A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg sem örül a gumimelegítők betiltásának, mert úgy gondolja, hogy a hideg slick gumik mindannyiuk számára veszélyt jelenthetnek.
A Scuderia Toro Rosso pályára küldte vadonatúj versenygépét az e heti tesztek harmadik napján a spanyolországi Barcelonában. Az STR3-as kódszámot viselő modell szinte teljesen megegyezikt a Red Bull idei autójával.
A Super Agurinak minden szerencséjére szüksége lesz ahhoz, hogy rajthoz állhasson a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, miután a befektető csoport, amely készen állt arra, hogy felvásárolja a kiscsapatot, az utolsó pillanatban meggondolta magát.
A Red Bull támogatottja, Sebastian Vettel nagy valószínűséggel a cég elsőszámú csapatában folytatja pályafutását a jövő évben, miután az elmúlt három versenyen mutatott teljesítményével lenyűgözte a vezetőséget.
Aguri Suzuki megerősítette, a befektetőcsoport, amely készen állt felvásárolni a japán alakulatot, szerdán visszavonta ajánlatát, így kénytelen lesz átgondolni csapata jövőjét. A Super Aguri csak a Honda támogatásával tud rajthoz állni Barcelonában.
Sebastien Bourdais csúnyán összetörte a Toro Rosso vadonatúj versenygépét Barcelonában, így a csapatnak idő előtt be kellett fejeznie az STR3-as kódszámot viselő modell első tesztnapját.
Fernando Alonso végzett az élen az e heti tesztek harmadik napján Barcenolában, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a Spanyol Nagydíjra. A második helyen a nagy visszatérő, Michael Schumacher landolt a Ferrarival.
Sebastien Bourdais elégedetten nyilatkozott a Scuderia Toro Rosso vadonatúj versenyautójáról, melyet sikeresen összetört az e heti tesztek harmadik napján Barcelonában.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy gondolja, hogy csapata régóta várt új orrkúpja nem olyan nagy előrelépés, mint azt egyesek gondolják, bár az új elemmel majd' három másodpercet vert a többiekre az első tesznapon Barcelonában.
A Force India is csatlakozott a Scuderia Toro Rosso versenyistállóhoz, és a délelőtt folyamán összepakolt, hogy minél előbb elhagyhassa a spanyol ringet, ahol hatalmas felhőszakadás fogadta a csapatokat csütörtökön.
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher egyetért azokkal az aktív versenyzőkkel, akik ellenzik a gumimelegítők betiltását, mert attól tartanak, hogy a hideg gumikon veszélyben lesznek az első körökban a következő idényben.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Renault-nak nem sikerült olyan nagymértékű előrelépést elérnie, hogy kitörjön a középmezőnyből, jóllehet számos újítás felkerült az R28-as modellre az e heti teszteknek helyet adó Barcelonában.
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber végzett az élen az e heti tesztek zárónapján Barcelonában, ahol eső fogadta a még helyszínen maradt csapatokat. Webber mögött Kovalainen és Raikkönen végzett.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds elárulta, csapata idei versenygépének teljesítménye korántsem olyan jó, mint ahogy azt várták, pedig elmondása szerint hatalmas fejlődést értek el a téli teszteken.
Kimi Raikkönen annak ellenére sem írja le a McLarent, hogy az elmúlt versenyeken a BMW Sauber volt a Ferrari legnagyobb ellenfele. A finn pilóta biztos abban, hogy a brit gárda készen áll a visszavágásra.
A Super Aguri vezetése megerősítette, egyáltalán nem biztos, hogy rajthoz tudnak állni a jövő hétvégén megrendezésre kerülő, az európai futamok nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon, miután a kiscsapat megmentője a hét közepén visszalépett.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Ferrari kiváló formában van az idei évben, így magabiztosan várhatja a folytatást, mert minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét 2008-ban.
Rubens Barrichello bízik benne, hogy véget vethet sikertelenségi sorozatának, és tizennyolc hónap után ismét pontokat szerezhet a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon, miután kiválóan teljesítettek a Honda új elemei az e heti teszteken Barcelonában.
A McLaren vezetése bízik benne, hogy sikerült előrelépést elérnie az európai futamok nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíj előtt, miután minden összejött nekik, és igen gyengén teljesítettek az elmúlt versenyen Bahreinben.
A Bridgestone nem tulajdonít különösebb jelentőséget a versenyzők azon félelmének, miszerint veszélyessé válhat a versenyzés a gumimelegítők betiltásával a 2009-es idényben, ugyanis rengeteget javult új keverékű slick abroncsainak teljesítménye az első körökben.
Robert Kubica és Nick Heidfeld bízik abban, hogy a BMW Sauber versenyistálló a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol nagydíjon is az élmezőnyben marad, miután a héten befejeződött az idei szezon eddigi legkomolyabb tesztprogramja.
