt az RTL Klub két sztárját a kamerák előtt (Blikk)
Nem mindenkinek tetszett a "remek" poén.
dec. 13
9:50
Egészen gömbölyű Katalin hercegné. Nézd, sokkal teltebb, mint előzőleg (Blikk)
Ez jó hír azoknak aki féltették, mert túl sovány volt hosszú ideig.
dec. 13
10:06
Szörnyű állapotban van az RTL sztárja. Borzasztó, ami vele történt... (Blikk)
Nagy a baj.
dec. 13
10:12
Hangolódj az ünnepekre! Mutatjuk az ország egyik legszebb adventi vásárát! (Femcafe)
Ha az ünnepek előtt szeretnél még egy kicsit kikapcsolódni, vagy csak egyszerűen ráhangolódni a karácsonyra, akkor Debrecennél keresve sem találhatsz jobb úti célt. A város rengeteget fejlődött az utóbbi években, olyannyira, hogy ma már itt található az ország egyik legnagyobb és leglátványosabb adventi vására, amit mindenképpen látnod kell!
dec. 13
11:00
Megszólaltak a barátnők! Nem féltékenységből ölték meg VV Fannit (Blikk)
Újabb titkok kerültek napvilágra.
dec. 13
11:00
Ezen az oldalon megnézheted, milyen lennél más színű szemmel (Femcafe)
Lehet, hogy egy másik szín jobban fog állni?
dec. 13
11:12
2017 legdurvább felfordulását okozta ez a fotó (Ripost)
Az emberek teljesen megőrültek a kép miatt. Hogy igazuk volt-e, azt már neked kell eldöntened...
dec. 13
11:14
Nem hiszed el, mi lesz 2018 legnagyobb farmerdobása (Ripost)
Nincs is annál szexibb, mint amikor a karcsú nők popsija formásan gömbölyödik a farmernadrágban. És mostantól már nemcsak a szerencsések büszkélkedhetnek a látvánnyal. Hihetetlen újítással jön a következő szezonban a farmer!
dec. 13
11:30
A 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések közötti összefüggések (WebBeteg)
Napjainkban különösen fontos felhívni a figyelmet a 2-es típusú cukorbetegség és a szív-érrendszeri megbetegedések közötti összefüggésre. Fontos, hogy a betegek tisztában legyenek a szív- és érrendszeri kockázatokkal, konzultáljanak erről kezelőorvosukkal, nemcsak maguk, de szeretteik érdekében is.
dec. 13
11:30
Ezeken a helyeken várható fehér karácsony hazánkban (Femcafe)
Országos hóelőrejelzést adtak ki karácsonyra.
dec. 13
12:30
Könyörögtek az idős bácsinak, ne vegye feleségül a fiatal lányt, ám a bácsi mindenkinél okosabb volt (Blikk)
Ezt tette.
dec. 13
12:32
Kiderült: Ez a 4 legmakacsabb csillagjegy. Te köztük vagy? (Blikk)
Ők a legmakacsabbak!
dec. 13
12:48
Ezekre keresett a legtöbb magyar idén a Google-ban (Femcafe)
Megvannak a 2017-es toplisták.
dec. 13
13:06
Durva, amibe belefutotta TV2 sztárja. Eddig ő szólt be, de most megkapta a magáét (Blikk)
Ez hihetetlen.
dec. 13
13:12
Ételek, amik segítenek a problémás bőr kitisztulásában (Femcafe)
Ezek rendbe hozzák a bőröd állapotát.
dec. 13
13:18
Lelki háttere is lehet a krónikus fájdalomnak gyermekeknél (WebBeteg)
Krónikus fájdalomnak az állandó vagy gyakran visszatérő, legalább három hónapja fennálló fájdalmat nevezzük. A gyermekháziorvosok gyakran találkoznak látszólag ismeretlen eredetű fájdalommal rendelkező, rendszeresen visszajáró betegekkel. A diagnózis legtöbb esetben az alapos kivizsgálások vagy szakorvosi konzultáció után sem állapítható meg.
dec. 13
13:24
Ez mindent megváltoztat! Elképesztő összefüggésre jöttek rá az allergiás megbetegedésekkel kapcsolatban (Blikk)
Bizonyos személyiségjegyek felerősíthetik, sőt, okozhatják a tüneteket!
dec. 13
13:26
Sokan nem tudják, de ezek a bőrrák tünetei! A másodikra, hetedikre nem is gondolnál (Blikk)
Jobb, ha ezt tudod!
dec. 13
13:36
5 tipp, amivel növelheted otthonod értékét lakáseladáskor (Femcafe)
Van egy módszer, amivel gyorsan vevőt találhatsz.
dec. 13
14:36
Karácsonyi könyvajánló: 6 ünnepi könyv, aminek a fa alatt a helye (Femcafe)
Mi már tudjuk, mivel leped meg a szeretteidet idén.
dec. 13
14:48
Szédületes, mit tud egy QLED tévé, de az is, ahogy idáig eljutottunk (Player)
Kétszer döbbensz meg, ha egy kicsit is belegondolsz a tévék történetébe: elképesztő, mit tud a mai csúcstechnika, de az is, ahogyan eljutottunk idáig. Az megvan, hogy az ős-projektort a Gellértben próbálták ki még 1936-ban, és hogy ma már dumálhatsz is a tévével?
dec. 13
14:54
Megtették, tényleg visszaléptek A Daltól. A TV2 sztárja indul helyettük (Blikk)
Ami az egyik oldalon bánat, a másikon öröm.
dec. 13
15:12
Mutasd, hol fáj! Minden ötödik betegszabadságnak mozgásszervi panasz az oka (Blikk)
Az irodai munkát végzők 34, a fizikai munkások 54%-a panaszkodik valamilyen ízületi problémára…
dec. 13
15:12
Cukorpótlás: a legjobb alternatívák édesítésre (WebBeteg)
Manapság már szinte mindenki hallott arról, hogy az egészséges étrendben nem ajánlott az egyszerű szénhidrátok túlzott fogyasztása. Ez az ajánlás nem csupán azok számára érvényes, akik valamilyen betegségben szenvednek (mint például a cukorbetegség vagy az elhízás), de megszívlelendő tanács minden egészségtudatos ember számára. Igen ám, de akkor mi
dec. 13
15:24
Kegyetlenül nehéz ez a képrejtvény! Te vajon rájössz a megoldásra? (Ripost)
Előre szólunk: a legtöbb ember elvérzik rajta. De tegyél próbát és járj sikerrel!

Keresés