A Super Agurinak a pénteki első szabadedzésig meg kell egyeznie a befektetőkkel, máskülönben a Honda bojkottálhatja a kiscsapat indulását a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A csőd szélére került Super Aguri péntek reggel megerősítette, annak ellenére is részt vesz a hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, hogy egyelőre még nem sikerült megegyeznie a befektetőkkel.
Lewis Hamiltonnak esze ágában sincs változtatni hozzáállásán a Spanyol Nagydíjon, ahol mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszavágjon az elmúlt versenyen elszenvedett vereségért, és visszatérjen a bajnokság élére.
Az egykori Forma-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve is szeretne versenyezni az újraéledő Grand Prix Masters szériában, mely az idei év végén indulhat újra útjára.
Kimi Raikkönen elmondta, annak ellenére sem bízza el magát, hogy a bajnokság élén állva vághat neki a hétvégi Spanyol Nagydíjnak, mert tisztában van azzal, hogy a Ferrari ellenfelei rengeteget fejlődtek az elmúlt három hétben.
Az indiai tulajdonú csapat tegnap nemcsak az új grandiózus motorhome-ját mutatta be Barcelonában, hanem két vadiúj, elektromos hajtású robogóval is előrukolt.
A csőd szélére került Super Aguri péntek reggel megerősítette, annak ellenére is részt vesz a hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, hogy egyelőre még nem sikerült megegyeznie a befektetőkkel.
Kimi Raikkönen végzett az élen a Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol meleg, napos idő fogadta a résztvevőket. A Ferrari finn versenyzőjét csapattársa, Felipe Massa követte fél tizeddel lemaradva a második helyen, míg a harmadik Hamilton lett.
Robert Kubica úgy gondolja, a BMW még nem elég erős ahhoz, hogy önerőből harcba szálljon a győzelemért, jóllehet három futamot követően, vezeti a bajnokságot.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley megerősítette, jelen lesz a május végén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjon, így még azelőtt tiszteletét teszi egy Forma-1-es versenyen, hogy június 3-án döntenek jövőjéről.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
A Suzuki vezetése elhintette, hogy Loris Capirossi nagy valószínűséggel a jövő évben is a csapattal marad, jóllehet egyelőre még nem született hivatalos döntés az olasz versenyző jövőjéről.
Kimi Raikkönen végzett az élen a Spanyol Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, amely kis híját kettős Renault sikert hozott. A Ferrari világbajnoka mögött a franciák duója, Piquet és Alonso végzett. A McLaren párosa a középmezőnyben foglalt helyet.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
Heikki Kovalainen nem aggódik a Ferrari és a BMW elmúlt két versenyen mutatott teljesítménye miatt és úgy gondolja, hogy a McLaren képes lesz a visszavágásra a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A Renault hazai színekben versenyző pilótája, Fernando Alonso magabiztosan várja a hétvége további részét, miután csapattársával együtt az első háromban végzett a péntek délutáni szabadedzésen.
A Honda Racing versenyzői, Jenson Button és Rubens Barrichello az autó egyensúlyproblémáit okolják gyenge szereplésükért a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésein.
Lewis Hamilton szerint nagyon nehéz lesz megverni a Ferrarit a hétvégi Spanyol Nagydíjon, bár biztos benne, hogy a McLaren jóval ütőképesebb lesz a szombati időmérő edzésen.
Raikkönen nagyon szoros küzdelemre számít a hétvégi Spanyol Nagydíjon, jóllehet mindkét pénteki edzést az élen fejezte be. A Ferrari finnje fél másodpercet adott legközelebbi ellenfelének a délelőtti edzésen, és délután sem talált legyőzőre.
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld állt az élre az utolsó szabadedzésen Barcelonában. A második helyen David Coulthard végzett a Red Bullal, akit a hazai színekben versenyző Alonso követett a harmadik pozícióban.
Fernando Alonso már alig várja a május végén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjat, ahol reményei szerint a pálya karakterisztikájának köszönhetően közelebb kerülhet majd az élmezőnyhöz.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
Fernando Alonso már alig várja a május végén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjat, ahol reményei szerint a pálya karakterisztikájának köszönhetően közelebb kerülhet majd az élmezőnyhöz.
A Super Aguri jövője a Forma-1-ben a befektetőkkel való tárgyalásoktól és a japán nagyvállalattól, a Hondától függ majd, erősítette meg a csapat vezetője, Aguri Suzuki.
Kimi Raikönnen indulhat az élről a Spanyol Nagydíjon, miután megszerezte az első pozíciót a mai időmérő edzésen. Hatalmas meglepetésre a második helyen a hazai színekben versenyző Fernando Alonso végzett a Renault-val, míg a harmadik Massa lett.
