„Ezek a mai fiatalok jó dolgukban már azt sem tudják, mit csináljanak. Nem akarnak dolgozni, és mindezt azzal magyarázzák, hogy keresik önmagukat. Bezzeg a mi időnkben tudtuk, mi a felelősség és örültünk, ha diploma után találtunk egy rendes állást, ahol aztán életünk hátralévő részében dolgozhattunk” – sokszor hallunk efféle vélekedést, főképp az
Az alábbi művek a legismertebbek hazánkban, ám hiába fújod a versszakokat, lehet, hogy a költőjére és a címére már nem is emlékszel. Itt egy kis agytorna!
Formákon túl címmel indul a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (Ekf) program hatásterületeit bemutató kampány első epizódja. A sorozat célja, hogy bemutassa az Ekf program olyan területeit, amelyek csak lazán kötődnek a klasszikus kulturális területhez, de mégis szerves részét képezik annak. A sorozat első része az 1960-as és ’70-es é
Mikor gyermekünket vérvizsgálatra küldik, majd az eredményt látjuk, gyakran nem tudjuk értelmezni. Nem tudjuk, hogy a csillaggal jelölt részek mit jelentenek, mennyire kell megijednünk.
Sokan gyomnak tartják, és irtják ezerrel a szépen gondozott pázsitból; pedig ez a sárga virág valóságos kincs a kertben! Például finom és egészséges szörpöt készíthetsz belőle.
Fokozódó szélviharokat, és ezzel együtt növekvő viharkárokat hozhat a klímaváltozás Magyarországon. Miközben a globális felmelegedés miatt az átlagos szélsebesség csökkenése a Föld mindkét féltekéjén megfigyelhető, ezzel párhuzamosan nő a szélsőséges szeles események valószínűsége. A klímamodell-szimulációk és a mérési adatok alapján térségünkben a
Fáradt vagyok. Pár órát aludtam csak éjszaka, és azt sem összefüggően, teli aggódással. A kicsi hajnali kettőkor kelt, folyamatosan fújja az orrát, és a torkán hajszálat érez. Fáj a feje, de szerintem csak az álmosság miatt – legalábbis remélem, hogy ez az egy nem a reflux tünete. Három órája vagyunk fent, sok mindennel próbálkozunk, hogy az „anya,
A Rác fürdő nyilvános árverésére a Széchenyi fürdő márvány termében kerül sor május 31-én, a kikiáltási ár 5 milliárd forint lesz, bár anno 10 milliárdba került a felújítás. Igaz, mostanra…
Bagaméri Eszterből árad a szabadság. Most tért haza egy Karib-térségben állomásozó missziós hajóról, ahol kikristályosodott számára, mi élete célja. Mindannyian vágyunk arra, hogy ezt a célt megtaláljuk, de Eszternek sem pottyant az ölébe a küldetés. Nem kevés áldozatot hozott érte, ismerjék meg történetét!
Állítólag Kennedy az Egyesült Államokba költöztette volna európai szerelmét; apja és politikai ambíciói miatt végül ezt nem tette meg. Kalapács alá kerülnek John F. Kennedy levelei, amelyeket évekkel Jacqueline Bouvierrel kötött házassága után írt svéd szerelméhez. Kennedy 1953-ban, néhány héttel Bouvierrel kötött házassága előtt ismerte m
Az elmúlt években sorra bukkantak fel Magyarországon az alig egyarasznyi szobrok, Budapesten sétálva nem is olyan nehéz bele botlani egybe. Ezek mind Kolodko Mihály szobrász gerilla-alkotásai, amelyek viccesen, játékosan, mindig valamilyen csavarral állítanak emléket mesehősöknek, hírességeknek vagy művészeknek. Cikkünkben megmutatjuk a miniszobrok
A hőmérséklet globális emelkedésével évről évre fokozódik a bőrrák kockázata is. A megfelelő napvédelemmel, napvédő szerek használatával elkerülhető a napégés és az UV sugárzás káros következményei. De melyik termék a legjobb?
A spanyol királyné megtestesíti a modern kor tökéletes uralkodóját - legalábbis ami a megjelenését illeti. Letícia stílusából egyszerűbb inspirálódni, hiszen sokszor keveri a designer és a fast fashion darabokat. Összegyűjtöttük a legcsinosabb szettjeit.
Átalakul a főváros legnépszerűbb kirándulóhelye! Évek óta tervezték a normafai régi buszforduló és a parkoló felszámolását. Hétfőn kezdenek hozzá az átépítéshez, ahol korábban beton és autók voltak, hamarosan zöldfelület és közösségi tér lesz.
A kedvező járványügyi adatoknak és a kórházban ápoltak csökkenő számának köszönhetően újabb intézkedések következhetnek, amelyekkel vissza lehet térni a régi életünkhöz - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken. Cikkünkben az operatív törzs legfontosabb be
Történet egy férjes aszonyról, aki halálosan beleszeretett valakibe, mert Ágnesnek szólította. Hogy romantikus folytatása lett-e az afférnak? Olvassátok el:
Újabb frissítésekkel jelentkezett a Messenger; ráadásul az eddig megszokottaktól eltérően, egyszerre több újítást is bemutattak. A Facebook Messenger mellett az Instagram is kapott egy hasznos funkciót, amelyet egy hosszabb bejegyzésben részleteztek.
Hol alakulhat ki trombózis? Miért fontos ennek a betegségnek a kezelése? Olvasóinktól érkeztek a kérdések. A válaszokat prof. dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája adja meg.
A nem mindennapi látványt sikerült egy éppen arra járó turistának megörökítenie. A lélegzetelállító videót a guatemalai Fuego vulkánról készítette egy turista az Acatenango vulkánról nézve. A felvételen pedig láthatjuk, amikor az épp kitörő tűzhányóba egy óriási villám csap. A vulkánkitöréseknél egyébként nem ritka eset, hogy a s
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) pénteken jóváhagyta a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
Új hőse és kedvence lett Nyugat-Ausztrália állam lakóinak: egy angol springer spániel egymaga igyekszik szembeszállni a vízhiány ellen a régió egyik legszárazabb államában. Mindezt látványos sikerrel. A Kep névre hallgató kutya gyerekkora óta készül rendkívül fontos feladatára, amelynek köszönhetően ő lett az ország első csőrepedés-kiszago
Betilthatja az Eu az itthon is sok ételben használt E171-et. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vizsgálata során arra jutott: az anyag karcinogén lehet.
Nem megfelelő (esetleg teljesen hiányzó) védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amelyet a gyakorlatban egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés utáni 48-72 órán belül.
A Sony mérnökei igyekeznek a gyártósorokra nehezedő nyomást minél gyorsabban enyhíteni. A PlayStation 5 hiánycikknek számít a piacon, millió felhasználó szeretne hozzájutni a legújabb készülékhez, ám a cég eddig nem volt képes ellátni megfelelő mennyiségű konzollal az embereket. Ezt szeretnék mihamarabb orvosolni.
A hét elején viharos szél fújt a balatoni régióban, emiatt egyazon partszakaszon pár órán belül 28–36 centiméteres különbségek is kialakultak a vízszintben. Miközben az átlagos vízállás ötödik napja 121 centiméter, Balatonmáriafürdőn tegnap 13 órakor 110 centiméteres vízállást mértek a déli szél hatására, hét órával később pedig – az irányt váltó v
Az alkoholfogyasztás a világ minden pontján különleges figyelmet igényel - akár vallási, akár életmódbeli, akár társadalmi okok miatt. Hazánkban borúlátó adatok szerint a lakosság körülbelül 10 százaléka alkoholfüggő.