2021. július 8. csütörtök

júl. 8
9:27
Andie MacDowell ősz hajjal érkezett a Cannes-i Filmfesztiválra: istennőként ragyogott vele (Joy)
Kevesen merik így felvállalni természetes szépségüket, de ő megtette!
júl. 8
9:27
Koronavírus - 55 új fertőzött, elhunyt 5 beteg (WebBeteg)
A beoltottak száma 5 523 878 fő, közülük 5 126 330 fő már a második oltását is megkapta. 55 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 393 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
júl. 8
10:00
Az alázatosság nem balekság – Beszélgetés Tornya Erikával, a Sacré Coeur nővérek magyarországi képviselőjével (Képmás)
Használjuk még egyáltalán azt a kifejezést a hétköznapokban, hogy alázatosság? Keresztények szóhasználatában előfordul pozitívan, mások viszont pejoratív, meghunyászkodó, szolgalelkű értelmet tulajdonítanak ennek az ósdinak ható szónak. Ez pedig pont ellentétes azzal, amit a világ ma elvár az embertől: légy önérvényesítő! Tornya Erikával, a Sacré C
júl. 8
10:09
Ezekkel a homokzsákokkal bármilyen pózban kényelembe helyezhetjük magunkat a strandon (Travelo)
Ráadásul könnyen szállíthatóak, mint a gumimatrac.
júl. 8
10:09
Újra divat az "orosz" bob frizura - a férfiak egyik kedvence, mert szexi (Femcafe)
A bubi frizura átmenetet képez a rövid és a középhosszú haj között. Kényelmes, könnyedén formázható és szexi - pláne a pasik szerint. Most az "orosz" verzió hódít, amely szigorú és dögös megjelenést kölcsönöz.
júl. 8
10:11
„Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül” – Retró mesekvíz haladóknak (Femcafe)
Betéve tudod a Mézga család részeit? Együtt énekelted Süsüvel a Kóbor királyfi dalát? Te is együtt sírtál Mazsolával, amikor nem láthatta a madárijesztők előadását? Villámkvízünkből megtudhatod, tényleg annyira penge vagy-e a legjobb magyar mesékből, mint gondolod.
júl. 8
10:15
Megnyitott London első jéghegyszállodája (Hamu és Gyémánt)
Egyedülálló épületet húztak fel London belvárosában Már idén szeptemberben megnyílik a 350 szobás, ötcsillagos butikszálloda, a The Londoner. Az eredeti tervek szerint már a múlt nyáron átadták volna, de a pandémia miatt mindez értelmetlen lett volna. A hotel különlegessége, hogy hatszintes földalatti alagsorával a világ egyik legmélyebb s
júl. 8
10:39
Napi horoszkóp július 8.: a Kosok nehéz döntés előtt állnak, az Ikrek talpraesettségüknek köszönhetik a sikereiket (Joy)
Mára is érdekes üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
júl. 8
10:39
Ez a filléres szer segít, ha leégtél a napon! (Ripost)
Leégtél a napon? A gyógyszer ott van a háztartásodban: ezekkel a filléres háziszerekkel gyorsan elűzheted a leégés okozta fájdalmat és a bőrvörösséget.
júl. 8
10:51
Megnyitotta kapuit a világ legnagyobb csillagászati múzeuma (Travelo)
A tárlatot három részre, otthon, kozmosz és odüsszea tagolták, így az űrkutatás minden részletébe betekinthetünk.
júl. 8
11:12
Jó helyen áll a pénz egy Balaton-parti nyaralóban? (Igényesférfi.hu)
A megnövekedett érdeklődés és a nagy volumenű, az átlagnál jóval drágább lakópark- és társasház építések hatására Somogy megyében például 33 százalékos áremelkedés ment végbe 2020-ban az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb adatai alapján.
