A szex az életünk egyik legintimebb és legkielégítőbb élménye, de néha rejtélyes, sőt érthetetlen következményekkel járhat, amiről ritkán merünk szót ejteni.
Az énekesnő ismét megmutatta, hogy egy lépéssel a divattrendek előtt jár. Az énekesnő ezúttal egy merész, fehérnemű ihlette összeállításban és egy lélegzetelállító ékszerrel hódította meg az estét.
1926 a világirodalom egyik különösen termékeny éve volt: olyan művek születtek, amelyek a mai olvasó számára is meghatározóak lehetnek. Ezek a regények egyszerre tükrözik a korszak társadalmi változásait és az emberi lélek időtlen kérdéseit. Összegyűjtöttünk öt olyan könyvet ebből az évből, amelyeket 100 év elteltével is érdemes kézbe venni.
A cikk szerzője arról ír, milyen érzés, amikor először találkozik egy fiatalabb főnökkel. A személyes tapasztalatok és gondolatok tükrében vizsgálja a munkahelyi hierarchiát és a generációk közötti különbségeket.
Egy hatalmas, több mint egymillió apát vizsgáló tanulmány felfedi, hogy az első hónapok nyugalma csak a vihar előtti csend. Az igazi érzelmi teher sokkal később jelentkezik.
A Netflix április 21-én mutatja be legújabb pszichológiai thrillerét, a Tisztátalant (Unchosen). A sorozathoz már megjelent az első előzetes is, amely alapján egy sötét hangulatú, feszültséggel teli történetre számíthatunk.
„Ha nem kapunk kezelést, a legszörnyűbb fizikai és mentális hanyatlást fogja elszenvedni, amit el lehet képzelni, majd tinédzserkorának elején vagy közepén meghal” – nyilatkozták a szülők.
Zászlófelismerő kvíz a Hóvégén! Te hányat tudsz felismerni? Teszteld a tudásod, játssz velünk! Ha a zászlófelismerő kvíz után tovább játszanál, van még a tarsolyban:
Az elmúlt tizenhat év négy fő területén (szülészeti rendszer, abortusz, asszisztált reprodukció, koraszülött ellátás) zajló történeseket és folyamatokat két szakértő segítségével gondoltuk végig.
A csípős szószokkal az a legnagyobb baj, hogy első ránézésre hajlamosak vagyunk mindet egy kalap alá venni. A boltok polcain egymás mellett sorakoznak a piros palackok és üvegek, miközben egészen más logika szerint működik egy ecetes amerikai klasszikus, egy fermentált koreai paprikapaszta vagy egy ropogós kínai chiliolaj. Vagyis nem érdemes pusztá
Az egyiptomi támadó 2017-es érkezése óta a klub ikonjává vált, kulcsszerepet vállalva a Bajnokok Ligája-győzelemben és a történelmi Premier League-cím megszerzésében.
Ha kíváncsi vagy rá, mi okozhat emésztési panaszt, ha nem feltétlenül a glutén, milyen diéta működhet megoldásként, és milyen táplálékkiegészítőket javasol a szakértő, nézd meg a Diagnózis egészségpodcast új epizódját!
A 2000-es évek egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb öltözködési formulája idén tavasszal ismét reflektorfénybe került. A "farmer és csinos felső" kombináció sokunk ruhatárának alapdarabja, az idei szezonban azonban új, játékosabb értelmezést kap. Összegyűjtöttük, hogyan maradhat friss és izgalmas ez a klasszikus párosítás.
Létezik egy különös macskahang, amit ha egyszer meghall, soha nem felejti el: nem dorombolás, nem nyávogás, hanem valami egészen más. Egy apró, lágy „trilla”, amelyről kiderül, hogy a macskák egyik legőszintébb boldogságjele. De mit is jelent pontosan, és mikor érdemes odafigyelni rá?
