Ha minden jól alakul, nyáron akár már ismét bulizhatunk. Ehhez persze nem árt, ha időben elkezdjük újra begyakorolni egykor már jól bevált mozdulatainkat. Ha pedig megkopott emlékeinkből csak nehezen tudnánk visszaidézni, mikkel váltunk a táncparkett ördögeivé, nézzünk meg gyorsan pár táncos filmet, azok majd ellátnak minket elég ihlettel. Mutatunk
A hajszín trendek is szezonálisan változnak, de mindegyik évszakra igaz, hogy a hagyományos, egyszerű árnyalatokon kívül valami igazán egyedit és extrémet is beenged a repertoárba. A nyarat idén a "csokitorta" elnevezésre hallgató verzió uralja majd, mutatjuk, hogy néz ki.
A legismertebb dinoszauruszfajta egyedszámát a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézményének kutatói számolták ki. A rendelkezésre álló tudományos adatok alapján, a tudósok megállapították, hogy a T.rexek körülbelül 15 éves korukra érhették el a ivarérettséget, minden generáció nagyjából 19 évig élhetett, a felnőtt egyedek súlya meghaladta a
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A világ legfehérebb festékét állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését és hozzájáruljanak az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez. Az új festék a napfény 98 százalékát veri vissza és a világűrbe sugározza ki az infravörös hőt. A teszteken a környező levegő hőmérsékletnél 4,5 Celsius-fokkal hideg
Átélték már, hogy vizsga vagy állásinterjú előtt alig megy le néhány falat reggelire? Vagy amikor nehéz kilépni a lakásból a hirtelen támadó hasmenés miatt, ami a ránk váró stresszhelyzetek előtt váratlanul jelentkezik? És azt a jól ismert süllyedésérzetet gyomortájon, amit egy rossz hír hallatán érzünk?
Számodra mi a boldogság íze? Mit tennél az „ízalbumodba”? És hány fajta tésztát ismersz eljárástól kialakítási mozdulaton át a formáig meghatározva? Ínycsiklandó beszélgetés egy food dizájnerrel, ami nemcsak a gyomornedveket indítja be, de a nosztalgiázást is!
A dán színész vélhetően a főgonoszt fogja majd alakítani. Jövő nyáron érkezik az Indiana Jones 5, méghozzá Harrison Forddal a címszerepben újra. Spielbergtől a rendezői teendőt az új filmre James Mangold, a Logan rendezője veszi át, nemrég pedig kiderült, hogy a kalandor régész oldalán a Fleabag sztárja, Phoebe Waller-Bridge akciózik majd.
Belém karolt, és megindultunk a lépcsőn fel a színpadra. Törőcsik Mari tanított a puszta jelenlétével. Mire? Hogyan? A legendás színésznő szavai szeretettel, tőlem, Nektek: Az öltözőben találkoztunk, bemutatkoztunk, mondtam, hogy…
A helyiek megőrülnek, ha Billy válogatott káromkodással küldi el őket a búsba. Újabb papagáj került fel a szupersztárok listájára. Írtunk már ősszel arról az öt jómadárról, akik egy komplett vadasparkot forgattak fel a rengeteg káromkodásukkal, de Tico sem volt piskóta, aki profi zenészeket megszégyenítve dalolja a legnagyobb klasszikusoka
Vannak olyan elcsépelt mondatok, mint például az "ami nem öl meg, az erősít", vagy esetleg az "ess el hétszer, kelj föl nyolcszor". Egyeseket ezek a 'positive-mindset' szólások, vagy szállóigék egyenesen idegesítenek, sőt van, aki a falra mászik tőle. Egy hazai influencer remekül összeszedte ezeket a gondolatokat közösségi oldalán, amelynek nemes
Az ördög a részletekben rejlik. Ahhoz, hogy egy adott szoba összképe tökéletes legyen, a legapróbb kiegészítőket is úgy kell elhelyezni, hogy harmóniát teremtsenek. A díszpárnákra is igaz ez - nem mindegy, milyen alakzatban, hogyan rendezzük el azokat akár a nappaliban, akár a hálóban.
Előfordul, hogy elérkezik az a pillanat, amikor már nem vagy rajongója a jelenlegi hajszínednek, és szeretnéd eltávolítani, visszatérni az eredetihez, vagy csak simán egy másikra váltani. Összeállítottunk egy listát különféle módszerekből, amelyek segítségével megszabadulhatsz a nem kívánatos árnyalattól - vagy legalább halványíthatod. Érdemes a le
Az USA és a Szovjetunió vérre menő űrharca alapozta meg a későbbi sikereket. Ötven éve, 1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et. A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, és számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás
Nagyon ritka betegségnek számít, itthon mindössze ötszázan szenvednek tőle. A hemofília, vagyis vérzékenység ráadásul gyógyíthatatlan, ám gyógyszeres kezeléssel csökkenthető a fájdalom.