júl. 8
11:27
Kilencéves géniusz: ez a kislány Einsteint és Stephen Hawkingot is lekörözi (Femcafe)
A mexikói csodagyerek még tízéves sincs, de már a legnevesebb egyetemek küzdenek a kegyeiért, miközben ő szabadidejében a fekete lyukakat tanulmányozza.
júl. 8
11:30
Meg mered mutatni a tested és a lelked? – Az intimitáshoz el kell dobnunk álarcainkat (Képmás)
Manapság már ki merjük mondani, hogy az intimitás mennyire fontos a személy jólléte szempontjából, mégis tabusítjuk, amint részletesebben beszélnünk kellene a saját tapasztalatainkról. Sokan még mindig nem merik megfogalmazni, hogy képesek-e megélni az intimitásukat a családi kapcsolataikban, párkapcsolatban, házasságban, a szexuális együttlétben.
júl. 8
11:33
Egy vicces kinézetű kutyát és baromfit ábrázol a legújabb Kolodko-miniszobor (Travelo)
Okkal került erre a pályaudvarra ez az alkotás.
júl. 8
11:33
20 százalékkal olcsóbbak a szállások Európában, mint a járvány előtt (Spabook)
Hasonlóan a 2020-as szezonhoz, az idei nyár is eltér a korábban megszokott “normálistól”. Az utazás tervezése bonyolultabb lett, hiszen figyelnünk kell a beutazási, a hazautazási és a helyi korlátozásokra, az…
júl. 8
11:39
Pokoli a hőség? Így éld túl a kánikulát! (Ripost)
Nagy melegben teljesen másra vágysz, mint a megszokott ételek és italok? Nem csoda, a szervezeted jelez, hallgass rá!
júl. 8
11:39
Céges e-autó állami támogatással? 15 millióig ezeket a modelleket választhatod! (x) (Hamu és Gyémánt)
Hamarosan indul a roham az állami támogatásért, még nem késő megrendelni az új céges elektromos autódat. Cikksorozatunk mai részében azokat a 12-15 millió forintos kategóriába tartozó autókat mutatjuk be, amelyekre 1,5 millió forintos állami támogatást lehet elnyerni.
júl. 8
12:03
Ezen a zenés fesztiválon Óbuda minden zenezugába ellátogathatnak (Travelo)
A három napos eseményen a zenei programok mellett színházi előadást is láthatnak az érdeklődők.
júl. 8
12:03
Jelezni kell a norvég influenszereknek, ha retusált fotót osztanak meg (Hamu és Gyémánt)
Elsősorban a norvég fiatalokat védenék a törvénnyel. A közösségi médiát görgetve egyre nehezebb megmondani, hogy a felugró hirdetői képekből melyik lett photoshoppolva, és melyik nem. A lapos hasak, hibátlan bőrök vagy nagyobb ajkak láttán sok felhasználóban komoly önértékelési zavart okozhat a tökéletesnek gondolt teste látványa.Pont ezér
júl. 8
12:06
„Szép volt, hogy láttuk a dédit meghalni” (egy.hu)
Ma húsz éve, hogy nincs velünk itt a földön – de a lelkemben azóta is itt van minden pillanatban, vezeti kezemet, szememet, szívemet, olykor megint: ejnye.
júl. 8
12:09
Gyomorpanaszok - Milyen betegségekre utalhatnak? (WebBeteg)
Élete folyamán mindenki tapasztal enyhébb vagy erősebb, rövid vagy tartós felhasi, illetve gyomorpanaszt. Ennek oka leggyakrabban átmeneti gyomorhurut, melyet okozhat stressz kiváltotta savtúltengés, vírusos vagy bakteriális fertőzés, csípős, illetve fűszeres ételek, alkohol túlzott fogyasztása.
júl. 8
12:09
400 éve született La Fontaine, akinek érvényesebbek a művei ma, mint valaha (WMN)
Talán újra elő kellene vennünk La Fontaine fabuláit, sokkal igazabbak és találóbbak még mai is, mint szeretnénk.