Nem csak a Forma-1 történetének első éjszakai versenyének ad majd otthont a Szingapúri Nagydíj, hanem itt vetik be először az elektronikus zászlókat, hogy a jelzések sötétben is jól láthatóak legyenek.
A Honda Racing vezetése biztos benne, hogy a későbbiekben is tartani tudják majd a lépést a többiekkel, miután sikeresen debütáltak az újítások a múlt heti tesztprogramnak helyet adó Barcelonában.
A Ferrari nem tulajdonít különösebb jelentőséget radikálisan új, átlyukasztott orrkúpjának, miután a csapat főtervezője, Nicholas Tombazis szerint az semmivel sem fontosabb, mint a többi aerodinamikai fejlesztés.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősítette, csapatának esze ágában sincs leigazolni Fernando Alonsót Kimi Raikkönen mellé a jövő évre, és alaptalanok azok a híresztelések, melyek szerint egy ilyen felállásra törekednének.
Az anyagi gondokkal küszködő Super Aguri úgy tűnik, fellélegezhet, legalábbis egy kis időre, miután a vezetőség megerősítette, autóik már úton vannak a hétvégi futamnak helyet adó Spanyolország felé.
A Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint a múlt heti tesztprogramon először bemutatott újításokkal, eredményesebbek lehetnek a hétvégi Spanyol Nagydíjon, még akkor is, ha azt Fernando Alonso nem is így gondolja.
A Ferrari vezetése kemény küzdelemre számít a hétvégén megrendezésre kerülő, az európai futamok nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon, jóllehet sokan őket tartják az abszolút esélyesnek Barcelonában.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley biztos benne, hogy megfelelő támogatást kap majd ahhoz, hogy továbbra is az elnöki pozícióban maradhasson, mikor az irányító testület összeül júniusban, hogy döntsön jövőjéről.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősítette, csapatának esze ágában sincs leigazolni Fernando Alonsót Kimi Raikkönen mellé a jövő évre, és alaptalanok azok a híresztelések, melyek szerint egy ilyen felállásra törekednének.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint az FIA élére egy legalább olyan erős és tapasztalt vezető kell, mint amilyen Max Mosley, ha a június 3-i rendkívüli bizalmi szavazás úgy hozza, mennie kell a brit szakembernek.
A 2007-es Brit Nagydíj volt az első Forma-1-es verseny, amit kiválasztott mozikban is lehetett nézni élőben, és mivel a kezdeményezés hatalmas sikert aratott, idén is folytatják a sorozatot.
A Super Aguri vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy 24 órán belül tisztázza csapata jövőjét, és bízik abban, hogy elegendő pénzt tud összeszedni ahhoz, hogy rajthoz állhasson a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen magabiztosan várja a hétvégi Spanyol Nagydíjat, ahol véleménye szerint tovább növelheti előnyét a bajnokságban. A Ferrari finn pilótája úgy gondolja, csapata megfelelően felkészült a spanyol futamra.
A legfrissebb előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíj ad majd otthont az idei év első esős versenyének, ugyanis eddig úgy néz ki, szombaton és vasárnap is esni fog az eső Barcelonában.
Nick Heidfeld hatalmas örömet okozott a BMW müncheni gyárában dolgozóknak, mikor szerdán megtett néhány hosszt az idei versenygéppel a főhadiszálláson.
A Ferrari alelnöke, Piero Ferrari úgy gondolja, hogy a jövő évben bevezetésre kerülő kinenitus energiatároló rendszer (KERS) nem elég, hogy növelni fogja a költségeket, nem is teszi majd látványosabbá a versenyeket.
Flavio Briatore úgy gondolja, hogy a Renault közelebb került a BMW Sauber istállóhoz, miután sikeresen debütáltak újításai az elmúlt héten megrendezett tesztprogramon Barcelonában.
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh védelmébe vette csapata brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont, aki a vártnál gyengébben teljesített az elmúlt két futamon, miután megnyerte a szezonnyitót Melbourne-ben.
A Super Aguri versenyistálló csütörtökön kiadott hivatalos közleménye szerint a tárgyalások jelenleg is folynak a kiscsapat jövőjéről, ám az még mindig nem biztos, hogy részt tudnak-e venni a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
Fernando Alonso elmondta, hiba lenne, ha dobogós helyezést várnának tőle hazai versenyén Spanyolországban, ugyanis véleménye szerint a Renault még nem érett meg arra, hogy harcba szálljon az élmezőnnyel.
A Red Bull Racing versenyzője, David Coulthard figyelmeztetett, az alacsony leszorító erőt generáló aerodinamikai konfiguráció és a slick abroncsok bevezetése nem lesz elég ahhoz, hogy látványosabb legyen a sport a 2009-es idényben.
Lewis Hamilton biztos abban, hogy nem lesz problémája a spanyol szurkolókkal a hétvégi versenyen, miután rasszista támadások érték az év elején az egyik teszten, a helyszínen.