Sokan tévesen gondolják, hogy a gyermektelen nők élete csupa szórakozás és pihenés. Valójában életük éppolyan mozgalmas és felelősségteljes lehet, mint bárki másé.
A hajó modern vonalai, technikai innovációi és tágas belső tere harmonikusan egyesítik a sebességet, a komfortot és a korszerű dizájn esztétikáját. A Magic külső formavilágát a kaliforniai Reichel/Pugh Yacht Design tervezte, amely a sportos arányokat letisztult, funkcionális megoldásokkal ötvözte. Az alumíniumból épített test és felépítmény karcsú,
A múltnak köszönhetően rengeteget fejlődünk, és minden ember aki belép az életünkbe azt a célt szolgálja, hogy valamit tanítson nekünk, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartsuk a kapcsolatot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x) A Néprajzi Múzeum EthnoEco csoportja, amely a múzeum környezettudatos szemléletének képviselő egysége, olyan programokat szervez, amelyek a mindennapi életben is alkalmazható, fenntartható megoldásokat népszerűsítik – írja az alternativener
Vannak filmek, amelyek nemcsak lekötnek, hanem kihívás elé is állítanak – és talán többet árulnak el rólunk, mint gondolnánk. Ha szereted az elgondolkodtató, rétegzett történeteket, amelyek még napokkal később is veled maradnak, akkor az azt jelenti, hogy magasabb az Iq-d, mint másoknak.
A konyhai mosogató tipikusan olyan része az otthonunknak, amelynél könnyen felhalmozódhatnak a különféle szennyeződések, ezért rendszeres tisztítást igényel. De sajnos az sem elég, ha mindig kisúroljuk és ránézésre tiszta: legalább olyan fontos az is, hogy a lefolyója jól működjön, amihez egy bizonyos dolognak soha nem szabadna a mosogatóba kerülni
Mi történik akkor, amikor a politika már nemcsak a közbeszédet, hanem a legintimebb emberi kapcsolatainkat is áthatja? Személyes történet arról, hogyan mérgezheti meg a családi szeretetet a párthűség.
Vannak olyan filmek, amelyeknél hamar egyértelművé válik, hogy sikeresek lesznek, és akár tömegeket is képesek többször is becsábítani a mozikba, majd otthon is előszeretettel esik rájuk a választás újra és újra. De bőven találkozhatunk a másik véglettel is; egyes alkotásokat sokan annyira szörnyűnek tartanak, hogy félúton kikapcsolták.
A romantikus történeteket sokáig alulértékelték – különösen azért, mert gyakran női közönségnek szóltak. Az utóbbi években azonban Hollywood végre elkezdte megadni nekik a megérdemelt figyelmet, és egyre több igényes, érzelmileg gazdag produkció készül. A legjobb romantikus sztorik olyan párokat mutatnak be, akiknek tényleg drukkolunk. Összetett ka
A húsvétot vallási nézettől függetlenül szinte mindannyian ünnepeljük. Míg felnőttként az ünnepi fogások elkészítése és a programok megtervezése kerül a középpontba, addig a gyerekek számára a nyusziról, a csoki keresésről és a tojásfestésről szól az ünnep. Ha szeretnéd igazán felejthetetlenné tenni az együtt töltött időt, érdemes izgalmas, mégis f
Ha meghalljuk azt a szót, hogy "ibolya", mindegyikünknek a kertek alján és az erdőkben kora tavasszal előbújó lila kis csodálatos vadvirág jelenik meg a szeme előtt. Nem véletlenül, hiszen az illatos ibolya valóban egy évelő lágyszárú növény, amely minden évben előjön téli rejtekéből, a föld alól. Érdemes azonban tudni, hogy nemcsak szépsége miatt
Katie Holmes újra behódolt az egyik legikonikusabb stílusnak, ami több mint tíz évvel ezelőtt volt népszerű a nők körében – nem meglepő, hogy isteni frizurája azonnal nosztalgikus érzéseket kelt a millenniumi generációban.