júl. 8
12:15
Kilenc bundást mentettek át a Veresegyházi Medveotthonba (Travelo)
Szomorú sors várt volna a felszámolás alatt álló temesvári állatkert medve lakóira.
júl. 8
12:21
Kiderült, milyen korlátozásokra számíthatunk, ha beüt a negyedik hullám Magyarországon (Femcafe)
Gulyás Gergely szerint teljesen más lesz a negyedik hullám, mint az előzőek.
júl. 8
12:33
Megvan a válasz arra, miért utálod magadat a fotókon! (Femcafe)
Talán te is olyan vagy, akit a hideg ráz és a rosszullét kerülget, mikor meglát egy fotót magáról. Nincs olyan selfie, közös kép vagy lesifotó, amivel elégedett lennél. Valahogy mindegyik képen csúnyának, torznak tűnsz és egyszerűen elkönyvelted: veled van a baj. Ám ez ebben a formában nem igaz! Ezért kell megismerned a tudományos okokat, amelyek v
júl. 8
12:33
5 koktél, ami meghozza a kedvedet a hazai koktélbárok látogatásához (X) (Hamu és Gyémánt)
Öt prémiummárka rövid történetével és Mihalik Sebestyén, a WarmUp Cocktail Bar head bartenderének koktélcsodáival csinálunk kedvet az újranyitó bárok látogatásához, vagy éppen az otthoni mixeléshez.
júl. 8
13:06
Fatörzshöz tapadó lepke, rücskös bőrű polip – Átváltozóművészek az állatvilágban (Képmás)
Mi leírásra használjuk a színeket, az állatok felhasználják céljaikhoz: eltűnésre, feltűnésre.
júl. 8
13:15
Megoldódhat az egyik legnagyobb tengeri rejtély, híres elsüllyedt hajót keresnek (Femcafe)
Expedíció indul jövőre a sarkkutató Ernest Shackleton 1915-ben a Weddell-tengeren elsüllyedt Endurance nevű hajójának felkutatására.
júl. 8
13:15
Forgalomrend változásra is számítani kell, mert megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása (Travelo)
De a korlátozások legnagyobb része csak az idei nyári időszakot érinti.
júl. 8
13:21
Úgy tűnik megsemmisül Tokió sci-fibe illő kapszulaháza (Travelo)
A 10 négyzetméteres lakásokból álló épület a japán metabolista építészet ikonja.
júl. 8
13:33
Ezeknek a fiataloknak köszönhető, hogy biztonságosan strandolhatunk a Balatonnál (Travelo)
Az önkéntesek tavaly közel 3000 esetben segítettek a nyaralóknak.
júl. 8
13:51
Jelentős a magyar részvétel az idei cannes-i filmfesztiválon (Femcafe)
A hivatalos program részeként négy magyar alkotást is bemutatnak.
júl. 8
14:03
Mezítláb, zokniban vagy cipőben? Ez itt a kérdés (WebBeteg)
A baba érkezése előtt a szülők értelemszerűen csak a lábacskák védelmére, a hidegtől óvva vásárolnak tipegő zoknit. Később, amikor feláll a csecsemő, a kapaszkodás mellett nagy biztonságérzetet ad számára, ha stabil lábakon áll, s nem csúszkál a zokniban vagy a tipegőben. Erre alkalmasak a csúszásgátló pontokkal ellátott modern zoknik.
júl. 8
14:39
Az online check-in nem mindig elég! Teendők érvénytelen beszállókártya esetén (Spabook)
A Wizz Air közleményben értesítette az utazni vágyókat, hogy az online becsekkoláskor bizonyos esetekben csak „érvénytelen beszállókártyát” ad a rendszer, amely mögött nem hiba, hanem járványügyi helyzet miatt szükségessé vált adminisztratív okok…
júl. 8
14:45
Szlovéniában már megjelent a vírus delta plusz variánsa (WebBeteg)
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).