A rövidlátás, másként miópia egy látászavar, amiben a távoli tárgyak képe elmosódottan látszik. A szem fénytörő képessége az egészségesnél nagyobb, mert a szemgolyó túl hosszú, vagy a szemlencse és a szaruhártya az egészségesnél domborúbb. Az emberek 10 százaléka rövidlátó. Villám-tesztünkből most kiderülhet, hogy milyen a látásod, íme!
A Danubius Hotel Budapest Körszálló épületén a II. kerület üzenetei jelentek meg csütörtök este, megköszönve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját és támogatva a szomszédos Szent János Kórház munkatársait. Fényfestés a…
Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztály
Azok a különféle firkák, amelyeket öntudatlanul rajzolunk, miközben valakivel telefonon csevegünk, vagy éppen egy értekezlet közben beszélgetünk, elég sokat elárulhatnak személyiségünkről és cselekedeteink mögött húzódó motívumokról is. Ha firkálgatunk, tollunkat tudatalattink vezérli, amely megőrzi gondolatainkat és titkainkat, vagy éppen felfedi
Az elmúlt egy évben időnk legnagyobb részét az otthonunkban töltöttük. Így feltehetőleg sokan elérkezettnek látták az időt, hogy nagyobb lomtalanításra kerüljön sor. A tavasz beköszöntével a tavaszi nagytakarítás sem maradhat el, ilyenkor pedig jól jön egy kis motiváció, például egy tökéletes lejátszási lista formájában. Ezekből mutatunk most párat
A reumás láz nevű súlyos megbetegedés a szívet, az ízületeket, az idegrendszert és a bőrt érintheti. Napjainkban szerencsére egyre ritkábban fordul elő. A betegség leggyakrabban fiatal gyermekkorban és kamaszkorban - 6-15 év körül - lép fel, mindkét nemben egyforma gyakorisággal.
Vannak olyan ruhadarabok, amelyekért először nyúlunk a 20-as, 30-as éveinkben, mert szexisnek és elegánsnak tartjuk őket. 40 után azonban már érdemes elgondolkodni azon, mit viselünk és mit nem, hiszen ami korábban passzolt hozzánk, nem biztos, hogy ennyi idősen is jól mutat rajtunk. Összeszedtünk pár kiegészítőt és ruhát, amely "tiltólistás" a neg
„Úgy találta, hogy a nők valami külön észbeli adottság alapján, ami csak az övék, úgy tudnak elsiklani a valóság zátonyai mellett, hogy nem szenvednek hajótörést.” – Hét évvel ezelőtt ezen a napon halt meg a legnagyobb latin-amerikai író.
FemGym rovatunk legfrissebb edzésének keretében Simitska Tímea, az Oxygen Wellness oktatója invitál minden kedves olvasót egy kiadós gerinctréningre, amely az egész testet átmozgatja, de nem terhel le hétvégére. Mozdulj velünk!
A Hemp Eyewear 2014-ben lett igazán ismert, amikor először dobták piacra a kenderből készült szemüvegkereteket. Pár év várakozás után pedig ugyanezeket az anyagokat felhasználva megalkották a fenntartható kenderből készült karórákat is. A világ legelső kenderből készült karórája, az ananászbőr hevederekkel megalkotva a fenntartható dizájnt
Nincs időnk az egészségünkre, azonnali megoldást várunk, általában ezért kezdünk öngyógyításba, sajnos leginkább akkor, amikor nem kellene - véli dr. Bélteczki János, aneszteziológus. A felgyorsult világ, vagy éppen az egészségtudatosság hiánya áll a háttérben?
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokat erőltessünk magunkra és magunkba, amiket nem élvezünk” – állítja Nyáry Luca, aki egy füst alatt leszámol az alkoholos italok gender-megközelítésével is.
Egészen nevetséges ruhákban lesznek majd a versenyzőik a nyitó- és záróceremónián. Miután a Koronavírus elnapolta 2020-at, idén végre úgy tűnik, megrendezik a tavalyi Olimpiát jobb később, mint soha alapon. Picit több, mint három hónap múlva már szoríthatunk is a magyar versenyzőkért. Az országok elkezdték szép lassan kiadni a szereléseiket
Számos filmben láttunk esküvőt, néhányuk pedig emlékezetesebb volt a többinél, hiszen a menyasszonyok gyönyörű ruhákban vonultak oltár elé. Ezeket a kreációkat nehéz elfelejteni, mi pedig összeszedtünk néhányat a legszebbek közül.
Ha szeretnél egy gyors és nagyon könnyen elkészíthető ételt, ami akár több napig tárolható, akkor ez a recept neked való! Hozzávalók: 20 dkg rizs50 dkg paradicsom10 dkg zsenge zöldborsó1 közepes hagyma3 gerezd fokhagyma1 kk curry35 dkg tonhalkonzerv3 dl vinaigrette-mártás (francia szósz)ízlés szerint akár tojás is főzhetünk hozzá E
Számos fizikális és érzelmi kockázati tényező okozhat átmeneti vagy tartós merevedési zavart, ám a rizikófaktorok többsége helyes életvitellel kiküszöbölhető.
