A budapesti kulturális élet egyik kimagasló szereplőjeként is számon tartott szórakozóhely kerthelyisége már a nyáron a vendégek rendelkezésére állhat.
A WEBBeteg.hu Dr. Szabó Zsuzsanna segítségével értékelte, mit üzen a WHO (Egészségügyi Világszervezet) Sinopharm-vakcinával kapcsolatos friss jelentése.
Már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
A Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (Hfpa) jelentős változtatásokat jelentett be a szervezettel kapcsolatban.
Az Amerikai Egyesült Államok első emberét 97 esztendős hivatali elődje, Jimmy Carter társaságában fotózták le, a felvétel azonban szakajtónyi kérdést vet fel. Az internet népe azonnal rá is vetette magát, és bizony nem is alaptalanul.
Elalvás előtt a legtöbben jó éjszakát kívánnak egymásnak, ám e jó kívánság megvalósulása sokak számára csak álom. Felmérések szerint a magyar lakosság 15-30 százaléka szenved valamilyen alvászavartól, és minden második ember találkozott már élete során ezzel a problémával. Az érintettek felénél az alvászavar kezelést igényel.
A The One névre hallgató, Bel Airben (Los Angeles) található luxusotthon kétségkívül a világ legnagyobb és legdrágább háza. Közel 10 ezer négyzetméteres és nem kevesebb, mint 500 millió amerikai dollár az ára. Nézz körül, de alaposan.
A Sinopharm-vakcinák beadását követően kialakuló ellenanyagszint mértéke akár a több százszorosa is lehet annak, mint amit egy átfertőzöttséggel megszerezhetünk, ezért a híresztelésekkel ellentétben jelenleg nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem rektora.
Ne aggódj, velünk is előfordult, hogy véletlenül rúzs került a fogunkra, még a legjobbakkal is megesik. Létezik egy trükk, amely segítségével többé nem kell stresszelned a kellemetlenség miatt - mutatjuk.
Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban - közölte szerdán a román közegészségügyi intézet (INSP).
A szervezők úgy döntöttek, hogy az eredeti időpont helyett az előre meghirdetett pótdátumon, augusztus 25. és 28. között tartják meg a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing on Orfű fesztivált.
A sportra biztatjuk a cukorbetegeket, hiszen a testmozgás jó hatású a cukoranyagcsere egyensúlyának beállításában és fenntartásában, a normál testsúly elérésében és megtartásában, és nem utolsósorban a lelki egyensúly kialakításában is szerepet játszik.
Az eredmények azért meglepőek, mivel eddig a középkori halálozások nagy részét a fertőzéses megbetegedéseknek, a baleseteknek és a háborúknak tulajdonították – most viszont a rákos megbetegedések is a listára kerültek.
Sokan a reggelt egy csésze forró kávéval indítják azt gondolva, hogy ettől majd felébrednek és pillanatok alatt formába lendülnek a nap kezdéséhez. A fekete italnak számos pozitív hatása van a szervezetünkre, de csak abban az esetben, ha megfelelő időben fogyasztjuk és persze az sem árt, ha van valami a gyomrunkban.
„Behunyom a szemem, próbálok emlékezni, felidézni a tavasz illatát, vagy bármit, ami eszembe jut, de kong az ürességtől” – egy Covidból felgyógyult lány története, aki nem érez szagokat, és ez szép lassan ellehetetleníti számára az élet élvezetét. És messze nincs egyedül.
Az elmúlt években csökkent a beltéri légszennyezettséggel összefüggő halálozások száma, azonban a felértékelődő otthoni munkavégzés és a klímaváltozás következtében fokozódó időjárási szélsőségek miatt a problémát továbbra is fontos napirenden tartani.
Végre itt van az Elviszlek magammal legújabb évadának premierje! Az első adás vendége pedig Litkai Gergely humorista, a Dumaszínház egyik alapítója. Egy igazi, beskatulyázhatatlan szabad szellem Úgy vettük észre, ti is legalább annyira vártátok az új évadot, mint mi, szóval nézzétek, szeressétek.
Jó pár híresség van, akinek nagyon jól áll a kor. A következő galériánkban mutatunk néhány sztárt, akik a negyedik és ötödik X után dögösebbek, mint fiatal éveikben.
FemGym rovatunk legfrissebb edzésének keretében Simitska Tímea, az Oxygen Wellness oktatója invitál minden kedves olvasót egy kiadós gerinctréningre, amely az egész testet átmozgatja. Mozdulj velünk!
Hétfő délután 5 óra körül csaptak fel a lángok a Temze apró szigetén, később robbanásokat lehetett hallani, a tűzoltók végül kedd délután vonultak le a helyszínről. Az anyagi és eszmei kár jelentős. A szakértői vizsgálat szerint baleset történt, a közelben szemetet égettek, és a szél a szigetre (Platt’s Eyot) sodort egy parázsdarabot. A mérleg: egy
A WHO 2012-ben nyilvánította május 5-ét a pulmonális hypertonia világnapjává. Azóta minden évben e napon a figyelem erre a ritka betegségre irányul. A gyógyíthatatlan betegségben világszerte több mint 25 millió ember érintett. Számukat Magyarországon több százra becsülik.
Vasárnap véget ért Az Év Hotele döntője, amiből a Varázslatos Bambara Hotel került ki győztesen. A nyertes szálloda a voksok 24%-át szerezte meg a kéthetes szavazás során.
A mostani hétvégén továbbra is három síterepen lehet síelni északi szomszédunknál. Májushoz képest remek hóviszonyokkal, és a tervek szerint május 9-ig biztosan üzemelnek a pályák Szlovákiában.