Kimi Raikönnen indulhat az élről a Spanyol Nagydíjon, miután megszerezte az első pozíciót a mai időmérő edzésen. Hatalmas meglepetésre a második helyen a hazai színekben versenyző Fernando Alonso végzett a Renault-val, míg a harmadik Massa lett.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, ennél boldogabb már nem is lehetne, miután fantasztikus teljesítményt nyújtott a mai időmérő edzésen Spanyolországban.
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy kulcsfontosságú lesz a holnapi verseny rajtja, hiszen az döntő szerepet játszhat a végeredményben. A finn pilóta mindenképpen a győzelemre hajt Spanyolországban.
Felipe Massa elmondta, nem sikerült tökéletesen összeraknia utolsó gyorskörét az időmérő végén, ezért csúszott le az első sorról, és nem került csapattársa mellé.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds elhintette, hogy Fernando Alonso könnyű autóval fogja megkezdeni a holnapi Spanyol Nagydíjat, miután az előkelő második helyen végzett a mai időmérő edzésen.
Robert Kubica elmondása szerint különösebb erőfeszítés nélkül szerezte meg a negyedik helyet a Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén, így biztos benne, hogy versenyképes lesz a holnapi megmérettetésen.
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher nem kívánta kommentálni az FIA elnöke, Max Mosley körül kirobbant botrányt, és inkább arról beszélt, mennyi mindent tett a brit szakember a motorsportért.
Fernando Alonso csalódást okozott hazai közönségének, miután kijelentette, már annak is nagyon örülne, ha a hatodik helyen végezne a vasárnapi Spanyol Nagydíjon.
Robert Kubica bevallotta, leginkább a BMW Sauber gyenge rajtja miatt aggódik a mai verseny kapcsán, mert véleménye szerint csapata még nem oldotta meg teljes mértékben az elmúlt futamokon is fellépő problémáit.
Biztossá vált, hogy a jövő évtől bevezetésre kerül a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) a Forma-1-ben, bár a hétvégén felmerült, hogy biztonsági okokból egy évvel elhalasztják annak kötelezővé tételét a királykategóriában.
Heikki Kovalainen hatalmas balesetet szenvedett a Spanyol Nagydíjon. A McLaren finn versenyzője az élen autózott, mikor a 22. körben autója irányíthatatlanul a gumifalba csapódott a kilences kanyarban.
A Ferrari verhetetlennek bizonyult a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol Kimi Raikkönen és Felipe Massa végzett az első két helyen. A harmadik pozícióban a McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton futott be, míg a hazai hős, Fernando Alonso kiesett.
A McLaren vezetése úgy gondolja, hogy Heikki Kovalainen zöld utat kap az orvosoktól, miután a központi kórházba szállították további kivizsgálásra a Spanyol Nagydíjon történt hatalmas balesetét követően.
Fernando Alonso elárulta, annak ellenére is elégedett, hogy egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a hétvégi Spanyol Nagydíjat, mert úgy érzi, rengeteget fejlődött csapata.
Kimi Raikkönen elmondta, szükség esetén gyorsabban is mehetett volna, azonban egy pillanatig sem érezte magát veszélyben a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol magabiztos győzelmet aratott.
Lewis Hamilton elmondta, hogy csapattársa, Heikki Kovalainen mai balesete kísértetiesen emlékeztette saját bukására, melyet még a tavalyi Európa Nagydíj időmérő edzésén szenvedett el a Nürburgringen.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, csapata egy pillanatra sem állhat le a fejlesztésekkel, miután második kettős győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy a biztonsági autóra vonatkozó szabályokat még a Török Nagydíj előtt megváltoztatják, miután Nick Heidfeld emiatt nem szerzett pontot a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis biztos benne, hogy Heikki Kovalainen gond nélkül részt tud majd venni a két hét múlva megrendezésre kerülő Török Nagydíjon, miután hatalmas balesetet szenvedett a mai versenyen Barcelonában.
A Ferrari vezérkara úgy gondolja, hogy az F2008-as modell még mindig nem elég gyors, jóllehet zsinórban második kettős sikerét aratta a hétvégén megrendezett Spanyol Nagydíjon.
A legelső vizsgálatok szerint törmelék okozta Heikki Kovalainen hatalmas balesetét a hétvégi Spanyol Nagydíjon. A McLaren vezetése úgy gondolja, hogy egy beszort kavicsdarab miatt törött el a felni, ami a defekthez, és a balesethez vezetett.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére is elégedett autóik sebességével, hogy a rivális Ferrari zsinórban harmadik győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.