Ritkán szemlélem az anyaságot a lemondás oldaláról. Pedig nyilvánvaló volt az első pillanattól kezdve, hogy nemcsak csodát kaptunk, hanem adunk. Magunkból, az időnkből, az anyagi javainkból és az álmainkból, vágyainkból egyre alább, miközben a szülővé válás élménye épp úgy katalizálhatja újabb célok megfogalmazását. Évek óta arról írok, hogy hogyan
Szívinfarktus esetén minden pillanat számít! Ha a legcsekélyebb gyanú is felmerül, azonnal hívjon mentőt! A szívinfarktus tünetei az egyes embereknél nagyon különbözőek lehetnek, akár hiányozhatnak is. Van azonban néhány tipikus jel, ami megelőzi a rohamot. Melyek ezek?
Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek. Két év múlva már az ötvenedik Fastnet következik, 2025-ben pedig 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek
Irodai munkát végez és eddig az időhiányra fogta a mozgás elhanyagolását? Vagy az önkéntes karantén előtt aktív volt, de most hiányzik az irodai ergonomikus széke és észrevette, hogy pár hét alatt többször is megfájdult a dereka vagy a háta? Kíváncsi rá, hogyan őrizheti meg a gerince egészségét a kijárási korlátozás alatt is? Az alábbi gyakorlatok
Szlovákiában hétfőtől ismét lehet síelni. Az idei évben először nyithatnak a szlovák síterepek. Az április időszakhoz képest meglepően jó hóviszonyokat találunk a szlovák magashegységekben.
Tavasztól nyárig és ősszel a legaktívabbak a kullancsok. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet: Lyme-kór és vírusos agyvelőgyulladás. Az agyvelőgyulladás esetében rendelkezésre áll védőoltás, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken a betegek száma, de más is van a háttérben.
A medencéket és a masszázsmedencéket is rendszeresen tisztítani kell. Ehhez a vizet bizonyos idő közönként le kell engedni, de ez még önmagában nem elég. A víz eltávolítása csak az első lépés a tiszta jakuzzi felé vezető úton.
A Beneteau Flyer sorozata már a hatodik generációnál jár, és minden modell a közönség megelégedésére szolgált. A Flyer 9-es az egynapos túrákra szánt hajók palettáját egészíti ki, és két verzióban rendelhető. A Sundeck január végén elnyerte Az Év Európai motorosa címet (10 m alatti kategóriában). Bár a Flyer 9-es kinézete karakteresebb, mint az elő
A drag – azaz dress as girls – az egyik legösszetettebb művészeti ág, amihez nemcsak stílusérzék, hanem határtalan kreativitás, szexi mozgás és jó humor is szükséges. A drag queenek életét sok sztereotípia övezi, holott az extravagancia csak a színpadon jellemző rájuk.
A várandósság során jelentkező orrdugulás és orrfolyás oka lehet allergia, nem allergiás nátha vagy orrmelléküreg-gyulladás. Sőt, megeshet, hogy ezek közül egyik sem áll fenn, mégis a kínzó panaszokkal küzd a kismama. Mi ez? Az úgynevezett terhességi rhinitis.
Sok pénzért luxusfesztivált ígértek a közönségnek, de szottyadt szendvicsek fogadták, a fellépők nem jöttek el és végül a matracokért is küzdelem folyt. A Fyre Fesztivál blamája 2017-ben bejárta a világsajtót, az esetből két dokumentumfilm is született. Mint ismert, Bill MacFarland és Ja Rule rapper meghírdetett egy luxusfesztivált, de a ve
Az időhöz mindennek és mindenkinek köze van. Hol lassan telik, hol gyorsan, hol sok van belőle, hol meg kevés. A beosztásáért mindenki önmaga felel a körülményei ismeretében.
Szeretjük a formabontó tárgyakat, ruhadarabokat és játékokat, mutatunk is néhányat az aktuális kedvenceink közül. Kommentben soroljátok, ti melyik tervezőért rajongtok!
Imádod a történelmet és kívülről fújod a legnagyobb királyok, vezérek és politikaivezetők híres szólásait és szállóigéit? Most könnyen letesztelheted tudásodat villámtesztünkkel. Tízből csupán ketten képesek hibátlanul megoldani kvízünket. Te vajon köztük vagy? Lássuk!
Bizonyára te is jártál úgy, hogy hiába volt hosszban és szárban tökéletes egy nadrág, derékban elállt - ismerjük az érzést. Létezik egy zseniális trükk a probléma megoldására, hogy többé az övhöz se kelljen nyúlnod.