júl. 8
15:03
Valós idejű utazási trendek publikálásával segíti a Google Travel Insights a turizmusban működő cégeket (Spabook)
A Google új, Travel Insights nevű eszköze lehetővé teszi, hogy a turizmusban működő kis- és középvállalkozások is egyszerűen nyomon tudják követni a turizmus aktuális trendjeit, valamint előre tervezhessék és modellezhessék működésüket a…
júl. 8
15:03
Ez áll az öröm tudománya mögött (Hamu és Gyémánt)
Az öröm idegtudománya igen összetett.
júl. 8
15:09
A te kedvenc dalaid is tinikorodhoz kötődnek? 7 tudományos oka is van! (Joy)
Neked mik voltak a kedvenc számaid tiniként?
júl. 8
15:09
Ezeket a ruhákat látni kell - haute couture Párizs, második felvonás (Femcafe)
Pár napja bemutattuk a párizsi haute couture hét első felvonásának legszebb kollekcióit, most pedig még több gyönyörű kreációt hoztunk, többek között olyan designerektől, mint a Chanel.
júl. 8
15:09
Hogyan (NE) menj focimeccsre – Szurkolni öröm, még annak is, akinek nem (rendhagyó stílusnapló) (WMN)
Az alábbi cikkből egy szót se vegyél komolyan!
júl. 8
15:12
Tenkes hegyi kacsamáj grillen (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 8
15:21
Hogyan utazzon gyógyszereivel? (WebBeteg)
A gyógyszerekkel való utazás nem olyan egyszerű. Cikkünkből megtudhatja, hogyan utaztathatja gyógyszereit legálisan, bármi is legyen az úti cél.
júl. 8
15:33
A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye látható a képen, mégsem jön rá senki a megfejtésre (Femcafe)
Mutasd meg, hogy fotografikus a memóriád, és földrajztudásod is párját ritkítja!
júl. 8
15:33
Akár otthon is elkészítheted a strandos lángost (Hamu és Gyémánt)
Nem kell ahhoz strandra menni, villámgyorsan elkészül és akár a kádadban is fogyaszthatod, kimaxolva az otthoni strandélményt.
júl. 8
15:45
Homokfövenyes tengerpart nyitott fagylaltdesszertekkel és grillételekkel a belvárostól néhány percre (Travelo)
Nappal fürdőzés várja a vendégeket az öböl természetes és tiszta vizében, este pedig a szórakozás.
júl. 8
15:51
Vigyázz: ez a 10 élelmiszer káros lehet, ha a rossz időben eszed őket (Femcafe)
Hiába egészségesek, nem mindegy, mikor fogyasztod őket.
júl. 8
15:51
5 budapesti szabadtéri zenei program a hétvégére és a jövő hétre (Travelo)
Francia utcabál a Fő téren, koncert az ókori romok között, alternatív rockzene a Városmajorban, íme a hétvége zenei kínálata.
júl. 8
16:03
A hollywoodi színésznő bevállalta: őszesen csillogó hajkoronával jelent meg Cannes-ban (Femcafe)
A 63 esztendősen is fiatalos derűt és bájt sugárzó Andie MacDowell mágnesként vonzotta a tekinteteket a vörös szőnyegen.
júl. 8
16:06
Modern GMT pilótaóra Laco módra & holdfázis a Glashütte Original-tól (Kronometer)
Német óra-központú epizód elé nézünk a luxus-öltönyórától a legendás pilótáig. Viktor megpróbálja tapintás, hangok és pár okos kérdés útján kitalálni, milyen órát adtam a kezébe. Hamar kiderül: kevesen tudnak olyan…
júl. 8
16:09
Megszületett a Dunakanyar első fenntarthatósági kalauza (Femcafe)
Egy rendkívüli kezdeményezésnek köszönhetően önkormányzatok, kulturális- és gasztro helyek, valamint különféle vállalkozások kerültek rá a Dunakanyar első fenntarthatósági térképére, a KanyarGo-ra. A kezdeményezés célja a régió folyamatos fejlesztése a turisták és a helybéliek bevonásával.

Keresés