Mivel pénteken délután elérte a beoltottak száma az 5,5 milliót, ezért szombattól az alábbi, sokak által várt enyhítések lépnek életbe, amiből most a fürdőkre vonatkozó részt hangsúlyozom ki: Védettségi igazolvány…
Egy kisfiú a nyári táborban arra ébred, hogy bepisilt Mihez kezd magával, mihez kezdenek vele a szobatársai, és mihez kezd a helyzettel a felügyelő pedagógus? Erről szól Tóth Krisztina író-költő júliusi embermeséje.
A Wall Street boszorkánya olyan mértékű vagyont halmozott fel, ami ép ésszel felfoghatatlan, ennek ellenére mindenre sajnálta a pénzt. Például a meleg vízre vagy a gyereke orvosi ellátására. Százöt éve halt meg Hetty Green, a világ leggazdagabb és legfukarabb nője.
Adott egy kutya, Tapsi, akinek nem csak neve, de viselkedése sem megszokott. Mert van egy gazdája – én –, aki, el kell ismernem: nem vagyok megszokott. De Tapsi által megértettem, hogy mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van. A kutyákat is, magunkat is.
A Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban, amelyben a fürdőzők, vízi sportot űzők és hajózók figyelmét hívja fel a folyó veszélyeire. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen, a Brkf közlése szerint a tragédiák jel
Az emberek 97 százaléka elképzelt már valamilyen szexuálisan izgató jelenetet. Nyolcvanhét százalékuk legalább heti egyszer teszi ezt, 52 százalékuk pedig naponta egyszer. A válaszok alapján a hármas szex abszolút a legnépszerűbb, ez túlzás nélkül mindent visz.
Elegáns kényelmet kínál az Ethos kerti bútor Cool ülőgarnitúrája, ami minden kertbe ugyanolyan jól passzol. Magas minőség és aprólékos kidolgozás jellemzi a három részes szettet.
Ha elmész a körmösödhöz egy mintával, hogy milyen végeredményt szeretnél, általában a szaktudásból kiindulva azt gondolod, olyan is lesz a finálé, amilyen a fotón - vagy legalább hasonló. Egy fiatal nő azonban pórul járt, amiért megbízott a szakemberében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtónyilvános eseményen mutatott be egy vízből mentést, valamint felhívta a fürdőzők, vízisportot űzők és hajózók figyelmét a folyó veszélyeire. A kijelölt dunai strandok szabadon látogathatók, máshol viszont…