Az utóbbi években az adventnek egyre hangsúlyosabb részét képezi a dekorálás. Egyre hamarabb és egyre több díszt teszünk ki az otthonokba. Néha az az érzésem, hogy lassan ez jelenti az ünnepet, a dekoráció és a gasztronómia, mert ettől jön az „ember ünnepi hangulatba”. Szerintem azért van ez a két terület túlhangsúlyozva, mert ezen a két téren lehe
Ez az év legcsodálatosabb időszaka, de egyben egy olyan időszak is, amikor a stressz-szintünk kiugróan megemelkedik. Összegyűjtöttünk néhány fontos tanácsot arra vonatkozóan, hogyan ne stresszeljünk, és hogyan tehetjük még nyugodtabbá a szeretet ünnepét.
A közösségi médiában egy igencsak szokatlan videón töprengenek a felhasználók, amiben látszólag számos fényes pont cirkál a Dél-kínai-tenger felett. Az 53 másodperces videót (alább) egy pilóta vette fel november 24-én reggel, körülbelül 11 887 méteres magasságban a Dél-kínai-tenger felett. A felvételen először kilenc fényes objektum láthat
Sokan tapasztalták már, hogy családtagjuk, barátjuk, munkatársuk élete olyan krízishelyzetbe jutott, amiből egyedül nem láttak kiutat, és a korábbi, stabilnak tűnő személyiségéhez képest megváltozott a viselkedése.
Korunk társadalmi jellemrajzában a férfiak elférfiatlanodásával együtt szokták említeni a nők egyre erősebbé válását, ami utána visszahat a férfiakra, egy ördögi kört hozva létre. Ebben többnyire mindenki egyetért. Én nem. Vagyis olyan általánosításnak érzem, amit jó lenne árnyalni, mert ez így féligazság.
A pandémia kezdetén mindenki azt hitte, 2022-re már szabadon tervezhetünk utazást: a járvány azonban megtanított minket arra, hogy ez nem ennyire egyszerű.
Az Oxford Egyetem által készített szigorúsági index alapján Európában a 2. legalacsonyabb szinten állunk, világviszonylatban pedig csak pár afrikai országnál tapasztalható a miénknél is enyhébb szigor.
"Addig volt szuper, amíg sülve-főve együtt voltunk, de az együttélés betett a kapcsolatunknak" - mondja az egyik barátnőm. "Tizenöt éve nem tudok elszakadni tőle, de egymás agyára megyünk" - hallom egy másiktól.
A felmenőinket ért traumák generációk sorsát határozhatják meg a családunkban, köztük a miénket is. De vajon elég lehet-e a ráeszmélés a gyógyuláshoz? Ki lehet-e gyomlálni a lélekből több generáción át hordozott szorongást és szenvedést?
Amerikai tudósok a műanyagból készült arcpajzsok (plexi álarcok) védőfunkcióját vizsgálták. Arra a megállapításra jutottak, hogy ezek kevésbé hatékonyak, mint a hagyományos, textilből készült vagy sebészi maszkok.
Pszichopátia. A skizofrénia mellett a másik - hétköznapokban - leggyakrabban emlegetett mentális kórkép. Viszont az esetek legnagyobb százalékában teljesen rossz értelemben használjuk ezeket a jelzőket.
10 éve mutatták be a Trónok harcát, amely szinte azonnal meghódította a világot. A Vasévforduló alkalmából egy kvízzel kedveskedünk nektek! Az igazi rajongóknak muszáj kitölteni!
A Dunán kilenc, a Tiszán tizenhárom, a Balatonon egy jégtörő áll készenlétben a lehetséges jégkárok elleni védekezés érdekében. December 15-től a vízügy huszonhárom jégtörő hajója a kijelölt állomáshelyén várja, hogy szükség esetén munkába álljon. A készenléti állapot az időjárás függvényében legkésőbb március 1-jén zárul. A vízügy szakembereinek f
Francoise Gilot, vagy, ahogy Picasso hívta: "a nő, aki nemet mond", azon hét nő közé tartozott, akik jelentős befolyást gyakoroltak a festőre. De ő volt az egyetlen, akinek volt bátorsága és ereje elhagyni a festő zsenit.
„Miért ne lehetne valami egyszerre munka, és szórakozás? Miért kellene választanom, hogy valaki az életemben szakmai, vagy baráti szerepet tölt be?” – kérdezi Kristóf, akár helyetted is. Hiszen miért is kellene éles határvonalat húzni a kettő között?
Végre rászántad magad a ruhásszekrényed rendberakására? Mielőtt még gondolkodás nélkül kihajítanál minden régi göncöt, állj meg egy percre és olvasd el az alábbi néhány jó tanácsot.
Öröklődik? Hozzájárul a túlsúly? Sportolhatunk vele? Ihatunk kávét? Sok kérdés merül fel a magas vérnyomással kapcsolatban, amelyeket dr. Telegdy Margit, belgyógyász válaszol meg.
Az emberi szervezetben számos ízület található. Az ízületeket testünk zsanérjaiként foghatjuk fel, nélkülük a testünk merev lenne, nem lennénk képesek hajlítani a karjainkat és lábainkat.
Január elseje volt, új év, évtized, új kezdet. Lilla mégis szomorúnak és végtelenül fáradtnak érezte magát. Nem volt ereje örülni, sem jobbat remélni annál, mint amiben eddig volt része.